Alföldi
A VILLEROY & BOCH Kft. elődje, az alföldi Porcelángyár 1964-es rendeletnek köszönheti megalakulását.Majd Hódmezővásárhelyen jött létre a vállalat, 1965-ben Magyarországon azóta az egyik legismertebb vállalattá nőtte ki magát.A kezdetén a szellemi hátteret a fazekasipari hagyományok, az energiaszükségletet pedig az algyői földgáz jelentette.Az egykori búzaföldön igen meghatározó, Közép-Európa egyik legkorszerűbb gyára jött létre.A burkolólap gyártása az 1973-as évben kezdődött.A 80-as években már export termékeket is állítottak elő, a gyártás során a termék mintegy 30% került külföldre.
Az 1991-ben újabb nagy váltózáson ment keresztül a cég, részvénytársasággá alakult.Innentől kezdve a fejlődés még inkább tapasztalható volt, és emellett a környezetvédelemre is nagy igényt fektet a cég.A cég több mint 260 éves múltra tekinthet vissza.2007óta VILLEROY & BOCH Kft néven munkálkodik. Mára Európában is fontos gyártóvá fejlesztették magukat.
Alföldi cipőgyár
A gyár igen régmúltra tekint vissza.A cég indulását az 1960-as évekre tehető, amikor a cég elkezdte ki adni a saját, kézzel készített cipőket.A minőség igen jó volt, és megfelelő az ár/érték arány.Ennek tudatában igen hamar jelentős céggé vállt a magyar nép körében.Kezdetben a magyarok vették főként, majd idővel csatlakoztak a szomszédos országok is.A cipőket bőrből készítik, így a jó minőség garantált.
További tartalom a témában:http://www.neptanccipo.hu/
Alföldi Róbert
Alföldi Róbert 1967. november 22.-én született Kalocsán.A pályája 1991-ben kezdődött amikor főiskolásként eljátszott egy darabot, itt figyeltek fel rá, és egy év múlva szerződtették a Vígszínházba.1995-ben rendezőként folytatta pályafutását.2000-ben kivált a Vígszínházból.1998 -tól, 2002 az RTL KLUB Jó Reggelt! című műsor egyik műsorvezetője volt.Hobbija a festészet, saját kiállítást is rendezett, egészen 2005-ig.2013-ban az XFaktor egyik zsűritagjaként szerepelt.
Alföldi Tej
2003 –ban jött létre, 23 taggal, 85 millió l tejet termeltek.Mára igen kibővült a cég, 160 taggá, 383 millió tejtermés évente, igen nagy fejlődést jelent.Az induláskor az állami támogatás elérése és a tagok közös beruházására történő fordítása volt a főszempont, amely az építkezési folyamat során markánsan átalakult gazdasági érdekérvényesítéssé.A termelői csoport célkitűzése a tejtermelés jövedelmezőségének növelése, ennek érdekében az alábbi feladatokat látják el: értékesítés, termelésszervezés és szaktanácsadás, beszerzés, feldolgozás.A bővülés és a hazai tejpiac stabilizálásának igénye felvetette egy feldolgozóüzem építésének, megvételének igényét, így került megvételre a csődbe ment a székesfehérvári tejüzem.
A témával kapcsolatos további dolgok:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Alf%C3%B6ldi_Andrea_%28t%C3%B6rt%C3%A9n%C3%A9sz%29
http://www.czinger.hu/catalog/123
Források:
http://www.alfoldi.hu/alfoldi/tortenet
http://hu.wikipedia.org/wiki/Alf%C3%B6ldi_R%C3%B3bert
Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel: