Alvin

Itt olvashatunk az Alvin és a mókusok című animációs filmről; és az Alvin és a mókusok együttesről.

Alvin és a mókusok

alvin_es_mokusok2Az Alvin és a mókusok (Alvin and the chipmunks) című számítógépes animációval készült film 2007. december 17-én került a mozivászonra Amerikában; a magyar mozikban 2007. december 20-án mutatták be.

A három kis mókus kalandjai már korábban ismertek voltak a nézők előtt, ugyanis a film az Alvin és a mókusok című rajzfilmsorozat alapján készült. A rajzfilm 1983 és 1990 között volt adásban az NBC-n; a magyar nézők pedig az M1 műsorsávján találkozhattak vele.

Az animációs, méltán nagy sikert aratott film rendezője Tim Hill; aki a hasonló eljárással készült Garfield 2 című animációs fim rendezője is.

A film főszereplője Jason Lee; aki Dave-et alakítja.

A történet lényege, hogy Dave Seville örökbefogad három mókust: Alvint, Simont és Theodore-t. A mókusok szórakoztató karakterei teszik színessé a fimet; a kibontakozásban megtudjuk, hogyan alakít a három mókus együttest; és hogyan dolgozzák fel a népszerű popslágereket.

alvin-es-a-mokusok-2-mokus-lanyok-2009-ben, két évvel később az első rész hatalmas sikere után megérkezett a folytatás: az Alvin és a mókusok 2 (Alvin and the chipmunks 2. ) . Tim Hill rendezte a második részt is, és a folytatásban is Jason Lee alakítja Dave-et.

A történet elején egy sajnálatos baleset során Alvin leteríti barátjukat és producerüket, Davidet, így a trió kénytelen Dave unokatestvéréhez, Tobyhoz költözni, akinek kissé mások a nevelési elvei.  A három kis barát kénytelen beiratkozni a helyi iskolába. A suli azonban csupa új veszélyt jelent: a rocksztárok kénytelenek szembenézni a lecke meg a sport kihívásaival, majd megküzdeni a legnagyobb problémával – a lányokkal.

A színen ugyanis feltűnik egy három csinos mókuslányból álló együttes – Brittany, Jeanetta és Eleanor. A mókusfiúk korábbi, gonosz menedzsere belőlük akar sikercsapatot faragni. A végkifejletben a mókusok és a mókuslányok összebarátkoznak, és együtt zenélnek.

218452_galeria_alvin_es_a_mokusok3_05 A sikerre való tekintettel 2011-ben megérkezett a várva-várt harmadik epizód; az Alvin és a mókusok 3 (Alvin and the chipmunks 3).  A szálak tovább fonódnak, ugyanis ebben a részben Alvin, Simon és Theodore valamint új barátaik, a három mókuslány világ körüli útra indul. A luxus óceánjáró, amivel utaznak eléggé megviseli a mókusok önfeledt szórakozását.
Ám a hajó zátonyra fut, a mókusok pedig egy elhagyott szigeten vetődnek partra. Miközben Dave kétségbeesetten szervezi a mentőexpedíciót, ők örömünneppé változtatják a túlélési gyakorlatot: mindehhez elég nekik néhány vad ötlet meg sok dal és tánc.

Az Alvin és a mókusok filmet nemcsak a bohókás történet, vagy az aranyos figurák miatt vált ismertté; hanem a különdöző popzenei feldolgozások is sikert hoztak.

Számos ma népszerű előadó dalait feldolgozták már; köztük pl. Shakira 2010-es FIFA világkupadöntőre előadott dalát, a Waka Wakát is.

Magyar dal is a górcsövük alá került, ugyanis a “mókusok” feldolgozták Fluor Mizu című dalát is.

 Alvin és a mókusok – az együttes

Az Alvin és a mókusok nemcsak a gyerekek kedvencei, mivel Magyarországon egy Nyíregyházán alakult punkegyüttes is azonos néven működik.

alvinesamokusokAz együttes 1993-ban alakult, az Alvin és a mókusok név az akkori basszusgitárostól (Anyutól) származik. A zenekar előtte Antigané néven működött. Első, kiadatlan hanganyagukat 1994-ben készítették el. Az első albumukat 1995-ben adták ki kazettán, melynek címe Jézusnak volt-e szakálla? . A zenekar tagjai ekkor Pásztor István (Alvin), Vígh János (Vírus), és Béres Gábor (Kisbéres) voltak. 1996 elején a zenekarnak új dobosa lett a mindössze 12 éves Figula Gergő személyében. Ebben az évben jelent meg második lemezük, a Jópofa. Az albumon található a Rémálom című dal, melynek klipjét Jancsó Miklós rendezte. A klip egy Jancsó-film részlete lett volna, ám a végső vágás során kimaradt a filmből.1997-ben jelent meg a Nem akarunk mi bántani senkit című lemez, melyen a Kell hogy várj című Neoton dalt dolgozták fel. Szintén ebben az évben tagcsere történt, a basszusgitáros Vírus helyére Csoma Viktória került, aki a mai napig a zenekar tagja. Ebben a felállásban készült el 1998-ban a Máshol jársz című album, melyben a tagcserének köszönhetően hallható női vokál, valamint kísérőhangszerek is (cselló, trombita). Szintén található rajta feldolgozás, Pierrot-tól a Telihold. 2001 óta a dobos Szirota Márió; aki a korábbi dobosok: Nagy Dániel és Bánfalvi Zoltánt követte a dobok mögött.

Az Alvin és a mókusok albumait az Alvin Records adja ki, mely a zenekar saját kiadója.

A zenekar nagylemezei:

1995: Jézusnak volt-e szakálla?

1996: Jópofa

1997: Nem akarunk mi bántani senkit

1998: Máshol jársz

1999: Emberek és állatok

2000: Az élet szaga

2002: Valahol, ott a lábad előtt

2004: Most is ugyanolyan jó

2006: Mi ilyenkor szoktunk sírni!

2008: A végén majd meghajlunk

2010: Szörnyek pedig léteznek

2012: Bátorság, nyújtott kéz

2010-ben egy akusztikus albumot is kiadtak (Alvin Unplugged), melyen 14 korábbi daluk található átdolgozva.

 

További információk a témá(k)ban:

http://www.alvinrecords.com/

http://noemimokusai.hupont.hu/

 

 

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.