Arnold Schwarzenegger

Arnold Schwarzenegger osztrák származású híres amerikai színész, filmproducer, üzletember, befektető, író, testépítő és politikus.

Tartalomjegyzék:
Korai évek
Élete
Az Amerikai Egyesült Államokban
Politiusként
Filmjei
Filmes díjak és jelölések
Testépítő eredmények
Arnold Schwarzenegger edzésterv
Arnold Schwarzenegger magassága
Arnold Schwarzenegger idézetek
Arnold Schwarzenegger A testépítés nagy enciklopédiája

Korai évek

Arnold Alois Schwarzenegger 1947. július 30-án Ausztriában, Graz melletti stájer faluban Thalban, szülei Gustav és Aurelia Jadrny második gyermekeként látta meg a napvilágot. Testvére Meinhard 1971-ben autóbalesetben meghalt. Nehéz körülmények között éltek, de minden vasárnap jó katolikusként templomba jártak.

Korai évek

Korai évek

Édesapja Gustav Schwarzenegger a helyi rendőrparancsnok volt és fontos volt számára a rend és fegyelem, aminek gyermekeinek is meg kellett felelniük. Az apjuk a versengést beléjük nevelte, napi rendszerességgel gyakorlatozásra késztette, mind fizikai, mind lelki értelemben. A sport tiszteletét az apjuknak köszönhették, aki sok féle sportot megismertetet velük, mint például a labdarúgás, a futás, az úszás, és az ökölvívás. Nagyon szigorú volt velük, ha nem feleltek meg valamiben fenyítésre számíthattak.

Fiatalon, amikor még 14 évesen focizott, edzője hatására a csapattársaival lépett be a graz-i Union Gym ajtaján, ott ismerkedett meg a súlyzókkal, majd a futball helyett a testépítést választotta.
Az alapokat az idősebbektől tanulta meg, akik nagyon sokat segítettek neki. Testépítő magazinokat és filmeket kezdett nézni, ezekben látott híres sportolókat, mint Steve Reeves, Brad Harris vagy Reg Parker, aki a követendő példa volt Arnold számára.

Egy év kötelező katonai szolgálat után  1965 és 1980 között hétszer elnyerte a Mr. Olympia és hatszor a Mr. Universe címet.

Élete

Hazájában színészként és sportemberként nagy népszerűségnek örvendett, az ő nevét kapta a grazi sportcsarnok. Arnoldot az „Osztrák tölgyként” becézték.

Színészi pályafutását kisebb szerepekben kezdte, mára már több mint harminc filmben láthattuk. A színészet mellett rendezett és producerként is kipróbálta magát. Legtöbbször sci-fi és akciófilmekben szerepelt, de filmvígjátékokban is feltűnt már. Leggyakoribb magyar szinkronhangja Gáti Oszkár illetve Reviczky Gábor. Schwarzenegger olyan ismert filmekben játszott, mint a Conan, a barbár, a Terminátor sorozatok, a True Lies – Két tűz között, ahol Herry Tasker szerepébe bújt, de láthattuk még Dutch Schaefer őrnagyként a Ragadozóban, Douglas Quaid szerepében az Emlékmás című filmben valamint Ben Richards-ként a Menekülő emberben.

2003-ban Kalifornia 38. kormányzójává választották, így a színészetet egy időre a politika váltotta fel az életében, egy-egy mellék filmszerepet vállalt csak, ilyen a 2010-ben bemutatott The Expendables – A feláldozhatók című film is. Majd annak folytatásában a The Expendables 2 -A feláldozhatók 2.- ben kapott újabb szerepet miután 2011. februárjában bejelentette, hogy újra visszatér a filmezéshez, ezt követte a 2013-as Erőnek erejével és a Szupercella című film.

Felesége Maria Shriver, John F. Kennedy egykori amerikai elnök unokahúga, négy gyermekének az édesanyja. 2011-ben kiderült, hogy Schwarzenegger-nek a korábbi házvezetőnőtől van egy házasságon kívüli 10 éves gyermeke. A házaspár röviddel ezután elvált. A gyermekeivel részben sikerült rendezni a kapcsolatát.

 

Conan a barbár

Conan a barbár

Az Amerikai Egyesült Államokban

Schwarzenegger a testépítő filmek nézése közben jött rá, hogy Amerikában nagyobb lehetősége lenne testépítőként és akár filmsztárként. Amerika neki a korlátlan lehetőségeket jelentette Ausztriával szemben. 1968-ban vándorolt ki az Amerikai Egyesült Államokba, ahol 1969-ben megkapta élete első filmszerepét a Herkules New York-ban című filmben. Itt a híres amerikai komikus Arnold Stang volt a partnere. Schwarzeneggert kimondhatatlan neve és osztrák akcentusa nagyon megnehezítette a hírnév elérésében. Az igazi megismerést a Conan a barbár szerepe hozta meg neki 1982-ben, ami teljesen őrá volt szabva. Akciósztárként ismerjük főként, de vígjátékokat is vállalt.

 

Politikusként

Republikánus képviselőként Kalifornia 38. kormányzója volt, 2003 – 2011-ig. Megválasztása utáni első hónapokban 15 milliárd dolláros hitelt szavaztatott meg, majd hét év alatt a triplájára emelte Kalifornia adósságát. 2011-ben pénzügyi szűkség helyzetet hirdetett meg és egy 9,9 milliárd dolláros megszorító csomag bevezetését javasolta. 2011-ben lemondott hivataláról. A kormányzása alatt drasztikus vízhiány, pénzügyi gondok, elektromos hálózat összeomlása miatti áramszünetek, börtönlázadások, korrupciós ügyek jellemezték Kalifornia életét. Ausztriai népszerűsége csökkent Bush politikájának támogatása miatt, mint például a kivégzések kaliforniai engedélyezése. 2007 óta sürgeti a globális felmelegedés elleni küzdelmet.

Kalifornia kormányzójaként

Kalifornia kormányzójaként

Filmjei

  • Az akinek, hiszed magad (színész)
  • Herkules New Yorkban – Hercules in New York /1970 (színész)
  • A hosszú búcsú /1973 (színész)
  • Maradj éhen! – Stay Hungry /1976 (Jo Santo)
  • Acélizom – Pumping Iron /1977 (önmaga)
  • Kaktusz Jack – The Villain (Cactus Jack) /1979 (Jóképű idegen)
  • The Jayne Mansfield Story /1980 (színész)
  • Conan, a barbár – Conan the Barbarian /1982 (Conan)
  • Terminátor – A halálosztó – The Terminator /1984 (Terminator)

    Terminátor

    Terminátor

  • Conan, a barbár 2. – A pusztító – Conan the Destroyer /1984 (Conan)
  • Vörös Szonja – Red Sonja /1985 (Kalidor)
  • Kommandó – Commando /1985 (színész)
  • Piszkos alku – Raw Deal /1986 (színész)
  • Ragadozó – Predator /1987 (Alan „Dutch” Schaefer őrnagy)
  • Menekülő ember – Running Man /1987 (Ben „Butcher of Bakersfield” Richards)
  • Vörös zsaru – Red Heat /1988 (színész)
  • Ikrek – Twins /1988 (színész)
  • Mesék a kriptából /1988 (színész)
  • Total Recall – Az emlékmás /1990 (színész)
  • Ovizsaru – Kindergarten Cop /1990 (színész)
  • Terminátor 2. – Az ítélet napja – Terminator 2: Judgment Day /1991 (Terminator)
  • Karácsony Connecticutban – Christmas in Connecticut /1992 (rendező)
  • Dave /1993 (színész)
  • Beretta szigete – Beretta’s Island /1993 (színész)
  • Az utolsó akcióhős – Last Action Hero /1993 (Jack Slater őrmester)
  • True Lies – Két tűz között /1994 (Harry Tasker)
  • Junior /1994 (Dr. Alexander Hesse)
  • A Century of Science Fiction /1996 (színész)
  • Végképp eltörölni – Eraser /1996 (John Kruger marshal)
  • Hull a pelyhes – Jingle All the Way /1996 (Howard Langston)
  • Batman és Robin- Batman & Robin /1997 (Mr. Freeze/Dr. Victor Fries)
  • Ítéletnap – End of Days /1999 (Jerico Cane)
  • A hatodik napon  The 6th Day /2000 (producer, Adam Gibson)
  • Az igazság nevében – Collateral Damage /2002 (Gordon Brewer)
  • Terminátor 3. – A gépek lázadása – Terminator 3: Rise of the Machines /2003 (Terminator)
  • 80 nap a föld körül – Around the World in 80 Days /2004 (Hapi herceg)
  • A gyerek, meg én – The Kid & I /2005 (Arnold Schwarzenegger)Arnold Schwarzenegger
  • Annie Leibovitz: Egy élet a fényképező gép mögött – American Masters – Annie Leibovitz: Life Through a Lens /2006 (önmaga)
  • Szudán valódi arca /2007 (szereplő)
  • The Expendables – Feláldozhatók  /2010 (Trench)
  • Tonny Curtis, Hollywood bálványa – Tonny Curtis , Driven to Stardom / 2011 (önmaga)
  • The Expendables 2. – Feláldozhatók 2. /2012 (Trench)
  • Szupercella /2013 (színész)
  • Erőnek erejével – The Last Stand /2013 (Ray Owens)
  • Sabotage /2014 (John Wharton)
  • The Expendables 3.– Feláldozhatók 3. /2014 (színész)

Filmes díjak és jelölések

  • 1977 – Golden Globe-díj – a legjobb színészi debütálás-Maradj éhen!
  • 1983 – Arany Málna díj jelölés – a legrosszabb színész – Conan, a barbár
  • 1994 – Arany Málna díj jelölés – a legrosszabb színész – Az utolsó akcióhős
  • 1995 – Golden Globe dí] jelölés – a legjobb vígjáték vagy musical színész – Junior
  • 1998 – Arany Málna díj jelölés – a legrosszabb férfi epizódszereplő – Batman és Robin
  • 2000 – Arany Málna díj jelölés – a legrosszabb színész – Ítéletnap
  • 2001 – Arany Málna díj jelölés – a legrosszabb színész – A hatodik napon
  • 2001 – Arany Málna díj jelölés – a legrosszabb férfi epizódszereplő – A hatodik napon
  • 2001 – Arany Málna díj jelölés – a legrosszabb páros – A hatodik napon
  • 2005 – Arany Málna díj jelölés – a legrosszabb férfi epizódszereplő – 80 nap alatt a Föld körül
Ovizsaru

Ovizsaru

Testépítő eredmények

  • 1965 – Mr. Európa – Junior (Németország): 1. helyezés
  • 1966 – Európa Legjobb Testépítője (Németország): 1. helyezés
  • 1966 – Mr. Európa (Németország): 1. helyezés
  • 1966 – Nemzetközi Erőemelő Bajnokság (Németország): 1. helyezés
  • 1967 – NABBA Mr. Universe – Amatőr (Anglia): 1. helyezés
  • 1968 – NABBA Mr. Universe – Profi (Anglia): 1. helyezés
  • 1968 – Német Erőemelő Bajnokság (Németország): 1. helyezés
  • 1968 – IFBB Mr. International (Mexikó): 1. helyezés
  • 1969 – IFBB Mr. Universe – Amatőr (USA): 1. helyezés

    Testépítőként

    Testépítőként

  • 1969 – NABBA Mr. Universe – Profi (Anglia): 1. helyezés
  • 1970 – NABBA Mr. Universe – Profi (Anglia): 1. helyezés
  • 1970 – Mr. World (USA): 1. helyezés
  • 1970 – IFBB Mr. Olympia (USA): 1. helyezés
  • 1971 – IFBB Mr. Olympia (Franciaország): 1. helyezés
  • 1972 – IFBB Mr. Olympia (Németország): 1. helyezés
  • 1973 – IFBB Mr. Olympia (USA): 1. helyezés
  • 1974 – IFBB Mr. Olympia (USA): 1. helyezés
  • 1975 – IFBB Mr. Olympia (Dél-Afrika): 1. helyezés
  • 1980 – IFBB Mr. Olympia (Ausztrália): 1. helyezés

Arnold Schwarzenegger edzésterv

Arnold Schwarzenegger hat napot edzett egy héten, amikor már versenyző volt. Ez testrészek szerint a következő:

Reggel Este
Hétfő mell/hát (szuper szettben) alkar, vádli, has
Kedd váll/csuklya bicepsz, tricepsz (szuper szettben) vádli, has
Szerda combhajlító comfeszítő, vádli, has
Csütörtök mell/hát (szuper szettben) alkar, vádli, has
Péntek váll/csuklya bicepsz, tricepsz (szuper szettben) vádli, has
Szombat combhajlító combfeszítő, vádli, has
Vasárnap pihenőnap

Az edzés 1 órástól a több mint 3 órás hosszig tartott, a sorozatok között 30-60 másodperces pihenőkkel. Gyorsan és keményen edzett. Ahogyan érezte, úgy dolgoztatta meg izmait, attól függött, hogy lazább vagy keményebb szériát csinált.

Arnold Schwarzenegger magassága

Arnold Schwarzenegger

Schwarzenegger izomzata és 188 cm magassága nagyon meggyőző volt az első film szerepének meghallgatásán, így Arthur Allan Seidelman választása Arnold-ra esett, hogy ő játsza el Herkulest a Herkules New Yorkban című filmjében.

 

Arnold Schwarzenegger idézetek

„Szerettem érezni a hideg vasat és ahogyan az acél a fogásomtól felmelegszik. Szerettem a hangokat és a szagokat, amelyek az edzőtermet uralták.” „Már csak azért éltem, hogy lent lehessek.”

 „Mikor még Ausztriában voltam, a legfurább módon edzettem. Nem hasonlított igazán semmire, a legbelsőbb ösztöneimre hallgattam. Az edzőtársaimmal eldöntöttük, hogy aznap melyik testrészre edzzünk, aztán nekiálltuk, hogy szétbombázzuk a választott izomcsoportot.”

Arnold életfilozófiája „Számomra az élet folyamatos éhség. Az élet értelme nem csupán a létezés, a túlélés, hanem az, hogy fejlődjünk, haladjunk előre, birtokoljunk és hódítsunk.”

Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone

Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone

„Bármerre is tartson az életed, mindig kell, hogy időt találj arra, hogy valamit visszaadj, visszaadj a közösségnek, az államnak vagy az országnak, ahol élsz.”

„Ha naponta 6 órát alszol, akkor 18 marad. Ebbe bőven belefér sok munka, tanulás és még a szórakozás is. Tudom, hogy ilyenkor sokan felszisszennek, hogy hé, én 8-9 órát alszom. Hát javaslom, aludjanak gyorsabban.”

 

Arnold Schwarzenegger A testépítés nagy enciklopédiája

Arnold Schwarzenegger Bill Dobbins közreműködésével írta ezt a könyvet. Arnold az előszóban elárulja, hogy ez nem egy életrajzi mű, hanem a kezdő szinttől a profi versenysportig segít eligazodni.

Első fejezetben a testépítő sport történetét és fejlődését mutatja be a 80’as évektől. Majd a kondíció javításáról szól a következő fejezet. Ezután tanácsok jönnek, mint például, hogyan válasszunk edzőtermet, elszereléseket. A következő fejezetben az edzést érintő hasznos és fontos tudnivalókat tudjuk meg. Megismerhetjük a különböző edzéselveket, a nyújtás fontosságát és hogy lehet végrehajtani. Az edzésterv kialakításához szükséges testtípusokat tudjuk meg (ektomorf, mezomorf, endomorf), ha ez megvan, jöhet az edzés. Következőkben különválasztja az kezdő programot a profi verseny szintű programtól. A könyv nagyobb részében kitér az izomcsoportok helyes végrehajtására, de bemutatja a hibás gyakorlatokat is. Következő fejezetben a versenyzést ismerhetjük meg, majd a helyes étkezést is. Zárásként a sérülések kezelését sajátíthatjuk el.

A kötetben Arnold Schwarzenegger megismerteti az olvasót a legújabb edzési, táplálkozási, versenyzési, sportpszichológiai és sportorvosi irányvonalakkal. A könyvben láthatjuk napjaink nagy body building sztárjait. A remekül megírt, tartalmas szöveget számos illusztráció egészíti ki. Az enciklopédiába megtalálható a testépítést érintő valamennyi terület legújabb kutatási eredményei.

5 kérdés – 5 válasz

  1. Hol született Arnold Schwarzenegger? 1947. július 30-án Ausztriában született, Graz melletti stájer faluban Thalban.
  2. Melyik Amerikai államnak volt a 38. kormányzója? Kalifornia.
  3. Milyen sportban ért el kiemelkedő eredményeket? Testépítés.
  4. Milyen magas Arnold Schwarzenegger? 188 cm.
  5. Mi a címe az ő által írt könyvnek? A testépítés nagy enciklopédiája.

Forrás:

body.builder.hustarity.hubody.builder.huwikipedia.orgcitatum.huport.hufilmkatalogus.hu

képek: therichest.comstatic.fan-site.hucalisthenics.blog.hureuters.comassignmentx.hu,
static.fan-site.hustatic.fan-site.hustatic.fan-site.hu

 videó: youtube.comyoutube.com,  youtube.com

 

Reméljük tudtunk segíteni.

Kellemes napot!

Fk-tudas.hu szerkesztősége

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.