Diploma

A diploma szó, a görög ‘diploma’ szóból ered, jelentése ‘kettéhajtott papír’.

Tartalomjegyzék:

A diploma
Szakdolgozat, diplomamunka
Diplomaosztó
Diploma után

A diploma

A diploma egy olyan bizonyítvány, okirat; amelyet egy oktatási intézmény (egyetem, főiskola) állít ki arról, hogy a hallgató sikeresen befejezte a tanulmányait és teljesítette a diploma megszerzéséhez szükséges előírt kötelezettségeket.

Diploma szóval nevezték meg régen az uralkodói rendeleteket is; a ‘kettéhajtott papír’ jelentés miatt; az uralkodói rendeleteket kettéhajtott; pecséttel lezárt papírra írták. Pl: ‘Októberi Diploma’ – ez volt Ferenc József alkotmánytervezete Magyarország számára.

A sikeres felsőoktatási vizsgákat befejező diák diplomáját eredetileg vékony olasz báránybőrből készítették; mivel a papírgyártás a szakképzett munkaerő hiánya miatt gazdaságilag életképtelen volt. Az oklevelet ráadásul kézzel írták meg, mivel a nyomdagépek használatához faragott mészkő sablonokat használtak; de a sablonok elkészítéséhez sem volt szakképzett munkaerő. A báránybőrt később felváltotta a pergamen használata; kb. 1949 körül; majd pedig a kötött bőr.

Ma a diplomát papírra nyomtatják és ízléses borítóba illesztik. A diploma általános mérete az A/4-es papír; de elkészíthetik A/3-as méretben is. ( pl: Franciaország, Málta)

 

Szakdolgozat, diplomamunka

Az egyetem megszerzéséhez ún. ‘szakdolgozatot’ vagy ‘diplomamunkát’ kell megírni. A kettőt az különbözteti meg, hogy a hallgató milyen képzés befejeztével csinálja meg a dolgozatát. A ma Magyarországon is használatban lévő Bologna egyezmény alapján megkülönböztetünk Bsc (Bachelor) és Msc (Master) képzést. A Bsc szint elvégzése után – ami kb. 3,5 év – kell megírni a szakdolgozatot; az Msc szint teljesítése után pedig – ami kb. 2 év és a Bsc szint után teljesíthető – a diplomamunkát.

A Bolognai rendszer lényege:

hu.wikipedia.org

felvi.hu

szakdolgozat

szakdolgozat

A szakdolgozat egyike a végső számonkéréseknek a felsőoktatási tanulmányok befejezésekor. Fontos jól megírni a szakdolgozatot, hiszen osztatlan képzésben a diploma minősítésében számított jegy részét képezi; Bologna-i képzésben pedig beleszámít a mesterképzés felvételi pontjaiba. A megíráshoz egy konzultenst kell választani, aki egy olyan tanár, aki az adott téma szakértője. Vele időnként egyeztetni kell a dolgozatról; és ezeken a konzultációkon meg kell beszélni az esetleges hibákat, kimaradt elemeket.

A szakdolgozat formai követelményei: arthist.elte.hu

Diplomamunka

Diplomamunka

A diplomamunka elkészítését a diplomamunka-terv elkészítése előzi meg. Ebben a hallgatónak meg kell fogalmaznia, hogy milyen témában kívánja megírni a diplomamunkát. A tervet elbírálják; ha pozitív bírálatot kapott, akkor kezdhető el a diplomamunka elkészítése. Ezt államvizsga előtt minimum 2 hónappal érdemes leadni, hiszen ennyi idő a bírálási, átfutási idő. Lehetőség van halasztás kérésére is, ha a hallgató időben látja azt, hogy határidőre nem készül el vele. A diplomamunka írásakor is konzulens segíti a hallgatót a dolgozat sikeres megírásában, ezután a befejező szakaszban a diploma nyomtatása, köttetése után a diplomát el kell juttatni a záróvizsga csoporthoz; majd következik a diplomamunka megvédése, a záróvizsga.

Diploma megvédése, záróvizsga menete: intereumedia.hu

Diplomamunka formai követelményei: bio.elte.hu

Mind a szakdolgozat, mind pedig a diplomamunka megírásakor olyan témát célszerű választani, amelyben a hallgató az évek során jártasságot szerzett. A dolgozat bírálása során egyértelműen kiderül, hogy a hallgató mennyire sajátította el tanulmányai során a követelményeket. Legyen szó akár jogi-, orvosi-, közgazdász-, tanár-, bölcsész-, gyógyszerész-; vagy akár nemzetközi diplomáról; a cél az, hogy a diplomamunka /szakdolgozat tükrözze a hallgató képzettségét, jártasságát adott témában.

Diploma és nyelvvizsga viszonya:

eduline.hu

eco.u-szeged.hu

 

Diplomaosztó

Diplomaosztó

Diplomaosztó

 

A sikeres záróvizsga teljesítése, és a felsőoktatási végzettség megszerzéséhez szükséges követelmények teljesítése után kerül sor a diplomaosztó ünnepségre; ahol ünnepélyes keretek között kérül átadásra a diploma oklevél a hallgatók számára.

A diplomaosztón a hallgatók talárt és talárkalapot viselnek; a pódiumon a dékán; a rektor; a helyettes és a karfelelős foglal helyet. A diplomát a hallgatók egyesével veszik át, aláírják az átvételt. A ceremónia végén és a beszédek elhangzása után sok helyen szokás, hogy a hallgatók – akik diplomások lettek – egyszerre feldobják talárkalapjukat.

Diploma után

Diploma után

Diploma után

A Diploma után (‘Post Grad’) című amerikai vígjáték főszereplője Ryden (Alexis Bledel) aki a diploma megszerzése után a munkakeresés nehézségeivel küzd. Ryden ugyanis nem talál munkát, noha az életét tökéletes pontossággal megtervezte; és ennek a terven első lépcsőfoka egy jó állás megszerzése lett volna. Ryden kénytelen hazaköltözni családjához, és égetően fontossá válik a elhelyezkedés.

A ‘Diploma után’-ról további információk: port.hu

 

További információk a témában:

kisalfold.hu

copyguru.hu

nyme.hu

inf.u-szeged.hu

iit.uni-miskolc.hu

kovex.hu

szakdolgozat.lap.hu

 

5 Kérdés – 5 Válasz

1. Mit jelent a diploma szó?
A diploma szó, a görög ‘diploma’ szóból ered, jelentése ‘kettéhajtott papír’.
2. Mit jelent még?
Diploma szóval nevezték meg régen az uralkodói rendeleteket is.
3. Mi kell az egyetem megszerzéséhez?
Az egyetem megszerzéséhez ún. ‘szakdolgozatot’ vagy ‘diplomamunkát’ kell megírni.
4. Mi előzi meg a diplomamunka elkészítését?
A diplomamunka-terv elkészítése előzi meg.
5. Mikor kerül sor a diplomaosztó ünnepségre?
A sikeres záróvizsga teljesítése, és a felsőoktatási végzettség megszerzéséhez szükséges követelmények teljesítése után.

 

A szerkesztő ajánlja, olvasd el te is:

Dob

Béres

Dexter

Boszorkány

Chili

Reméljük, hogy tudtunk segíteni!

Kellemes napot!
fk-tudas.hu szerkesztősége

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

Advertisement

3 comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.