Lakitelek

Lakitelek,  Bács-Kiskun megyében található nagyközség 4600 lakossal.

Tartalomjegyzék:

Fekvése
Története
Nevezetességei
Lakitelek Tősfürdő
Lakitelek Tőserdő
Térkép
Lakitelek Szállási Lehetőségek

Fekvése

Lakitelek a Tisztától mindössze 3 km-re helyezkedik el. 27 km-re fekszik Kecskeméttől, valamint 120 km-re található Budapesttől. Két vasútvonal keresztezése található Lakitelken így könnyen megközelíthető – akár a MÁV 146-os számú Kecskemét-Kunszentmárton illetve Szolnok-Kiskunfélegyháza 145-ös vasúti mellékvonalain.
A 44-es számű főközlekedési úton is megközelíthető.

Története

Lakitelek eredeti nevét először Bocz néven említette egy oklevél, melyet egy Bocz nevű udvarnokról kapott. A király 1075-ben Bocz nevű udvarnokot valamint egész családját a garamszentbenedeki apátságnak adta.
A Bocz nevű halastavas hely melyet Alpár után említettek , mint a Nána adományát a margitszigeti apácák számára (mely a  Bor-Kalán nemzetiségből származó elnevezés), másrészt Bocztelek a garamszentbenedeki elveszett birtokok között szerepelt 1489-ben.

Mai területe az 1949-es valamint az 1950-es évek között Kecskeméthez tartozó puszták egyesítésével jött létre. (Ide tartozik: Felsőalpár, Kisalpár, Árpádszállás, Szikra, Kapásfalu, Oncsa-telep.)

Többször is szerveztek találkozót az ellenzékiek a rendszerváltás idején Lakitelken.
1987 szeptember 27-én volt az első alkalom. Lezsák Sándor szervezte melyet  lakitelki házának udvarán tartottak meg. Itt alakult meg az első Demokrata Fórum.
Második alkalom 1988 szeptember 3-án volt, itt már mozgalmat is indítottak pártjuk mellett. A párton belüli események hatására Lezsák Sándor megalakította a lakitelek-munkacsoportot , mellyel az MDF politikáját próbálta belülről elképzelései szerint alakítani.

Nevezetességei

A Kiskunsági Nemzeti Park részét képezi a Lakitelek területén található Tőserdő. 

Tőserdő kastély , mely üdülő részként is szolgál 

Tőserdő kastély

Tőserdő kastély

Népfőiskola

Népfőiskola

Népfőiskola

Tősfürdő

Tősfürdő

Tősfürdő

 

Lakitelek Tősfürdő

Lakitelki termálfürdő. Itt egy csúszda, hat medence és különböző és sok kényelmet biztosító szolgáltatás üzemel. Az itteni gyógyvíz összetételét tekintve alkalmas a vegetatív idegrendszeri zavarok valamint a mozgásszervi megbetegedések kezelésére, ugyanis a víz alkálihidrogén-karbonátos gyógyvíz.

Lakitelek Tőserdő

Lakitelek legfőbb természeti egysége valamint üdülő területe. Egybe olvad a Kiskunsági Nemzeti parkkal amely a legkisebb de  talán mégis a legszebb tájegység. A természetbarátoknak és a turistáknak közkedvelt célpontja a gazdag növény és állatvilága miatt is. A horgászoknak is nagyon kedvelt helyük hiszen a Holt-Tisza itt található. Nagyon sok fesztiválnak ad otthon Tőserdő, de itt található a Tőserdei Kalandpark a Csónakkölcsönző valamint a fent említett Tősfürdő is. A fő célpontja a látogatóknak a Holt-tisza partja , mely a terület központjának számít. Innen körülbelül 2-3 km-re találhatók a különböző szolgáltatási egységek és mindemellett a híres Talmácsi fagyizó is.
toserdo.com

Térkép

Lakitelek Térkép

Lakitelek Térkép

Lakitelek Szállási Lehetőségek

  • Hotel Club Tisza
    -Vendégház
    -Kollégium
    -Apartmanok
  • Lakitelek – Kód: K18 (Falusi Turizmus)
  • Lakitelek Tőserdei Apartmanok

Kecskemét közelségei miatt , akár Kecskeméten is megszállhatunk s innen is megközelíthető Lakitelek Tőserdei “szabadidős központja”.

  • Hotel Uno
  • Aranyhomok Business Wellness Hotel
  • Sport Hotel
  • Hotel Három Gúnár
  • Juniperus Park Hotel
  • Apolló Hotel

aqua-lux.hu
hotelharomgunar.hu
hoteljuniperus.hu

Összegzés: 5 kérdés-5 válasz

1. Mi volt a Lakitelek előtti neve a községnek? – Bocz
2.  Milyen betegségek gyógyítására alkalmas a Tősfürdőben található gyógyvíz? – Vegetatív idegrendszeri megbetegedések , illetve mozgásszervi megbetegedések.
3. Milyen fórumot alapított Lezsák Sándor Lakitelken? – Demokrata Fórum
4. Mi Lakitelek nevezetes temploma? – Római Katolikus Plébánia
5. Mi az a 3 szabadidős létesítmény amely Tőserdőben található? -Csónakkölcsönző, Tőserdei Kalandpark és Tősfürdő

Forrás:
toserdo.com,
képek: euuzlet.huaprotuti.huprogramturizmus.hu, tourinform.hu,

 

Reméljük, hogy tudtunk segíteni!

Kellemes napot!

fk-tudas.hu szerkesztősége

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.