Nemzeti Színház

Nemzeti Színház

 

Nemzeti Színház története.

Gróf Széchenyi Istvánnak volt az ötlete 1832-ben, hogy a Duna partján építsenek egy nagyszabású színházat, ami részvénytársaságként üzemelne. 1836-ban az Országgyűlés elrendelte a megvalósítását, Pest városában. Pesti Magyar Színház 1837. augusztus 22 -től 1840-ig működött, majd Nemzeti Színház lett a neve. 1913-ban bontották le. Ez az épület a Rákóczi út és a Múzeum körút sarkán volt. Ezután Blaha Lujza téren álló Népszínház épületében működtek tovább 1964-ig amit a metró építése miatt 1965. április 23-án felrobbantottak. 1964-től Nagymező utcában a mai Thália Színház épületében játszottak. Majd 1966-tól Magyar Színház épületében, a Hevesi Sándor térre költöztek. Itt 2000. szeptember elsejéig a Nemzeti Színház nevet viselte.

Budapest Nemzeti Színház

Budapest Nemzeti Színház (http://egykor.hu/)

Siklós Mária építész tervei alapján 2000. szeptember 14-én kezdődött az új Nemzeti Színház építése, amit rövid idő alatt építettek fel. 15 hónap múlva már az átadásra készültek és 2002. március 15-én már a kapuit is megnyitotta.
Az épület oldalhomlokzatain megjelenő szobrok Schrammel Imre tervei alapján készültek. A főbejárati homlokzaton a kilenc múzsa szobra Párkányi Raab Péter szobrászművész alkotása, míg a tizennégy relief Marton László munkája. A reliefek Makláry Zoltánt, Őze Lajost, Somogyi Erzsit, Rajz Jánost, Kálmán Györgyöt, Bihari Józsefet, Pártos Erzsit, Pécsi Sándort, Gábor Miklóst, Páger Antalt, Sulyok Máriát, Bulla Elmát, Feleki Kamillt, és Dajka Margitot ábrázolják.
A park kapuszobrát Melocco Miklós szobrászművész tervezte, melyen Tolnay Klári és Latinovits Zoltán alakja látható.
Egész alakos szobrot kapott Gobbi Hilda, Kiss Manyi, Ruttkai Éva, Latabár Kálmán, Tímár József, Major Tamás, Sinkovits Imre, Lukács Margit, Básti Lajos és Soós Imre. Az alkotások Bencsik István, Marton László, Kligl Sándor és Párkányi Raab Péter szobrászművészek munkái.

Nemzeti Színház igazgatói:

Bajza József (1837)
Szentkirályi Móric
Ilkey Sándor (1838 és 1839–1840)
Ráday Gedeon, országos főigazgató (1838–1839 és 1844–1848)
Nyáry Pál (1839)
Simontsits János (1841–1842)
Bartay Endre, bérlő-igazgató (1842–1845)
Erdélyi János, aligazgató
Kirchlehner Ferenc (1849)
Simontsis János (1849–1852)
Festetics Leó (1852-1854)
Nyéky Mihály (1854–1855 és 1860–1862)
Radnótfáy Nagy Sámuel (1862–1869)
Orczy Bódog (1870–1873)
Erkel Ferenc, főzeneigazgató
Szigligeti Ede, drámai igazgató (1873–1878)
Richter János, főzeneigazgató
Erkel Sándor, operai művezető
Paulay Ede, drámai igazgató (1878–1894)
Festetics Andor (1894–1900)
Beöthy László (1900–1902)
Somló Sándor (1902–1908)
Tóth Imre (1908–1916)
Ivánfi Jenő
Ambrus Zoltán (1917–1922)
Hevesi Sándor (1922–1932)
Márkus László (1932–1933)
Németh Antal (1935–1944)
Kovách Aladár (1944)
Kiss Ferenc (1944)
Major Tamás (1945–1962)
Meruk Vilmos (1962–1964)
Both Béla (1964–1971)
Marton Endre (1971–1978)
Nagy Péter (1978–1979)
Sziládi János (1979–1982)
Malonyai Dezső (1982–1989)
Csiszár Imre (1989–1991)
Ablonczy László (1991–1999)
Iglódi István (1999–2000)
Schwajda György (2000–2002)
Huszti Péter (két hétig) (2002)
Jordán Tamás (2003–2008)
Alföldi Róbert (2008–2013)
Vidnyánszky Attila (2013–)

Vidnyánszky Attila

Vidnyánszky Attila

 

A Nemzeti Színház vezetéses látogatásai:

Előzetes bejelentkezés alapján (min. egy héttel előbb), 15- 50 fős csoportok számára szervezünk vezetéses látogatásokat. A színházlátogatás időpontját mindig a színház próbarendjéhez igazítjuk. A látogatás díja 500 Ft személyenként, diákoknak és nyugdíjasoknak 300 Ft. Jelentkezni írásban, az alábbi elérhetőségek valamelyikén lehet:

E-mail:
latogatas@nemzetiszinhaz.hu
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1.

Jegyvásárlás:

PÉNZTÁR

1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. (A színház épületében)

Telefon: 476 6868

Nyitva tartás:
hétköznap 10-18 óra, munkaszüneti és ünnepnapokon 14-18 óra között, illetve az előadások kezdetéig.
SZERVEZÉS és JEGYIRODA
1061 Budapest, Andrássy út 28.
Telefon: 373 0963, 373 0964, 373 0995, 373 0996
Fax: 331-2837
Nyitva tartás:
hétköznap 10-18 óra, szombaton és vasárnap 11-19 óra között.

– jegyrendelés telefonon/emailben:

Bossák Andrea 373-0996, 20/960-7928/andrea.bossak@nemzetiszinhaz.hu
Horváth Edit 373-0964, 30/381-8283/edit.horvath@nemzetiszinhaz.hu

Berzenkó Péter 373-0963, 30/914-5125/peter.berzenko@nemzetiszinhaz.hu
Ordódy Gábor 373-0995, 30/650-2343/gabor.ordody@nemzetiszinhaz.hu

– Pártoló Tagok:

Horváth Edit 373-0964, 30/381-8283/edit.horvath@nemzetiszinhaz.hu
A nagy színpad előadásaira több árkategóriában válthat jegyet, 1800 és 3800 forint közötti áron. A stúdiószínpadi előadásokra – előadástól függően – 2200- vagy 2600 Ft-ért válthat jegyet.

Kedvezmények:

A 2013/2014-es évad általános kedvezményei
 
1. CSOPORTOS KEDVEZMÉNY – 25 %
Játszóhelytől és szektortól függetlenül a kedvezmény mértéke 25%. Igénybevételéhez legalább 20 ember szükséges.
2. CSOPORTOS DIÁKKEDVEZMÉNY – 40 %
Játszóhelytől és szektortól függetlenül a kedvezmény mértéke 40%. Igénybevételéhez legalább 20 fő és diákigazolvány szükséges.
3. EGYÉNI PEDAGÓGUS JEGY – 40 %
Játszóhelytől és szektortól függetlenül a kedvezmény mértéke 40%. Munkatársunk kérni fogja a  pedagógusigazolvány felmutatását. Egy igazolvánnyal egy előadásra két jegy vásárolható.
 
4. EGYÉNI NYUGDÍJAS JEGY – 25 %
A 25%-os kedvezmény játszóhelytől és szektortól függetlenül nyugdíjas-igazolvány felmutatása esetén vehető igénybe. Egy előadásra egy igazolvánnyal egy jegyet lehet váltani.
5. EGYÉNI DIÁKJEGY – 30 %
Játszóhelytől és szektortól függetlenül diákigazolvány felmutatása esetén érvényes a 30%-os kedvezmény. Egy előadásra egy igazolvánnyal egy jegyet lehet vásárolni. Munkatársunk kérni fogja a diákigazolvány felmutatását és ellenőrizheti annak érvényességét.
6. LAST MINUTE DIÁKJEGY – 500 FT
A kedvezmény játszóhelytől és szektortól függetlenül érvényes diákigazolvány felmutatásával vehető igénybe, a színház jegypénztárában, az előadás megkezdése előtt egy órával. A megmaradt jegyek ára egységesen 500 Ft. Egy igazolvánnyal egy jegyet lehet vásárolni.

 

7. „A Nemzeti Színház mindenkié, az Öné is!” 
     MEGYÉK KEDVEZMÉNYE – 25 %
 
 A kedvezmény mértéke játszóhelytől és szektortól függetlenül 25%. Igénybevételéhez érvényes lakcímkártya szükséges. Egy lakcímkártyával egy előadásra két jegy vásárolható. Ez a kedvezmény elektronikus postával, e-mailben is érvényesíthető. Ilyenkor kérjük, hogy csatolja a levélhez lakcímkártyája fotokópiáját, másolatát. A rendelés visszaigazolása után a jegyeket banki átutalással vásárolhatja meg.

Az akcióban szereplő megyék havi elosztásban:

2013. október BÉKÉS / JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK / NÓGRÁD
2013. november BARANYA / FEJÉR / HAJDÚ-BIHAR
2013. december GYŐR-MOSON-SOPRON / KOMÁROM-ESZTERGOM
2014. január PEST / SOMOGY / VAS
2014. február BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN / HEVES
2014. március BÁCS-KISKUN / CSONGRÁD / TOLNA
2014. április SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG / VESZPRÉM / ZALA
Az akciós hónap bármely napján, az akkor elérhető bármely saját előadásraváltható jegy – a készlet erejéig.
(Például: egy Baranya megyei nézőnk, saját kedvezményes hónapjában – azaz novemberben -, az éppen érvényben levő és meghírdetett műsor bármely előadására válthat jegyet. Ha a vásárlás napján már él a decemberi vagy a januári műsor, akkor azokra az előadásokra is. A lényeg, hogy a vásárlás napja az ő kedvezményes hónapjában, tehát novemberben legyen.)
 
8. PÁHOLY MOZGÁS SÉRÜLTEK, VAKOK ÉS GYENGÉN LÁTÓK SZÁMÁRA
Az országos szövetségek tagjai, azokra a Nagy színpadon szereplő saját produkciókra igényelhetnek jegyet, amelyeken a balkon két oldalpáholya a nézők rendelkezésére áll. Rendhagyó nézőtérrel rendelkező produkcióknál, illetve a többi játszóhelyen a kerekesszékkel érkező vendégek csak akkor vehetik igénybe a kedvezményt, ha a nézőtér – a Gobbi Hilda Színpad esetén pedig a munkakarzat –  akadálymentesen megközelíthető.
Ezekre az előadásokra a tagsági igazolvánnyal rendelkező vendégek 1.000 Ft-ért, míg az őket kísérő személy (egy fő!) 1.200 Ft-ért válthat jegyet. A vásárlás feltétele a jogosultságot igazoló igazolvány felmutatása (MÁK hatósági igazolvány, MEOSZ tagigazolvány, MVGYOSZ igazolvány).
9. KÍSÉRŐJEGY – 200 FT
A Nemzeti Színház saját előadásaira csoportot hozó kísérők számára minden 20 fő után 1 darab, ún. kísérőjegyet biztosítunk 200 Ft-ért.

 Az évad előadásai

Tamási Áron: Vitéz lélek
példázat három felvonásban
Nagyszínpad – Bemutató: 2013. szeptember 27.
Georges Feydeau: Bolha a fülbe
Bohózat két részben
Nagyszínpad – Bemutató: 2013. október 02.
Mesés férfiak szárnyakkal
Nagyszínpad – Bemutató: 2013. október 08.
Ballada a két sebzett hattyúról
Zenés játék
Kaszás Attila Terem – Bemutató: 2013. október 12.
Ion Luca Caragiale: Zűrzavaros éjszaka
komédia egy részben
Gobbi Hilda Színpad – Bemutató: 2013. október 19.
Tudod, hogy nincs bocsánat
József Attila est
Kaszás Attila Terem – Bemutató: 2013. október 31.
Paul Claudel – Arthur Honegger: Johanna a máglyán
Drámai oratórium egy részben
Nagyszínpad – Bemutató: 2013. november 29.
KZ Oratórium
Gobbi Hilda Színpad – Bemutató: 2014. január 27.
William Shakespeare: Ahogy tetszik
Nagyszínpad – Bemutató: 2014. február 07.
Petőfi Sándor: János vitéz
Nagyszínpad – Bemutató: 2014. március 07.
Galambos Péter – Kovács-Cohner Róbert: Boldogságtöredék
Gobbi Hilda Színpad – Bemutató: 2014. március 22.
Weöres Sándor: Psyché
Gobbi Hilda Színpad – Bemutató: 2014. április 26.
Witold Gombrowicz: Operett
Nagyszínpad – Bemutató: 2014. május 16.
Makszim Gorkij: Éjjeli menedékhely
Kaszás Attila Terem – Bemutató: 2014. június 08.
Szergej Medvegyev: Fodrásznő
Nagyszínpad

Vendégjátékok:

Szigligeti Ede: Liliomfi
Vígjáték
a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház vendégjátéka
Gobbi Hilda Színpad – Bemutató: 2013. október 05.
Anton P. Csehov: Egyfelvonásos komédiák
A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház vendégjátéka
Kaszás Attila Terem – Bemutató: 2013. október 06.
Mihail Afanaszjevics Bulgakov: Mester és Margarita
A Nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház vendégjátéka
Nagyszínpad – Bemutató: 2013. október 19.
Szarka Tamás: Mária
Musical
A Csokonai Nemzeti Színház vendégjátéka Debrecenből
Nagyszínpad – Bemutató: 2013. október 25.
Juhász Ferenc: Szarvassá változott fiú
Kiáltás a titkok kapujából
A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház vendégjátéka
Nagyszínpad – Bemutató: 2013. október 30.
Brestyánszki B.R.: Csörte
karaoke sztárbazár
A Békéscsabai Jókai Színház vendégjátéka
Gobbi Hilda Színpad – Bemutató: 2013. október 30.

Egyéb események:

Versek szódával! Avagy költők másképp
Irodalmi est
Kaszás Attila Terem
„Ha a föld Isten kalapja…”
Hangverseny
Nagyszínpad

 

Miskolci Nemzeti Színház

Miskolci Nemzeti Színház

Miskolci Nemzeti Színház (http://mnsz.eu/)

Elérhetőségek:

Postacím:  Miskolci Nemzeti Színház – 3525 Miskolc, Déryné u. 1.  vagy  3501 Miskolc, Pf.: 113
Telefonközpont: (+36) 46 / 516 – 700Jegyiroda:  3525 Miskolc, Széchenyi u. 21.
Telefon: (+36) 46 / 516 – 735; (+36) 46 / 516 – 736
Fax: (+36) 46 / 516 – 734
jegyiroda@mnsz.eu; nezoilevelek@mnsz.euJegyárak: mnsz.eu/jegyek/info

Titkárság:
Telefon:  (+36) 46 / 516 – 701
Fax: (+36) 46 / 516 – 711
Email: titkarsag@mnsz.eu

 

Művészeti titkárság: 
Koncz Boglárka – művészeti főtitkár
Telefon: (+36) 46 / 516 – 702
E-mail: konczbogi@mnsz.eu

 

Guzi Emese – művészeti titkár
Telefon: (+36) 46 / 516 – 704
E-mail: g.emese@mnsz.eu

 

Sajtókapcsolatok:
Fodor Krisztina
+ 36 70 54 60 838
fodor.krisztina@mnsz.eu

 

Előadások:

mnsz.eu/eloadasok/havi_musor

 

Győri Nemzeti Színház

Győri Nemzeti Színház

Győri Nemzeti Színház (o2hir.hu)

 

Cím: 9022 Győr, Czuczor Gergely utca 7.

Telefon:

Központ: +36 96 520 600

Szervezés: +36 96 520 612 és +36 96 520 613

Jegy- és bérletpénztár: +36 96 520-611

Gazdasági osztály: +36 96 520 608

Művészeti titkárság: +36 96 520 602
Fax: +36 96 524 606

E-mail: titkarsag@gyoriszinhaz.hu

Jegyekkel, bérletekkel kapcsolatos információ:szervezes@gyoriszinhaz.hu

További infó:

www.gyoriszinhaz.hu/

 

Szegedi Nemzeti Színház

Szegedi Nemzeti Színház

Szegedi Nemzeti Színház (http://www.polusonline.com/)

Cím:
6720 Szeged, Stefánia 6. (Bejárat a művészbejáróval szemben)

Nyitva tartás:
Hétfő – Péntek 10:00 – 17:00
Szombat 10:00 – 12:00

Elérhetőségek:
Telefon: 62/554-713; 62/554-714; 62/554-715; 62/554-716
Fax: 62/554-711
Email: ticket@szinhaz.szeged.hu

 

További infó:

www.szinhaz.szeged.hu

 

Pécsi Nemzeti Színház

Pécsi Nemzeti Színház

Pécsi Nemzeti Színház (egykor.hu)

Levelezési cím: H-7621 Pécs, Perczel utca 17.
Jegyinformáció: Telefon: +36 72 211-965 | E-mail: szervezes@pnsz.hu
Központi telefonszám: +36 72 512-660 | E-mail: info@pnsz.hu

Igazgatóság | Titkárság

Levelezési cím: H-7621 Pécs, Perczel u. 17.
Telefon: +36 72 512-671
Fax: + 36 72 211-983
E-mail: titkarsag@pnsz.hu

További infó:

www.pnsz.hu/

 

József Attila Színház

Cím:

1134 Budapest, Váci út 63.

Telefon: 06 1 270 75 14

További infó:

www.jozsefattilaszinhaz.hu

 

Pesti Színház

Pesti Színház

Pesti Színház (vigszinhaz.hu)

1056 Budapest, Váci utca 9.
Tel.: 266-5245
Jegypénztár: 266-55-57

További infó:

vigszinhaz.hu

 

További források:

nemzetiszinhaz.hu

Kellemes szórakozást kívánunk !

 

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

Advertisement

One comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.