LEADER

A LEADER egy, az Európai Unió által alapított, a vidéki térségek fejlesztését, felzárkóztatását megcélzó program, amely gazdasági, környezeti és társadalmi problémák megoldását hivatott anyagi támogatásával elősegíteni.

leader_0

A LEADER a francia Liaison Entre Actions pour le Developpement de l’Economie Rurale, ami magyarul így fordítható: „Közösségi kezdeményezés a vidéki gazdaság fejlesztéséért.

Bár az Európai Közösség 1991-ben indította el ezt a vidékfejlesztési programot, Magyarország később csatlakozott.

A Leader lényege, hogy a 10000 főnél kevesebb létszámú, vagy 120 fő/km2-nél kisebb népsűrűségű településeket támogatja, méghozzá olyan praktikus módon, hogy egy-egy 8-10 települést magába foglaló csoport számára elérhetővé tesz bizonyos pályázati összeget, amelyet olyan módon osztanak ki, hogy alulról jövő kezdeményezésként, úgynevezett „ötletlapok” segítségével pályázva, bármilyen hasznos célra lehet támogatást igényelni. Ilyen célok pl: mezőgazdaság fejlesztése, környezetvédelem, műemlékvédelem, turizmus, stb..

A pályázatokat a települések helyi megbízottjai bírálják el első körben, majd a pályázatok második lépcsőben a Vidékfejlesztési Hivatalhoz kerülnek.

A fent leírt tematika mára sokat fejlődött. Ma már a település csoportok 3-4 településre csökkentek és a kezdeti akár 1- másfél éves elbírálási idő úgynevezett „gyors döntéshozatalként” 60 napra csökkent.

 

Elmondhatjuk tehát, hogy a LEADER program a vidékfejlesztés „együttgondolkodásának” teret adva, sokkal hatékonyabban támogatja a vidéket, mint más pályázati rendszerek, mivel a települések lakói dönthetik el, mire szeretnének támogatást kapni, míg más pályázatoknál a pályáztató írja elő, mire lehet pályázni.

 

Összefoglalva tehát hét alappilléren nyugszik a LEADER program.

  1. Területalapú      fejlesztés
  2. Alulról      építkező megközelítés
  3. Háromoldalú      partnerség (vállalkozói-,civil-és közszféra)
  4. Innováció
  5. Integrált      ágazatközi megközelítés
  6. Hálózati      működés
  7. Kooperáció

 

Az új  LEADER program 2014-2020-ig pályázható. Ez a program roppant pályázó barát,(ha fogalmazhatunk így) mivel bizonyos pályázatokat 100%-ban támogat, bizonyos pályázatokat pedig 25% önerő hozzáadásával, ami igazán kedvező a pályázók számára.

11122

Íme egy példa a LEADER program támogatott pályázatáról:

A túrkevei szélmalom felújítására a Nimfea Természetvédelmi Egyesület támogatást nyert.

A  felújított(vagy épített) épületre, létesítményre ki kell helyezni az alább látható táblát.

A táblán egyértelműen látható, hogy milyen forrásból, milyen céllal történt a felújítás.

tabla-1_

Forrás:

www.nimfea.hu

Leader pályázati lehetőségek:

Pályázati lehetőségek

További linkek:

www.pályázatmenedzser.hu

www.agra-tfkk.hu

www.umvp.eu

www.leader.lap.hu

Az alábbi videók a LEADER program reformjáról szólnak.

1 rész

2. rész

3. rész

Lezárult a LEADER program társadalmi vitája.

 

Remélem, tudtunk segíteni.

 

Szép napot kíván:

az FK-Tudás csapata

www.fk-tudas.hu

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

"Azt mondják, minél többet tud az ember, annál inkább rájön, hogy mennyi mindent nem tud még."

Szilvási Lajos

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.