Dad

Komárom-Esztergom megyében található község, a Vértes hegység északnyugati részén fekszik. 1230-ból származik az első írásos emlék, amelyben Dodnak nevezik. Akkoriban még Fejér-megyéhez tartozott, de II. Endre visszavette Csák nembeli Miklóstól. 1326-ban azonban Csák nemzetségbeli István fiainak a tulajdonaként tartották számon, melyet Károly Róbert elcserélt velük. A településen élők többsége mezőgazdasággal és állattartással foglalkozik.

Dad nevezetességei:

Római katolikus plébánia (Fellner Jakab tervei alapján készítették),

Római katolikus templom (1784),

Református templom (1748),

Kétnyílásos barokk stílusú kőhíd ( 1773, Dad és Kecskéd között),

Óriási hársfa ( falu központjában, 101 éves),

Esterházy-kastély.

esterhazy-kastely

esterhazy-kastely

Civil szervezetei:

“Dadi Óvodáért” Alapítvány

“Világablak” Alapítvány

“Felnőttek a Gyermekekért” Alapítvány

Dadi Sportegyesület

Magyar Református Jövőért Alapítvány

Táncegyüttesek:

Jázmin

Lorinda

Ifjúsági Klub

Bővebben:

Dad Község honlapja

Időjárás

Térkép

D.A.D.

A zenekar nevének első neve Disneyland After Dark volt, de a Disney csoport miatt meg kellett változtatniuk. Két testvér alapította, Jesper (ének, gitár) és Jacob (szólógitár) Binzer. Eleinte country-punkot zenéltek. 1989-ben futottak be a No Fuel Left For The Pilgrims című albumukkal. A legtöbb szám alapvetése a rock ’n’ roll. Későbbiekben a zenék hangzása komorabb és komolyabb irányú lett.

Bővebben:

hardrock.hu
d-a-d.dk
Myspace
last.fm

További zenekar:

dadmusik.com

Dad

(Drága papa)

1989, amerikai vígjáték

Drága papa

Drága papa

rendező: Gary David Goldberg
forgatókönyvíró: Gary David Goldberg
zeneszerző: James Horner
operatőr: Jan Kiesser
vágó: Eric A. Sears
szereplő(k):
Jack Lemmon (Jake Tremont)
Ted Danson (John Tremont)
Olympia Dukakis (Bette Tremont)
Kathy Baker (Annie)
Kevin Spacey (Mario)
Ethan Hawke (Billy)

port

imdb

American Dad

(Ameriai fater)

animációs vígjáték sorozat

wiki

Epizód lista

atw.hu

Facebook

Youtube

Kritika

További filmek:

Scattering dad

Hey dad…!

World’s greatest Dad

Dad

Angol szó, jelentése: apa, apu, papa.

~DAD

értelmezése: vékony hangon ded- melléknévképző, az alapszónak kicsinyítése, például hosszú-dad, hosszúkás; lassú-dad, lassúcska.

Fórum

dad.info

Kép forrás:

nemzetijelkepek.hu

coversclub.cc

kastelyfotokkom.eoldal.hu

Forrás:

wiki

szojelentese.com

Reméljük tudtunk segíteni.

Szép napot!

FK-Tudás Csapata

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.