Ballagás

A ballagás szó jelentése: búcsúzó, búcsúzás. A szó a latin ‘valentas’ szóból ered.

Ballagás története, bemutatása

Ballagas A ballagás szó a latin ‘valentas’ szóból ered; jelentése: búcsúzó, búcsúzás. A ballagás egy olyan ünnepség, amely egy-egy oktatási szint befejeztével zajlik le; ekkor a végzősök egy ünnepség keretében búcsút vesznek az iskolától / óvodától; az őket tanító pedagógusoktól; és egymástól is; ezért a ballagás szimbolikus jelentéssel is bír, hiszen egy-egy életszakasz lezárását, egy új élet kezdetét jelenti.

A ballagás időpontja óvoda és általános iskola esetén júniusban, a tanév befejeztekor; középiskolában pedig májusban az érettségi időszak előtt zajlik le.

A ballagás hagyománya Magyarországon egészen az 1870-es évekre nyúlik vissza; az első ballagási ünnepséget Selmecbányán tartották meg a helyi erdészeti és bányászati Akadémia hallgatói. Ezután a ceremónia hagyománnyá vált, az 1920-as évektől kezdve már szokássá vált, hogy egy-egy intézmény kijárása után ballagással búcsúztassanak.

Ballagási ceremónia

ovis ballagásÓvodában: A nagycsoportos óvodások, az év végén búcsút vesznek az óvodától, hiszen a következő tanévtől már az általános iskolában kezdik a szeptembert. Az ünnepség keretében az óvodások vállukra tarisznyát kapnak, ezzel is szimbolizálva, hogy ők a “ballagók”, és a meghívott vendégeknek, szülőknek műsort adnak elő. Énekek, versek hangzanak el, zenei betéttel is emelve az ünnepi hangulatot.

ballagásÁltalános- és középiskolában: a ballagás napján a tanulók az iskola folyosóin ballagási ünneplőbe öltözve (előre megbeszélt ruha, gyakran valamilyen megkülönböztetéssel; pl: színes blúz, sál, stb. ) vonulnak végig, a zászlóvivőt követve, ballagó dalokat énekelve. Végigjárják a termeket, a folyosókat, ezzel is jelképezve, hogy búcsút mondanak az intézménynek. Az épületet erre az alkalomra az alsóbb évesek feldíszítik, dekorálják, a ballagók tiszteletére. A végzősök tarisznyát kapnak- szintén az alsóbb évesek jóvoltából-; melynek tartalma gyakran pogácsa, bor, aprópénz, az iskola fényképe, stb.. ezzel elindítva őket útjukon. Az ünnepség keretében az osztály egyes tagjai felidézik az elmúlt évek emlékezetes pillanatait, a tanárok jótanácsokkal látják el a búcsúzó diákokat, versek, búcsúbeszédek hangzanak el. A szülők és a vendégek virágcsokorral, képeslappal, ajándékkal gratulálnak a ballagó diáknak.

szerenádSzerenád: általában a ballagás előtti estén a diákok lovaskocsikkal, vagy egyéb közlekedési eszközökkel, gyertyákkal felszerelkezve felkeresik otthonukban az osztályfőnököt, és a többi őket tanító tanárt, hogy szerenádot adjanak neki. A gesztus lényege, hogy tiszteletüket és köszönetüket fejezzék ki a tanároknak a dalokkal; mindez kötetlen, barátságos formában történik. Ilyenkor a tanárok aprósüteményekkel, üdítőkkel kínálják meg az osztály tagjait; megköszönve a szerenádot.

bolondballagásBolondballagás: jellemzően középiskolai esemény, de gyakran általános iskolában is megtartják. Lényege, hogy a ballagás napjának délelőttjén, vagy az azt megelőző napon a végzősök jelmezekbe, humoros maskarákba öltöznek, végigvonulnak az iskola termein; vicces jelenetet előadva diáktársaiknak. A felvonulást gyakran az utcákra vezénylik, ezzel is hirdetve mindenkinek, hogy közeleg a ballagásuk. Gyakran a bolondballagást az osztályok 1-1 téma alapján szervezik meg, azaz az osztály tagjai egy meghatározott téma szerint öltöznek be, és mutatnak be egy jelenetet.

 

Ballagási dalok

http://users.atw.hu/bazsu-gyvilag/ballag/ballagodalok.htm

http://zene.hu/20120422_20_nepszeru_ballagasi_dal

http://ballagas.tlap.hu/magazin/a-legszebb-ballagasi-dalok-dalszovegek/

http://www.zeneszoveg.hu/egyuttes/3897/ballagasi-dalok-dalszovegei.html

 

Ballagási versek, búcsúbeszédek

http://www.poet.hu/kategoria/ballagas

http://sulihalo.hu/ajanlo/aktualis/5071-ballagasi-szalagavato-evzaro-ballagas-2010-ballagasi-versek-vers-ballagasra-evzaro-vesek-ballagas-vers

http://sulihalo.hu/pedagogus/alkalmi-versek/3760-ballagasi-idezetek-ballagasra-idezetek-idezetek-ballagasra-ballagasi-versek-ballagasi-vers-ballagasi-idezetek-kepre

http://marika0408.bloglap.hu/oldalak/ballagasi-versek-20957/

http://makvirag.extra.hu/Versek2/

http://sulihalo.hu/ajanlo/aktualis/5072-ballagasi-szalagavato-evzaro-ballagas-2010-ballagasi-beszed-bucsubeszed-ballagasi-beszed-ballagasi-bucsuztato-szallagavato-beszed-bucsubeszed-ballagasi-bucsubeszedek-bucsuszoveg-iskolai-evzaro-szalagavato-beszedek

http://www.bethlengabor.ro/files/Ballagas%202012/beszed%202012%20ballagas.pdf

http://www.besi.hu/node/242

http://ballagas.tlap.hu/magazin/ballagasi-beszed-a-13-osztalyos-tanulok-szamara/

 

További információ a témában:

http://www.ballago.hu/

http://ballagas.lap.hu/

 

 

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.