Az FK-Tudás, Poén placc blogon igyekszik minden nap vidámmá tenni napjainkat.
A mai poén placc:
A mai viccek Földesi Magdolna gyűjteménye!!
-Ne haragudj, hogy csúfoltalak, hogy nincs karod és lábad!
-Nem haragszom!
-Biztos?
-Biztos…
-Kezet rá!
Fiatalasszonyok társalognak:
– Hogy tetszik a házasság?
– Pompás! Már az első ebéd, amit a férjemnek főztem, nagy diadal volt.
– Annyira ízlett neki?
– Nem, de azóta vendéglőben ebédelünk.
-Jean, kicserélte a vizet az akváriumban?
– Nem, uram.
– Miért?
– Mert még nem itták meg a tegnapit se.
Egy férfi halászik a tó partján. Arra jár egy nő, és látja, hogy a férfi egyik kezével fogja a horgászbotot, míg a másik kezében tart egy szál rózsát. Kérdi a nő, hogy mire jó a rózsa. Erre a férfi azt feleli, hogy csak akkor árulja el, ha a nő lefekszik vele. A hölgy először hevesen tiltakozik, de mivel furdalja a kíváncsiság, végül úgy dönt, hogy mégis lefekszik a férfivel. Az akció után kérdi a nő, hogy most már igazán árulja el a titkot a férfi:
– Nagyon egyszerű. Kora reggel óta itt ülök, de a bottal még semmit sem fogtam, a rózsával viszont maga már a harmadik.
Arisztid és Tasziló egy étteremben vacsoráznak.
Tasziló észreveszi, hogy Arisztid alatt egy tócsa van .
– Mi van kérlek, bepisáltál?
– Csak visszaadtam a farkamnak a kölcsönt. Tegnap ő nem állt fel énnekem, ma én nem állok fel őneki!
A férj és feleség a karácsonyi halvacsoránál beszélgetnek.
– Emlékszel, édesem? – kérdi a feleség – Tavasszal, amikor elmentél
a Balatonra pecázni és fogtál két fogast?
– Persze aranyom, emlékszem.
– Képzeld drágám, az egyik épp ma telefonált, hogy fiad született.
Két nyuszika sétál az erdőben. Egyszer csak egy olyan részhez érnek,
ahol le van taposva a fű, és az egyik nyuszika elkezd sírni. A másik:
– Mi a baj? Miért sírsz?
– Mert itt erőszakolt meg először a farkas.
Mennek tovább, és még egy olyan részhez érnek. A nyuszika megint
elkezd sírni. Megkérdezi a másik:
– Már megint miért sírsz?
– Itt erőszakolt meg másodszor a farkas.
Mennek tovább, a nyuszika megint elkezd sírni, és a másik megint
megkérdezi, hogy miért sír.
– Itt erőszakolt meg harmadszor a farkas.
Egy olyan helyhez érnek, ahol ki van tépkedve a fű, nyuszika rettentően
röhögni kezd. Mire a másik:
– Most meg miért nevetsz?
– Itt mondtam meg a farkasnak, hogy AIDS-es vagyok!
Gyerekek a libáról tanulnak az iskolában. A tanító néni megkérdezi Béluskát:
– Na, Béluska, mije van a libának?
– Szöme!
– És még?
– Szöme!
– Jó közelítsük meg máshonnan a kérdést. Mi van otthon az ágyon?
– Anya.
– És anyán mi van?
– Apa
– És apán mi van?
– Gatya!
– És még?
– Dunna!
– Na végre! Hát a dunnába mi van?
– Bóha!
– És még?
– Meleg!
– Hát még?
– Toll!
– Ez az! Akkor mije van a libának?
– Szöme.
Villamoson:
– Néni, le akar ülni?
– Igen.
– És hová?
– Mi az a két dolog a levegőben, amitől terhes lehet a nő?
– A lábai.
Mi történik akkor, ha a négert keresztezzük a polippal?
Nos, azt én sem tudom, de nagyon gyorsan fogja szedni a gyapotot.
A 3 éves Pistike fürdés közben vizsgálgatja a fütyijét:
– Anyu, ez az agyam?
– Még nem fiam.
Ül a koldus az aluljáróban, szegénynek hiányzik mind a két lába.
Odamegy hozzá egy ember, bedob egy ezrest a kalapjába és mondja:
– Tessék, itt egy ezres, vegyél rajta új cipőt!
A koldus egészen elkeseredik, elkezd sírni, hogy lehet ilyen valaki, hogy mondhatnak neki ilyet. Olyan keservesen sír, hogy odamegy hozzá egy rendőr:
– Mi a bajod te koldus, miért sírsz?
– Ne is mondja biztos úr! Látja nincs lábam, erre idejön az előbb egy ember, ad egy ezrest, és azt mondja, vegyek rajta új cipőt! Hát milyen ember az ilyen?
– Miért nem rúgtad fenéken? – kérdi a rendőr.
A koldus egészen kiborul, olyannyira, hogy beviszik az idegosztályra.
Megkérdezi tőle az orvos, mitől keseredett el ennyire.
– Képzelje doktor úr, nincs lábam, koldulok az aluljáróban, odajön egy ember ad egy ezrest, hogy vegyek rajta új cipőt. Elkezdek sírni, odajön a rendőr, megkérdezi, miért nem rúgtam fenéken! Hát én teljesen elkeseredtem, hogy lehetnek ilyenek!
– Nyugalom, nyugalom – mondja az orvos-, majd mi itt talpra állítjuk!
Nyuszika sétál az erdőben és talál egy pisztolyt. Elmegy a medve házához, és azt mondja:
– Gyere medve!!!
PUFF lő egyet.
– Van egy pisztolyom!!!
Puff lő még egyet.
– Rászartam a küszöbödre!!!
Puff lő még egyet.
– Gyere ki, edd meg!!!
Katt, katt.
– Vagy megegyem én???
A nagypapám nemrég hunyt el. Úgy ment el, ahogy minden férfi szeretne: szex közben. Nagymamám zokogva mesélte, hogy vasárnap reggel nekiálltak a dolognak, mert nagypapának a templomtorony harangja segített ritmust tartani. Máig élne, ha nem jött volna arra a Family Frost.
Képzelje, doktor úr, milyen ostoba baleset történt velem! – újságolja a páciens.
– Éppen levelet írtam, amikor véletlenül lenyeltem a tollamat. Mit tegyek?
– Használjon ceruzát!
Az építésvezető kilátogat az építkezésre, és egy fiatalembert lát csellengeni a munkások között.
Gondolja, most példát statuálhat.
Odamegy a fiúhoz:
– Fiam, mennyi a maga fizetése?
– 30 ezer – feleli a megszeppent fiú.
– Tessék, itt a fizetése, aztán soha többet ne lássam itt magát!
Miközben a fiú megy kifelé, az egyik munkás megszólal:
– Főnök, mi baja a pizzafutárral?
Békakisfiú a szülei elé áll, és megkérdi:
– Apuuuu, anyuuuu, hogy születik a kisbéka?
Békaapuka: – Ööö, ööö, …, …., hááát a gólya hozza.
Békaanyuka:
– Na gratulálok! Miért nem egyből a vérfarkas?
A skót gyerek odaszalad az anyjához:
– Anyu, az ajtóban áll egy bácsi!
– És mit akar?
– A most épülő uszodára gyűjt!
– Adj neki két vödör vizet!
Két neves vívó edző összefut edzés után:
– Mondd csak kolléga, te hogy vizsgáztatsz?
– Szúrópróbaszerűen.
Két óvodás beszélget:
– Én egy villanyvonatot kérek a szülinapomra. És te mit kérsz?
– Tampont.
– Az mi?
– Nem tudom, de lehet vele síelni, teniszezni és úszni is.
A kislány nézegeti az édesanyja krémjeit a fürdőszobában:
– Ez mire jó? – kérdezi.
– Hogy szép fényes legyen a hajam.
– Hát ez mire való?
– Hogy szebb legyek.
– Akkor ezt kidobhatod, mert semmit sem használ!
Két óvodás talál egy cicát:
– Kiszisza, kiszisza! – szól az egyik.
– Nem igaz, hogy nem tudod kimondani a matka nevét!
Ellesett beszélgetés egy 8 éves kisfiú és 5 éves húga között.
A kislány így szól a bátyjához:
– Gyere, segíts felinstallálni ezt a játékot!
– De buta vagy! Nem tudsz installálni?
– Az installálás már megy, csak olvasni nem tudok.
BKV ellenőr:
– Jegyeket, bérleteket kérek!
Pistike:
– Anyád tudja, hogy kéregetsz?
Recept
A nő bemegy a patikába, és mérget kér. A patikus meglepődik:
– Asszonyom, miért van szüksége méregre?
– Megölöm a férjemet.
– Nagyon sajnálom, de nem adhatok el önnek mérget azért, hogy megöljön valakit!
A nő erre kitesz az asztalra egy fotót, amely az ő férjét és a patikus feleségét ábrázolja félreérthetetlen helyzetben.
A patikus nagyot nyel és rábólint:
– Elnézést, nem tudtam, hogy van receptje.
A vidéki tanyára becsenget a szomszéd tanyán lakó férfi. Egy kislány jön ajtót nyitni.
– Apádat keresem – mondja a szomszéd.
– Sajnos nincs itthon – mondja a lány – de szerintem én is tudok segíteni. Biztos a bikánkat akarja kölcsönkérni fedeztetésre, ugye? A miénk a legszebb bika a környéken, apám száz dollárt szokott kérni egy alkalomért. De ha ezt drágállja, van egy fiatal bikánk is, azt apám ötven dollárért szokta kölcsönadni. Vagy ha még ez is sok, akkor van egy öreg bikánk is. Azzal már nehezebb a dolog, ezért apám 25 dollárt
szokott kérni.
– Nem, egyáltalán nem bikát akarok kölcsönkérni! A bátyád teherbe ejtette a lányomat!
– Hú, akkor tényleg jobb, ha megvárja apámat! Nem tudom, hogy a bátyámért hány dollárt szokott kérni.
Két nő játszik a golfpályán.
Egyikük üt egy nagyot, a labda messzire repül, és pont egy férfiakból álló csoportba csapódik.
Nagy üvöltés hallatszik, a két nő futva indul az áldozatokhoz, majd egy férfit látnak, aki két kezét a lába között tartva egy helyben ugrál, fájdalmas kifejezéssel az arcán.
A tettes odamegy hozzá, és azt mondja:
– Jaj, uram, nagyon sajnálom. Úgy látom, pont a legrosszabb helyen találtam el. Engedje meg, hogy segítsek, én orvos vagyok. Azzal elkezdi masszírozni a férfi nemi szervét.
– Ugye, most már sokkal jobb? – kérdezi áldozatától.
– Ó igen, most már sokkal jobb – feleli meglepetten a férfi. – De az ujjam sajnos még mindig fáj.
Egy pasi vidéken járva, betér egy fogadóba, hogy ott éjszakázzon.
Pechjére nincs üres szoba, csak egy kétágyasban van még egy hely.
A recepciós figyelmezteti:
– Egy régi vendégünk lesz a szobatársa. Nagyon hangosan horkol. Már többször is betettünk hozzá egy-egy éjszakára vendéget, de mindenki karikás szemekkel jött le reggel. Nem tudtak tőle aludni!
Emberünk nem ijedt meg, és másnap reggel csodák csodájára frissen, kipihenten megy reggelizni. A horkolós meg kialvatlan szemmel.
– Hogyan csinálta? – kérdezi a portás.
– Egyszerű, amikor kijött a fürdőből, adtam egy puszit a fenekére.
Egész éjjel le sem merte hunyni a szemét!
Egy férfi elmegy az orvoshoz, és elpanaszolja, hogy mostanában nagyon
kimerült, fáradt.
– Mondja, hányszor él hetente házaséletet a feleségével? – kérdezi az orvos. – Úgy ötször-hatszor hetente.
– Szeretője van?
– Igen, hetente hatszor őt is kielégítem.
– Akkor megvan a válasz a problémájára, a sok közösülés!
– Megnyugtatott doktor úr, már azt hittem, az a rengeteg önkielégítés.
Egy állatorvosi rendelőben két hölgy ül, egy-egy hatalmas kutyával.
– A maga kutyájának mi a baja? – kérdezi az egyik.
– Ne is kérdezze, olyan kanos ez a dög, hogy még a macskánkat is megerőszakolta. Úgyhogy hoztam kiheréltetni. És maga miért hozta ide a kutyáját?
– Sajnos nálunk sokkal komolyabb a probléma. A múltkor egyedül voltam otthon, és amikor egyszer lehajoltam, ez a dög rám ugrott hátulról, és megtörtént a dolog.
– Hát ez tényleg borzalmas! Szóval, maga is kiherélteti?
– Mit képzel!? A körmeit jöttem levágatni!
A Falu végén kurta kocsma eszperente nyelven:
Telepszegleten szeszelde
csermely mellett elhelyezve,
benne kedve tetszelegne,
teszem fel, nem esteledne.
Egek rendre estelednek,
erek, berkek csendesednek.
Dereglye sem megy keresztbe,
hever e fekete csendbe.
Szeszelde bezzeg nem csendes,
zeng-peng benne zene rendes.
Szesz ereje szerteterjed,
embereknek kedve gerjed.
Hej, menyecske, kedves lelkem,
erjedt hegylevet kell nyelnem!
Legyen hetven esztendeje,
de meg heves szesz ereje!
Zenemester, sebesebben!
Kerekedett fene kedvem.
Keresetem szerteverem,
lelkemet meg eltemetem.
Megjelennek rendelettel:
csendesebben kedvetekkel!
Telep feje heveredne,
esetleg elszenderedne!
Legyen vele beste lelke,
te meg eredj fene helyre!
Zene zengjen, szedte-vedte,
pendelyemnek lehet veszte!
Esmeg mennek, reteszt vernek:
Legyenek csendesek kendtek!
Szentek lelke legyen velek,
kedves egyetlenem beteg.
Feleletet egy meg nem tett,
berekesztnek szesznyeletet.
Zene menten befejezve,
s szertemennek csendesedve.
Sokan mondják: „Vitán felül áll, a magyar nyelv egy csoda!”
Miben hasonlít a hegyi pásztor és a sziklamászó?
Mindkettő marhára vigyáz a hegyen.
**
Mi lesz az ólomkatonából, ha átmegy rajta az úthenger?
Lemezlovas.
**
Miben hasonlít a láz és egy autó felrobbantása?
Mindkettő jelzés a szervezettől.
**
Ki a legvonzóbb férfi?
Mágnes Miska.
**
Mi történik, ha a Mikulás karambolozik?
Szánja bánja.
**
Melyik a legnyugodtabb harci kutya?
A bambull.
**
Mi a skizofrén kedvenc filmje?
Én-ek az esőben.
**
Hogy hívják István király parton kísértő szellemét?
Party Vajkrém.
**
Hogy nevezik azt, amikor valakiért tűzbe teszed a kezed?
Értesülés.
**
Mi lesz a sárkányból, ha elrontja a gyomrát?
Tűzhányó.
**
Mi különbség a fizetés és az alagút között?
Az alagutat fúrják, a fizetést faragják.
Az alagútból ki lehet jönni, a fizetésből nem.
**
Ki az? Kocsmában ül és se keze, se lába, se feje?
Törzsvendég.
**
Hogyan köszön a sebész?
Kezét csonkolom.
**
Hogyan köszön el a nőgyógyász?
Majd benézek még…
**
Ki mondta először:” Asszony kell a házba”?
Kőmíves Kelemen.
**
Mit csináljon a föld nélküli paraszt?
Vessen magára!
**
Hogyan kezdődik a kannibál kupadöntő?
Csak kóstolgatják egymást a csapatok.
– Újranősülhetnél!
– Miért?
– Mert már unom a feleségedet.
Az óvónő megkérdi Pistikétől:
– Tudod-e, miért kel ki a kiscsirke a tojásból?
– Mert fél, hogy őt is megfőzik!
Hajnalban kopognak egy mekkai könyvesbolt ajtaján. A tulajdonos álmosan nyit ajtót. – Mit akar?
– Korán van?
Kvíz a televízióban:
– Tehát, Ön mindent tud a fociról?
– Igen.
– Jól van. Akkor árulja el nekünk, hogy hány lyuk van a hálón.
Mi a különbség az izgalom és a stressz között?
Az izgalom az, ha a feleséged terhes. A stressz az, amikor a titkárnőd.
Miben hasonlít a hegyi pásztor és a sziklamászó?
Mindkettő marhára vigyáz a hegyen!
Szőke nő kifakad a férjének:
– Elegem van az egészből! Sosem jössz haza időben, éjszakára is kimaradsz. Megcsalsz fűvel-fával! Most már abban sem vagyok biztos, hogy te vagy a gyerekeink apja!
Mit mond az orosz a halálos ágyán?
– Szent Péter vár.
A férfi csomagol.
Felesége megkérdezi: – Hát te meg hová készülsz?
– Tudod, van a déltengeren egy sziget, ahol a férfiak minden egyes szeretkezés után 25 márkát kapnak.
– Aha, akkor én is megyek. Látni akarom, hogy jössz ki a havi 25 márkádból!
Egy maszkos rabló betör egy bankba és a pénztárost arra kényszeríti, hogy a zsákjába rakja be az összes pénzt. Amikor éppen elhagyni készül a tetthelyet, az egyik ügyfél lerántja róla a maszkot. A rabló habozás nélkül lelövi. Körbenéz a bankban, és észreveszi, hogy egy másik ott tartózkodó ügyfél tágra nyílt szemekkel bámul rá. Őt is lelövi, majd elkiáltja magát:
– Na, ki látta még az arcomat?
Néma csend, mindenki a földre szegezi a tekintetét. Pár másodperc múlva egy öregúr megszólal:
– Azt hiszem, a feleségem vetett Önre egy pillantást!
A paraszt bácsi nyelvtanból vizsgázik. A következő szavakat kell mondatba foglalnia: mennyi, ennyi, annyi.
Paraszt bácsi mondata:
— El kéne mennyi a disznóknak ennyi annyi!
– A következő hirdetést szeretném feladni: “Kétéves sziámi macskám elveszett.
A megtalálónak 100.000 forint jutalmat fizetek.”
– De, uram, nem túlzás ez?
– Nézze, ez a cica volt a feleségem kedvence. És különben is az erdőben ástam el.
Két barátnő beszélget:
– Te még nem mentél férjhez?
– Nem, mert várom az igazit.
-Tudod már, hogy ki az igazi?
– Aki elvesz feleségül.
Vidám napot!
fk-tudas.hu szerkesztősége
Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel: