Big Bang (ősrobbanás)

Big Bang

The Big Bang vagy ősrobbanás tudományos elmélet az univerzum kialakulásáról. Az elméletet két irányból vizsgálták, a ’Nagy Bumm’ (Big Bang ) elmélet és az állandóállapot elmélettel.

Big Bang avagy a nagy bumm elmélet.

Majdnem 15 millió évvel korábban az univerzum alkotóelemei  nagyon sűrű stádiumból fejlődött ki, úgynevezett ősatom robbanással.

Edwin Hubble (1889 – 1953) amerikai csillagász. 1929- ben foglalkozott az ősrobbanás (Big Bang) elmélettel és meg is fogalmazta azt.

Hubble – törvénye kimondja, hogy egy távoli galaxis távolodási sebessége egyenesen arányos a megfigyelőtől mért távolságával.

Az elméletet alátámassza a:

  • Kozmikus háttérsugárzás (mikrohullámú háttérsugárzás):

Arno Penzias és Robert Wilson  által felfedezett rádiójel a világegyetemből (1965). mikrohullámú háttérsugárzás a Big Bang után, mikor az atomok ki alakultak (atommag és elektron) és a fotonok számára.

  • Galaxisok vöröseltolódása:

A bolygónktól minél jobban távolodik egy csillag a fényhullám hossza növekszik a színe is váltózik (vörös lesz)

Állandó állapot elmélet:

A kozmológia  másik elmélete, 1948-ban kapott nyilvánosságot.

Az elmélet szerint “a dolgok azok, amik, mert azok voltak, amik voltak”.

A galaxis nagyon öreg, és benne az anyag sűrűsége mindenhol egyforma és az idő haladásával sem változik, tehát mindig egyforma. Úgy gondolták a galaxis beavatkozás nélkül alakult ki. Az elméletet a  60-as években elvetették.

Forrás:

csillagaszat.hu

wikipedia.org

kislexikon.hu

vilaglex.hu

The Big Bang Theory (Agymenők)

 

Színes amerikai vígjátéksorozat

A Big Bang  első részét 2007- ben kezdték vetíteni.

Rendező: Mark Cendrowski
Forgatókönyvíró: Bill Prady
Operatőr: Steven V. Silver
Producer és vágó: Peter Chakos

Big Bang főszereplői:

  • Johnny Galecki -Leonard Hofstadter
  • Jim Parsons -Sheldon Cooper
  • Kaley Cuoco -Penny
  • Simon Helberg -Howard Wolowitz
  • Kunal Nayyar -Rajesh Koothrappali

Big Bang további szereplői:

  • Sara Gilbert -Leslie Winkle
  • Mark Harelik -Dr. Eric Gablehauser
  • Sara Rue -Stephanie Barnett
  • Alice Amter -Mrs. Koothrappali
  • Brian George -Dr. V. M. Koothrappali
  • John Ross Bowie -Barry Kripke
  • Christine Branski -Beverly Hofstadter

Leonard és Sheldon a zseniális fizikusok. A laboratóriumban zsenik, de az élet más területein kissé lemaradtak. Az új szomszédjuk, Penny, akinek célja, hogy tanítsa és megmutassa nekik az életet a laboratóriumon kívül. Leonard úgy véli, Pennyvel megtalálta az igaz szerelemet.

Eddig 7 évadban 143 epizód jelent meg 2007 óta a BigBeng epizódokból, ebből hazánkban most 2013 október 11- én  kezdik vetíteni a 6 évadot a 113. résszel.

Imdb értékelés: 8, 6 / 10, 299 962 szavazat alapján.

 Big Bang díjak

2009

  • TCA- Díj Legjobb komédia és Legjobb egyéni alakítás, nyert, Jim Parsons
  • Emmy- Díj Legjobb férfi főszereplő, jelólés, Jim Parsons
  • Emmy- Díj Legjobb női vendégszereplő jelölés, Cristine Baranski

2010

  • Emmy- Díj Legjobb férfi főszereplő, nyert Jin Parsons
  • Emmy- Díj Legjobb női vendégszereplő jelölés, Cristine Baranski
  • People’s Choice Avard Kedvenc televíziós komédia, nyert

2011

  • Golden Globe- díj Legjobb férfi főszereplő nyert, Jim Parsons
  • Golden Globe- díj Legjobb komédia vagy musical tévésorozat jelölt
  • Emmy- Díj Legjobb férfi főszereplő, nyert Jin Parsons

2013

  • Golden Globe-díj – Legjobb televíziós sorozat – musical és vígjáték kategória jelölés

Forrás:

rtl2.hu

port.hu

wikipedia.org

cbs.com

 

Big Bang

Big Bang

Big Bang

2006 ban alakult  dél -koreai együttes a Big Bang . Az együttes egy nyilvános válogatás(koreai tv) alkalmával  kerültek össze. G-Dragon és Tempo (T.O.P.) gyerekkori barátok voltak, szerződésük volt a YG Entertainmenttel, így ismerték a szórakoztató ipart, majd útjaik elváltak. A lehetőség, hogy egy együttesben lehetnek ismét összehozta őket, jelentkeztek. A kiadó elutasította Tempot a túlsúlya miatt. Nagyon szeretett volna bekerülni ezért 1,5 hónap alatt 20 kg fogyott, majd ismét jelentkezett és szerződést kapott. Majd jelentkezett Taeyang- t, Daesung-t, Seungrit és So-1. Seungrit egyszer kiesett a válogatáson, majd vissza vették, véglegesen viszont So- 1 vették ki a Big Bang együttesből. 2006. augusztus 19-én Szöulban, a YG Family koncerten mutatkozott be először a Big Bang.

Big Bang tagjai:

  • G- Dragon: az együttes frontembere, ének zeneszerző
  • Taeyang: ének és koreográfia
  • T.O.P: ének és zeneszerző
  • Daesung: ének
  • Seungri: tánc, ének

Jang Hjonoszk az YG Entertainment igazgatója, hosszú távon gondolkodott a Big Bang együttesben, a zenekar tagjainak az egyéni tehetségére is figyeltek.

Kezdetekben a zenéjük Hiphopp és R&B stilusu volt, később elektrónikus zenére váltottak G-Dragon dalszerzői tevékenységért  elismerésben részesült

További elismerések:

  • Japán Kábeltelevíziós díj, a legjobb új együttes kategóriában ( Ők az első külföldi együttes)
  • Japan Records- elismerésben részesültek. ( az első dél- Koreai együttes)
  • 2007.- 2008  M.NET/KM zenei fesztiválon a legjobb fiú együttes és az év dala díja
  • 2007. 17. Szöuli Zenei Díjkiosztón az év előadói- Díj.
  • MTV Europe Music Awardson megnyerték a legjobb nemzetközi előadó címet, (2011).

Big Bang lemezek

2006

  • első kislemezük a Bigbang
  • szeptember, második kislemezük, a BigBang Is V.I.P. (La La La)
  • Harmadik kislemez a Bigbang

2007

  • január megjelenik az első nagylemezük Since 2007 címmel, február végére csaknem 50 ezer darab fogyott.
  • február koncertalbumát, The First / Real Live Concert címmel,
  • középlemez, Always címen jelent meg.
  • újabb középlemez a Hot Issue,

2008

  • Első Japán középlemezük címe: For the World
  • Nagylemez: Remember
  • középlemez: Stand Up
  • Kislemez: Pulkonoul
  • Kislemez: Strong Baby

2011

  • Középlemez: Tonight

2012

  • Nagylemez: Alíve február végén jelent meg, A lemez megjelenéséig 250 000 elővételben adtak el

Big Bang a toplistákon:

  • 2007 Madzsimak insza (G-Dragon szerezte)  sok toplistát vezetett, 8 hétig a Juke-On listáját elsőhelyen
  • 2008. For the World l című lemezük az Oricon slágerlistán 10.
  • 2011 ben Tonight című albumuk az amerikai  zenei magazin (Billboaerd) toplistájának 3 helyzése.
  • Az amerikai popzenei toplistájának (iTunes) 9. helyezése., 18. helyen szerepelt.
  • 2012 Blue című dal a koreai slágerlisták első helyén állt
  • 2012 Arany lemez lett  Japánban a Alíve című albumuk

Big Bang YouTube nézettsége:

  • 2012-ben Blue című videó klipet  5 nap leforgása alatt 8 millióan látták
  • Monster című dal 1 napon belül elérte a  3 milliós látogatást.

Big Bang koncert előadásai:

  • 2006. augusztus 19-én Szöul, a YG Family koncert
  • 2006. december az első önálló koncert, The Real címmel
  • 2008. Tokióban koncert
  • 2010. Szöuli Olimpia Stadionban
  • 2011. Korea koncert, a Tonight című albumuk megjelenése alkalmából
  • 2012. Nagy turné, 16 ország 25 városában, nyitó koncert Szöulban

Forrás:

wikipedia.org

interest.me

mommo.hu

zene.hu

Kép forrás:

blogspot.com

Big Bang tagok

G Dragon

G Dragon

G- Dragon (Know Ji Yong) 1988 augusztus 18- án született Szöulban.

Kisgyermekként már szerepelt, táncolt egy tévé előadásban (szezám utca)a BoBoBo- ban. Később egy Little Roora gyerekegyüttesben lépett fel, kiadtak egy karácsonyi albumot,majd az S.M.- és a YG Entertainmentnél öt illetve hat évig volt gyakornok, majd a Big Bang együttes frontembere lett.

Lemezei:

2009. Heartbreaker

2010. Gd & TOP, közös lemez T.O.P.- el.

Shine a light, koncert lemez

2012. One of a King

2013. Coup D’Etat

Elismerései, eredményei:

2007.:

Minet KM Muzik Fesztivál- legjobb zenei rendezés

2008.:

  • Shining Star- benne van a 8 legjobb producerei között
  • A- AWARD- A legdívatosabb 8 férfi egyike

2009.:

  • Heartbreaker című szám a hónap dala, 38. Ciworld Digital Muzik Award díj
  • Heartbreaker című albuma elnyerte az év albuma címet a Ment Asian Muzik Awards és a Melon Muzik Awards díjai
  • Melon Muzik Award: szerepel a Top 10- ben

2010.:

  • Ciworld Digital Muzik Awards : Bonsang Award és Ting’s Choice Award
  • A legjobb együttmüködés: Mtv Video Muzik Awards Japán

2011

  • I Cheated,  júliusban a hónap dala Ciworld Digital Muzik Awards
  • Melon Muzik Awards: Hot Trend Award, I Cheated

2012

  • A legjobb férfi szóló énekes: Ment Asian Muzik Awards
  • Seoul Muzik Awards: One of a King, az év lemeze
  • SBS PopAsia Award: G- Dragon a legjobb szóló előadó
  • MBC Entertainment Award: Style Gunniess Award (december 29)

2013

  • Korean Muzik Awards: A legjobb rap- hiphop dal
  • Golden Disk Awards
  • CeCi népszerűség díj
  • Digitális Ponszang díj egyike  G- Dragon
taeyang-boss

Taeyang-Boss

 

Taeyang 1988 május 18- án született Dél -Koreában Gyeonggi tartomány Uijeongbu városában. Tízenévesen jelentkezett a YG Entertainmenthez rappelt majd  énekelt is. 2001- ben G Dragonnal együtt volt gyakornok. Ugyanebben az évben irt egy szöveg részt a Wheesung Player című dalhoz. 2006- ban  G Dragonnal a Big Bang  együttesbe került. Egy ideig Amerikában tanult (2011) koreográfiát.

Albumai:

2008

kis lemez: Hot

2010

Nagylemez: Solar ( egy nap alatt 30 ezer példány)

Kislemez: Neet a Girl

Kislemez: I’II Be There

Díjjak:

2008

  • 6th. Korean Muzik Awards: A legjobb R&B/Soul dal díj (Only look At Me)
  • 6th. Korean Muzik Awards: A legjobb R&B/Soul album díj

2010

  • Mnert Korean Muzik Awards és Seoul Muzik Awards: legjobb előadó

Film

2001 Besame Mucho

Deasung

Deasung

A Big Bang énekese Deasung 1989 április 26- án Incshonban. Védjegye a mosolya, zenei tehetség, a vokális teljesítménye és hahangterjedelme lehetővé teszi neki, hogy énekeljen különböző műfajú zenéket, beleértve a szoló ballada a Try Smiling, népdalok mint a Cotton Candy, Trot stílus a Look at Me Gwi Sun, énekelt a Macskákban is. közkedvelt előadó művész.

A Big Bang mellett játszot még:

T.O.P.

T.O.P.

T.O.P. ( Cshö Szunhjong) 1987 november 4 született Szöulban. kevésbé ismert rapperként kezdte. A Big Bang énekeseként folytatta. 2008- ban színházművészetet tanult a Tanguk egyetemen.

Film és televíziós szereplései:

2007.

  • I Am Sem televíziós sorozatban  játszotta Chea Mu- sin szerepét.

2008.

  • Stori of Men ebben a filmben önmagát alakította.

2009.

  • 2NE1 TV, önmagát alakította.
  • Family Quting, vendég szerepében játszott pár epizódban (34- 35)
  • Iris , a tévésorozatban Vick a bérgyilkos szerepét játszotta.
  • Nineteen Seo,  Jeong- hun szerepe

2010

  • 71: Into the Fire háborús film, több díjjat is kapott:
  1. 47. Grand Bell Film Awards; Blue Dragon Film Awards; 47. Pekszang Díjátadó (Filmszínész kategória) – Népszerűség díjakat.
  2. 47. Deejong Film Awards; 8. Korea Film Awards; Style Icon  Awards; Blue Film Awards; Max Movie Awards; Asian Film Awards; 47. Pekszang Díjátadó – A legjobb új színész díjak.

2011

  • Iris: The Last film Vick szerepe.

Kislemezei:

  • Friend
  • Act Like Noting’s Wrong
  • Hallelujah
  • Tum it Up ( videó klipet 1millióan látták  pár percen belül)
  • Because
  • Of All Days
  • Oh Mom
  • Gd & TOP közös lemez G Dragonnal 2010- ben
Seungri

Seungri

A Big Bang ötödik énekese Seungri 1990 december 12 – én született Kvangdzsuban. Posztmodern zene- szakon tanult a Kjonghi egyetemen, de online felyezte be a tanulmányait.

Lemezei:

2006

  • The Next Day kislemez

2008

  • Strong Bady  G Dragonnal közösen, kislemez

2011

  • V.V.I.P. középlemez

2013

  • Let’s Talk About Love középlemez

Musicelek:

2008. Sonagi

2009. Shouting!

Sorozatok:

Light And Shadow

Kindaichi Shonen no Jikenbo

Filmek

2009

  • Whi Did You Come to My House?
  • Nineteen

Forrás:

wikipedia.org

starity.hu

wikipedia.org

ygfamily.com

wikipedia.org

wikipedia.org

Kép forrás:

allkpop.com

taeyang-boss

ygfamily.com

fanpop.com

deviantart.net

Scitec Nutrition Big Bang

Scitec Nutrition : Big Bang 2.0

Scitec Nutrition : Big Bang 2.0

 

A Big Bang egy kombinált, edzés előtti termék, 53 aktív hatóanyagot, minimális szénhidrátot tartalmaz. Cukor és mesterséges ízesítőktől mentes. Támogatja a testet az intenzív edzés alatt.

Hatóanyagaik segítik a kedvező fizikai hatások egyikét (akár többet is):

  • normál izom-, idegrendszeri működés: neurotranszmisszió és izom-összehúzódás, a szívizmot is beleértve
  • fáradtság és kimerültség csökkentése.
  • normál energia-termelő anyagcsere, normál aminósav és fehérje szintézis, normál pszichológiai működés.
  • elektrolit-egyensúly.

Scitec Nutrition Big Bang termékek ; kiszerelés:

  • Scitec Nutrition Big Bang 2.0 ,825 gramm
  • Scitec Nutrition Big Bang kapszula; 90 darabos (6 db egy adag)

Scitec Nutrition Big Bang 2.0 termék használata

1 adag Big Bang 2.0 italport 3-5 dl hideg vízben feloldva fogyasztandó, mennyisége csökkenthető. Az ital enyhén szénsavas. Fogyasztása 30 perccel edzés előtt (éhgyomorra), egyéb élénkítő szer használata 4 órán belül nem javasolt se előtte se utána..(koffein, zsírégető)

Allergén információ:

Tej-, szója- és tojásfehérjét, glutént, illetve mogyorót nyomokban tartalmazhat (feldolgozó üzem)!

A béta-alanin néha a bőrön enyhe tűszúrásszerű érzést és/ vagy halk fülcsengést okozhat. Kezelni nem szükséges, a szer használatával elmúlik. (a niacin tünetei)

Kerülni kell a Scitec Nutrition Big Bang használatát:

  • 21 éves kor alatt
  • bármilyen testi vagy mentális betegségben szenvedőknek
  • Terhes és szoptatós anyák

Forrás:

biomass.hu

scitec.hu

builder.hu

whey-protein.hu

Kép forrás:

probody.fr

 

Reméljük tudtunk segíteni.

Kellemes napot!

fk-tudás.hu szerkesztősége

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

Köszönöm, sokat tanulok :)

Advertisement

2 comments

  1. Én imádom a TBBT-t, és amit te leírtál róla az eléggé elnagyolt és nem is igazán fedi a valóságot (nem mondanám, hogy Pennynek az az életcélja, hogy megmutassa 4! /nem csak ketten vannak, hanem négyen/ kocka fiúnak, hogy milyen a “laboratóriumon kívüli élet”). Én úgy gondolom -de biztos csak az én véleményem-, hogy megérdemelt volna egy külön bejegyzést ez a sorozat. 😉

  2. Bakos Lászlóné

    Gondolom Te láttad az összes részét, én max. 10-t. 🙂 Örülök neki, hogy tetszik a sorozat. Igazad van nem írat le hogy az első részben találkozik a 4 fiú Pennyvel, annyit tudok tenni, hogy átnézem a többi részhez tartozó tartalmat amit megtalálok és kibővítem. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.