Interjú

Többnyire két vagy több ember kommunikációját jelenti, aminek az a célja, hogy a készítői hasznos információt szerezhessenek meg az interjútól, egy bizonyos témában.Fajtái:

A készítésénél a legfőbb alapvető szempont: a kommunikáció során kapott adatok  árnyaltsága és feldolgozhatósága. Eszerint a beszélgetés a következő két alaptípus, illetve ezek valamiféle átmenetét alkothatják:

  • Strukturálatlan interjú: az interjú alanya kötetlenül kifejezheti véleményeit az adott témakörön belül. Lehetővé teszi, hogy az interjúalany árnyaltan és információkban bővebben  kifejezze gondolatait, ám megnehezíti az egyes interjúk összehasonlíthatóságát.
  • Strukturált interjú: az interjú alanya előre megállapított kérdésekre, meghatározott kereteken belül adhat információt.Ez által az egyes interjúkat összelehet hasonlítani, de ez által kevesebb információt tartalmaz.

 


Panel

Ebben az esetben több kérdést feltevő személy van jelen , a „több szem többet lát” elven bárki kérdezhet. Ez nem csak hátrányt, előnyt is jelent, hiszen egyrészt több kompetens embert ismer meg, másrészt a döntésnél háttérbe szorulnak az önnel kapcsolatos személyes benyomások, szubjektív érzések.

Páros

A pároson általában a pályáztató cég humán szakembere mellett a megpályázott pozíció szakterületének elnöke is jelen van. Célja strukturált és a panelinterjú céljával egyezik, ezért azokhoz hasonlít.

Sorozat

A sorozaton a pályázó egymás után több, különböző szakemberrel találkozik. Mindegyik interjún külön-külön újabb tartalmi elemeket tudhatnak meg önről.

A leggyakrabban alkalmazott interjútípusok:

1.                      Strukturált interjú
2.                     Panel
3.                     Páros
4.                     Interjúsorozat
5.                     Csoportos
6.                     Stressz

 

Dr. Anisits Ferenc-interjú

Dr. Anisits Ferenc-interjú


A telefonos állás

Előnye, időt lehet vele nyerni.Jobban átlehet gondolni a megadott válaszokat.Az önéletrajzot érdemes újra átolvasni, és arra összepontosítani, hogy melyik részébe kérdezhetnek bele.Ez általában a  megpályázott állás milyenségétől is függ, leginkább az utolsó munkahelyen kapott szakmai tapasztalatokat, az iskolákat, vezetői állás esetén az irányítottak számát, pontos feladat és felelősségi köröket, egyes témákban való jártasságot teheti fel  a kérdező, illetve rákérdezhet a CV-ben tátongó esetleges feltűnő lyukakra, pozícióban való visszalépésekre, esetleg túl rövid munkaviszonyok miatt is.

A siker múlhat a koncentráción, és a nyugodt hangnem is.

További információk:

Top 5 telefonos  tipp

A telefonos állás fortélyai

A telefonos állá trükkjei

 

Források:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Interj%C3%BA

http://www.profession.hu/cikk/195

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

"Nincs azzal semmi baj, ha egy géniusz a fiatalságot nyűgözi le. Sokkal inkább azzal van baj, akit fiatalsága ellenére nem tud egy géniusz lenyűgözni."

Julian Barnes

Advertisement

One comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.