Techno

A techno az elektromos zene egyik ága, mely Detroitból indult.

Tartalomjegyzék:

Története
Jellemzői, műfajai
Előadók
Rádiók
Zene online
Zene letöltése
Póló
Szolgáltatások

 

 

A techno története

 

a Belleville-trió

a Belleville-trió

Az 1980-as évek közepe felé alakult ki Detroitban, de hivatalosan csak 1988-ban lett zenei műfaj. Az 1990-es évek elején kezdett világszerte berobbanni. Eddie Fowlkes producer, és a DJ-k, Derrick May, Juan Atkins és Kevin Saunderson (az ún. Belleville-trió) neve fűződik hozzá, akik különböző álneveken adták ki a zenéket, melyek nagy sikert arattak detroiti klubokban. Közülük Atkinst tartják a műfaj alapítójának.

Az electronic house műfajból származtatható, melyhez olyan elemek adódtak hozzá, mint a funk, az electric jazz, valamint az európai szintetizátor alapú zene, futurisztikus és fiktív témák.

A technonak  kultúrája van, rengeteg zenei lap, klub, rendezvény szakosodott erre a műfajra. Mindenhol jelen van, de legnagyobb népszerűségnek Németországban örvend. Érdekes módon az USA-ban csak az utóbbi években tudott igazán a figyelem középpontjába kerülni.

 

A techno jellemzői, műfajai

 

Miután a techno nagyon sok elemet képes befogadni, jellemzőit sem lehet egyértelműen meghatározni. Szinte bármilyen hangmintát felfedezhetünk a számokban. Bár a techno egyik fő eleme a szintetizátor alap, nem törvényszerű, sok zenében meg sem jelenik. A lábdob és a mély frekvenciatartományok viszont annál inkább meghatározóak. Dinamikus, ugyanakkor egyszerű elemekből építkezik, minimalista műfaj.

A tempó általában 120-140 ütemszám/perc között van, de a végletek is megjelennek, ugyanis vannak lassabb és lényegesen gyorsabb zenék is.

Az évtizedek során rengeteg ága alakult ki, mint például a Detroit techno, a minimal techno, a hard techno, a hardcore techno, és az acid techno. A következőkben ezeket mutatjuk be részletesebben.

 

Detroit techno

Ez a kezdeti hangzás, a techno sok stílusának alapjául szolgál. Szintetizátor, lábdobok adják a fő alapot. A Chicago house-ból táplálkozott, hiszen a Belleville-trió sokat hallgatta a műfaj nagyjait, a Yellow Magic Orchestra zenekart és Bootsie-t.


 

Minimal techno

 A techno minimalista műfaj, és ez leginkább a minimal techno-ban mutatkozik meg, mely a legegyszerűbb elemeket alkalmazza. A hangok és a dallamok sincsenek túlcifrázva, a tempó pedig inkább lassabbnak mondható, és sok az ismétlés. Elve a „kevesebb több”, melyet a különböző művészetekben is hasznosítottak már korábban. Egyik képviselője Richie Hawtin.

 

 

Hardcore techno

A hardcore techno Európában alakult ki az 1990-es évek elején. A stílus a szédítően gyors, nyers, erőszakos szavakkal körbeírható. A techno kiélezett ága, az összes szabályt felrúgja. Rengeteg alstílusa jött létre, ám sikere csak mérsékelt volt.

Hard techno

A schranz (schrei/üvöltés – tanz/tánc) és a hardcore techno ötvözéséből született a 2000-es évek elején, DJ Amok egyik számának köszönhetően. Az ütem gyors, 145-180 bmp közötti, és a hangzás sokkal erőteljesebb, keményebb, mint addig. Csak egy bizonyos réteg kedveli, mert az emberek többsége számára elviselhetetlenül agresszív.

Acid techno

A stílust az 1980-as évek Chichago acid house műfajból fejlesztették ki. Különleges effektek, jellegzetes hangszerelés. Míg a modern technikai eszközökben ezek sokasága megtalálható, addig az acid esetében manuálisan kellett létrehozni.

 

Techno előadók

 

Magyar előadók

 

A techno műfajában szép számmal akadnak igényes magyar előadók, most közülük mutatunk be néhány ismertebb nevet.

 

Andras Toth

Andras Toth

A techno egyik magyar képviselője Andras Toth. Producer, DJ, zongorista, zeneszerző. Békéscsabán született 1985-ben. Első szólólemeze, az Us 2010-ben jelent meg az Alphahouse Records gondozásában. A Polymorphin duóból is ismerhetjük.

soundcloud

 

A Bernathy & Son zenekar 1994 novemberében alakult meg. Bernáthy Sándor és fia, Bernáthy Zsiga alkotta. Játszottak a Loveparade-en, több európai nagyvárosban, a VOLT fesztiválon, a Balaton Soundon. Sándor 2012 januárjában elhunyt, Zsiga egyedül folytatja.

bernathy.hu

 

DJ Budai nevének megemlítése a magyar techno-ban elmaradhatatlan, sok remix és önálló szerzemény fűződik hozzá, továbbá a hazai dance magazin, a Freee egyik alapítója.

facebook

 

A Collins & Behnam zenéit olyan világsztárok remixelik, mint Monika Kruse, Gregor Tresher, Markantonio. Többször is turnéztak Dubaiban, Japánban és Londonban is.

myspace.com

 

DJ Grega 1989-ben kezdte a zenélést, az elektromos zene 1992 óta határozza meg életét. 1996-tól zenéket is készített, melyek különböző válogatás CD-ken jelentek meg. Sok magyar és nemzetközi szereplése volt, több külföldi DJ-vel lépett fel közösen.

djgrega.hu

 

DJ Szekát is sok helyen hallhattuk már, ismert helyeken és nagy médiákban játszott. Sok nemzetközi lemezlovassal zenélt együtt. 2007-ben jelent meg Peppelino-val közös EP-jük.

djszeka.hu

 

Dr. Zoidberg 1979-ben született, az ezredforduló környékén kezdett el dj-skedni. Eleinte Oyle néven a progressive psytrance műfajában tevékenykedett, de 2004 táján inkább az eklektika felé fordult, ekkor váltott nevet is. Több csapattal is dolgozott együtt, nagy rendezvényeken, külföldön és ismert helyeken lépett fel és zenei újságíróként is hallhattunk róla.

 

Jay Lumen

Jay Lumen

Igor Do’urden 1989-ben kezdett el a zenével foglalkozni, eleinte csak dobolt és képezte magát egy jazz iskolában. 1996-ban már a dj-zett, kisebb klubokban lépett fel, és csatlakozott a Deadcode Productions-höz. Az ezredfordulón jelentkezett önálló mix CD-vel, melyet később még egy követett, 2002-ben pedig megjelent első albuma, a Genuine. 2003-ban saját kiadót alapított, a Mutationt, és megjelentetett egy kiadványt Rock Zero címen. Zenéjére leginkább a minimál hangzás a jellemző, rengeteg sztárral játszott együtt és külföldön is sokszor lépett fel.

 

Jay Lumen DJ, producer, hazánk egyik legsikeresebb előadója. Paul Rich is készített neki remixet, dolgozott együtt Umekkel, külföldön Joris Voornnal és Sébastien Légerrel turnézik.

myspace.com

 

Külföldi előadók

 

A külföldi előadók listája szinte végtelen, a következőkben a legnagyobb nevek következnek.

 

Basshunter

Basshunter

Basshunter svéd zenész. Ismert számai a Boten Anna, ennek angol nyelvű változata a Now You’re Gone, az All I ever wanted, a Walk on water.

1984-ben született, 2002-ben kezdett zenét írni számítógépén, és honlapján ki is adta első albumát, a The Old Shit-et, a Bassmachine pedig 2004-ben jelent meg. Közben sikerrel terjesztette demódalait, több klub is állást ajánlott neki. 2006-ban kötött szerződést a Warner Music-kal.

basshunter.se

 

Carl Cox 1962-ben született Oldhamben. 1977-ben kezdett mobil dj-skedni, a 80-as évek végére már egyre ismertebbé vált, míg 1991-ben jelent meg I Want you című single-je. Rengeteg album fűződik nevéhez, kiadókat, ügynökséget alapított, rádióműsort vezet – neve legendás.

carlcox.com

 

Dave Clarke Brightonban született 1968-ban. DJ, producer, gyakran emlegetik „The Baron of Techno”, azaz a techno bárója néven. Rengeteg EP-t, albumot, remixet adott ki, több száma toplistás volt.

daveclarke.com

 

DJ Rush 1970-ben született Chicagoban, zenész, DJ, producer, eredeti neve Isaiah Major. 5 albuma jelent meg, nagyon sok sigle és EP jegyzi nevét, és DJ mixei is akadnak szép számmal.

djrush.net

 

Felix Kröcher neve egyet jelent a német technoval. Igazán különleges hangzásvilággal rendelkezik, nagyon finom és pontos mixei vannak.

felixkroecher.com

 

Frank Kvitta

Frank Kvitta

Frank Kvitta zenéje egyedülálló. Sikeres DJ és producer, zenei karrierje 1997-ben kezdődött, azonban nagyobb közönség előtt csak 2000-ben kezdett fellépni. 2002-ben jelent meg első mixlemeze.

frank-kvitta.net

 

James Holden 4 mixalbummal, 2 önálló albummal, rengeteg single-lel és remix-szel büszkélkedhet.

jamesholden.org

 

Sven Väth német származású DJ, aki 1982 óta rengeteg nevével fémjelzett munkát tud felvonultatni. Albumainak száma páratlan, de single-ben sem szűkölködik.

 

Említésre méltók még az Arkus P, Chris Noise, DJ Murphy, Killswitch, Marco Remus, Mario Ranier, Nilux, Tobias Lüke ala OBI, Reset, Robert Natus, Sven Wittekind, The Horrorist, és a Viper Xxl nevek. Teljes lista itt:

Wikipédia

 

Techno rádiók

teknoradio.org

techno.hu

techno.fm

lazaradio.hu

fnoob.com

 

Techno zene online

last.fm

zene.ize.hu

mixing.dj

allmusic.com

 

Techno zene letöltése

beatport.com

last.fm

ingyenes-zeneletoltes.hu

 

Techno póló

techno.hu

onlinepolo.hu

 

Techno szolgáltatások

TechnoTel

Techno-Wato Kereskedőház Kft.

Technocsek

Techno-Vill

Metall-Techno Kft.

Techno-Sat Kft.

Techno Security Zrt.

Techno-Kárp Kft.

Techno-Víz Kft.

Taurus Techno

Techno-Trade Kft.

 

5 kérdés, 5 válasz:

 

K: Mikor és hol alakult ki a techno?

V: Az 1980-as évek közepe felé alakult ki Detroitban, de hivatalosan csak 1988-ban lett zenei műfaj.

 

K: Kikből állt a Belleville-hármas?

V: Derrick May, Juan Atkins és Kevin Saunderson.

 

K: Melyek a techno jellemzői?

V: Szinte bármilyen hangmintát felfedezhetünk a számokban. Bár a techno egyik fő eleme a szintetizátor alap, nem törvényszerű, sok zenében meg sem jelenik. A lábdob és a mély frekvenciatartományok viszont annál inkább meghatározóak. Dinamikus, ugyanakkor egyszerű elemekből építkezik, minimalista műfaj. A tempó általában 120-140 ütemszám/perc között van, de a végletek is megjelennek, ugyanis vannak lassabb és lényegesen gyorsabb zenék is.

 

K: Milyen ágai alakultak ki?

V: Többek között a Detroit techno, a minimal techno, a hard techno, a hardcore techno, és az acid techno.

K: Melyek az ismertebb magyar techno előadók?

V: Andras Toth, Bernathy and Son, DJ Budai, Collins & Behnam, DJ Grega, DJ Szeka, Dr. Zoidberg, Igor Do’urden, Jay Lumen.

 

 

Forrás:

Wikipédia

techno.hu

zenci.hu

lindussh.wix.com

pulzar.hu

facebook

port.hu

facebook

djgrega.hu

djszeka.hu

nvc.hu

deadcode.hu

pulzar.hu

techno.hu

Wikipedia

pulzar.hu

techno.hu

 

Kép forrás:

cullogo.com

kingdomofstyle.typepad.co.uk

soundcloud.com

mixing.dj

mirror.co.uk

soundcloud

 

 

Reméljük tudtunk segíteni.

Kellemes napot!

fk-tudas.hu szerkesztősége

 

A szerkesztő ajánlja, olvasd el az alábbi témákat is:

Kosár

Gyógynövény

UFO

Zöldség

Tetkó

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.