Csongrád

Csongrád

A város Csongrád megyében található, a Tisza jobb partján.A helység már az újkőkor óta lakott hely volt, főleg a kedvező földrajzi fekvésének köszönhetően. A város története 896-ra nyúlik vissza, amikor Ete földvárat építtetett, aminek a neve Csernigrád volt, valószínűleg ebből a névből ered.Szent István a 11.században vármegye központjává tetette.15.században újra városi rangot kapott Csongrád.Rohamos fejlődésnek indult a város, elsőnek 1720-ban felépült a Szent Rókus Templom, majd 1769-ben a Nagyboldogasszony templom is.A Rákóczi szabadságharc bukása után átvette a birtokot gróf Károlyi Sándor.1849-ben az osztrákok felgyújtották a várost, azért mert részt vet a szabadságharcban.1923-ban ismét sikerült várossá alakítani a települést.

csong

Irányítószám:6640Népsűrűség:100,51 Fő/km²

Terület:173,89 km²

További információk:

 

http://hu.wikipedia.org/wiki/Csongr%C3%A1d

http://www.csongrad.hu/

http://www.csongrad.net/

 

Csongrád Megyei Kormányhivatal

k

Kormányhivatal

 

A szervezet azért jött létre, hogy a Csongrádi megyében élő emberek hivatalos ügyeiket, egyszerűen, gyorsan, problémamentesen tudják megoldani.Ügyfélszolgálati irodáinknál  33 ügykörben tudnak segíteni munkatársaink.Családi pótlékról, anyasági támogatásról, hatósági bizonyítványról, vagy biztosítási jogviszonyról és egyéb lakossági ügyintézés esetén szívesen adnak tanácsot.Azokra a kérdésekre, amelyekre nem tudnak gyorsan választ adni, később, levélben reagálnak, de lehet ügyfélkaput nyitni, hogy folyamatos lehessen köztünk a kapcsolattartás és bármikor tudjunk tájékoztatást  adni az Önöket érintő ügyekben -már  elektronikus úton is.A Krmányablakok 2011. január 3.-én nyílt meg.

További információ:

http://www.csmkh.hu/

http://www.kormanyhivatal.hu/hu/csongrad

http://www.onyf.hu/?module=institutes&action=institute&iid=124

http://akadalymentes.kormany.hu/hu/kozigazgatasi-es-igazsagugyi-miniszterium/hatterintezmenyek?cid=11875

 

Csongrád megye állás

Böngésszen a legfrissebb Csongrád -i állásokat a Careerjeten, az álláskereső rendszerben. Minden iparágat megtalál.

http://www.careerjet.hu/allasok-munka-csongrad-225762.html

Kattintson az állásajánlatok megtekintéséhez a/az Csongrád megye régióban. Küldje el önéletrajzát és találjon új munkát még ma!

http://www.workania.hu/allas/csongrad-megye/

Csongrádi infó állás

http://www.csongradi.info/apro/allas_munka/

 

Csongrád Megye térkép

Elhelyezkedés: MO déli része

Székhely: Szeged

Egyéb települések: Csongrád, Szentes, Ópuszteszer, Kistelek, Hódmezővásárhely, Mórahalom, Makó

Régiók: Alsó-Kiskunság, Torontál, Maros-szög, Hódság, Maros-Körös-köze

Jelentősebb folyók: Tisza, Maros

Tavak: Fehér-tó, Csaj-tó

http://magyarorszag.terkepek.net/csongrad/index.html

http://www.iranymagyarorszag.hu/terkep/csongrad_megye

http://csongrad-megye.lap.hu/csongrad_megye_terkepe/25602217

http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/csongrad_megye_utcakra_lebontott_bunugyi_terkepe/2311884/

 

Használt autó Csongrád megye

 http://www.hungarocenter.com/auto/hasznaltautoker_csongrad/

http://csongrad.expressz.hu/auto/

http://www.hasznaltauto.hu/bovitettkereso

http://aprod.hu/jarmu/auto/csongrad/

 

Csongrád szállás

Zöldkert Panzió:

szallas

Zöldkert Panzió

 

Zöldkert Panzió

A város központjában, a gyógy- és strandfürdő közvetlen szomszédságában, az egykori Népkert ősfákkal övezett csodálatos környezetében helyezkedik el a Zöldkert Panzió a rendezvényteremmel, valamint a Kertvendéglő a nádfedeles terasszal.

A panzió vendégei részére kialakított közvetlen fürdőbejárat, az élményelemek sokaságával felszerelt kalandpálya, a trambulin, a különféle pedálos gokartok, valamint egy négyszemélyes kerékpár mellett egyéb kényelmi szolgáltatások már most az alapkínálatunk részévé váltak. Vendégeink aktív pihenését nyáron lovaskocsizás, télen lovasszánozás, pincelátogatással egybekötött borkóstolás, vagy akár vadászat is teljessé teheti. Nyaranta a Körös-toroki üdülőterületen a tengerpart illúzióját keltő tiszai homokföveny is várja a strandolni vágyókat.

További információk, szálláshelyek:

http://www.hubertuspanzio-csongrad.hu/

http://www.zoldkertpanzio.hu/index.php

http://www.minihotel.extra.hu/

http://www.csongrad.hu/page/panziok-apartmanok/erzsebet-szalloda

http://www.koros-torok.hu/

Csongrád Megyei Levéltár

A levéltár megnyitása a Rákóczi szabadságharc utáni időszakra tehető.A megelőző időszakra vonatkoztatva eltűntek az oklevelek, íratok .1950-ben a megyében két levéltár a szegedi és a szentesi működött.Majd 1973-ban Csongrád Megye Tanács egyesítette a egyesítette a megyében két önállóan működő levéltárat.Megindult a jelenleg megyei szervezet kiépítése.

Bővebb információ:

http://www.csml.hu/index.html

http://www.szentesinfo.hu/mozaik/szenteshu2/varos/leveltar.htm

http://archivportal.hu/kateg-69-1-csongrad_megyei_leveltar.html

Csongrád Megyei Bíróság

Cím: 6641 Csongrád, Szentháromság tér 10.

Postacím: 6641 Csongrád, Pf. 23.

Telefon: központi szám 63/570-540,

lajstromiroda: 63/570-542

Telefax: 63/570-541

E-mail: birosag@csongradvb.birosag.hu

  • A Csongrádi Városi Bíróság elnöke:
  • hetente kedden 8.00-10.00 óráig fogadja az ügyfeleket.
  • Közös polgári és gazdasági; büntetö; polgári és gazdasági peren kívüli; végrehajtó iroda ügyfélfogadási rendje:
  • hétfötöl péntekig naponta 8.00-12.00 óráig,
  • hétfön 13.00-15.00 óráig.
  • Panasznapi ügyfélfogadás:
  • hetente kedd 8.00-12.00 óráig, 13.00-15.00 óráig.

További információk:

http://www.jogiforum.hu/kozerdeku/89

http://www.cylex-tudakozo.hu/ceg-info/csongr%C3%A1d-megyei-b%C3%ADr%C3%B3s%C3%A1g-639775.html

http://www.birosagok.hu/csongrad-megye.html

 

Források:

http://www.csongrad.hu/

http://hu.wikipedia.org/wiki/Csongr%C3%A1d

http://hu.wikipedia.org/wiki/Csongr%C3%A1d_megye

http://www.csongrad-megye.hu/portal/index.php?option=com_content&view=frontpage&Itemid=1

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

"Nincs azzal semmi baj, ha egy géniusz a fiatalságot nyűgözi le. Sokkal inkább azzal van baj, akit fiatalsága ellenére nem tud egy géniusz lenyűgözni."

Julian Barnes

Advertisement

One comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.