Michael Jackson

Michael Jackson

Michael Jackson

Halálának 5. évfordulójára emlékezünk. Michael Jackson (1958-2009), a XX. századi pop királya. Zenei munkássága egyedülálló a világon. Több Guiness Rekord gazdája, 13 Grammy-díjat nyert, 13 toplistás lemez, több 100 millió lemezeladás.

Tartalomjegyzék

Élete, családja

A Jackson 5

Zenei karrierje

Kapcsolata a filmmel

Magánélete, gyermekei

Botrányai

Halála

Munkásságának jelentősége

Ő mondta

Róla mondták

Michael Jackson élete, családja

Michael Joseph Jackson 1958. augusztus 29-én született, Indiana állam Gary városában. Kilencen voltak testvérek, ő volt a 7. a sorban.

Apja: Joseph Jackson, aki bokszolt, énekelt, gitározott a „Falcons” nevű rhytm and blues (R&B) együttesben, s darukezelőként dolgozott egy acélgyárban.

Anyja, Katharine Scruse Jackson a gyerekeket nevelte, de tudott klarinéton és zongorán játszani.

A gyerekek: Rebbie (valódi neve Maurren), Jackie, Tito, Jermaine, La Toya, Marlon, Michael, Randy és Janet.

Az apa hamar felfedezte gyermekei tehetségét, így határozottan, ellentmondást nem tűrve egyengette fiai karrierjét.

A Jackson 5

Jackson 5, a kezdet

Jackson 5, a kezdet

1964-ben alapította Jermaine, Tito és Jackie Jackson Brothers néven. Két közeli barátjuk gitározott és dobolt nekik. Azután 1965-ben csatlakozott hozzájuk a 6 éves Marlon és az 5 éves Michael.

Michael Jackson tehetsége hamar megmutatkozott.

Tudatosan tanult: Jackie Wilson, Sam Crooke, Stevie Wonder és Diana Ross éneklését tanulmányozta, és James Brown mozgását próbálta ellesni.

A „Jackson 5” klubokban, pinceszínházakban játszott. Michael már 8 évesen szólórészt kapott a műsorban. 1965-től több tehetségkutató versenyen vettek részt és nyertek meg. A „Jackson 5” név Tito tanárának az ötlete volt.

Az 1. lemezük 1967-ben jelent meg: To Fall in Love címmel.

1968-ban lemezszerződést írtak alá a Motownnal, melynek tulajdonosa Berry Gordy volt.

A 70-es években a Jackson 5 volt az, amely a popzene történetében az első 4 lemezével rögtön az amerikai toplisták élére kerültek. (I Want You Back, ABC, The Love You Save, I’ll Be There)

The Jackson 5:

Poszterek, matricák, jelvények népszerűsítették a zenekart.

Sőt egy animációs filmsorozatot is vetítettek „Jackson 5ive” címmel, melynek főszereplői a fiúk voltak.

Szerepeltek szórakoztató tévéműsorokban is: The Jackson 5 Show, Goin’ Back To Indiana.

Fellépésen

Fellépésen

1969-75 között 14 albumuk került piacra.

1972-től Michael szólóban is dolgozott.

(1972. Got To Be There, 1973. Ben, Music And Me, 1975. Forever Michael)

Az együttes első európai turnéja 1972-ben indult, melynek állomásai voltak Londonban a Palladium, ill. a Wembley Stadion volt, szerepeltek a BBC „Top of The Pops” műsorában.

1975-ben otthagyták a lemeztársaságot. Új szerződést kötöttek a CBS-szel (ma Epic) és nevüket „The Jacksons”-ra változtatták. Zenéjük egyesítette a pop, funky, soul, tánc és népzene stílusát. Tagcsere is történt, mivel Jermaine elvette a Motown főnökének a lányát, így helyette Randy lépett a csapatba.

Jackson 5

Jackson 5

Albumaik:

1975. Moving Violation

1976. The Jacksons

1977. Goin Places

1978. Destiny

1980. Triumph

1984. Viktory

1984-ben Michael kivált a zenekarból, hogy szólókarrierjét elindítsa.

A feloszlás után még 1994-ben újra felléptek, de egyébként nem vettek részt a zenei életben.

2001. szeptember 7-én és 10-én Michael Jackson pályafutásának 30. évfordulójának ünneplése apropóján a régi slágereiket adták elő, de új album végül is nem jelent meg.

The Jacksons: An American’s Dream 1. rész:

The Jacksons: An American’s Dream 2. rész:

The Jacksons: An American’s Dream 3. rész:

Néhány szóban a Motown lemeztársaságról

Neve Detroit népszerű nevéből, a „motor town”-ból származik.

Az afroamerikai zenét népszerűsítette, a faji integráció elkötelezett híve volt.

Jó érzékkel választotta ki azokat a dalokat, amelyekből időtálló soullemezek születtek.

A feketék zenéjét a gettókból a zenei élet élvonalába juttatta.

Felfedezettjei voltak: Smokey Robinson, Marvin Gaye, Stevie Wonder, The Four Tops, Temptations, Diana Ross, Supreme. (Michael ebben az időben kötött barátságot Diana Ross-szal)

Michael Jackson zenei karrierje

Michael Jackson élete és karrierje 3 részre osztható:
1. A Jackson 5 korszak
2. A
80-as évek szupersztársága
3. A
„Wacko Jacko” korszak (Dilis Jacko)

Szólókarrierje első sikerei

A fiatal Michael Jackson

A fiatal Michael Jackson

1979. Off The Wall megjelenése a világhírnevet szerezte meg Michael Jacksonnak.
6 millió példányban kelt el akkor, a mai napig pedig összesen 18 millió. Az USA-ban 4 listavezető sláger, hétszeres platinalemez.
Dalszerzők: Michael Jackson mellett Paul McCartney, Stevie Wonder voltak.
Grammy-díjat kapott a Don’t Stop Till You Get Enough című daláért.

Ezen kívül megkapta:
– Legjobb soul/ R&B album díját

– Legjobb férfi soul/R&B előadó díját

– Legjobb soul/ R&B dal (Don’t Stop) díját

– Legjobb fekete művész

– Legjobb fekete album

Thriller

A Thrillerben

A Thrillerben

1983. Thriller című albuma megjelenése újabb sikert hozott számára. Mérföldkőnek is nevezhető a zenei életben, mivel új utakat talált a videotechnika segítségével a tömegekhez. Úgy tartotta, hogy a videoklip a legtökéletesebb eszköz arra, hogy a dallam és a kép egyszerre rögzüljenek a közönség agyában.

Dalszerzők Michael Jackson mellett Rod Temperton, Steve Porcaro, Quincy Jones, James Ingram voltak.

A „Thriller” videoklipje az egyik legdrágább klip volt akkoriban. Rendezője John Landis volt, aki előtte megrendezet az „Egy amerikai vérfarkas Londonban” című filmet. Az Oscar díjas maszkmester, Rick Baker segített „lépésről lépésre” átalakulni Michaelnek egy macskaszörnnyé.

Thriller:

A klip 2 Grammy-díjat nyert 1984-85-ben a legjobb video és legjobb videoalbum kategóriában, valamint MTV-díjat is nyert.

A Grammy díjátadón

A Grammy díjátadón

1983-ban mutatta be Michael Jackson a védjegyévé vált „Moonwalk”-ot (holdjárást) fehér zokniban és kalapban, amely szupersztárrá avatta a világban. (NBC-gála a Motown fennállásának 25. évfordulóján)

Fred Astaire, Michael példaképe másnap felhívta őt:

„Mozogni, azt tudsz! Fiam, tegnap leesett az álluk. Düh van a lábaidban. Én is ilyen vagyok.”

Michael Jackson meglátogatta otthonában a 84 éves sztárt.

Másik példaképe, Gene Kelly is felhívta. Attól a naptól gyerekek ezrei utánozták mozdulatait, s „Kesztyűs”-nek hívták. Az 1984-es Grammy díjátadón 8 díjat vehetett át. Ezzel megdöntötte Paul Simon rekordját. Ezen kívül 8 American Awards, és 3 MTV Awards díjat kapott. Meghívták a Fehér Házba, s május 14-én kitüntetést kapott szolgálataiért az alkohol és a droghasználat elleni harcban végzett tevékenységéért. (Egy ilyen kampányban használták a „Beat It” című számát.)

„Ki tudja, hány életet mentett meg Michael lelkesítő üzenete, hatása és dalai?” (Nancy Reagen)

1984-ben a Föld legnagyobb példányszámban eladott lemeze volt. Guiness Rekordot is tart 109 millió elkelt példánnyal (2009-ig).

Fontos dalok még a lemezről pl. Billie Jane, Beat It.

Billy Jane:

Ebben az időben más produkciókban is részt vett:

Meselemez  ET-ről, amely a filmmel egy időben jelent meg Steven Spielberg rendezésében.

– Diana Rossnak írta a „Muscles” című számot

– a Bee Gesszel közösen írta az „Eaten Alive”-ot

– duettet énekelt Jermaine-nel, Paul McCartneyval, Mick Jaggerrel.

Duett Paul McCartneyval:

– megírták Lionel Richie-vel a „We Are The World” című dalt, amely jótékonysági célra készült, az éhezők számára 30 millió dollárt hozott.

A sok szupersztár között

A sok szupersztár között

1985. We are the World:

– „Captain EO” című zenés űrfilm forgatókönyvét Georges Lucassal írták közösen

(a Csillagok háborúja  rendezőjével), a rendező Francis Ford Coppola volt.

A folytatás: Bad

1987. Bad megjelenése újabb hírnevet szerzett Michael Jackson számára. 6 hétig uralta a toplisták élét. Menedzsere Frank Dileo volt. Videoklip is készült belőle Martin Scorsese rendezésében. Szeptemberben elindult Michael első turnéja. Másfél év alatt 123 élő show-t mutatott be.

A slágereket egyenként dobták piacra, amelyek a következők voltak:

– The Way You Make Me Feel

– Man In The Mirror

– Another Part Of Me

– Dirty Diana

– Smooth Criminal

– Leave Me Alone

– Liberian Girl.

Megjelent a „Moonwalk” önéletrajzi írás (Jackie Kennedy Onassis ötlete volt), és a 93 perces mozifilm is.

Rendező: Colin Chilvers, Jerry Kramer. A lemez mai napig 30 millió példányban kelt el.

(Ez a lemez, Michael videoklipjei, zenéje járult hozzá nagymértékben az MTV felemelkedéséhez, sikeréhez.)

Segített testvéreinek a „Jackson Street 2300” című dalban, valamint fellépett Sammy Davis Jr. ünnepi műsorában többek között Whitney Huston társaságában.

1989. Whitney Houston és Michael Jackson:

Ekkor már Neverland nevű birtokán élt, távol a világtól. Különböző állatokat tartott ott (pl. láma, szarvas, madarak, Muscles nevű kígyó, Bubbles nevű csimpánz)

A Neverland elnevezés James Matthew Barrie: Peter Pan című könyvéből találta ki Michel Jackson, melynek szövegét magyarul itt olvashatják: mek.oszk

Michael Jackson jótékonykodott. Sokat. Dollármilliókat adott gyermekkórházaknak, árvaházaknak, alapítványoknak. A hátrányos helyzetű gyerekek ingyen mehettek be a koncertjeire. Egyre jobban érezte a versenyt a többi világsztárral. (Prince, Whitney Houston, Madonna, Aretha Franklin)

Madonnával

Madonnával

Megvásárolta a Beatles-dalok és más együttesek kiadási jogát.

Ezek arra adtak alkalmat, hogy a sajtó különféle, valóságalapot nélkülöző híreket jelentessen meg róla. Kihasználták furcsa szokásait (maszk, kesztyű, nőügyek), valamint a kapcsolatait a gyerekekkel.

Díjai:

– legjobb külföldi férfi énekes, legjobb klip (Brit Award)

– legjobb soul/ R&B dal (American Music Award)

– Grammy-díjat nem kapott

– legrosszabb lemez, szám, promóció, videoklip, előadó, öltözet (Rolling Stone Magazin)

1989-ben az évtized legjelentősebb előadója díjat kapta.

A „Thriller” a 80-as évek legjobb albuma lett.

Dangerous

Új évtized, új menedzser, új társszerzők (Teddy Riley és Bill Bottrell), új hangzásvilág.

Ezek jellemezték Michael Jacksont a 90-es években.

Koncerten

Koncerten

Mint mindig, most is maximalista volt. De ösztönösen megérezte, mi vezet a siker felé.

A Sony Music kiadóval kötött szerződést.

1991-ben megjelent a lemez, illetve az első videoklip, a Black or White.

A rendező ismét John Landis lett, akivel a Thrilleren dolgoztak együtt. Ekkor már alkalmazták a különleges videotechnikát, effekteket a klip során. (egy fekete párduc Michaellé válik)

Témája a fajok békés egymás mellett élése és integrációja.

Ezután következtek a nem kevésbé látványos klipek, mint a

Remember The Time

In The Closet

Jam

Who Is It

Heal The World

Give In To Me

A Dangerous turné nagyon fontos állomás volt ismét, s nagyon sikeres is.

Michael Jacksont meghívták az Oprah Winfrey-showba, ahol mesélt magáról, a családjáról, a sikerekről és az élet árnyékos oldalról.

Barátságot kötött Diana hercegnővel.

Diana hercegnővel

Diana hercegnővel

Díjai:

– a legsikeresebb kislemez a „Black Or White” a „Billi Jane” óta

– 1993-ban Grammy Legenda díjat nyert.

(rossz előjel vagy jó, hogy a lemez hivatalos megjelenése előtt 300 ezer példányt loptak el fegyveres rablók)

– hétszeres platinalemez lett

History

1995-ben jelent meg a History album (15 Best of és 15 új dal).

Michael Jackson exhibicionizmusa a tetőfokára hágott. Monumentális szoborral fémjelzett klipben rajongói budapesti helyszínen fetisizálják a zenészt.

Rajongói

Rajongói

 

Ezen az albumon készített duettet testvérével, Janet Jacksonnal, amelynek címe Scream volt. A klip 3 MTV Awards-díjat, 1 Grammyt kapott. (legjobb zenei video)

Sikeres volt még a You Are Not Alone, They Don’t Care About Us, Stranger In Moscow, Earth Song.

A History pénzügyi siker lett. 20 millió példányban kelt el.

Koncerten

Koncerten

Ekkor mutatta meg először Michael Jackson, hogy tud zongorázni, szintetizátorozni, gitározni, ütősökön játszani.

Earth Song:

A lemez turnéja 1996-ban kezdődött Prágában.

1997-ben megjelent a Blood On The Dance Floor című remix album. 6 milliós eladás, platinalemez.

Jótékonysága a Vöröskereszt, az UNESCO, Nelson Mandela Alapítvány számára hozott jelentős bevételt.

2000-ben bekerült a Guiness Rekordok könyvébe, mivel 39 jótékonysági szervezetet támogatott.

Az egyik dal több változata az albumról:

They Don’t Care About Us:

Ennek a dalnak egy török változata, amely Michael Jackson halálának 5. évfordulójára készült:

Egy másik változat:

Flaschmob ugyanerre a dalra:

Invincible

2001-ben jelent meg az új album, Invincible (Legyőzhetetlen) címmel. Teljes stúdiólemez volt.

Új sláger lett az “Unbreakable“, a “2000 Watts“, “Whatever Happens“.

8 millió példányt adtak el belőle. Kétszeres platinalemez lett.

Michael Jackson ebben az évben ünnepelte élő show-val pályafutásának 30. évfordulóját.

Sok neves előadó lépett fel vele New Yorkban a Madison Square Gardenben.

Duett Britneyvel

Duett Britneyvel

 Britney Spearsszel:

A sajtó támadásai ekkor már felőrölték Michael idegeit, egészségét. Elmaradtak az előadásai, amiért beperelték. Legnagyobb ballépése az volt, amikor megengedte, hogy otthonában forgassanak. Ami neki természetes volt (gyerekekkel aludt), az a külvilágnak természetellenes. Gyermekmolesztálásért letartóztatták, megalázták.

„Haldokló gyertyaláng.” (Forbes Magazin)

Az év legnagyobb vesztese.” (People Magazin)

Pénzügyi problémái megsokszorozódtak.

2006-ban jelent csak meg újra a nyilvánosság előtt:

– 8 díjat vett át a Guiness Rekordok hivatalában

– James Brown temetésén vett részt.

Az utolshow: „This Is It”

Az utolsó próbán

Az utolsó próbán

2009-ben jött el a visszatérés ideje Michael Jacksonnak. UTOLJÁRA.

A koncertsorozat címe is magáért beszélt: This is It=Ennyi volt.

This Is It

This Is It

Helyszín: London, O2 Aréna. Rendező: Kenny Ortega.

Először 10, majd 50 koncertet szerveztek.

Eredetileg  júl. 6-án indult volna a sorozat, de július 13-ra módosították. Sokan megkérdőjelezték a sztár fizikai, szellemi állóképességét. De a próbák gőzerővel folytak.

Az utolsó produkció: „This Is It” (Ennyi volt: teljes film)

Kapcsolata a filmmel

1972-ben a Ben című film zenéjének címadó dalát énekelte (szerette, mert a történet hasonlított ET-re)

1978-ban szerepet kapott a The Wiz c. filmben, amely Óz, a nagy varázsló afroamerikai változata volt. Főszereplője Diana Ross Dorothy szerepében. Michael a Madárijesztő szerepét választotta.

The Wiz

The Wiz

„Madárijesztőként csodálatosan éreztem magam. Valaki más lettem, kiléptem a saját egyéniségemből. Túl mozgékony lettem volna Bádogembernek, és túl könnyű Oroszlánnak.”

Zenei vezető: Quincey Jones.

Rendező: Sidney Lumet.

Ő mondta: „A maszkok, kosztümök készítése során a szakemberektől szerzett tapasztalataim ráirányították a figyelmemet a filmezés másféle csodáira. Mindig szerettem Charlie Chaplin filmeket. Az ő mélyen emberi karaktereiből akartam mintát menteni Madárijesztő figurájába.”

Chaplin rajongó Michael

Chaplin rajongó Michael

A The Wiz legnagyobb érdeme, hogy összehozta Michaelt Quincey Jonesszal. Kapcsolatuk gyümölcsöző volt, őt kérte meg Michael, hogy legyen az 1. felnőtt szólólemezének producere.

A „Captain EO” film az átlényegülésről szól, és hogy a zene segíthet megváltoztatni a világot.

A „Thriller” című film, a „Bad” forgatása, és számos videoklip forgatása fűződik Michael Jackson nevéhez.

Koncerten a piros dzsekiben

Koncerten a piros dzsekiben

Michael Jackson magánélete, gyermekei

Michael Jackson barátai között mondhatta Fred Astaire-t, Liz Taylort, Liza Minellit, Katherine Hepburnt. Sok emberrel volt munkakapcsolata. Felvetődik a kérdés: kit szeretett férfiként? Szeretett-e valakit a szülein és testvérein kívül?

Elizabeth Taylorral, barátjával

Elizabeth Taylorral, barátjával

Gyerekkorában, a “Jackson 5” idején sokat turnézott bátyjaival. Michael számára a fizikai kapcsolat egy nővel ijesztő, rémísztő volt. Úgy érezte nincs felkészülve az ilyen dolgokra. Ennek ellenére a „Moonwalk” című könyvében ezt írta 1988-ban:

„Első igazi szerelmem Tatum O’ Neal volt. … Diana Ross után. … A második szerelmem Brooke Shields volt. … Voltak még többen, de azok nem ünnepelt hírességek voltak. … Fontosnak ítélem a saját magánéletemet, ezért tiszteletben tartom az övéket.”

Ugyanakkor Brooke Shields ezt nyilatkozta 1984-ben:

„Azért barátkoztunk, mert mindnyájan értettük, milyen nehéz a nyilvánosság szeme előtt felnőni.”

1994. május 26-án a Dominikai Köztársaságban Michael Jackson feleségül vette Lisa-Marie Presley-t.

Feleségével, Lisa-Mary Presleyvel

Feleségével, Lisa-Mary Presleyvel

18 hónapig éltek együtt. 1996-ban Lisa beadta a válókeresetet. Magyarország fővárosába, Budapestre jótékonysági célból érkeztek, ezen kívül itt vették fel a “History” videoklipjét.

Beteg gyerekek közt egy budapesti kórházban

Beteg gyerekek közt egy budapesti kórházban

1997-ben feleségül vette Debbie Rowe-t, akitől két gyermeke született.

Debbie Row-val, 2. feleségével és gyermekeikkel

Debbie Row-val, 2. feleségével és gyermekeikkel

Prince Michael Jackson I. 1997-ben, Paris Katherine Jackson 1998-ban született. Néhány év múlva elváltak, a gyerekeket Michael Jackson nevelte. Később született egy harmadik gyermek, Prince Michael Jackson II., akinek anyja ismeretlen.

Michael Jackson botrányai

Nem mindennapi szokásokat vett fel a sztár: egyik kezén fehér kesztyűt hordott, maszkot viselt (melynek eredete egy foghúzásra vezethető vissza). A sajtó és a közönség először imádta, de ahogy nőtt a népszerűsége, úgy követett el hibákat is. Természetesen voltak „jóakarói”. Kétszer megműttette az orrát, állára gödröcskét plasztikáztatott. Arca vékonyodott, amit szintén műtétekkel magyaráztak. Michael azt írta erről „Moonwalk” című könyvében, hogy zavarta a pattanásos orra, arca. Beismerte a 2 műtétet, de azt is írta, hogy áttért a vegetariánus étrendre, így sokat fogyott arcra is. Bőrbetegségéről (“vitiligo” nevű bőrbetegsége volt, amely a bőr pigmenthiányát okozza, ami azt jelenti, hogy fehér foltok jelennek meg az arcon, kézen stb.) pedig azt terjesztették, hogy fehéríti a bőrét.

Ilyen volt

Átváltozás 1.

Ilyen lett

Átváltozás 2.

 

Ilyen is volt

Átváltozás 3.

Átváltozás 4.

Átváltozás 4.

 

Átváltozás 5.

Átváltozás 5.

Gyermekmolesztálási ügybe 1993-ban keveredett először.

Egy 13 éves fiú, Jordan Chandler szülei megvádolták a sztárt, hogy gyermeküket szexuálisan zaklatta. Kártérítést követeltek, majd Michael megegyezett velük. Természetesen a sajtó ki volt éhezve az ilyen hírekre, s mindent megtettek, hogy Michael Jacksont pellengérre állítsák. Mint kiderült, a fiú nem mondott igazat, de akkorra már befeketedett Michael image-a. Ezután vette feleségül Lisa-Mary Presleyt, hogy helyreállítsa hírnevét.

Legközelebb 2003-ban volt nagy botrány. Gavin Arvizo szülei, aki rákos volt, s akit Michael támogatott, nála lakott Neverlandben, pedofíliával vádolták meg. A megszégyenítés teljesen összetörte Michaelt.

Neverland

Neverland

Pedig Martin Bashir dokumentumfilmjében más volt látható. De akkor már a nyilvánosság láthatta, hogy Michael szobájában alszanak a gyerekek, hiába alszik Michael a földön. Nyomozás indult, sorozatos házkutatások voltak. Később kiderült, hogy az egész csak „kacsa”, nem is történt meg. Michael Jacksont 2005-ben felmentették a vádak alól. Addigra azonban nyilvánvalóvá vált, hogy anyagi helyzete megrendült, csődbe ment. El kellett árverezni Neverlandet.

Michael Jackson halála

A „This is It” munkálatai, próbái közben Michael Jackson június 25-én alig három héttel Los Angelesben bérelt Holmby Hills-i házában szívinfarktust kapott. Először a háziorvosa ért oda, de mire a mentők kiértek, kómába került a világsztár. Sajnos az életét már nem tudták megmenteni. Halálát szívleállás okozta.

Mivel pályafutása idején balesetet szenvedett – egy Pepsi reklámfilm forgatása közben égési sérüléseket szenvedett, mivel meggyulladt a haja -, rászokott a fájdalomcsillapítókra. A pereskedés idején felvitték az adagját, s állítólag a „Demerol” nevű szer okozta a halálát. (szívleállás, légzésleállás)

Gyászoló rajongók

Gyászoló rajongók

A Time Magazin 2001. szept. 11 óta először jelentetett meg különszámot.

Az USA Kongresszusa 1 perces néma csenddel adózott a sztár emlékének.

Aranykoporsója

Aranykoporsója

Aranykoporsóban temették el.  Nyilvános búcsúztatása július 7-én volt a Staples Centerben. 17500 rajongót választottak ki, akik részt vehettek a szertartáson. A Jackson család tagjain kívül színpadra lépett Stevie Wonder, Lionel Richie, Mariah Carey, Jennifer Hudson, Usher, Brooke Shields, Berry Gordy….

Gyermekei a megemlékezésen

Gyermekei a megemlékezésen

Végrendeletében anyjára és gyermekeire hagyta vagyonát. Anyját bízta meg gyerekei gyámjául, illetve Diana Rosst a felnevelésükkel. Mai napig vannak félig kész felvételek, munkák több sztárral. A Jackson családtól függ, hogy kiadják-e azokat, illetve megjelennek-e.

„Attól a perctől kezdve, hogy az emberek kisfiú korában először hallották őt énekelni, Michael Jackson felszállt a csillagok közé, és soha nem tért vissza onnan. (Berry Gordy)

Michael Jackson emlékfala

Michael Jackson emlékfala

Munkásságának jelentősége

Mitől volt egyedi?

Lemezei kiléptek a műfaji korlátok közül, és a maguk teremtett világban önálló életre keltek. Klipjei felrúgták a korábbi szabályokat, hatására új korszak kezdődött a popkultúrában. Hangja elfeledtette a hallgatóval, hogy az emberi hangnak vannak korlátai. Fiatal teste minden szabályszerűséget nélkülözött. Más volt emberként is, és ezt érezte is. Ettől magányos volt.

Tánc közben

Tánc közben

Táncművészetéről mondta egy profi táncos:

„Valójában a kombinációk különböztetik meg az ő művészetét a többiekétől. A csúszólépés, … a hármas fogás és a lábujjhegyen pattogás. Ez olyanfajta védjeggyé vált mozdulatok, amiket más, csúcson lévő profik nem próbálnának meg.”

Michael Jackson pedig ezt mondta a táncról:

„Amikor táncolok, valamiféle szentség érintését érzem. Azokban a pillanatokban úgy érzem, a lelkem magasra száll, és eggyé válik minden létező dologgal. Én vagyok a Hold és a csillagok, én vagyok a szeretet tárgya, eszköze.”

Táncoló Michael Jackson

Táncoló Michael Jackson

Ő mondta

„A szívem mélyén mindig Pán Péter maradok.”

„Könnyen zavarba jövök. Sokkal jobban érzem magam a színpadon, mint bárhol másutt. Ez a legjobb hely a világon. Valamilyen okkal vagyunk itt a Földön, és az én feladatom az, hogy boldoggá tegyem az embereket.”

„Ha hétköznapi emberekkel vagyok együtt, furcsán érzem magam. Az én helyzetemben nagyon nehéz a valóságban élni. Néha megpróbálom, de az emberek nem úgy kezelnek engem, mert másnak látnak, mint a többieket.”

„Mindig kevert zenét írok. Azt akarom, hogy a jó zene segítségével a világ elmenekülhessen a valóság borzalmai elől. A tömegekhez akarok eljutni.”

„Azt akarom, hogy a zeném túléljen engem.”

Róla mondták

„Ahogy Fred Astaire-ből, Chuck Berryből vagy Elvis Presley-ből, úgy Michael Jacksonból sem lesz még egy a világon.” (Steven Spielberg)

„Le vagyok sújtva. A hit összehozta a lelkünket … A zenéjét a világ minden pontján játszani fogják, .. mert megvolt benne minden, ami kell: tehetség, jóság és profizmus. Ma a kisöcsémet vesztettem el, és a lelkem egy része vele távozott.” (Quincy Jones)

„Hiányozni fog a fénye, a csillaga, hiányozni fog, ahogy saját nagyságával mások nagyságát is elő tudta csalogatni.” (Donna Summer)

„Életre keltette a zenét. Elhitette velem a varázslatot.” (Paff Diddy)

„Senki sem tett annyit a videóért, mint ő, sem korábban, sem azóta. Az MTV- kultúra neki köszönhetően került az élvonalba.” (Tommy Mottola)

Emléke örökké élni fog.

Emléke örökké élni fog.

5 kérdés, 5 válasz

1. Ki volt Michael Jackson? – A  XX. század legnagyobb hatású popbálványa.

2. Mettől-meddig élt? – 1958. aug. 29 – 2009. június 25-ig élt.

3. Hogyan lett sikeres? – Már 5 éves korában fellépett a Jackson 5 családi együttesükkel, majd kb. 20 éves korától szólókarrierbe kezdett.

4. Mikor volt pályája csúcsán? – A 80-as években volt a csúcson, sikert sikerre halmozott, több Guiness Rekord fűződik a nevéhez, a slágerlisták élén állt több slágere, lemezei platinalemezek lettek.

5. Mi vezetett a halálához? – Pletykák, történetek a külseje változásával kapcsolatban, magánéletében pedig többször vádolták gyermekmolesztálással, gyógyszerfüggő volt, ez okozta a halálát is.

Képforrás:

Chris Roberts: Michael Jackson 1958-2009.

Kossuth Kiadó, Budapest, 2009.

Forrás:

1. Michael Jackson

2. Chris Roberts: Michael Jackson 1958-2009.

Kossuth Kiadó, Budapest, 2009.

3. Michael Jackson: Holdséta, Moonwalk

Európa Könyvkiadó, Origo-Press Kiadó 1989.

A szerkesztő ajánlja, olvasd el te is!

Erőss Zsolt

Palvin Barbara

Agymenők

Jantyik Mátyás

James Bond

Reméljük, tudtunk segíteni.

További szép napot kíván az fk-tudas szerkesztősége.

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

Nem az okos, aki sokat beszél. (orosz közmondás)
A tudás hatalom. (Sir Francis Bacon)

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.