Battlefield 3

Battlefield 3

 Egy személyes lövöldözős játék ,  röviden BF3  a neve .2011 októberében került piacra,  Digital Illusions CE fejlesztette a játékot, majd az Electronic Arts adta ki. Megjelent Microsoft Windows, Play Station 3, xbox 360 platformokra.A játék futtatásához  kell a DirectX  10 vagy 11-es verzió, ezért a Windows Vistánál korábbi operációs rendszereken nem indul el a Battlefield 3.

BF3-borito.indd

Történet:

A játék kezdete 2014.Nem York városban zajlanak az események, a játékos  ismeretlen embert  irányít, aki felugrik egy metróra és harcol  az azt elfoglaló PLR  katonákkal.Végül az  orosz vezető lefegyverzi, és megkérdi hogy egyedül van e. Majd ezek után kiderül a 8 órával későbbi esemény. Henry Blackburn törzsőrmestert meghallgatáson vesz részt , az egyik ügynök  pedig agy aktát tesz elé.A képen a korábbról már ismerőssé vállt  orosz, Solomon látható és Blackburn azt próbálja igazolni , hogy nemsokára támadást indít a város ellen. Nem hiszik el neki ,  és a másik ügynök szerint , csak a túl akarja élni az esetet. Megkérdezik, mikor hallott először Solomon és a PLRről, ekkor feleleveníti a 9 hónappal korábbi Swordbreaker eseményt, aminek során az osztagát (Misfit 1-3) Szulejmánijja  városába rendelték, mivel egy robbanószerkezet után kutató csapatnak nyoma veszett, a küldetés az ő feladatuk lesz.

Az emlékezés után újra folytatódik a kihallgatás. A földrengés napján a PLR felkelői élén Faruk Al-Bashir katonai puccsal átveszi a hatalmat , az USA  pedig rá néhány hétre 50 ezer katonát vezényel a térségbe. Ezt követően Jennifer Hawkins hadnagyot irányíthatja a játékos , aki október 31-én a repülőgép-hordozó fedélzetén készülődik a felszálláshoz,  fegyverrendszert  fogja kezelni a teheráni Mehbrabad repülőtér ellen készülő csapásméréshez, ahol az ELINT információk alapján elméletileg  Al-Bashir is tartózkodik.

Ezt követően a játékos Dimát veszi kézbe  november 13-án, a katasztrófa előtt. Rajta kívül még Kirl és Vladimir is szerepel. Autóval érkeznek a párizsi tőzsdéhez, aminek közelében bekapcsolja a zavarót, hogy ne lehessen távolról a bombát felrobbantani. Az épületben már a PLR emberei irányítanak és harci gázt is elszabadítottak. A bombával az egyik ellenségnek sikerül kimenekülnie , így a játékos a francia rendőrök is kitűzték maguknak. Az üldözés közben  rakétával eltalálnak  egy buszt, Vladimir pedig belehal a sebesüléseibe. Utoléri és a vonat elé veti a bombával menekülő ellenfelét, ami azonban nála volt az csupán egy hamisítvány , majd egy robbanás rázza meg a helységet. Nem sikerült a merényletet meghiúsítani, ami  80 ezer ember halálához vezet.

A csatornán keresztül üldözik, amikor kijut a felszínre megjelenik Montes egy lopott rendőrautóval és a kocsival menekülő Solomon nyomába erednek, majd a Time Squarenél hátulról nekimennek és  felborulnak. Solomon lelövi Montest és  után Blackburn egy téglával megüti a fejét és biztosítja a bombát. Ezután Dima látható, amint egy sötét szobában ül és a fertőzésről  beszél, illetve az emlékiratait írja, majd hirtelen kopogás hallatszik és a fegyvert ragad.

Kiadási dátum USA: 2011. október 25.
EU: 2011 október 28.

További információk:

http://gepigeny.hu/games.php?id=1297

http://cdgalaxis.hu/PC/19248/battlefield-3.html

http://www.battlefield.hu/

http://www.gamespot.com/battlefield-3/

 http://www.argep.hu/product_1493766.html

 

Battlefield: Bad Company 2

Battlefield_Bad_Company_2_cover

Battlefield Bad Company 2

2011-ben kifejlesztett videojáték.Egy svéd cég, az EA Digital Illusions adta ki.A játék tartalmaz egy single-player módot,  ahol a játékos tölthet be egy szereplőt, az eredeti játékban Preston Marlowe a főszereplő.A Multiplayer játékmód  lehetővé tesz 5 különböző játékmódot, nagy választékban található a játékban járművek, repülők.

 Multiplayer módok:

Rush:Az egyik csapatnak vagy védenie kell, vagy megtámadni pár M-COM állomást .

Squad Rush:hasonló a rush módhoz, csak két M-COM állomás minden körzetben.

Conquest:Az egyik játékosnak meg kell fognia a zászlót, el kell vinni, ameddig csak tudja.

Squad Deathmatch:4 osztag van jelen, mindenki egymás ellen.Az első csapat aki megöl 50 embert, az nyert.

Onslaught:4 játékosból állhat maximum egy csapat.Az nyer, aki a térképen jelzett összes pontot elfoglalja.

További információk a témában:

http://www.battlefieldbadcompany2.com/agegate

http://www.ea.com/hu/battlefield-bad-company-2

http://www.gamekapocs.hu/cikk/1333/battlefield_bad_company_2

http://gepigeny.hu/games.php?id=883

http://www.gametrailers.com/games/q27ncw/battlefield–bad-company-2

http://www.gamestar.hu/battlefield-bad-company-2-teszt.html

Battlefield 1

Battlefield1942_box

Battlefield 1942

A Battlefield játéksorozat első része, amely 2002-ben került kiadásra, Battlefield 1942 néven.Ezt a részt is az  EA Digtal Illusions fejlesztette ki, és az Electronic Arts adta ki.Belső nézetes játék, amely 2.világháborúban játszódik.Ezt a játékot is lehet több játékos, illetve egy játékos módban is játszani.A készítők eredetileg inkább többjátékos módra csináltak.A világháború főbb helyszíneiről találhatunk pályákat a játékban, ilyen például a csendes óceán.

További információk:

http://www.gamekapocs.hu/hir/31776/ingyen_letoltheto_a_battlefield_1942

http://www.battlefield.com/battlefield-1942

http://www.ea.com/battlefield

http://www.playdome.hu/cikk/26108/battlefield_1942_pc

http://gepigeny.hu/games.php?id=219

Források:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Battlefield_3

http://hu.wikipedia.org/wiki/Battlefield_%28sorozat%29

http://hu.wikipedia.org/wiki/Battlefield_1942

http://hu.wikipedia.org/wiki/Battlefield_2

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

"Nincs azzal semmi baj, ha egy géniusz a fiatalságot nyűgözi le. Sokkal inkább azzal van baj, akit fiatalsága ellenére nem tud egy géniusz lenyűgözni."

Julian Barnes

Advertisement

One comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.