Bah

A „bah” szót összefüggésbe hozhatjuk egy vasúti személykocsi-típus családdal (Bah), egy nagy forgalmú közlekedési csomóponttal (BAH-csomópont), vagy akár a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatallal (BÁH) is.

Tartalomjegyzék:

Bah
BAH-csomópont
BAH Dental
BÁH

 

Bah

 

Bah kocsi

Bah kocsi

Egy vasúti személykocsi-típus család.

A MÁV 1950-ben kezdte meg személykocsiparkjának lecserélését, a korábbi kéttengelyes járművek helyett négytengelyesekkel. A gyártó a Dunakeszi MÁV Járműjavító volt. Az első járművek 1957-ben álltak forgalomba, elsőként az elővárosban.

A kocsik maximális sebessége 120 km/h volt, volt villamos kályhafűtésük és világításuk, hosszul pedig 23,7 méter volt. Oldalanként négy ajtós kivitelük gyors utascserét biztosított.

Ezekből a kocsikból körülbelül 2000 darabot gyártottak, melyek egy része még ma is közlekedik.

Ebből a típusból fejlődött ki a távvezérlésű kábellel ellátott Bhv kocsicsalád, majd ez az ingavonati rendszer vezérlőkocsik (Bt, BDt) gyártásával egészült ki. Néhány kocsit poggyász- (BDh) és ingavonatképes kerékpárszállításra (BDbhv) is átépítettek.

 

BAH-csomópont

 

BAH-csomópont

BAH-csomópont

Budapest XI. és XII. kerületének határán található ez a nagy forgalmú közlekedési csomópont.

Az elnevezés a csomópontban kereszteződő három út kezdőbetűjéből áll össze – Budaörsi út, Alkotás utca, Hegyalja út. Voltak javaslatok arra, hogy a zeneszerző után a Bach elnevezést kapja a csomópont, de ezt a Fővárosi Közgyűlés elutasította.

1976-ban adták át az összekötő felüljárót, mely az M1-es és M7-es autópályákat köti össze Budapest belvárosával. A Főmterv tervezte a szerkezetet, utoljára 1988-ban újították fel teljesen. A felüljáró több mint 330 méter hosszú, szélessége pedig 9 méter.

Tömegközlekedéssel megközelíthető a 61-es villamossal, valamint a 8-as, 112-es, 139-es, 153-as, 212-es, 239-es, 240-es és a 240E jelzésű autóbuszokkal.

A BAH-csomópontnál található a Budapesti Kongresszusi Központ, a Novotel Budapest Congress szálloda és a Gesztenyéskert.

BAH-csomópont térkép

BAH-csomópont webkamera

BAH-csomópont OMW benzinkút

www.bah.hu

 

BAH Dental

 

BAH Dental

BAH Dental

A BAH Dental szolgáltatásai között megtalálhatjuk a fogászati beavatkozások és a fogtechnika teljes tárházát.

A szakmailag és esztétikailag minden igényt kielégítő rendelőt úgy alakították ki, hogy a legfiatalabbaktól kezdve a legidősebb korosztályig mindenki teljes körű fogászati ellátást kaphasson – hiszen a rendszeres fogászati ellenőrzés minden életkorban elengedhetetlen.

Erre ösztönözve a BAH Dental a család legalább két tagjának kezelése esetén családi kedvezmény kártyát ad, amelyet bemutatva a család bármely tagja 10% kedvezményt kap a kezelések árából.

A kezeléseket kedvező áron, rövid határidővel és garanciával végzik, melyet a fogtechnikai laboratórium segít.

Az itt dolgozó orvosok rendszeres résztvevői szakmai továbbképzéseknek, tudományos konferenciáknak, de a rendelőben használt tárgyakra, anyagokra is a folyamatos fejlesztés jellemző.

 

Cím: 1118 Budapest, Budaörsi út 4-18. B-épület fsz. 4.

Nyitva tartás: H-P 9:00-19:00

 

A BAH Dental honlapja

A BAH Dental térképen

 

BÁH

 

BÁH

BÁH

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal 2000. január 1-jén jött létre önálló központi hivatalként. Területei szerveit, a regionálisan szervezett igazgatóságokat 2002. január 1-jei hatállyal hozták létre.

A BÁH a belügyminiszter, a közigazgatási és igazságügyi miniszter irányítása és felügyelete alatt áll, önállóan működő és gazdálkodó, jogi személyiséggel és az előirányzatok felett teljes jogkörrel rendelkező hivatal.

A BÁH ellátja a magyar állampolgárságról szóló jogszabályokban hatáskörébe utalt feladatokat, a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról, tartózkodásáról szóló törvényben meghatározott feladatokat, idegenrendészeti, menekültügyi, a hazai anyakönyvezéssel, úti okmányokkal kapcsolatos feladatokat.

Előkészíti a belügyminiszter, a közigazgatási és igazságügyi miniszter feladatkörébe tartozó állampolgársági döntéseket.

Ellátja az országinformációs központ jogszabályban meghatározott feladatait, kapcsolatot tart a migrációs kérdésekkel foglalkozó nemzetközi szervezetekkel. Végrehajtja a migrációval kapcsolatos feladatokat, a visszafogadási egyezmények végrehajtását felügyeli és koordinálja, a hatósági kísérettel történő átszállításokat pedig engedélyezi.

Kapcsolatot tart más Schengeni államok központi hatóságaival, megkereséssel él a SIRENE iroda felé, illetve reagál annak megkereséseire.

Területi szervei:

I. számú Kirendeltség (1117 Budapest, Budafoki u. 60. – Sztregova köz I. sz. bejárat)

II. számú Kirendeltség (1117 Budapest, Budafoki u. 60. – Sztregova köz II. sz. bejárat)

III. számú Kirendeltség (1117 Budapest, Budafoki út 60.- Sztregova Köz, I.- VII. ÜSZI közös bejárat)

IV. számú Kirendeltség (1104 Budapest, Harmat u. 131.)

V. számú Kirendeltség (1075 Budapest, Károly krt. 11.)

Menekültügyi Osztály (1117 Budapest, Budafoki u. 60. – Sztregova köz)

Idegenrendészeti Hatósági Osztály (1117 Budapest, Budafoki u. 60. – Sztregova köz)

BÁH Állampolgársági Igazgatóság (1117 Budapest, Budafoki út 60. Sztregova köz III. számú ügyfélszolgálati iroda)

Menekültügyi Igazgatóság (1117 Budapest, XI. ker Budafoki út 60.)

Idegenrendészeti Igazgatóság Kényszerintézkedési és Kiutaztatási Osztály (1117 Budapest, Budafoki út 60.)

Észak-alföldi Regionális Igazgatóság (4033 Debrecen, Sámsoni út 149.)

Nyíregyházi Kirendeltség (4400 Nyíregyháza, Szent István út 9.)

Szolnoki Kirendeltség (5000 Szolnok, Baross u. 45-51.)

Menekültügyi Osztály – Debrecen (4033 Debrecen, Sámsoni út 149.)

Közösségi Szállás – Nyírbátor (4301 Nyírbátor, Bocskai út 2.)

Észak-magyarországi Regionális Igazgatóság (3526 Miskolc, Hatvanötösök útja 2.)

Egri Kirendeltség (3300 Eger, Grónay Sándor utca 3.)

Balassagyarmati Kirendeltség és Közösségi Szállás (2660 Balassagyarmat, Kossuth u. 43.)

Dél-dunántúli Regionális Igazgatóság (7623 Pécs, Csend u. 3.)

Kaposvári Kirendeltség (7400 Kaposvár, Széchenyi tér 3.)

Szekszárdi Kirendeltség (7100 Szekszárd, Szent István tér 23.)

Dél-alföldi Regionális Igazgatóság (6724 Szeged, Londoni krt. 15.)

Kecskeméti Kirendeltség (6000 Kecskemét, Irinyi u. 17/B.)

Békéscsabai Kirendeltség (5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 10.)

Menekültügyi Osztály – Békéscsaba (5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 10.)

Közép-dunántúli Regionális Igazgatóság (8000 Székesfehérvár, József Attila u. 38.)

Tatabányai Kirendeltség (2800 Tatabánya, Györi út 13.)

Veszprémi Kirendeltség (8200 Veszprém, Megyeház tér 2.)

Menekülteket befogadó állomás – Bicske (2060 Bicske, Csabdi út 20.)

Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóság (9026 Győr, Szövetség u. 15-17.)

Szombathelyi Kirendeltség (9700 Szombathely, Kisfaludy S. u. 1.)

Zalaegerszegi Kirendeltség (8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44.)

A területi szervek interaktív térképe

További információk, elérhetőségek, ügyfélfogadási rendek

 

5 kérdés, 5 válasz:

K: Mi a bah?
V: Egy vasúti személykocsi-típus család.

K: Hol található a BAH-csomópont?
V: Budapest XI. és XII. kerületének határán.

K: Honnan ered a BAH elnevezés?
V: Az elnevezés a csomópontban kereszteződő három út kezdőbetűjéből áll össze – Budaörsi út, Alkotás utca, Hegyalja út.

K: Minek a rövidítése a BÁH?
V: Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal.

K: Mikor hozták létre területi szerveit?
V: 2002. január 1-jei hatállyal.

 

Forrás: wikipedia.orgbahdental.hubmbah.hu

Képek: iho.huvonatosszeallitas.huorientpress.huvaltsegeszsegre.hudover.hu

 

Reméljük tudtunk segíteni.

Kellemes napot!

fk-tudas.hu szerkesztősége

 

A szerkesztő ajánlja, olvasd el az alábbi témákat is:

Akut

Adu

ZMNE

BUBOR

Kisfiú

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.