Adu

Az Adu lehet egy oktatási központ, egy szakközépiskolai, szakiskolai és gimnáziumi képzést végző intézmény neve, ahogyan egy utazási iroda és több Kft. elnevezésében is szerepel ez a rövidke szó.
Tartalomjegyzék:

Adu Oktatási Központ
Adu Vállalkozói Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium
Az Adu Dunaújvárosi Tagintézménye
“ADU-val Európába” Alapítvány
Adutours
Adu Kft.
Aduász

Adu Oktatási Központ

 

Az Adu központi épülete

Az Adu központi épülete

Az Adu Oktatási Központot a rendszerváltás időszakában hozták létre, főként munkanélküliek át- és továbbképzésére. Idővel olyan intézménnyé fejlődött, mely korszerű, kompetencialapú, modulrendszerű szakképzéseket indít az ország minden régiójában.

Folyamatosan fejlesztik képzési programjaikat és a tárgyi feltételeket, hogy azok megfeleljenek a vállalkozók és a munkáltatók igényeinek.

Fő céljuk olyan szakemberek képzése, akik a hazai és az európai munkaerőpiacon egyaránt megállják helyüket. Ennek megfelelően nagy hangsúlyt fektetnek az idegen nyelvekre és az informatikai képzésre.

Tevékenységüket számos hazai és nemzetközi kitüntetéssel ismerték el.

Az Oktatási Központ honlapja

Adu Vállalkozói Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium

 

Az Adu Vállalkozói Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium Budapest XXI. kerületében, Csepelen működik, de vannak tagintézményei is Dunaújvárosban (1997-től) és Karcagon (2000-től). Kapuit 1995-ben nyitotta meg, kezdetben szakközépiskolai és szakiskolai képzést nyújtott, de napjainkban már gimnáziumi képzésre is jelentkezhetnek a tanulók.

A szakközépiskolában az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott ágazatokban szakmai érettségi vizsga szerezhető, illetve annak ágazatához tartozó középfokú szakképesítés is.

A szakközépiskolának négy évfolyama van, mely alatt szakmai elméleti és gyakorlati oktatást nyújtanak.

A 2014/15-ös tanévben induló képzések:

–          élelmiszeripar ágazat

–          informatika ágazat

–          kereskedelmi ágazat

–          közgazdaság ágazat

–          szépészet ágazat

–          ügyvitel ágazat

–          vendéglátóipar ágazat

A szakiskolai képzésben a magas színvonalú gyakorlati képzésre fektetik a hangsúlyt, valamint olyan szükséges kompetenciákra, mint például az idegen nyelvek. A gyakorlatra nem csak az iskola falain belül nyílik lehetőség, hanem annak partnerintézményeinél és üzemi gyakorlatok során is.

A szakiskolának három évfolyama van, mely közismereti, illetve elméleti és gyakorlati képzést foglal magában.

A szakmai vizsga letétele után a diákok középiskolában készülhetnek fel az érettségire két év alatt.

A 2014/15-ös tanévben induló képzések:

–          cukrász

–          eladó

–          hegesztő

–          pék

–          pincér

–          szakács

A gimnázium elsődleges célja, hogy a diákok sikeres érettségit tegyenek, s ezzel bekapcsolódjanak a felsőoktatásba vagy emelt szintű szakképesítést szerezzenek. Minden tanulót igyekeznek egyéni képességeiknek megfelelő képzésben részesíteni.

A gimnáziumnak négy évfolyama van, és emelt óraszámú angol és informatika, illetve német és informatika képzés közül lehet választani. Az intézmény lehetővé teszi az emelt szintű érettségire való felkészülést (magyar, történelem, matematika, informatika, idegen nyelv).

A két tanéves érettségire épülő képzések széles palettáját kínálja az Adu. Ezek a következők:

–          gazdasági informatikus

–          gyakorló fodrász

–          informatikai rendszergazda

–          kereskedő

–          pénzügyi-számviteli ügyintéző

–          ügyviteli titkár

–          vendéglátásszervező-vendéglős

 

Dokumentumok (Szervezeti és Működési Szabályzat, Házirend, Pedagógiai program, jelentkezési lapok, beosztások)

Digitális napló

 

Az Adu Dunaújvárosi Tagintézménye

 

Az Adu Dunaújvárosi Tagintézménye

Az Adu Dunaújvárosi Tagintézménye

Az Apáczai Csere János u. 61. szám alatt található intézményben szakközépiskolai és szakiskolai képzés folyik, mely az általános műveltséget alapozza meg.

A szakiskolai képzésben szívesen fogadják a szociális problémákkal, tanulási nehézségekkel küzdő diákokat, módszereik a gyerekek egyéni igényeihez igazodnak. Nem tartanak felvételi eljárást, a vidéki tanulóknak kollégiumi férőhelyeket biztosítanak. A szakmát tanuló fiatalok ösztöndíjat, étkezési utalványt kapnak, s valódi termelőmunkát végeznek, mely teljesítményarányos munkabérrel is jár.

A tanulók a 9-10. osztály elvégzése után dönthetik el, hogy szakiskolai szakképzésben vagy érettségire felkészítő szakközépiskolában kívánják folytatni tanulmányaikat.

Az érettségizett tanulók emelt szintű és felsőfokú szakképesítést szerezhetnek, a szakiskolai képzésben részt vevők pedig érettségi vizsgát tehetnek esti munkarendű szakközépiskolájukban.

A szakközépiskola 4 tanéves, és az alábbi tagozatok választhatók:

–          informatika szakmacsoport

–          kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport

–          közgazdaság szakmacsoport

–          vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoport

A szakiskola 2+2 tanévből áll, a tagozatok pedig:

–          élelmiszeripar szakmacsoport

–          építészet szakmacsoport

–          faipar szakmacsoport

–          vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoport

Az előrehozott szakképzés pedig 3 tanéves, a tagozatok:

–          építészet szakmacsoport

–          faipari szakmacsoport

–          vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoport

Az intézmény bemutatása

 

“ADU-val Európába” Alapítvány

 

Az alapítvány azért jött létre, hogy megteremtse az iskolarendszerű szakképzés feltételeit. Fő célja, hogy sokoldalúan felkészült, vállalkozásra alkalmas szakembereket képezzen.

További céljai közé tartozik a nevelés és oktatás, az ismeretterjesztés és készségfejlesztés. Lépéseket tesz annak érdekében, hogy elősegítse az euro-atlanti integrációt és a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségét, így a hazai nemzeti és etnikai kisebbségekkel, a határon túli magyarokkal kapcsolatos tevékenységeket végez és igyekszik elősegíteni a hátrányos helyzetű rétegek képzését, foglalkoztatását.

Az alapítvány bemutatása

 

Adutours Utazási Iroda

 

Adutours Utazási Iroda

Adutours Utazási Iroda

Az Adutours már több mint 15 éve szervez utazásokat. Megvalósítanak belföldi utazásokat, körutazásokat egész Európában, hétvégi kirándulásokat belföldön és külföldön egyaránt, egzotikus utakat, nyaralásokat, zarándokutakat, de egyedülállók részére is szerveznek társas utakat. Ugyanakkor nyelvtanfolyamokat, osztálykirándulásokat, erdei táborokat, baráti összejöveteleket is rendeznek. Foglalkoznak továbbá repülőjegy értékesítéssel, biztosítási ügyintézéssel, autóbusz bérbeadással, idegenvezető közvetítéssel, szállásfoglalással is.

Amennyiben katalógusukban nem találjuk álmaink utazását, bátran fordulhatunk az irodához, hiszen elkészítik az elképzelt útvonalat.

Az utazásokért teljes felelősséget és garanciát vállalnak.

Az utazási iroda honlapja

Adu Kft.

 

A győri ADU Kereskedelmi Kft. 1991-ben jött létre. Új és használt melegkonyhai gépek és bolti berendezések forgalmazásával, szervizelésével, adás-vétellel, bizományosi értékesítéssel és az elfekvő készletek felvásárlásával foglalkozik.

Igény szerint megterveznek és a szükséges gépekkel felszerelnek élelmiszerüzleteket, vendéglátó ipari egységeket, de egyéb boltokat is. Gyártanak továbbá egyedi tervezésű, rozsdamentes termékeket, melyek minden igényt kielégítenek.

Az ADU Kft. honlapja

Az Adu Építész Iroda Kft. 1991-ben alakult, tagjai főként a BME Építészmérnöki Karának oktatói voltak. Az iroda építészeti és településrendezési tervek előkészítésével és megvalósításával foglalkozik, melynek terén széles körű szakmai gyakorlattal rendelkezik, ahogyan szakmai hátterük is garantálja a magas színvonalat.

Az Adu Építész Iroda Kft. honlapja

ADU ALBA KFT.

ADU ALBA KFT.

Az ADU ALBA KFT. fa-, műanyag- és papíralapú csomagolóanyagok tervezésével és gyártásával foglalkozik. Fából készítenek egyutas raklapokat, csomagolóládákat, valamint speciális gépcsomagolásokat. Műanyagból készülnek a vákuumformázott logisztikai és csomagolótálcák, alkatrésztároló tálcák, míg hullámkarton és kartonplaszt anyagokból jönnek létre a csomagolódobozok, elválasztók, rekeszek.

Mindezek mellett végeznek továbbá forrasztást, szerelést, alkatrészcserét, tesztelést, átmunkálást, válogatást, s elektronikai termékek, áramkörök átmunkálását.

Az ADU ALBA KFT. honlapja

 

Aduász

 

Az adu a kártyajátékokban az a szín, amely az egyes játszmákban a többit üti. Az ász pedig a legnagyobb értékű lap, így az aduász a legerősebb lap a játékban.

Filmek:

Adu ász

Tök alsóból adu ász

Az élet egy aduász

 

5 kérdés, 5 válasz:

K: Mikor és mi célból hozták létre az Adu Oktatási Központot?
V: A rendszerváltás időszakában, főleg munkanélküliek át- és továbbképzésére.

K: Hol található az Adu Vállalkozói Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium, és hol vannak tagintézményei?
V: Budapest XXI. kerületében, Csepelen, tagintézményei pedig Dunaújvárosban és Karcagon vannak.

K: Melyik intézmény várja kiemelten a szociális problémákkal, tanulási nehézségekkel küzdő diákokat?
V: Az Adu Dunaújvárosi Tagintézménye.

K: Mióta szervez utazásokat az Adutours Utazási Iroda?
V: Már több mint 15 éve.

K: Mely Kft.-k választották az Adu nevet?
V: Adu Kereskedelmi Kft., Adu Építész Iroda Kft., Adu Alba Kft.

 

Forrás: adu-iskola.huadu-csepel.huadutours.huadukft.huaduepitesz.huadualba.hu

Képek: aduiskola.hucsepel.infopanoramio.comeutudakozo.hutranspack.hu

 

Reméljük tudtunk segíteni.

Kellemes napot!

fk-tudas.hu szerkesztősége

 

A szerkesztő ajánlja, olvasd el az alábbi témákat is:

ZMNE

BUBOR

Kisfiú

Versenyautó

Léna

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.