Sátoraljaújhely

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a szlovák határ mellett található a város. Nevét a Sátor-hegy után kapta, eredetileg Sátorhalma volt a város neve. A tatárjáráskor elpusztult, a túlélők azonban nem építették újra. Az új település ekkor került a Sátorhegy tövéhez. 1261-ben vált várossá és épült egy vár is. A várért és a birtokért a Pálóczy és a Perényi család versengett. 1533-ban a Perényiek jártak sikerrel, protestáns iskolát hoztak létre. 1566-ban a törökök megtámadták a várost, felgyújtották és kirabolták. Az évek során újabb és újabb tulajdonosai lettek Sátoraljaújhelynek. 1924-ben Károly gróf kérésére megépült egy kisvasút, amely a város főútvonalán halad át. 1950-ben elvesztette megyeszékhelyi rangját.

Nevezetességek:
Kazinczy Ferenc Múzeum és Kazinczy Ferenc Emlékcsarnok
Waldbott-kastély

Waldbott kastély

Waldbott kastély

Barokk stílusú városháza, a korábbi megyeháza (
Későbarokk stílusú Szent István király római katolikus főplébániatemplom
Teitelbaum Mózes csodarabbi sírja, zarándokhely
Magyar Kálvária emlékmű a Szár-hegyen
Pálos-piarista templom és kolostor, Rákóczi-kápolna
Törvényszéki palota és fogház (jelenleg: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön)
Magas-hegyi libegő – Magyarország leghosszabb libegője
Zenélő szökőkút
Zempléni Magyarok Háza
Kelet-Közép Európa leghosszabb bobpályája
Zemplén Kalandpark
Mozdonybontó

Bővebben:

satoraljaujhely.hu

wiki

boon.hu

koponyeg.hu

Sátoraljaújhely térkép

Sátoraljaújhely térkép

Térkép

Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Sátoraljaújhelyi Kirendeltség

Hajnal u. 24.
Telefon: 47/523-290, 47/321-818
Fax: 47/523-291

E-mail: borsodmmksatoraljaujhely@lab.hu

munkaugy.cgr.hu

Állás

Jobmonitor

Indeed

satoraljaujhely.info

Careerjet

Apród

Albérlet, eladó ház

satoraljaujhely.info

olx.hu

toplak.hu

helyiingatlan.hu

ingatlan.com

Zempléni Kalandpark

zemplenkalandpark.hu

utazzitthon.hu

hotelbodrog.hu

Szálláshelyek

Hotel Hunor

Anita Vendégház

Csigaház Vendégház

Csillagfény Panzió

Hegyi Nyaraló

Újhelyi Vendégház

Köveshegy Udvarház

Elaltat-Lak Vendégház

Napsugár Vendégház

Múzeumkert_Vendéglő és Panzió

Hotel König

Smaragdvölgy Pihenőpark és Kemping

Várhegy Üdülő

Ilona Vendégház

Kossuth_Panzió_turistaház

Rákoczi Panzió

Kazinczy-Szállás

Berg Panzió

Erzsébet Kórház

Mártírok útja 9.
Postacím:3981 Sátoraljaújhely, Pf. 230.
Telefon:(06-47)-525-300 (központ)
Fax:(06-47)-525-330
Email:svoek@svoek.hu
ujhelykorhaz.hu

Deichmann

Kazinczy utca 156

deichmann.com

Tesco

Kazinczy F. u. 105.

tesco.hu

Lidl

Esze Tamás u.

lidl.hu

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Sátoraljaújhely Kazinczy u 35.
Telefon: 47/523-563
Fax: 47/324-360
Email: saujhely.uk@bv.gov.hu

wiki

bortonmuzeum.hu

Sátoraljaújhelyi Dohánygyár

dohanymuzeum.hu

PREC-CAST Öntödei Kft.

webdoor.hu

Béke Mozi

Táncsics tér 3.

vendegvaro.utazom.com

kisalfold.hu

Kép forrás:

nemzetijelkepek.hu

zrva.hu

elmenyekvolgye.hu

Reméljük tudtunk segíteni.

Szép napot!

FK-Tudás Csapata

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.