Fallout

Fallout (radioaktív csapadék)

 

Akik még nem ismerik a Fallout sorozatot, azoknak egy rövid összefoglaló: Ez egy számítógépes szerepjáték.
Háttérsztori: a hidegháború egyszer csak véget ér. 2052-ben kitör a Nyersanyagháború, az ENSZ feloszlik, Amerikában furcsa és titokzatos járvány dúl, Kína világ hatalomra tör. Ebből kifolyólag 2077-ben a Nyersanyagháborúból Nagy háború lett, két óra alatt véget is ér és a Föld lakosságának nagy része meghal. A bolygónk elsivatagosodik. A játékos által irányított karakter (neve Menedéklakó), a háború előtt Menedékeknek elnevezett és az Amerikai kormány által épített óvóhelyekre költözött emberek utódja. Az események 2161-ben kezdődnek, Dél-Kaliforniában a 13-as Menedékben, ahol a víz tisztító chip végleg meghibásodott.A 13-as Menedék Felvigyázójától kapjuk azt a feladatott, hogy mindenképpen szerezzünk helyette egy másikat, Kapunk tőle egy PipBoy nevű hordozható kéziszámítógépet, amiben benne van Kalifornia térképe, az elsődleges célpont, a 15-ös Menedék. Százötven nap alatt kell teljesíteni a küldetést, mivel a víz tartalék ennyi időre elég, de ezut meg lehet hosszabbítani hetven nappal, ha a külvilágban vizet vásárolunk. A kutatás alatt sok sötét dolgra fény derül. Egy Mester névre hallgató mutáns egy vírussal a Fejlett Evolúciós Vírussal (FEV) minden embert szupermutánssá akar alakítani, közben világuralomra tör, de az egészet az Egység nevezetű szektával álcázza.

Célunk végezni a Mesterrel és a szupermutánsokkal. 500 napunk van elvégezni a feladatott, de ha vízet veszünk a kereskedőktől akkor csak 400 nap. Ha nem sikerül akkor a mutáns hadsereg elpusztítja a Menedéket. A játék vége mindenképpen negatív számunkra, mivel a Felvigyázó kiutasít a Menedékből, mert a kinti élet megváltoztatott.

Fallout 2 tömören: kiderül benne, hogy senki nem tudja, hogy kikezdte a Nagy Háborút. Csak utalás van rá, hogy az unatkozó mesterséges intelligenciák műve lehetett.
„Háború. A háború sosem változik.” Ez a mondat az egyetlen, mely a Fallout összes epizódjában elhangzik.
A játék hangulata nagyon hasonlít a Mad Max című filmre.

Fallout

Fallout (http://kronikak.hu/)

Díjak:
Minden idők negyedik legjobb játéka a PC Gamer újság szavazásán 2001-ben.
IGN Top 100-as listáján 55.
Magyarországon számtalan alkalommal lett a hónap játéka.

A játék szinkronhangjai:
Richard Dean Anderson (Killian )
David Warner (Morpheus)
Tony Shalhoub (Aradesh)
Brad Garrett (Harry)
Keith David (Decker)
Michael Dorn (Marcus, Frank Horrigan, Fallout 2)
Richard Moll (Cabot)
Ron Perlman (Narrátor, Fallout, Fallout 2, Fallout Tactics és Fallout 3)
Clancy Brown (Rhombus)
Cch Pounder (Vree)

További infó: hu.wikipedia.org/wiki/Fallout

Fallout 3

Fallout 3

Fallout 3 (rendszerigeny.hu )

Fallout 3 kiegészítők:

G.E.C.K. – a Fallout 3 ingyenesen letölthető pályaszerkesztője (2008. december)
Operation Anchorage – a múltban játszódó kiegészítő. (2009. január 27.)
The Pitt – Pittsburgh városának maradványai közé visz. (2009. március)
Broken Steel – az alapjáték eseményeit folytatja (2009. május 5.)
Point Lookout – a marylandi Point Lookout Nemzeti Parkban játszódik. (2009. június 23.)
Mothership Zeta – (2009. augusztus 3.)

További infó:

hu.wikipedia.org/wiki/Fallout_3

hu.fallout.wikia.com/wiki/Fallout_3

Jó szórakozást kívánunk a játékhoz!

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.