Zalaszentgrót

Zalaszentgrót

Zala megye völgyében található város, Zala megyében.

A település neve  Szent Gerolda névből származik, amely a Zala folyóra tesz utalást, illetve a templomnak a védőszentjére.1247-ben származnak az első írásos emlékek.További források alapján, a Szent Gellért nevével hozzák kapcsolatba a falut, azt gondolják hogy a 11.században Gellért szenté avatása miatt kapta ezt a nevet a település.

 

Csáfordon, ami a település egyik része, rézkori leletek nyomára bukkantak.A területen történő régészeti munkák során kelta leleteket találtak, de azt gondolják hogy állandó kelta település nem élt a településen.A régebbi római időkből rengeteg lelet származik a településről, amely arra ad okot, hogy itt volt található Maestriana település.
A honfoglalás kor után a település a Türje nemzetséghez került.Az 1299 ben épült várnak, többször már volt a gazdája .A török támadás idején egyre több támadást vert vissza a vár, amely Kanizsa eleste után végvárrá fejlődött, mely fontos helyszíne lett a Rákóczi-szabadságharcnak.1710-ben azonban a császári csapatok bevették a várat, és le is rombolták.

szentgrot1

Zalaszentgrót

A városnak a 18,

század hozta meg a fellendülést, iparosok és kézművesek telepedtek le.Gróf Batthyány Ferencnek köszönhetően több híd, utca jött létre, és a mocsarak lecsapolása is elkezdődött.A mezővárosi rangot 1830-ban kapta meg.A helyi posta 1867-ben jött létre, majd 1883-ban táviroda épült, elkezdett üzemelni a kórház is.A telefon bevezetésére 1896 ig kellett várni, illetve ekkor jött létre  az első óvoda is.

Az első világháború után létrejött a tejüzem, illetve gyümölcsfeldolgozó.A II. világháború ismét nagy károkat okozott, 262 polgár vesztette életét, köztük több zsidóval, akit koncentrációs táborokba szállítottak.Ekkor a települére rengeteg lengyel települt le, akik barátokat,családot,szeretetet találtak.1939 és 1945 között itt lengyel menekülttábor működött.

A II.világháború sokk után újabb fellendülés volt tapasztalható a városban, az élelmiszeripar nagy mértékben növésnek indult.

A rendszerváltás után a tégla, a sajtgyár ipar megszűnt.A várost újjáépítették 2001-ben termálfürdő nyílt a városban.

A 2010-es  választás idején az 1984 óta Zalaszentgrót tagjaként tekinthető  Tekenye  önálló községgé változott.

További információk:

http://www.zalaszentgrot.hu/

http://hu.wikipedia.org/wiki/Zalaszentgr%C3%B3t

http://okmanyiroda.biztositaskotelezo.hu/okmanyiroda-kereso/item/zalaszentgrot-varos-polgarmesteri-hivatal-okmanyiroda

 

Zalaszentgrót Fürdő

 

NYITVA TARTÁS:
MINDEN NAP 9:00-19:00

Teljes árú jegy
Felnőtt napi egyszeri belépésre 1 600 Ft.
Gyermek (6 – 14 év) 800 Ft.
Diák (nappalis igazolvánnyal) 1 100 Ft.
Nyugdíjas 1 100 Ft.
Családijegy
(2 felnőtt, 2 gyermek)
4 200 Ft.
Mozgáskorlátozott felnőtt 800 Ft.
Úszójegy (17 órától) 750 Ft.
Úszóbérlet (10 alkalommal 3 órás belépés)
(a nap bármely időpontjában igénybe vehető)
8 500 Ft.
Szauna, gőzkabin 450 Ft.
Csop. Isk. úszás 450 Ft.
Csúszda napijegy 200 Ft.
  • A belépőjegyek napi egyszeri belépésre jogosítanak.
  • A termálfürdő területén a belépő karszalag viselése kötelező!
  • A 6 év alatti gyermekek számára a belépés ingyenes.
  • Az Úszóbérlet a nap bármely időpontján igénybe vehető 3 órán keresztül.
  • Delfin bérlet: 5 alkalmas úszó+szauna bérlet, 16:00 órától vehető igénybe.
  • Térségi turisztikai szolgáltatóknak egyéb kedvezmények adhatóak a bérlet árából.
  • Csoportos  kedvezmény felöl érdeklődjön pénztárunknál.Tel.: +36 83 708 000
phoca_thumb_l_r_8775


Zalaszentgrót termálfürdő

További információk:

http://www.szentgrotfurdo.hu/

 

Víz adatok:

honlapra

Víz adatok

 

Okmányiroda Zalaszentgrót

Ügytípusok

Az okmányirodában az alábbi ügyeket intézheti:

  • személyazonosító igazolvánnyal,
  • személyi azonosítót és a lakcímet igazoló hatósági igazolvánnyal (lakcímigazolvány),
  • úti okmánnyal,
  • egyéni vállalkozói igazolvánnyal,
  • mozgáskorlátozottak parkolási igazolványával,
  • vezetői engedéllyel, valamint
  • gépjárműokmányokkal

kapcsolatos hatósági ügyek.

Ügyfélfogadási idő / Nyitva tartási idő

Hétfő: 08.00-12.00 13.00-15.00
Kedd: szünetel
Szerda: 08.00-12.00
Csütörtök: 08.00-12.00 13.00-15.00
Péntek: 08.00-12.00

Elérhetőségek

  • Cím: 8790 Zalaszentgrót, Dózsa György u. 1.
  • Telefon: 06 (83) 562-977
  • Fax: 06 (83) 562-967

 

Zalaszentgrót Térkép

http://www.iranymagyarorszag.hu/terkep/zalaszentgrot

http://terkepnet.hu/terkep-zala/zalaszentgrot-terkep-utcakeresovel-itt-zalaszentgrot-map-stadtplan-zalaszentgrot-ungarn.html

http://www.terkepkalauz.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=159

http://utca-terkep.valami.info/cim.php?cim=Zalaszentgr%C3%B3t%2C+Magyarorsz%C3%A1g

http://www.holvan.hu/hu/terkep/telepules/Zalaszentgr%C3%B3t

Eladó lakás Zalaszentgrót

http://zalaszentgrot.olx.hu/elado-hazak-lakasok-cat-367

http://www.ingatlannet.hu/kereses/lista.html?telepules=Zalaszentgr%C3%B3t

http://aprod.hu/ingatlan/lakas/zalaszentgrot/

http://ingatlan.com/zalaszentgrot/elado+haz

http://www.ingatlantajolo.hu/ingatlanok/magyarorszag/zala-megye/zalaszentgrot/haz-hazresz/csaladi-haz/elado-kinal
Zalaszentgrót Szállás

http://www.szallasinfo.hu/szallasok/zalaszentgrot.php

http://www.iranymagyarorszag.hu/keres/zalaszentgrot/szallasok-p1/

http://zalaszentgrot.utisugo.hu/szallasok

 

Források:

http://www.zalaszentgrot.hu/

http://hu.wikipedia.org/wiki/Zalaszentgr%C3%B3t

http://www.szentgrotfurdo.hu/

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

"Nincs azzal semmi baj, ha egy géniusz a fiatalságot nyűgözi le. Sokkal inkább azzal van baj, akit fiatalsága ellenére nem tud egy géniusz lenyűgözni."

Julian Barnes

Advertisement

3 comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.