Hostel

A hostel egy olyan szállás, ahol a vendégek sok ágyas szobákban vannak elszállásolva. Olcsósága részben ez miatt, másrészt pedig a közös konyha és fürdőszoba használat miatt alakult ki.

Tartalomjegyzék

Mi is az a hostel?

Magyarországi hostelek

Külföldi hostelek

Bemutató videók

Kérdések és válaszok

Mi is az a hostel?

Richard Schirrmann

Richard Schirrmann

A hostel egy olyan szállás, ahol a vendégek nem szobát, hanem ágyat bérelhetnek. Ezen kívül minden más – fürdőszoba, konyha, erkély, kerthelyiség – közös használatú.
1912-ben Altena Castle-ban, Németországban Richard Schirrmann, volt német tanár hozta létre az első “Youth Hostel”-t. Ezt a Német Ifjúsági Mozgalom szorgalmazta, hogy a szegény városi fiatalok is kitudjanak önállóan bontakozni.
Richard Schirrmann ötlete gyorsan elterjedt a tengeren túlon is, ami hamarosan a Hostelling International szervezet létrejöttét eredményezte. Ez a szervezet 90 különböző képviselő szövetségből állt, melynek több, mint 4500 szállása volt, 80 országban.
Manapság már általában rendelkeznek törölközővel, ágyneművel. Sok turista utazik hálózsákkal, azonban egészségügyi okokból csak néhány helyen engedélyezik a használatát. Kényelmi szempontból kedvezőtlenebb, mint a hotelek, mivel a hostelben eltöltött idő alatt a vendégeknek szinte nincs magánélete. Ezen okból kifolyólag a személyes tárgyak védelmére is nagyobb figyelmet kell fordítani, általában saját, kulccsal zárható szekrényt kaphat az elszállásolt vendégek.



Magyarországi hostelek

Marco Polo Top Hostel Budapest

Balatoni Hostelek

Olcsó budapesti hostelek

7×24 Central Hostel

Beds N’ Roses Hostel and Guesthouse Budapest

Hostel California in Budapest

Balatoni Erdei Iskolák szállás ajánlattal

Alma Mater Hostel – Békéscsaba

Keszthely, ifjúsági és túristaszállás

Budget Hostel in Szeged

Külföldi hostelek

Bécsi hostel

Vienna Hostel Ruthensteiner – Bécs

Villa Sara – Bosznia Hercegovina

Mountain Hostel Atoluka – Bulgária

Hostel ELF – Csehország

International Youth Hostel Yaroslav – Ukrajna

Brodies Hostel – Nagy-Britannia

Hostelling International USA

Bemutató videók

Marco Polo Hostel – Budapest

 

Origo Hostel – Budapest


7×24 Central Hostel – Budapest

Marco Polo Hostel – Hong Kong



Kérdések és válaszok

Ki a hostel szülőatyja?
– Richard Schirrmann ötlötte ki 1912-ben.

Van lehetőség a személyes tárgyak biztonságba helyezésére?
– Igen, általában kulccsal zárható szekrény, vagy portai megőrzés.

Vigyek magammal hálózsákot?
– Ha csak hostelben kíván megszállni, akkor nem szükséges, mivel a legtöbb helyen egészségügyi okokból nem engedélyezik a használatát.

Kérhetek valamilyen ellátást?
– Nem, általában önellátóak.

Hogyan kell elképzelni egy szobát?
– Egy kis alapterületű helyiség, melyben minimum kettő, de inkább több, akár emeletes ágy is található. Emellett egy asztal, székek, és szekrény van még. A konyha és a zuhanyzó a szobán kívül található.

 

Felhasznált oldalak

wikipedia.org

viennahostel.net

 

Reméljük tudtunk segíteni.

Szép napot!

FK-Tudás Csapata

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.