Singer varrógép

Varrás

A varrás mestersége a hagyományos ruhakészítéstől a kreatív játékok, takarók, párnák és különféle háztartási kiegészítő textíliák megalkotását teszi lehetővé. Kézzel és géppel egyaránt szép és hasznos dolgok készülhetnek textilből, pamutból vagy bőrből.

Tartalomjegyzék

Története
Szabás
Kreatív
Tanfolyam
Szabásminta
Árak

 

Története

Az egyik legrégebbi kézműves mesterség. A kőkorszakban még agyarból és agancsból készültek a csonttűk, cérna helyett pedig állati inak voltak. Később bronzból, majd acélból állították elő a varrótűket. Vidéki házaknál a fonalat rokkán sodorták, majd a takácsok szövőszékeken állították elő a vásznakat. Az elkészült kelméket és fonalakat különböző, egyre fejlettebb technikákkal festették meg. A szöveteket nagyobb mennyiségben céhekbe tömörülve  készítették el. Az ipari forradalom idején már létrejöttek és dolgoztak az első szövőgépek.

Az 1790-es évektől alkották meg az első varrógépeket, amelyet Isaac Singer pedálhajtásos találmánya vitt sikerre. Ma már a ruhakészítés túlnyomó részt ipari méretekben zajlik. A műveleteket külön-külön gépek végzik, modern programozó rendszerekkel. Az anyagokat sokszor varrás helyett ragasztással dolgozzák össze.  A tömegtermelés mellett azonban a vállalkozók között megtalálhatjuk még azokat a szabókat, és szabónőket, akik egyéni méretek és ízlés szerint készítik a ruhákat.

Még most is sok háztartásban láthatunk varrógépet, amely segítségével, valamint némi ügyességgel és kreativitással egyedivé varázsolhatjuk a saját, és a családunk ruhatárát. Ma már az otthon használatos varrógépek is villannyal működnek, speciális tűvel és cérnával vannak ellátva. A többfunkciós varrógépekkel többféle varrást, szegést, gomblyukazást, oda-vissza varrást, cikk-cakk varrást végezhetünk. Különböző öltéshosszúság érhető el vele, és még számos variációs lehetőségeket rejtenek a többféle programmal működő gépek.

Kreatív varrás

Kreatív varrás

 

Szabás


A pontos méretvételt követően a szabásminták segítségével szabhatjuk ki az anyagot, amelyet később összeállítunk.

szabás-varrás

szabásminta

varrasreceptek.com
szabas-varras.tlap.hu
burda.hu
avarazsollo.blog.hu
szabas-varras.blogspot.com

 

Kreatív

Minden háztartásban sok maradék anyag található. Kinőtt, megunt ruhafélékből, vagy azokból kivágott részekből új, ötletes dolgokat készíthetünk. A technikák széles tárházából válogathatunk, a foltvarrástól kezdve a különböző táskák, párnák, terítők, gyermekjátékok, képkeretek, és még sok kreatív tárgy készülhet az ügyes és szorgalmas kezek nyomán.

 

foltvarrás

maradékokból

folt-varras.hu
varazsollo.blog.hu/tags/varrás
kreativotlet.blog.hu/varrás
kreativcafe.hu/kezmuves/szabas-varras
kreativhobbi.tlap.hu/szabas-varras-kreativ-hobbi

Tanfolyamok

A fogásokat mind online, mind pedig hagyományos tanfolyamokon egyaránt megtanulhatjuk.

varrás tanfolyam

Tanfolyam

szabasvarras.mindenkilapja.hu
varrasoktatas.hu
varrohaz.hu
elo.hu/szabas_varras_tanfolyam
forum.index.hu/Szabás-varrás kezdőknek

 

Szabásminta

Szabásminták

Szabásminták

varrasreceptek.com
szabasmintak.hu
varrogepcentrum.hu/termekek/burda-szabasminta
szabasminta.lap.hu
szabasminta.info
varrasreceptek.com

 

Árak

profi-ruhaszerviz.com
sosruhaszerviz.hu
zsevarras/sokoldal.hu/arak
megvarras/.mindenkilapja.hu
ruhaszerviz-ujbuda.webnode.hu/arlista

 

Kérdések és válaszok

– Miből készült az első tű? Csontból.
– Ki találta fel az első pedálos varrógépet? Isaac Singer
– Mi az első lépése? A méretvétel.
– Mi az alapja? A szabásminta elkészítése.
– Miből készül a foltvarrás? Maradékokból.

 

A szerkesztő ajánlja, hogy olvassa el ezeket a témákat is:

Iphone4
Lovasok
Proxy
Nyaklánc
Winchester

Reméljük, hogy tudtunk segíteni!
Kellemes napot!
fk-tudas.hu szerkesztősége

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.