A vidék a városokon kívül eső terület, ahol erdők, mezők, termőföldek vannak. A vidéki az itt lakókat, illetve a vidékre jellemző, azzal kapcsolatos dolgokat jelöli.
Tartalomjegyzék:
Élet
Stílus
Turizmus
Ingatlanok
Zene
Vidéki élet
A vidéki életnek megvan a maga sajátos atmoszférája, ahol az ember lelke rögtön megnyugvásra lelhet. Hiszen ez az ember természetes közege, nem az éjjel-nappal nyüzsgő város hatalmas betontömbökkel, mesterségesen megvilágított plázákkal, tömeggel, szmogos levegővel, zajjal.
Sokak vágya, hogy ezektől távol, a természethez közel élhessen. Ott, ahol az emberek nem közömbösek egymás iránt, hanem mindenkihez van egy jó szavuk, ahol magunknak termeszthetjük a zöldséget és gyümölcsöt, ahol lehetőségünk van az állattartásra, így a friss tejre, tojásra, és olyan húsokra, melyek nincsenek tele mérgekkel. A hagyományos vidéki élet így folyik, azonban ma már kevesen engedhetik meg maguknak ezt az életmódot. Sokan a természetben élnek, mégis távol attól, hiszen ugyanúgy készen kapnak mindent, mint a városban – csakhogy vidéken ez kissé kényelmetlenebb. Például nem mindenhol van bolt, ahol pedig találunk egyet, annak nyitva tartási ideje bizony nem egész napra terjed, és széles választékkal sem rendelkezik, minek következtében az árak is magasabbak. Egy nagyobb áruház miatt a városba kell utazni, ahogyan a hivatalos ügyek intézése, az orvosi ellátás és egyéb szolgáltatások is általában csak ott érhetők el – valamint a munka, hiszen vidéken kevés az álláslehetőség, valószínűleg csak a városokban tudunk elhelyezkedni. Igaz ez az oktatásra és a szabadidős tevékenységekre egyaránt.
Vidéki stílus
Ha nem is vidéken élünk, otthonunk tükrözheti annak hangulatát.
A stílusnak több változata is létezik, melyekben az adott régióra jellemző színek, motívumok, textúra, bútorok jelennek meg. A stílus természetközeli, egyszerű és kényelmes, leginkább natúr színvilággal és hagyományos anyagokkal, kezeletlen felületekkel.
A magyar vidéki stílus
Ki ne ismerné ezt a csodálatos, részletekben gazdag megjelenést?
A házak gyakran vályogtéglából épülnek és nádfedelesek, melyek apró ablakain alig jut be természetes fény – emiatt a falak egyszerű fehérre vannak festve.
Búbos kemence, hímzett faltakaró, kézzel festett tányérok a falon, kalocsai minta, csipketerítő, vánkos, pirospaprika füzér – kis ízelítő a hagyományos magyar stílusból. Leginkább a természetesség jellemzi anyagokban és színekben egyaránt, bár utóbbiakat bátran alkalmazzák díszítésre, főleg a piros, zöld és rózsaszín árnyalatokat.
Az angol vidéki stílus
Elegancia és természetesség. Leginkább a virágos motívumok jellemzik az angliai vidék megjelenítését. Ezek leginkább a függönyöket, huzatokat, olykor a falakat díszítik, de a virágok gyakran fordulnak elő élő és szárított formában is. Bár az angol embereket a hűvösséggel bélyegezték meg, ez a stílus inkább melegséget tükröz, néha már-már giccses hatást keltve. A természetesség a rengeteg nyers faalapanyagban és kőben jelenik meg. A legnagyobb hangsúly a méretes konyhán van, melyben rengeteg használati tárgyat (lábasok, kerámia) találhatunk. Gyakori kiegészítők a vesszőből font kosarak, a kézi szőttesek.
A francia vidéki stílus
Illatozó szőlőültetvény, lilában pompázó levendulamező – a stílus ezekre a csodás tájakra repít. Boltívek, tornyok, robosztus bútorok, sok-sok kiegészítő, melyek leginkább természetes színekben (barna, fehér, szürke, sárga) és anyagokban (fában és kőben) jelennek meg. Egy-egy élénkre festett részlet azonban remekül feldobja mindezt. A kovácsoltvas megjelenése egyszerű eleganciát tükröz, és gyakoriak a zsalugáterek is.
Caroline Clifton-Mogg: A francia vidéki stílus (könyv)
Az olasz vidéki stílus
Napsütötte olajfákat és sejtelmes fényjátékokat idéz az olasz stílus, melyre az élénk színek használata jellemző, amit fával és kővel kombinálnak. Általában sok csecsebecse szolgál díszként, melyek a régi időket idézik, jellemzők a hatalmas gerendák, a rengeteg természetes és mesterséges fény.
Caroline Clifton-Mogg: Az olasz vidéki stílus (könyv)
A skandináv vidéki stílus
A skandináv megjelenést a csíkos és kockás megoldások jellemzik, melyek merészebbeknél a tapétán is megjelennek. Az uralkodó szín főként a fehér, de pirosat, kéket is gyakran láthatunk, leginkább kisebb felületeken.
Innen sem hiányozhatnak a faanyagok, gyakori a fonott bútorok és kiegészítők használata is.
Vidéki turizmus
Amennyiben csak belekóstolnánk a vidéki élet ízébe, rengeteg szállás, étkezési- és programszervezési szolgáltatás közül választhatunk.
Stílusos vidéki szállodák
Érdemes szétnézni a Stílusos Vidéki Szállodák Szövetségevel együttműködő szálláshelyek között, melyek családi kézben üzemelő szálláshelyek. Kiemelkedő figyelmet fordítanak a vendégekre és a gasztronómiára egyaránt. A szövetség külön blogot is létrehozott bemutatásukra.
Vidéki turizmus – szálláskatalógus
Falusi turizmus, a Vidék legjava!
Vidéki ingatlanok
Vidéki zene
Egyéb hasznos linkek
5 kérdés, 5 válasz
K: Mi a vidék?
V: A vidék a városokon kívül eső terület, ahol erdők, mezők, termőföldek vannak.
K: Mit jelent a vidéki?
V: A vidéken lakókat, illetve a vidékre jellemző, azzal kapcsolatos dolgokat jelöli.
K: Milyen változatai léteznek a vidéki stílusnak?
V: Az egyes stílusokban az adott régióra jellemző színek, motívumok, textúra, bútorok jelennek meg. Így létezik például magyar, angol, francia, olasz, skandináv stílus.
K: Mi jellemzi ezeket a stílusokat?
V: Természetközeli, egyszerű és kényelmes, leginkább natúr színvilággal és hagyományos anyagokkal, kezeletlen felületekkel.
K: Milyen elemei vannak a magyar vidéki stílusnak?
V: Például búbos kemence, hímzett faltakaró, kézzel festett tányérok a falon, kalocsai minta, csipketerítő, vánkos, pirospaprika füzér.
Forrás:
2003, Magyar Értelmező Kéziszótár. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Kép forrás:
Reméljük tudtunk segíteni.
Kellemes napot!
fk-tudas.hu szerkesztősége
A szerkesztő ajánlja, olvasd el az alábbi témákat is:
Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel: