1956-os forradalom

1956-os forradalom

Az 1956-os forradalom (1956. október 23. – november 11.) Magyarország népének fellépése a sztálinista diktatúra és a szovjet megszállás ellen, egyben a XX. századi magyar történelem egyik meghatározó felkelése volt.

Tartalomjegyzék:

Az 1956-os forradalom
1. Előzmények
2. Az 1956 októberi forradalmi helyzet
3. A forradalom kitörése
4. Harcok
5. Többpártrendszer bevezetése
6. A függetlenség kísérlete
7. Nemzeti szabadságharc
8. A szabadságharc leverése után
9. A forradalom utóhatása
10. Filmek, dalok és versek 1956-ról
5 kérdés – 5 válasz

1956-os forradalom

1. Előzmények:

Az 1956-os forradalom előzményéhez szervesen hozzátartozik Sztálin 1953. március 5-én bekövetkezett halála, amelyet a kommunista világ mély megrendüléssel fogadott, de egyben új korszak is nyílt a szovjet országoknak. Az utódai (Malenkov, Molotov, Berija) és az őket kiszorító Hruscsov már látták, hogy a szovjetizálás politikája elégedetlenséget váltott ki a közép- és kelet európai ország társadalmaiban. Ez Magyarországon már a robbanásig feszült, ezért Rákosi Mátyást és az államvezetés tagjait Moszkvába rendelték, hogy több napig tartó tárgyalássorozat keretén belül arra kötelezzék, hogy egy új, a nép igényeit jobban kiszolgáló programot hozzanak létre. Felszólították Rákosit tisztségének lemondásáról, és arra, hogy helyét adja át Nagy Imrének.

1953-ra már a dolgozó emberek elértek arra a kritikus szintre, hogy életszínvonaluk és hangulatuk is a kritikus szinthez közeledett, amelyhez hozzájárult a jövedelem 20 %-os csökkenése és a jegyrendszer bevezetése.

1953. július 4-én megválasztották az új kormányt, Nagy Imre lett a miniszterelnök.

Nagy-Imre

Nagy Imre

Jászi Oszkár, az USA-ban élő magyar politikus, politológus így írt erről:

„Mikor a Nagy Imre programbeszédjét elolvastam, valósággal a szívemhez kaptam. Íme, mondottam magamban, a Szovjet magáévá tette minden lényeges ponton a mi 1918-as októberi forradalmunk programját, nyíltan leleplezve a szovjetrendszer hibáit, bűneit és ostobaságait.”

Nagy Imre, mint meggyőződéses kommunista hitte, hogy szocialista céljait mindenféle megfélemlítés és terror nélkül is eléri majd. Ő volt az a kommunista politikus, aki tudomást vett arról, hogy az országban más meggyőződésű emberek is élnek. Nagy Imrének meg kellet minden eredményért küzdenie a kormányprogram megvalósulása érdekében. 1953 és 1954 között emlékezetes eredményeket ért el az életszínvonal emelésében, fejlődött a mezőgazdaság és a könnyűipar is. Nagy Imre kormánya az új szakasz politikája elnevezéssel vált ismertté, amelyben a sztálini diktatúra enyhült, nőtt a kormány, az országgyűlés és az állami intézmények szerepe a pártszervekhez képest, de újjászerveződött a gazdálkodó réteg is.

Az új szakasz politikája nagy port kavart és ez kiszélesítette a politikai és gazdasági mozgásteret is.

Rákosi Mátyás mindent megtett Nagy Imre ellehetetlenülése érdekében, a pártban sikerült fenntartani pozícióját és fokozatosan félreállították Nagy Imrét és kormányát.

1955-ben, Nagy Imre leváltása után, megfélemlítések és rendőri megfigyelések ellenére kezdtek köré gyülekezni az ellenzéki kommunista értelmiségiek, és ez a csoportosulás csekély létszáma és szervezetlensége ellenére is egyre inkább jelen volt a magyar közéletben, a pártállami diktatúra leleplezésében.

2. Az 1956 októberi forradalmi helyzet:

Az 1953-as ellenreformok eredménye volt az a gondolat, hogy egy értelmiségi vitafórumot hozzanak létre a Dolgozó Ifjúság Szövetségén belül, de a párttól függetlenül. Ez az ún. Petőfi Kör volt. Amikor híre ment ország és világszerte is, akkor már igazából két éve létezett. Bessenyei Kör néven1954-ben alakult meg Tánczos Gábor és Hegedűs B. András létrehozásával. Petőfi nevének felvételével és Tánczos Gábor titkárrá való kinevezésével az ifjúsági értelmiség nem is gondolta, hogy lényegében elvetették a forradalom magját.

Tánczos Gábor Nagy Imre híve és Rákosi-rendszer ellenfele lett. Széles ismertségi körét felhasználva belekezdett az igazi értelmiségi vitakör létráhozásába. A XX. kongresszusra már készen állt a program, megvoltak a keretei. 1956 tavaszán a Kör a nyilvánosság létrehozója és a Rákosi ellenesek gyűjtőhelye volt. Ezeken az összejöveteleken a párt gazdaságpolitikáját bírálták, majd az akkori kultúrpolitika kritikájával folytatták, ami 1956 nyarára már politikai jellegűvé változtak. Vitáztak a rehabilitációkról, a koncepciós perekről, majd eljutottak oda, hogy megkérdőjelezték az akkori politikai rendszer tevékenységét. A pártvezetés ezt nem hagyta büntetlenül, betiltotta a működését. Megkezdődtek a pártból való kizárások. Az ellenzék nem ijedt meg, a fórumok Rákosi-ellenes támadássá fajultak. Rákosi Mátyás a tömeges megtorlás gondolatával játszadozott. Ezt egy négyszáz fős lista megírásával kezdett meg, aminek első helyén Nagy Imre állt, de véghezvitelére már nem volt lehetőség, ugyanis 1956. június 28-án Lengyelországban munkásfelkelés tört ki, amely figyelmeztetés volt Magyarország számára is. Hruscsov felszólította Rákosit, hogy távoznia kell és védelmet ajánlottak fel neki a Szovjetunióban.

A Központi Vezetőség megkapta az utolsó lehetőséget arra, hogy kitaláljon valamit a válságból való kilábalásra. Felmentették Rákosi Mátyást titkári pozíciójából, utóda pedig Gerő Ernő lett, aki minden tisztázás nélkül akarta lezárni a múltat. Nem rehabilitálták (becsület visszaadása) Nagy Imrét, a vezetésbe nem választottak be reformereket, emelték az alacsony béreket, könnyítettek a hiteleken. Ezeknek az intézkedésnek ellenére a közhangulat már a tűrőhatár végéhez közeledett és az elkeseredettséggel együtt nőtt az ellenzéki aktivitás is. A sajtóban sorra jelentek meg a cikkek, melyben bírálták a vezetőket, követelték felelősségre vonásukat és Nagy Imre rehabilitációját. Újból működni kezdett a Petőfi Kör és a vitafórumok most már országos szintűre dagadtak.

Korabeli-sajto

Korabeli sajtó

Korabeli-sajto2

Sürgetővé vált a vezetés számára a koncepciós perek tisztázása. Leginkább Rajké, mert ez akadályozta meg a Jugoszláviával való kapcsolatunk helyreállítását. Ennek hatására 1956. október elejére rehabilitálták Rajkot és társait, október 6-án pedig újratemették őket. Ezen az eseményen gyűltek össze először a különféle csoportok tagjai tömegeket mozgósítva, mely néma gyászmenet volt.

Rajk-ujratemetese

1956. október 6.
Rajk és társainak újratemetése

Október közepétől az ellenzéki vezetést átvették az egyetemi ifjúság tagjai, a szegedi diákok új és független diákszervezetet hoztak létre, melyhez sorra csatlakozott a többi egyetem is. Országos szinten folytak a diákgyűlések, és október 22-ikére megszületett a Műszaki Egyetemen kidolgozott 16 pont, mely lényegében az ország követeléseit tartalmazta, mint például szuverenitást, Nagy Imre-kormányt, új vezetőséget, a beszolgáltatás eltörlését, rehabilitációt  stb.

A Petőfi Kör és az Írószövetség a pártkongresszus összehívását sürgették, az egyetemisták pedig október 23-án délutánra tüntetést szerveztek, így teljessé vált a forradalmi helyzet.

3. A forradalom kitörése, 1956. október 23.:

Az MDP (Magyar Dolgozók Pártja) tagjai október 23-án reggel érkeztek haza jugoszláviai útjukról, és ekkor értesültek a tüntetésről. A vezetés szerette volna a tüntetést betiltani, de már lehetetlen volt. Még a Petőfi Kört, az Írószövetséget, és Nagy Imre társaságát is hirtelen érintette.

Az MDP Politikai Bizottsága nagyjából egy álláspontra helyezkedett, méghozzá, ha kell, erőszak árán fogják a tüntetést megakadályozni:

„Ha kell, lövetni fogunk!”

A pesti oldalon a Petőfi szobornál elszavalta Sinkovits Imre a Nemzeti Dalt több tízezer ember előtt. A budai oldalon a Bem szobornál pedig Bessenyei Ferenc szavalta el a szózatot, Veres Péter pedig felolvasta az Írószövetség kiáltványát.

4. Harcok:

Délután öt körül a kétszázezres tömeg a Parlament felé vonult, Nagy Imrét követelték, de amikor megjelent, csalódást okozott, mert azt mondta, hogy a problémát a párton belül kell megoldani és a törvényeket be kell tartani. A tömeg ekkor már ezt kántálta:

„Nagy Imrét a kormányba, Rákosit a Dunába, Gerőt pedig utána, aki magyar, velünk tart, ez a haza magyar haza, minden orosz menjen haza.”

BP-szinhelyek

Budapesti helyszínek

Este tíz órakor Nagy Imre szólt a tömeghez. A tüntetők ledöntötték a Sztálin szobrot, ostromolni kezdték a rádiót azért, mert Gerő Ernő a tömeget népellenségnek nevezte a rádióbeszédében. A tömeg be akarta olvasni követeléseit, de ellenállásba ütköztek. Közben már mindkét oldalon fegyvereket használtak, a lázadó nép bejutott a rádió épületébe. Hiába volt ám az épület bevétele, a követelések beolvasása nem történt meg, mert kikapcsolták a lakihegyi adót.

Tuntetok

Tüntető tömeg

A Központi Vezetőség behívta Nagy Imrét, Losonczy Gézát és Donáth Ferencet 1956. október 23-án éjjel,  Nagy Imrét kinevezték miniszterelnöknek. Bár kisebbségbe kerültek a sztálinista vezetők, mégis nagy volt a bizonytalanság, ezért is nevezték az 1956-os forradalmat ellenforradalomnak.

Október 24-én szovjet alakulatok szállták meg Budapestet és visszafoglalták az épületek zömét. A szovjetek mozgása és akciója arra utalt október 28-ig, hogy nem volt parancsuk támadó fellépésre. A vezetés ellenforradalomnak kiáltotta ki a lázadást és statáriumot (rögtönítélő eljárás) hirdettek, de ennek ellenére fegyveres ellenállás alakult ki. Partizánosztagok szerveződtek és először a Széna téren harcoltak az oroszokkal. Harcok folytak a Baross téren és a Tűzoltó utcában is, de a legjelentősebb harci egység a Korvin-közben volt, amelyet Pongrácz Gergely vezetett. A Kilián laktanya vált a legismertebb ellenállási ponttá.

A felkelők többsége munkásfiatal volt, kisebb része pedig diákok, akár gyerekek. Primitív fegyverekkel támadták a szovjet tankokat, de ezek a megmozdulások maguk mellé vonták a lakosság gyakorlati, és inkább morális támogatását.

Tankok-BP-n

Tankok hátterében a Kilián laktanya

Az így kialakult csoportoknak semmilyen együttműködése nem volt egymással, mégis meglepően hasonló harci módszereket használtak:

„Akinek fegyvere volt és az egyetemi 16 pontért harcolt – az bajtárs volt.”

A tüntetők halálra szántan folytatták a küzdelmet.

Felkelok

Felkelők

Nagy Imre csak ezen a napon kapcsolódott be a vezetésbe, az intézkedések egy részében nem vett részt.

A fővárosi hírek hallatán felvonulások, tüntetések zajlottak az ország több pontján, a felső állami vezetés megbénult.

Október 25-e volt a fordulópont volt a felkelésben, mert a kijárási tilalmat feloldották, a több százezres tömeg pedig a parlament elé vonult. ÁVH-s tisztek belelőttek a tömegbe provokáció gyanánt, aminek több száz halott lett az eredménye. A fegyveres provokáció Gerő és híveinek félelméből eredt, ugyanis így akarták a tüntetőkre erőltetni a szükségállapotot. A Központi Vezetőség félreállította Gerőt, helyére Kádár János került, aki október 25-én rádióbeszédében már nem ellenforradalomnak titulálta a felkelést, hanem néhány ellenforradalmárról beszélt, és a tömeget becsületesnek nevezte.

Az utca érezte az erejét és a hatalmi válaszokra ellenségesen reagált. Az 1956-os forradalom hatása az egész országban jelentkezett, sorra tüntettek, a forradalom szervei sorra vették át a vállalatok és intézmények irányítását, a forradalmi bizottságok pedig a helyi hatalmak vezetését. Leállt a tömegközlekedés és nem jelentek meg a lapok. Az addig fennálló állampárt és annak gépezete összeomlóban volt. Az ÁVH-sok és a tüntetők között összetűzések voltak országszerte, melyeknek halálos áldozatai is voltak.

Gerő bukásával megbukott a sztálinista vezetés, a hadsereg és a rendőrség is a felkelőkkel szimpatizált.

Utcakep

Utcakép Budapesten 1956-ból

Nagy Imre nem volt képes megfelelő alternatíva kidolgozására, és annak kivitelezésére, de világossá vált számára, hogy a nép követeléseinek elfogadása nélkül nincs esélye a tüntetések, vérengzések befejezésére.

Október 27-én olyan súlyos lelki tusákat vívott Nagy Imre, hogy eszméletvesztéssel járó szívrohamot is kapott. Ezen a napon elkezdték a kormányt átalakítani és néhány kommunista is helyet kapott, mint például Kovács Béla, Lukács György, Tildy Zoltán. A tisztázatlan tartalmú tárgyalások után október 28-án meghirdették a tűzszünetet, mert a kormány összhangba került. Létrejött a Magyar Értelmiségi Forradalmi Bizottság, amely magába tömörítette többek között az Írószövetséget és a Petőfi Kört is

Október 30-án megalakult a Nemzetőrség, amely a rendőri alakulatokból és a felkelők csapataiból állt, főparancsnoka Király Béla lett. Még ezen a napon megkezdte a szovjet csapat Magyarországról való kivonulását. Az MDP feloszlott, és Magyar Szocialista Munkáspárt néven újjászerveződött. Szervezői voltak többek között Nagy Imre, Kádár János, Donáth Ferenc, Losonczy Géza is. A többi párt is újraszerveződött. Sorra jöttek létre az üzemekben spontán szerveződött munkástanácsok, melyek különleges hatalmi szervet képviseltek.

A házi őrizetben tartott Mindszenty József hercegprímást október 31-én szabadította ki egy alakulat, a kormány pedig elrendelte szabadlábra helyezését.

5. Többpártrendszer bevezetése és a szovjet csapatok kivonulása:

Nagy Imre és az MSZMP jövőbeni terve volt a többpártrendszer kialakítása az egypártrendszer helyett, a kormányzást az 1945-ös koalíció alapjaira helyezték.

Az újjáalakult kormányban november 2-án a kommunistákat már csak nagy Imre, Kádár János és Losonczy Géza képviselte, a kisgazdákat három fő, a szociáldemokratákat is három fő, a parasztpártiakat pedig két fő (az egyik Bibó István volt). Maléter Pál lett a honvédelmi miniszter, aki pár nappal korábban még a Kilián laktanya felmentésére kirendelt csapattal a felkelők ellen harcolt, majd átállt a szabadságharcosok oldalára.

A koalíciós pártok a régi rendszert elítélték, helyette igyekeztek a humanizált szocialista viszonyokat és a demokratikus rendszer alkotóelemeit ötvözni.

Volt a pártok között egy olyan csoport, akik a polgári demokráciát akarták: Magyar Radikális Párt, Demokratikus Néppárt, Magyar Függetlenségi Párt, Keresztény Néppárt.

A politikai szervezetek egy válfaját a háború előtti rendszer visszaállításának eszménye fűzte össze: Magyar Szocialistapárt és a Magyar Kereszténypárt. De a politika peremén lévő szélsőjobboldali csoportosulások is megjelentek: Magyar Forradalmárok Pártja.

Október 30-án a szovjet kormány nyilatkozatot adott ki, hogy hajlandóak a szovjet csapatok tartózkodásának megtárgyalására. Végül befolyásolta a Kreml pártembereit az Amerikai Egyesült Államok magatartása, valamint a szuezi válság is. A magyar forradalom által keltett zűrzavart kihasználva Izrael megtámadta Egyiptomot október 29-én, melyhez csatlakozott Nagy-Britannia és Franciaország is. A szovjetek magukra hagyták Egyiptomot, nem vállalva fel a konfrontációt, de Magyarországtól is a passzív magatartást várta el. Az USA moszkvai nagykövete jegyzékében a Kreml tudomására hozta, hogy a NATO nem fog katonai eszközöket bevetni, az Amerikai Egyesült Államok nem tartja Magyarországot potenciális katonai szövetségesének, így nem fog közbeavatkozni. A Varsói Szerződés főparancsnoka megkapta a parancsot október 31-én a magyar forradalom leverésére, melyhez november 1-jén és 2-án más országok vezetői is beleegyezésüket adták.

6. A függetlenség kísérlete:

Nagy Imre rájött a Szovjetunió megváltozott hozzáállására, ráadásul a szovjet csapatok egyre jobban mozogtak, így amikor ezzel tisztában lett rádióbeszédében bemondta, hogy Magyarország kilép a Varsói Szerződésből, vagyis semlegessé váltunk.

Nagy Imre 1956. november 1-jén: a semlegesség bejelentése:

„Magyarország népe!

A magyar nemzeti kormány a magyar nép és a történelem előtti mély felelősségérzettől áthatva, a magyar nép millióinak osztatlan akaratát kifejezve kinyilvánítja a Magyar Népköztársaság semlegességét. A magyar nép, a függetlenség és egyenjogúság alapján az ENSZ alapokmánya szellemének megfelelően igaz barátságban kíván élni szomszédaival, a Szovjetunióval és a világ valamennyi népével. Nemzeti forradalma vívmányainak megszilárdítását és továbbfejlesztését óhajtja anélkül, hogy bármelyik hatalmi csoportosuláshoz csatlakoznék.”

November elsején a vezetés értesült az oroszok inváziójáról. Megindult a belpolitikai konszolidáció.

Mindszenty József programbeszédében kijelentette:

„Mi semlegesek vagyunk…nem adunk okot a vérontásra. De nem merül fel az orosz birodalom vezetőiben a gondolat, hogy sokkal jobban fogjuk becsülni az orosz népet, ha nem igáz le bennünket?”

November 3-án tárgyalt a két fél a szovjetek kivonulásáról. Magyarországot Maléter Pál, Erdei Ferenc, Kovács István képviselte, a szovjet delegációt Malenyin vezette. A Parlamentben kezdték a tárgyalásokat, majd a tököli szovjet hadiszálláson folytatódott, és nagy meglepetésükre a szovjet politikai rendőrség parancsnoka letartóztatta a magyarokat.

7. Nemzeti szabadságharc:

November 4-én Kádár János rádióban ismertette ellenkormányának névsorát, akik szintén a rádióból értesültek arról, hogy miniszterek lettek. Kádár és kormánya újból megalakították az MSZMP-t, melynek fő feladata az ellenforradalom széthúzása volt. Ezzel lényegében törvényesítették a szovjet csapatok ittlétét.

Az ún. forgószél hadműveletet november 4-én kezdték el a szovjetek Budapest ellen, a magyar hadsereg nem állt ellen. Mivel semmilyen ellenállásba nem ütköztek – sem Maléter, sem pedig Király Béla nem kapott parancsot -, a szovjetek nagyon gyorsan elérték a Parlament épületét. A vezető politikusok közül csak Bibó maradt ott, a többiek menedékjogot kértek a jugoszláv, vagy más követségtől. Nagy Imre rádiónyilatkozatában ezt mondta:

„Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanács elnöke! Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!”

November 5-én a Kilián laktanya esett el, két napra rá pedig a Citadella, és az újpesti gócot november 10-11-én számolták fel. Súlyos harcok folytak több városban is, de a halálesetek többsége Budapesten történt, vagyis a harcok nagyobb része a fővárosban zajlott.

Bár reménytelen volt a túlerő miatt a fegyveres ellenállás, mégis folytak a harcok, és így is csak november 11-ére tudtak az oroszok végezni velük. Több városban november közepéig folytak a harcok.

November 7-én lett úrrá annyira a szovjet csapat a helyzeten, hogy Kádárt és csapatát Budapestre tudták költöztetni. Kádár János kijelentette, hogy ha a rend helyreáll, akkor tárgyalni fog a Szovjetunióval a szovjet csapatok Magyarországról való kivonásáról. Jóváhagyta az ÁVH megszüntetését, eltörölte a beszolgáltatást, a végrehajtói feladatokat visszaadta a tanácsoknak és létrehozta a pufajkások karhatalmát.

Az Írószövetség november 11-i kiáltványában közzétette és követelte, hogy az idegen csapatok távozzanak országunkból, és ezt támogatták a hírközlő szervek, a tudományos szervezetek is.

A munkástanácsok megalakították a Nagy-budapesti Központi Munkástanácsot november 13-án, melynek követelései megegyeztek a polgári ellenálláséval. Kádár találkozott a munkástanács képviselőivel, hajlandóságot mutatott Nagy Imrével való megegyezésre. A tárgyalások tényleg elkezdődtek, csakhogy Kádár János követelte Nagy Imre lemondását, önkritikát valamint az ő támogatását, amit Nagy Imre és emberei visszautasítottak. Erre Kádár szavatolta hazamenetelüket, és majd csak november 22-én hagyhatták el a követséget, de ekkor meg szovjet katonák fogtál el őket és Romániába deportálták őket.

A Központi Munkástanács nagygyűlést hirdetett november 21-ére, de a szovjet csapatok és a karhatalom ezt megakadályozta.

Ekkorra már a felkelést abszolút ellenforradalomnak titulálták, kirobbanásának fő okául Rákosi hibáit mondták, de ide sorolták Nagy Imre és kormánynak munkáját.

8. A szabadságharc leverése után:

December 4-én Münnich Ferenc betiltotta a forradalmi bizottságok munkáját és vezetőiket letartóztatták. Ezzel párhuzamosan nőtt a feszültség, sűrűsödtek az utcai összecsapások.

December 8-án Salgótarjánban tüzet adtak le a tüntetőkre, ahol nyolcvan ember halt meg, és száz megsebesült. Amikor ezt a Központi Munkástanács megtudta 2 napos sztrájkot hirdetett, amire a kormány úgy reagált, hogy betiltotta a Munkástanácsot, vezetőit letartóztatta. Feloszlatták a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségét, az Írószövetséget is.

1957. január 7-én már abszolút ellenforradalomként jelölték meg a felkelést, de most már fő bűnöse Nagy Imre vált. Beindult a terror gépezete, és leszámoltak a fegyveres ellenállókkal, megkezdődtek az ellenállók vezetőivel szembeni perek, de sorra kerültek írók, újságírók, művészek, tudósok és politikusok is. A letartóztatásokat és a kihallgatásokat a pufajkások végezték, akiknek tagjai ávósokból, a néphadsereg tisztjeiből, az üzemekből és intézményekből elkergetett pártemberekből verbuválódott.

1957 áprilisában Nagy Imrét és kormányának nagy részét letartóztatták, 1958 februárjában megkezdődött a Nagy Imre-per.

Nagy-Imre-per

A Nagy Imre-per
1958. június 15.

Hűtlenséggel, hazaárulással, a demokratikus rend megbontásával vádolták, és természetesen a legfontosabb tanúkat nem hívták be a tárgyalásokra. Június 15-én megszületett az ítélet, miszerint Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst halálra ítélték, és ezt másnak végre is hajtották.

Nagy Imre az utolsó szó jogán:

„Meggyőződésem, hogy előbb vagy utóbb a magyar nép és a nemzetközi munkásosztály majd felment azok alól a vádak alól, melynek következményeképp nekem életemet kell áldoznom, de amelyet nekem vállalnom kell. Úgy érzem, eljön az idő, amikor ezekben a kérdésekben nyugodtabb légkörben, világosabb látókörrel, a tények jobb ismerete alapján igazságot lehet szolgáltatni az én ügyemben. Úgy érzem súlyos tévedés, bírósági tévedés áldozata vagyok. Kegyelmet nem kérek.”

 

A többieket minimum 5 évre ítéltek, vagy életfogytiglanra.

289 embert ítéltek halálra a rögtönítélő bíróságok, a kivégzettek száma körülbelül 35 ember lehetett, és tizenötezernél is több embert ítéltek börtönbüntetésre. Hozzávetőlegesen 2500 halottja és 20 ezer sérültje volt a harcoknak. 170 ezer ember menekült el külföldre.

A forradalom bukása dicsőséges volt, mert hozzájárult az elnyomás enyhítéséhez, és ilyet legutóbb az 1848-as forradalomkor idejében élt át a magyarság. A keleti blokk országai egyöntetűen fasiszta ellenforradalomnak bélyegezte a magyar forradalmat.

9. A forradalom utóhatása:

A forradalom leverését követő évtizedekben tabunak számított ez az időszak, tilos volt beszélni az ellenforradalomról.

1961-ben titokban kihantolták Nagy Imre, Maléter Pál és Gimes Miklós földi maradványait, majd az Új Köztemető 301-es parcellájában helyezték el őket hamis nevekkel ellátva.

301-es-parcella

A 301-es parcella 1988-ban

1988-ban követelték Nagy Imre és társai rehabilitációját, és tisztességes eltemetésüket. Párizsban emlékművet avattak fel a kivégzettek emlékére, Budapesten pedig a 301-es parcellánál megemlékezést tartottak.

1989. július 6-án Nagy Imrét és társait ünnepélyes keretek között újratemették, a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa Nagy Imrét és társait felmentette.

301-es-parcella-Nagy-Imre

1989-es újratemetés után

Érdekes egybeesés, hogy éppen ezen a napon halt meg Kádár János, a kommunisták vezére.

1989. október 23-án – vagyis a forradalom évfordulóján – kikiáltották a Köztársaságot a Kossuth téren.

10. Filmek, dalok és versek 1956-ról:

5 kérdés – 5 válasz:

1. Mikor lett nagy Imre miniszterelnök? Válasz: 1953. július 4-én.

2. Nagy Imre előtt ki vezette az országot? Válasz: Rákosi Mátyás volt nagy Imre elődje.

3. Ki hozta létre a Petőfi Kört? Válasz: Tánczos Gábor és Hegedűs B. András hozta létre a Petőfi Kört.

4. Mikor és mivel kezdődött meg az 1956-os forradalom? Válasz: 1956. október 23-án Rajk és társainak újratemetésével, csendes gyászmenettel kezdődött meg az 1956-os forradalom.

5. Mikor temették újra Nagy Imrét és társait? Válasz: 1989. július 6-án temették újra Nagy Imrét és társait az Új Köztemető 301-es parcellájában.

Tartalom:

  • Az 1956-os magyar forradalom : reform – felkelés – szabadságharc – megtorlás, Budapest: Tankönyvkiadó, 1992
  • Bebesi György, B. Turi Katalin: Történelem 40 tételben: Az egyetemes és magyar történelem rendszerező áttekintése- Név- és fogalomtár, Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó, 1999
  • Horváth Csaba: Magyarország képes története (1938-1992), Pécs: Prezident Bt., 1993
  • Horváth Jenő: Évszámok könyve III. : Jelenkor : Egyetemes és magyar történelmi, művelődéstörténeti kronológia, Budapest: nemzeti Tankönyvkiadó, 2001
  • Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Budapest: Osiris, 1999

Képek:

  • Kiemelt kép
  • Nagy Imre – Horváth Csaba: Magyarország képes története (1938-1992), Pécs: Prezident Bt., 1993, 120. old.
  • Korabeli sajtó – Horváth Csaba: Magyarország képes története (1938-1992), Pécs: Prezident Bt., 1993, 114. old. és 115 old.
  • Rajk és társainak újratemetése – Horváth Csaba: Magyarország képes története (1938-1992), Pécs: Prezident Bt., 1993, 104. old.
  • Budapesti helyszínek – Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Budapest: Osiris, 1999, 386. old.
  • Tüntető tömeg – Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Budapest: Osiris, 1999, 383. old.
  • Felkelők – Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Budapest: Osiris, 1999, 388. old.
  • Tankok Budapesten – Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Budapest: Osiris, 1999, 389. old.
  • Utcakép Budapestről 1956-ban – Horváth Csaba: Magyarország képes története (1938-1992), Pécs: Prezident Bt., 1993, 119. old.
  • Nagy Imre-per – Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Budapest: Osiris, 1999, 405. old.
  • 301-es parcella 1988-ban – Az 1956-os magyar forradalom : reform – felkelés – szabadságharc – megtorlás, Budapest: Tankönyvkiadó, 1992, 132. old.
  • 1989-es újratemetés után

 

Reméljük tudtunk segíteni.

Kellemes napot!

fk-tudas.hu szerkesztősége

 

Szerkesztő ajánlja, olvasd el ezeket a témákat is:

Akkumulátor

Erdész

Hajsza

Horthy Miklós

Női nemi szervek

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.