Ausztria fővárosa Wien, magyarul Bécs. A bécsi medencében fekszik, folyója a Duna.
Tartalomjegyzék:
Történelme
Programok, látnivalók
Közlekedés
Szálláshelyek
Webkamerák
Wien
Történelme
Duna menti település, a mai Bécs történelme az ie 5. századig vezethető vissza. A város neve kelta eredetű “Vedunia” jelentése “folyó az erdőben”. A rómaiak a helyőrségi tábora Vindobona volt az 1. században. A római tábor romjai látható és megközelíthető a Hoher Markt és a Stephansplatz metróállomástól. Wien településsé alakulását a jó közlekedési lehetőségek a Duna valamint a Borostyánút – a kereskedelem fejlődése- segítette elő.
Még ma is látható a birodalmi múlt, emlékművek mint például a császári palota (Hofburg), a Schönbrunni kastély, és sok más helyszíneken az egész városban.
Forrás:
Kép forrás:
Programok, látnivalók
Schönbrunni kastély legismertebb látnivalója barokk stílusban épült. Mária Terézia kedvence, Sisi gyermekkorát, Ferenc József utolsó éveit töltötte a palotában. A palota több terme látogatható. A palota mellett a Schönbrunni labirintust 1698- 1740 között építették, ötven évvel később kiirtották, majd 1998-ban újraépítették. Az éjszaka is látogatható ( idegenvezetővel) Schönbrunni pálmaház elsősorban trópusi növényeknek ad helyet. Az épület 1882-ben épült, (Franz Xaver Segenschmid tervezte) 113×28 méter, szerkezete fém és üveg. A Schönbrunni sivatagi ház kontinensek (Afrika, Amerika, Ázsia, Ausztrália) sivatagagainak élővilágával találkozhatunk. Schönbrunni állatkert barokk stílusban épült. Éjszaka is látogatható (idegenvezetővel). A Schönbrunni kastély parkjában található az 1775-ben épült a Gloriette. Kávézó, hétvégente élő zenével.
Hoffburg, középkori vár a XIII. századtól épült és növekedett. Egykor a császári család lakta. Ma megtalálható itt a könyvtár,a bécsi nemzeti színház (Burgtheater), lovarda lovas iskolával, a Sisi múzeum, a császári lakosztály és ezüstgyűjtemény
Belvedere barok kastély. A két épület egyike Savoyai János nyári palotája volt, fogadásokra használta, A másik épületben Ausztria művészeinek kiállítása látható.
Rathaus, a városháza 1872-1882 között épült neo -gótikus stílusban. Városi- és állami könyvtár, levéltár. Az épület mellett a történelmi személyek szobra található. A Parlament idegen vezető segítségével tekinthető meg. Pallas Athena szökőkút és a Palais Epstein palota Theophil Hansen tervezte. A szökőkút a Parlament előtt található, a palota mellette, kiállítások színtere. Kapuzinerkirche (templom) alatt található a császári kripta. 1633-tól a Habsburg Ház tagjainak sírhelye. Josef Kornhäusel tervei alapján épült a zsinagóga 1825 és 1826 között. Wieni Óriáskereket az angol Walter Basset építette 1896- 1897-ben. 1964 épült a 252 méter magas Duna torony, étteremmel rendelkezik (170 m).
További látnivalók, túrák és programok Wien és környékén: hetedhetorszag.hu
Karácsonyi vásár
1296-ban volt az első karácsonyi vásár I. Albrecht engedélyével. A XVI. században Thomasmarkt-nak hívták, a kereskedők mindenféle portékát árultak (Textilt, süteményt, élelmiszert). Az évek alatt a neve sokat változott (Szent Miklós és a karácsonyi vásár, betlehemi piac), de népszerűsége töretlen. Mind hazai mind külföldi vendégeket vonz az esemény.
Forrás:
Közlekedés
Jegyek:
Wien a Verkehrsverbund Ost-Region (VOR) rendszeréhez tartozik. Ez azt jelenti minden menetjegy viseli VOR szimbólumot, felhasználható minden egyes tömegközlekedési eszközön. Használható ugyanaz szelvényt egy útra, amely magában foglalja utazást busszal, villamossal, metróval és vagy vonattal, módosítható az átszállás ahányszor csak szükséges anélkül, hogy vásárolni kellene egy új jegyet. Amennyiben Wien területét nem hagyjuk el, akkor nem kell aggódni a zónák miatt, mivel mindössze egyetlen zóna (zóna 100). Zóna határának átlépése estén (zóna határai jelölve vannak nagy Z betűvel a hálózati térképen), meg kell fizetni egy újabb zónát (pl.: a turisták, amennyiben egy kört mennek a repülőtérről a városba az S-Bahn- külvárosi metró, az két zónára) . Legfeljebb nyolc zóna jegyet kel megfizetni, akármilyen távolságba utazunk.
Jegy fajták:
- Vonaljegy- Egy utazásra és egy zónára alkalmas.
- Félárú jegy gyerekeknek és kutyáknak – Egy utazásra és egy zónára alkalmas.
- 2. utazási jegy- időseknek, egy zónán belül 2 utazásra.
- Wien bevásárló jegy- Korlátlanul utazhatunk 100 zónán belül az érvényesítés napján8:00-20:00. Érvénytelen vasárnap és munkaszüneti napokon.
- 24 órás jegy- Érvényes egy napig, korlátlan utazásra.
- 48 órás jegy- Érvényes 2 napig, korlátlan utazásra.
- 72 órás jegy- Érvényes 3 napig, korlátlan utazásra.
- Wien jegy- 3 napig érvényes, korlátlan utazásra, és kedvezményeket biztosít ( múzeum, színház, kávézó)
- 8 napos jegy
- Heti közlekedési bérlet- naptári hétig érvényes. Kép nélkül is érvényes.
- Havi bérlet- Kép nélkül is érvényes.
- Éves bérlet- fényképes útlevél szükséges, meg kell rendelni.
Ingyenes utazás
Gyerekek 6 éves korig ingyenesen utazhatnak, 15 éves korig díjmentesen utazhatnak vasárnap és ünnepnapokon,valamint az iskolai szünet idején a bécsi tömegközlekedési hálózaton ( a húsvét előtti héten, július 6. – augusztus 31. és december 23. – január 6.). Személyi igazolvány hasznos lehet bizonyítani a gyermek életkorát.
Tömegközlekedés:
- Wien S-Bahn- Külvárosi metró
- Wien U-Bahn- városi metró
- Vasút- Wein és Baden között közlekedik.
- Wiener Linien- A Wien önkormányzat vállalata; busz, villamos, U-Bahn járatait működteti.
Az osztrák lakosok több min a fele naponta használja a tömegközlekedési eszközöket. Jegyek megvásárolhatok közlekedés előtt a megállókban, a villamosokon és buszokon lehet jegyet venni és érvényesíteni.
Vasút
A vasúti vonalakat az ÖBB (Osztrák Szövetségi Vasutak) üzemelteti. Fő pályaudvar a Wien Hauptbahnhof (2012-), összeköti a négy vasúti vonalat. Az északi Wien Pratestern, a déli Wien Meiding, és nyugati Wien Hütteldorf.
Autópályák
Négy autópálya halad át az osztrák fővárosban nyugatról az A1-s, észak- nyugaton az A22-s, délen az A2-s, keleten az A4-s.
Légiforgalom
Wien délkeleti részén épült Vienna International Airport. A repülőtér könnyen megközelíthető és elhagyható vonattal, (City Airport Train/CAT a város központjához legközelebbi megállóig közlekedik (Wien Matte). Autóval az autópályákon ( A1, A2, A4, S1) .
Parkolásra 23 ezer férőhely található. Biztosított a mozgássérültek részére külön parkolási lehetőség.
Forrás:
Kép forrás:
Szálláshelyek
Hotel:
- Do Step Inn Hotel – Felbersraβe 20. /2*
- Hotel Praterstern- Mayergasse 6. /1*
- Hotel Rustler -Linzerstrasse 43. /2*
- Austria Trend Hotel Ananas- Rechte Wienzeile 93-95 /4*
- Meininger Hotel Wien Downtown Sissi- Schiffamtsgasse 15. /3*
- Delta Hotel Vienna- Sonnvendgasse 8.
- Hotel Kugel- Siebensterngrasse 43. /3*
- Hotel Hadrigan- Maroltingerergasse 68. /3*
Hosztel:
- A&O Wein Hauptbahnhof- Sonnvendgasse 11. /2*
- Hotel Hütteldorf- Schlossberggasse 8.
- Place Hotel Schlossherberge- Sayovenstrasse 2
- Wombants City Hostel The Base- Grangasse 6.
Apartman:
- Appartements in der Josefstadt- Kochgasse 36. /3*
- Apartment Casomai Vienna- Hörlgasse 4.
- Funky Studio am Bunnenmarkt- Ottakingerstrasse 80.
- Amici Apartment- Waldmüllergasse 12.
Panzió:
- Penzion Vera- Alserstrasse 18. /1*
- Pension Wild- Lange Gasse 10.
- Pension Andreas – Schlosselgasse 11. /3*
További szállás lehetőségek és helyfoglalás:
Zimmer frei Wien , kiadó házak
Helyfoglalás: www.wg-gesucht.de.
Kép forrás:
Webkamerák
Az aktuális bécsi időjárás megtekinthető a: koponyeg.hu/
5 kérdés 5 válasz
1, Schönbrunni pálmaházban milyen növények vannak?– Schönbrunni pálmaház elsősorban trópusi növényeknek ad helyet.
2, Éjszakai látogatható kiállítás található?– A palota mellett a Schönbrunni labirintus, Schönbrunni állatkert.
3, A repülőtértől könnyen megközelíthető a főváros?– Vonattal, (City Airport Train/CAT a város központjához legközelebbi megállóig közlekedik (Wien Matte) és autóval az autópályákon ( A1, A2, A4, S1) .
4, Szállás lehetőségek Bécsben?– Szálláshelyek
5, Időjárás előrejelzést hol tekinthetem meg?– Az aktuális bécsi időjárás megtekinthető a: koponyeg.hu/
Reméljük tudtunk segíteni.
Kellemes napot!
fk-tudás.hu szerkesztősége.
Szerkesztő ajánlja, olvasd el ezeket a témákat is:
Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel: