Balaton-átúszás

A Balaton-átúszás egy sok éve ismétlődő sportesemény, amelyen nem csupán profi úszók vesznek részt, hanem bárki, aki ki szeretné próbálni úszás tudását, kitartását, erőnlétét.

Tartalomjegyzék:

A Balaton-átúszás

A Balaton-átúszás története

5 kérdés, 5 válasz

A Balaton-átúszás

B

A Balaton-átúszás 1995 óta kerül rendszeresen, évente megrendezésre. A www.sarkany.hu oldalán lehet regisztrálni és egyben jelentkezni a Balaton-átúszásra. Ugyanitt évről évre nyomon követhető az összes eddigi Balaton átúszó versenyek eredménye, megtekinthetők a statisztikák is.

A legközelebbi, 2014-es Balaton-átúszás tervezett időpontja 2014. július 5-e.

Az alábbi táblázatban láthatók a 2013-as év eredményei. Érdekessége, hogy jegyzik a legfiatalabb és legidősebb úszókat is, nem csupán a legjobb időt elérőket.

 

A Balaton-átúszás története

 

Az első Balaton-átúszó Szekrényessy Kálmán volt, aki 1880 augusztus 29-én úszta át a Balatont, konkrétabban a Siófok-Balatonfüred közötti szakaszát a Balatonnak. A táv 14 km volt, amelyet 6 óra 40 perc alatt tett meg.

untitled Sz

Szekrényessy Kálmán

 

Ez az első Balaton-átúszás igen nagy hatást gyakorolt az addig eléggé gyengén működő úszósportra. 1881-ben ennek hatására rendezték meg az első hazai nemzetközi úszóversenyt, igaz, nem a Balatonon, hanem a Dunán, Pest és Vác között.

A Balaton-átúszás azonban még 16 évig nem sikerült senki másnak, csak Szekrényessy Kálmánnak, aki az 1880-as évet követően még 4 alkalommal átúszta a Balatont. Követőre csak 1896-ban talált, Grafl Károly személyében.

Az első világháború előtt és a két világháború között többször is lecsökkentették a távot, hátha nagyobb kedvvel vágnak neki az úszók, de igazán csak a második világháborút követően, 1948-tól rendezték rendszeresen, minden évben az eredeti, 14 km-es Siófok-Balatonfüred közötti szakaszon. A verseny elnevezése ekkor már a nagy elődre emlékezve Szekrényessy Kálmán emlékverseny volt.

imagesCA5DZFAUbalaton_atuszas_hajok

A Kádár-korszak vége felé érte el a Balaton-átúszás azt a szintet, hogy igazi tömegsportként beszélhetünk róla. A KISZ (Kommunista Ifjúsági Szövetség) és a SZOT(Szakszervezetek Országos Tanácsa) által újjáélesztett Balaton-átúszás ekkor 5200 méter hosszon, Révfülöp-Balatonboglár között került megrendezésre.1983-tól a mai napig megmaradt ez a formája a Balaton-átúszásnak és egyre népszerűbb, egyre több ember próbálja meg leúszni a távot.


Szekrényessy Attila 2005-ben könyvet jelentetett meg „A Balaton-átúszások története” címmel, melyben a Balaton-átúszás teljes történetét megismerheti az olvasó.

 

Linkek:

www.sarkany.hu

www.facebook.com

www.forum.index.hu

www.balaton-atuszas.hu

www.programturizmus.hu

www.balaton.lap.hu

 

5 kérdés, 5 válasz

 

  1. Ki volt az első Balaton-átúszó?

Szekrényessy Kálmán, 1880-ban.

  1. Hol rendezték az első Balaton-átúszó versenyt?

Siófok és Balatonfüred között.

  1. Milyen hosszú távú a Balaton-átúszó verseny?

Az eredeti 14 km hosszal indult, de később több távon is indítottak versenyeket.

  1. Ki írta a Balaton-átúszások története című könyvet?

Szekrényessy Attila

  1. Hány induló van napjainkban egy Balaton-átúszó      versenyen?

Ma már több ezren indulnak el , hogy teljesítsék a távot. 2013-ban 7400-an neveztek a versenyre.

 

A szerkesztő ajánlása:

Olvasd el az alábbi cikkeket is!

 

Alkotmánybíróság

TTT

Százalékszámítás

Country

Koncert

 

Remélem, tudtunk segíteni.

 

Szép napot kíván:

Az FK-Tudás csapata

www.fk-tudas.hu

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

"Azt mondják, minél többet tud az ember, annál inkább rájön, hogy mennyi mindent nem tud még."

Szilvási Lajos

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.