MME

Az MME a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület rövidítése, melynek jelmondata: „A madárbarát Magyarországért!”

Tartalomjegyzék:

Története
Céljai
Működése
Tagjai
Honlapja

 

Az MME története

 

1974-ben jött létre a Magyar Madártani Egyesület, melyet 200 tag alapított. 1999-ben került nevükbe a „Természetvédelmi” kiegészítés.

Az MME egy politikától független társadalmi, közhasznú civil szervezet, mely 10 000 tagjával Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobbja.

Részletes, évről-évre bemutatott története ITT olvasható el.

 

Az MME céljai

 

Céljuk a madarak védelme, mellyel hozzájárulhatnak a biológiai sokféleség megőrzéséhez Magyarországon. Az ország természeti értékeinek megőrzését a természetvédelmi kutatások és a társadalmi szintű partnerség keretében szervezik, rendeznek faj- és élőhely védelmi, madárgyűrűző és monitoring akciókat, ahogyan környezeti nevelési programokat (óvódás és iskolás egyaránt), közösségi rendezvényeket és a Madárbarát kert programot is.

 

Az MME működése

 

Az MME legfőbb szerve, mely minden, az egyesületet érintő kérdésben dönteni jogosult, a Közgyűlés.

Az Elnökség a legmagasabb szintű választott testületük, mely az egyesület elvi irányításáért felel a közgyűlések közötti időszakokban. Irányító tevékenységét a központi iroda hivatásos munkatársain keresztül fejti ki.

A központi iroda feladatai közé tartozik az egyesület alaptevékenységének és képviseletének, valamint az egyesületi munka és a védelmi tevékenység gazdasági hátterének biztosítása, ahogyan az egyesületi programok hátteréről is gondoskodniuk kell. Segíteniük és irányítaniuk kell továbbá a helyi csoportok és szakosztályok munkáját, s meg kell valósítaniuk az MME stratégiáját.

Legalább egy helyi csoportjuk minden megyében megtalálható, de törekednek arra, hogy nagyobb tájegységenként is legyen egy-egy aktív csoportjuk, és azokat szervező regionális irodák.

A tagok országszerte 31 területi, valamint több szakmai munkacsoport és szakosztály keretében végzik tevékenységüket.

Az MME szervezeti felépítése

 

Az MME tagjai

 

MME tábor

MME tábor

A lakossággal, az önkormányzatokkal, a gazdálkodókkal és az állami természetvédelemmel egyaránt együttműködnek.

Nagyon sok önkéntes érdeklődő tevékenykedik náluk, akikkel kutatásokat és védelmi akciókat végeznek, továbbá kiadványokat jelentetnek meg, ismeretterjesztő előadásokat és táborokat is szerveznek.

A lakosság minden rétege képviselteti magát az egyesületben, 50%-át diákok és nyugdíjasok teszik ki, a legnépszerűbb tagsági forma pedig a családi.

Az egyes tagsági formákról és díjakról ITT tájékozódhatunk.

 

Az MME honlapja

 

Az MME weboldalán a madárkedvelők egy helyen értesülhetnek mindenről, ami a madarakkal kapcsolatos. Olvashatunk többek között a madárvédelmi eszközökről, a madármentésről, a madárproblémákról, de Magyarország madarairól is részletes leírást találunk, sőt, webkamerákkal rögzített videókat is megtekinthetünk.

Ha nem csak a madarak keltik fel érdeklődésünket, akkor a természetvédelem menüpont alatt is sok hasznos, környezetünkkel kapcsolatos információ tárul elénk.

Az MME háromhavonta megjelenő folyóirata a Madártávlat magazin, melynek legfrissebb és régebbi számait is megtekinthetjük ITT.

 

MME a Facebook-on

MME a Twitteren

MME a YouTube-on

MME Monitoring Központ

MME Webshop

MME /Fehér gólya Online Adatbázis

 

5 kérdés, 5 válasz

 

K: Minek a rövidítése az MME?

V: A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek.

 

K: Mi az egyesület jelmondata?

V: „A madárbarát Magyarországért!”

 

K: Mikor jött létre a szervezet?

V: 1974-ben.

 

K: Mi az egyesület alapvető célja?

V: Céljuk a madarak védelme, a természeti értékek megőrzése, mellyel hozzájárulhatnak a biológiai sokféleség megőrzéséhez Magyarországon.

 

K: Mennyi taggal büszkélkedhet jelenleg?

V: 10 000 taggal, mellyel Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb szervezete.

 

Forrás: mme.hu

Képek: omvk.humme-koka.hu

 

Reméljük tudtunk segíteni.

Kellemes napot!

fk-tudas.hu szerkesztősége

 

A szerkesztő ajánlja, olvasd el az alábbi témákat is:

Mindenből egy van

Jack Black

Mária Terézia

Rám-szakadék

PMFC

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.