Álláshirdetés

A modern technológiának köszönhetően ma már nem csak újságokból, plakátokról, ismerősöktől tájékozhatunk a legfrissebb állásokról, hanem tömérdek munkaadó álláshirdetését tekinthetjük meg az interneten otthonunk kényelméből. 

Az online munkakeresés azért is hasznos, mert területek, kategóriák, végzettség, akár nyelv, a foglalkoztatás jellege, sőt, pozíciószint szerint is szűkíthetjük keresésünket, így szelektálnunk sem kell annyit az álláshirdetések között. A munkaadók elénk tárják a munkát, nekünk már mindössze „csak” annyi a dolgunk, hogy megfeleljünk az elvárásoknak és a legjobbnak ítéljenek minket.

Tartalomjegyzék:

Területek szerint
Kategóriák szerint
Végzettség szerint
Foglalkoztatás jellege szerint

 

Álláshirdetések területek szerint

 

Bács-Kiskun megye

Egy idei felmérés szerint az országos átlagot tekintve Kecskemét és környéke az a terület, ahol a legkönnyebb középiskolai végzettséggel munkát találni-

 

Baranya megye       

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat 2012-es adatai alapján Pécs térsége (leginkább az Ormánság tájegység) az egyik legrosszabb munkanélküliségi mutatóval rendelkezik.

 

Békés megye

Békéscsaba környékén tavaly jelentősen (kb. 10%) csökkent a munkakeresők száma.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Az egyik régió, ahol a legtöbb nyilvántartott álláskereső (66,6 ezer fő) él. A maximum 8 osztályt végzett jelentkezők aránya több mint 40% ebben a megyében.

 

 

Csongrád megye

Szeged környékén is könnyebb középiskolai végzettséggel állást találni, mint az ország más megyéiben.

 

 

Fejér megye

Pest megye és a főváros után Székesfehérvár térségében él a legtöbb álláskereső.

 

 

Győr-Moson-Sopron megye

Pest után Győr-Moson-Sopron megyében adták fel a legtöbb álláshirdetést 2012-ben, és a munkanélküliség itt csökkent a legnagyobb mértékben, közel 14%-kal. Győr környékén a pályakezdők több mint 13%-a diplomás, ami az országos arány duplája.

 

Hajdú-Bihar megye

Debrecenben és régiójában a munkakeresők számának tekintetében tavaly stagnálás volt megfigyelhető.

 

 

Heves megye

Egerben és környékén 2012-ben több mint 40% volt a maximum 8 osztályt végzett jelentkezők aránya.

 

 

Jász-Nagykun-Szolnok megye

2013 szeptemberében több mint 7%-kal volt kevesebb a munkakeresők aránya, mint egy évvel ezelőtt.

 

 

Komárom-Esztergom megye

Tavaly a pályakezdők arányának növekedése minden megyében megfigyelhető volt, ám az egyik legmagasabb számot (28%) Tatabánya térsége mutatta.

 

Nógrád megye

Egy idei felmérés szerint Nógrád megyében a legmagasabb az aktív álláskeresők aránya, azonban itt adják fel a legkevesebb álláshirdetést. Ahogy Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyében, Salgótarján régiójában is meghaladja a 40%-ot a maximum 8 osztályt végzettek aránya.

 

Pest megye

A legtöbb álláshirdetést Pest megyében, leginkább a fővárosban adják fel, és a jelentkezők száma is itt a legmagasabb, ami az évek során nem is változott. Itt keresnek a legtöbben diplomával állást, míg a maximum 8 osztályt végzettek aránya jóval az országos átlag alatt van.

 

 

Somogy megye

Bács-Kiskun és Csongrád megye mellett Kaposváron és környékén a legkönnyebb középiskolai végzettséggel munkát találni.

 

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Nyíregyháza térségében az országos átlagot tekintve az egyik legmagasabb a munkakeresők aránya. Itt az álláskeresők közel fele 8 osztályt végzett el, a diplomások aránya a 4%-ot sem éri el.

 

 

Tolna megye

A pályakezdők aránya Szekszárd régiójában az egyik legmagasabb (meghaladja a 16%-ot), ahogy a 25 év alatti álláskeresők aránya is.

 

 

Vas megye

Vas megyében tavaly jelentősen (körülbelül 10%-kal) csökkent az aktív álláskeresők aránya, azonban az önállóan elhelyezkedőké itt a legmagasabb.

Veszprém megye

Veszprémben szintén kisebb arányban kerestek munkát az emberek, mint az ország más területein.

 

 

Zala megye

Zala megyében az aktív álláskeresők aránya szintén kisebb, mint az országos átlag.

 

Álláshirdetések kategóriák szerint

 

Adminisztráció, irodai munka

irodai munka

irodai munka

Az adminisztráció az egyik legnépszerűbb terület az álláskeresők körében, és kiemelkedően sok pozíciót kínál a piac.

Ehhez a területhez tartoznak például az adatrögzítők, adminisztrátorok, dokumentumkezelők, recepciósok, asszisztensek, titkárnők, ügyintézők.

 

 

Bank, biztosítás, pénzügy

Szintén kedvelt terület.

Már több mint 10 éve a könyvelő az egyik legkeresettebb és legjobban fizető szakma, ám az álláskeresők a banki adminisztrátori állások iránt érdeklődnek leginkább.

Ezen a területen elhelyezkedhetünk például befektetési tanácsadóként, kockázatelemzőként, termékfejlesztőként.

 

 

Egészségügy

egészségügy

egészségügy

Az egészségügy kevésbé népszerű az álláskeresők körében, igény viszont lenne rájuk.

Állatorvos, egészségügyi asszisztens, gyógyszerész, nővér, orvos, pszichológus, szakorvos – csak hogy néhányat említsünk a kategória munkái közül.

 

 

Építőipar, ingatlan

Az építőiparba mindig szükség van munkaerőre.

Többek között építészmérnök, építőmérnök, épületgépész, lakberendező, műszaki rajzoló állásokat találhatunk ebben a kategóriában.

 

 

Informatika

Az informatika népszerűsége évek óta töretlen. Nagyon sokan keresnek fejlesztőket, programozókat, de akár adatbázis szakértőként, hálózati és rendszermérnökként, karbantartóként, rendszergazdaként is könnyen találhatunk állást más területekhez képest.

 

 

Kereskedelem, értékesítés

kereskedelem, értékesítés

kereskedelem, értékesítés

A kereskedelem és értékesítés szintén a legnépszerűbb területek közé tartoznak, sokan szeretnének elhelyezkedni például hirdetésszervezőként, ingatlanértékesítőként, kereskedelmi asszisztensként, eladóként, telefonos értékesítőként, termékmenedzserként. Az összes állást tekintve a területi képviselők és értékesítők iránt a legnagyobb a kereslet a hazai munkapiacon.

 

 

Logisztika, szállítás

A logisztika és szállítás terület is mindig keres munkaerőt, sok beszerző, futár, fuvarszervező, gépkocsivezető, sofőr, szállítmányozó, teherszállító álláshirdetést találhatunk.

 

 

Marketing, média, művészet

média

E területek iránt nagy érdeklődést mutatnak az álláskeresők, ám ez a piac nagymértékben telített, így nem egyszerű munkát találni például grafikusként, PR-osként, szerkesztőként, újságíróként.

 

 

Mérnök, gyártás, termelés

A mérnökökre nagy a kereslet, leginkább a gépészmérnökök és villamosmérnökök elhelyezkedési esélyei különösen jók.

 

 

Szépségipar

szépségipar

szépségipar

A szépségipar örök, a kozmetika, műköröm, fodrászat, sport, wellness területén rengeteg ajánlatot találhatunk, mindig van rá igény. A többi szakmához képest a szépségiparban könnyebb elhelyezkedni, bár a piac telítettsége miatt a megélhetés bizonytalanabb.

 

Vendéglátás, turizmus, idegenforgalom

Az utóbbi években nagyon népszerűvé vált ez a terület, viszont az álláslehetőség jóval kevesebb, mint az érdeklődők száma, így nem egyszerű elhelyezkedni.

Diákmunka

A különböző diákszövetkezetek egy csokorba gyűjtik a tanulóknak az álláshirdetéseket.

5 kérdés, 5 válasz

 

K: Álláshirdetések keresése során hogyan szűkíthetjük le keresésünket?

V: Területek, kategóriák, végzettség, nyelv, a foglalkoztatás jellege, sőt, pozíciószint szerint is szűkíthetjük keresésünket.

 

K: Melyik megyénkben adták fel a legtöbb álláshirdetést 2012-ben?

V: Pest megyében, majd Győr-Moson-Sopron megyében.

 

K: Mely megyénkben adták fel a legkevesebb álláshirdetést 2012-ben?

V: Nógrád megyében.

 

K: Mely munkaterületeken találhatjuk a legtöbb álláshirdetés?

V: Adminisztráció, informatika, értékesítés, kereskedelem.

 

K: Mely munkaterületek iránt a legnagyobb a kereslet az álláskeresők részéről?

V: Marketing, média, adminisztráció, értékesítés, turizmus, vendéglátás.

 

 

 

Forrás:

Munka.hu

Profession.hu

 

Kép forrás:

Healthdesign.org

Imagesu.net

H2ublog.com

First-link.be

Thethirdestate.net

En.hairdresser-models.eu

 

 

Reméljük tudtunk segíteni.

Kellemes napot!

fk-tudas.hu szerkesztősége

 

 

A szerkesztő ajánlja, olvasd el az alábbi témákat is:

Bababolt

Singapore

Hip-hop

Frankfurt

Fánk

 

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.