Világítás

A világítás mesterséges fényforrás, mely napjainkban elektromos árammal hozható működésbe.

Tartalomjegyzék

Története

Főbb típusai

Érdekes videók

Tanácsok a lámpák használatával kapcsolatban

Hasznos linkek

Kérdések és válaszok

Története

Napjainkban, a modern technika korában szinte elképzelhetetlen, hogy éjszaka az utcán, vagy az otthonunkban sötétben tapogatózzunk. Amikor már számunkra kevés a természetes fény, egy gombnyomással felkapcsolhatunk egy lámpát. Ám ez nem volt mindig ilyen egyszerű.
Körülbelül 80 ezer éve kezdődött, akkor még a tüzet használták erre a célra. Ekkor még a villámcsapás által meggyújtott tüzet táplálták tovább, ugyanis csak időszámításunk előtt 640 évvel kezdtek hegyikristályból készült lencsével tüzet gyújtani. Ennek egy hátránya volt, csak napsütésben lehetett használni.
Krisztus előtt 400 évvel már olaj lámpással világítottak, amit a római tudósoknak köszönhetünk. A ma is használatos viasz gyertyák csak mintegy 240 évvel később, ie. 160-ban jelentek meg, ekkor is inkább vallási szertartásokon világítottak velük.
Roger Bacon 1260-ban fedezte fel, hogy a világításhoz két dolog kell: az éghető anyag, és oxigén. Ezután sok tudós kísérletezett ennek tökéletesítésére: az 1800-as években Humphry Davy feltalálja az ívlámpát, 1840-ben Robert Grove brit fizikus a vákuum-izzólámpát.
A sokáig használt wolfram szálat 1913-ban állították elő, melyet néhány éve folyamatosan vonnak ki a forgalomból, és lassan teljesen felváltják az energiatakarékos izzók, és a led-es technika, amit nagyon alacsony fogyasztás, és hosszú élettartam jellemez.

Főbb típusai

Wolfram szálas izzó

A legismertebb fajtája az e27-es foglalatú, háztartásokban használt égő. Magas hőkibocsátása miatt gyakran használják tojások keltetésére. Azonban ezen tulajdonsága miatt döntöttek a gyártása csökkentése mellett, és folyamatosan átvezetni a háztartásokat az energiatakarékos izzókra.

 

 

Energiatakarékos izzó

energiatakarekosEzt az égő típust az áram fogyasztás csökkentése érdekében fejlesztették ki. Nem csak, hogy kevesebbet fogyaszt, de élettartama is hosszabb. Drágább ugyan, mint a hagyományos izzók, azonban hosszabb távon megtérülő befektetés.

Zöldpolc (energiatakarékos izzó ismertető)

 

 

 

 

Fénycső

fenycsoA fénycsövekben alacsony nyomású gáz van, mely a végein elhelyezett elektródáknak köszönhetően nagyfeszültség alatt fényleni kezd.
Felhasználása: szoláriumokban, háztartásokban, akváriumokban.

 

 

LED

ledJelentése: Light Emitting Diode, magyarul fénykibocsátó dióda.
Ez a modern eszköz még javában fejlődés alatt áll, de már most is látható, hogy a jövő fényforrása lesz. Nem csak, hogy élettartama hosszú, fogyasztása is igen alacsony. Zseblámpákban és kerékpár kivilágítása jelenleg a legismertebb használata. Szélesebb felhasználási köre még a magas ára miatt nem elterjedt.

Érdekes videók

Energiatakarékossági tippek

 

Energiatakarékos izzók – FreePress Független hírügynökség

 

Eheim akvárium fénycső csere

 

Energiatakarékos LED-es világítási megoldások és LED-es dekoráció

 

LED-es csillagos égbolt bemutató

 

Mennyezeti lámpa LED izzókkal, távirányítóval

 

Akvárium világítás



Tanácsok a lámpák használatával kapcsolatban

Először is, érdemes a kívánt területen felmérni, mennyi fényre is van szükségünk, mind költséghatékony, mind pedig kényelmi szempontból, ugyanis a túl erős, vagy túl kevés fény zavaró lehet szemünknek.
Kültéri világításhoz érdemes beruházni egy mozgásérzékelőre, mely éjszaka bizonyos mozgásokra automatikusan működésbe hozza a beállított időtartamra a világítást.

Hasznos linkek

Világítás.eu

Ikea lámpa kínálata

Ledmaster

Ledlámpabolt

Ledcenter

Beltéri, kültéri világítás

Elter világítás (Beltéri és kültéri lámpák)

ElektroExpressz (Elektromos termékek és tartozékok)

Úri lámpa (Egyedi lámpák gyártása)

Fényforrás.hu (Lámpa, csillár, világítás webáruház)

HOLUX világítástechnika (Világítástechnika és épületvillamosság)

Belight (Minden, ami világítás és design, be light!)

Világosítás korszerűsítés

Energiatakarékos led világítás, felújítás, korszerűsítés

Lépcsőházi világítás korszerűsítése

Inteligens világítástechnika

Alkony lámpa (Beltéri és kültéri online lámpabolt)

Anro épületdíszítés (Különleges LED világítás)

Autólámpa

Autó fényszóró webáruház

Akvárium világítás

Növényes akvárium világítása (Ismertető)

Minőségi kerékpár világítás

Kérdések és válaszok

Használható tojások keltetésére egy izzó?
– Igen, a wolfram szálas izzót magas hőkibocsájtása miatt otthonokban gyakran használják erre a célra.

Ahol csak rövid ideig szeretnénk világítani, milyen típusú izzót használjunk?
– Olyat, ami bírja a sűrű fel-le kapcsolást. Ez azonban pont a késleltetett kapcsolású kompakt fénycső, ami jól bírja a sűrű fel-le kapcsolgatást, a többi, azonnal felkapcsolható izzóval ellentétben.

A fénycső zavaró vibrálása megszűntethető?
– Nehezen, de igen. A tudósok folyamatosan dolgoznak ezen a kihíváson, és egyre jobb eredményeket érnek el, napjainkban szinte már észrevehetetlen ez a vibrálás.

A kerékpárokhoz csak led-es világítás kapható?
– Nem. Amelyik biciklin a dinamó szolgáltatja a feszültséget, ott általában egy hagyományos, kis méretű izzó van beszerelve, azonban a led-es lámpát néhány ceruzaelemmel is sokáig képesek világítani.

A wolfram szálas izzó mekkora hatásfokkal működik?
– A beérkezett energiának mindössze 2-5%-át alakítja át fénnyé, a többi hő formájában kárba vész.

 

A képekhez és a tartalomhoz felhasznált oldalak

interkert.hu

upload.wikimedia.org

vilagitasok.hu

itszotar.hu

zastavki.com

parameter.sk

fenyaruhaz.hu

anrodiszlec.hu

 

Reméljük tudtunk segíteni.
Kellemes napot!
fk-tudas.hu szerkesztősége

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.