Szent Gellért rakpart és a Budai alsó rakpart látkép a Szabadság hídról

Rakpart

A rakpart a folyó partján lévő terület a gát és a meder között. Arra szolgál, hogy a kikötött hajókra onnan lehet rakodni, ahogy az a nevéből is kitűnik. Persze ma már a rakparton nem csupán rakodnak, mert pl Pesten a Duna-parton a rakparton közlekedési utak is vannak, meg sétány is.

Tartalomjegyzék

Belgrád rakpart
Rakpart parkolás
Rakpart angolul
Neuer Hafen
5 kérdés 5 válasz

Belgrád rakpart

Budapesten, a Duna pesti oldalán húzódik a Lánchíd és a Szabadsághíd között. Reitter Ferenc vezetésével 1865 és 1866 között építették ki. A rakodóparti szerepét idővel átvette a közte és Duna közé épített Pesti alsó rakpart. A rakpart 5. számú épületének falán található Szomor László alkotása a  Tengerészek 1919-ben. A 24. számú házon látható Vámbéry Ármin emléktáblája. A 27. számú ház helyén volt a Kalap utca 1. számú épület, amiben április 21-én megnyílt Magyarország első bölcsődéje.

utcakereso.hu
varosban.blog.hu
cylex-tudakozo.hu

Belgrád-rakpart_Látványterv

Belgrád rakpart (szeretembudapestet.hu)

Rakpart parkolás

A rakpartoknál igazán a parkolást a vízállás nehezíti meg. Állandóan figyelni kell mikor árad a folyó, mekkora a vízállás. Ha nagyon magas akkor lehet hogy több szakaszt is le kell zárni. A parkolók nem egyformák, vannak itt is rokkant, és nem rokkant parkolók. A legtöbb parkolóhely fizetős de vannak ingyenes parkolóhelyek is. Hogy mennyi a parkolási díj azt a parkolási főfelügyelőség szabja meg.

bkk.hu
hvg.hu
vezess.hu

rakpart_parkolas_it (4)

Rakpart parkolás (szegedma.hu)

Rakpart angolul

Angliában a legismertebb a  Victoria Embankment, ez a Thames Embankment része, egy utca és sétány egyben ami a Temze folyó északi partján Londonban a  belvárosban.  A Westminster és a City of London között található. 1865-ben kezdődött az építkezés aminek a vezetője. Joseph Bazalgette volt. Teljesen 1870-re lett kész. A rakpart a Metropolitan Board of Works egyik projektje volt. A munkálatokon az építkezést Thomas Brassey felügyelte. A munkálatok eredeti célja London szennyvízhálózatának kiépítése, valamint a Strand és a Fleet Street zsúfoltságának csökkentése volt.

londontown.com
expedia.co.uk
hu.wikipedia.org

letöltés

Victoria Rakpart London (inetours.com)

Neuer Hafen

Németország legismertebb rakpartja a Neuer Hafen (Új Kikötő) területén található. A kikötőt Brémában nyitották meg 1830 – ban, ez volt a második mesterséges kikötő, a II világháború után lezárták, partjain pedig megszűnt a kereskedelmi hajók forgalma ma parkok, éttermek és sétányok találhatóak az itt kialakított rakparton. A kikötő vizén múzeumhajók, yachtok és sportcsónakok kikötőhelyei sorakoznak. 2005-ben felújították az északi zsilipet, amelynek segítségével akár 50 méteres hosszúságú hajók is beférnek. Kikötőben dolgozó és vontatóhajók is állomásoznak.

bremerhaven.de
rendsburg-port-authority.de
hu.wikipedia.org/

Neuer Hafen Uk

A Neuer Hafen madártávlatból (schiffergirde.de)

5 kérdés 5 válasz

1 Mi a rakpart? Terület a gát és a meder között.

2 Mikor építették a Belgrád rakpartot? 1865 és 1866 között.

3 Milyen parkolóhelyek vannak a rakpartokon? Rokkant, normál, fizetős és ingyenes.

4 Mi Anglia legismertebb rakpartja? Victoria Embankment.

5 Mi a neve Bréma legismertebb kikötőjének? Neuer Hafen.

Reméljük cikkünk segítségükre volt!

Szép napot kíván az fk-tudas.hu szerkesztősége!

További ajánlott cikkek

Cefre
Készség
PSG
Sose hátrálj meg
Interval

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.