Szőnyegek

A szőnyegeknek megannyi típusa van, lehet kézzel és géppel gyártott, szobába, fürdőbe, lépcsőre való, négyzet, téglalap, kerek, ovális, klasszikus alakú, mintás, visszafogott, feltűnő… Ismerkedjünk meg velük közelebbről!

Tartalomjegyzék:

Története
Funkciói, tulajdonságai
Csoportosítása gyártás szerint
Csoportosítása megjelenés szerint
Csoportosítása felhasználás szerint
Típusai
Tisztítása
Vásárlása

 

 

Szőnyegek története

 

A szőnyegszövés a legelső kézműves technikák közé tartozik, már az Ótestamentumban is említést tesznek róla.

1940-ben került elő a ma ismert legrégebbi szőnyeg, mely körülbelül i.e. V. században készülhetett. Az Atlanti-hegységben bukkantak rá egy sírhelyben, és az abban talált tárgyak arról tanúskodnak, hogy a szőnyeget vándorló nomád népcsoport készíthette. Valószínűleg közép-ázsiai, török eredetű törzsek, akik a jurtákban terítették a szőnyegeket a földre, hogy testük ne a puszta talajjal érintkezzen, ugyanakkor a nedvesség ellen is nagy hasznát vették. A szőnyegek innen terjedtek el a Közel-Keleten, majd az egész világon.

Magyarországon az 1900-as évek elején az arisztokrácia szimbóluma volt, ekkor virágzott hazánkban a szőnyegkultúra, mára azonban sokat vesztett egykori fényéből.

 

Szőnyegek funkciói, tulajdonságai

 

étkező szőnyeggel elkülönítve

étkező szőnyeggel elkülönítve

Funkcióját tekintve első gondolatunk a lakás díszítése, dekorálása, valamint a kényelem, hiszen kellemesebb a puha szőnyegre lépni, mint a kemény padlóra. Azonban használhatjuk térelválasztóként, egyes bútorok, funkciók elkülönítőjeként is, de hőszigetelő, hangtompító tulajdonsága is fontos szerepet tölt be mindennapi életünkben.

A jó szőnyeg az alábbi tulajdonságokkal rendelkezik, melyeket vásárlás során érdemes figyelembe venni.

Csúszásmentes. Leginkább a balesetek elkerülése érdekében fontos, hogy a szőnyeg ne csúszkáljon vagy gyűrődjön fel,

Felületváltozási hajlama kicsi. Ha egy szőnyeget dörzsölés, súrlódás ér, kifényesedhet (kipillingeződhet) a felülete. Jó szőnyeg esetén ez egyáltalán nem vagy csak kis mértékben következik be, lehetőleg minél később.

Fényálló, azaz napfény hatására nem csökken szilárdsága, nem fakul ki vagy változtatja meg a színét. Ezt is leginkább az alapanyag határozza meg, a legérzékenyebbek a polipropilénből készült szőnyegek.

Hő- és hangszigetelő, ami a szőnyeg vastagságától és porozitásától függ. A hurkos felületű és velúr szőnyegeknek a legjobb ez a képessége, de más szőnyeg esetén a hátoldalra ragasztott habszivacs vagy tűnemez réteggel lehet fokozni.

Kis mértékben sztatikus hatású, azaz kevésbé vonzza magához a szennyeződéseket. Ezt az alapanyag és a gyártástechnológia is befolyásolja.

Kopásálló, ami az alapanyagtól függ nagymértékben. Általánosságban elmondható, hogy a mesterséges anyagokból készült szőnyegek kopásállóbbak, mint azok, melyeket természetes szálból hoznak létre.

Méretállandó, ami szintén az alapanyagtól függ. A jó szőnyeg nem deformálódhat, zsugorodhat.

Színtartó. Ha a szőnyeg tisztítása során fokozatosan veszít színéből, az rontja esztétikai összhatását.

Tartós, ami természetesen függ a használattól is, hiszen például egy hálószobában nincs annyira igénybe véve a szőnyeg, mint a nappaliban, így előbbibe kisebb strapabírású, nagyobb komfortérzetet nyújtó szőnyeget érdemes vásárolni.

 

Szőnyegek csoportosítása gyártás szerint

 

A gyártástechnológia alapján kézi és gépi szőnyegeket különböztethetünk meg.

Kézzel készült szőnyegek

A csomózott szőnyegek készítése során a láncfonalat egy keretre teszik fel, és mindig szövéssel kezdenek, ami erősebben tartja a szőnyeg elsőként elkészült részeit. Ezután jöhet a csomózás technikája, mely során vízszintes irányban indulnak el, és minden egyes csomósort a láncfonalon keresztül vezetett vetőszállal tömörítenek, mely a csomók elmozdulását akadályozza meg.

 

kilim szőnyegek

kilim szőnyegek

A szőtt (kilim) szőnyegek technikájának lényege, hogy egy fekvő fakeretre felvetőszálakat húznak, ezek közé pedig keresztszálakat vetnek, melyeket egy fésű segítségével összetömörítik – így lesz a szőnyeg strapabíró és tartós.

A hurkolt szőnyegek készítése során a felvető fonalak közé színes fonalakat vezetnek be (a kialakítandó mintázat szerint), így alakulnak ki a hurkok, melyek a szőnyeg járófelületét adják. Rövid bolyhosak, plüssszerűek.

 

Gépi szőnyegek

A gép szőnyegek között is vannak szőtt szőnyegek.

Ezek egyik csoportját a sima szőnyegek alkotják, melyek elnevezése a járófelület kiképzési módjából ered. Olcsóbb kategóriás termékek.

Egy másik csoportjuk pedig a velúr szőnyegek, melyek nevüket alapanyagukról kapták. Jobb minőségű, nagyobb esztétikai élményt nyújtó szőnyegek.

A tűzött szőnyegeket ún. tufting eljárással készítik, ami annyit tesz, hogy az alapszövetbe a járófelületet képző szálrendszert egy speciális gépen tűsor tűzi le, és ezt a szálrendszert a szőnyeg hátuljára ragasztással erősítik.

 

A tűnemezelt szőnyegek alapanyagából ún. szálbundát készítenek, amit egy speciális gépen horgas tűkkel átszúrnak, összekuszálják a szálakat, majd rögzítik azokat. Ezután jöhet a hátappretálás, mely során a szőnyeg hátoldalára egy habosított gumi/műanyag réteget ragasztanak fel.

 

Szőnyegek csoportosítása gyártás szerint – linkek:

Szőnyegkészítési technikák

Minden a kézi csomózású szőnyegekről

Csomózott szőnyegek

Kilim szőnyegek

Hurkolt szőnyegek

 

Szőnyegek csoportosítása megjelenés szerint

 

A szőnyegek legáltalánosabb típusa a középszőnyeg, melyek leginkább nagyobb méretű, téglalap alakú díszítőelemei a szobáknak.

A tűzött szőnyegeket nevezzük futószőnyegnek, csíkszőnyegnek, melyeket méterre vásárolunk. Szélességük általában 2-4 méter között van. Mindenképpen kérjünk szegélyvarrást, ami megakadályozza a két végen való elbomlást.

padlószőnyeg

padlószőnyeg

A padlószőnyegek az ún. faltól falig szőnyegek, padlóburkolásra használjuk őket. Miután nagy felületen jelennek meg, erősen meghatározzák a lakás alaphangulatát, kellemes, otthonos légkört teremtenek. Fajtái a buklé, a filcelt és a velúr.

Hátoldalukon habszivacs réteg található, mely egy idő után szétporlad, és a levegőbe kerülve allergiás reakciókat válthat ki. Ebben az esetben a szőnyeg mihamarabbi kicserélése javasolt.

 

Szőnyegek csoportosítása megjelenés szerint – linkek:

Középszőnyegek

Mody Friese szőnyegek

Futószőnyegek

Padlószőnyegek

Natúr padlószőnyegek

 

Szőnyegek csoportosítása felhasználás szerint

 

A szobaszőnyegek kerülhetnek a nappaliba, hálószobába, vagy a gyerekszobába.

A fürdőszoba szőnyegek követelménye, hogy csúszásmentesek maradjanak még nedvesség esetén is, a balesetek elkerülése végett. Fontos továbbá, hogy jó nedvszívó képességgel rendelkezzenek. Általában szettekben is megvásárolhatók, és a legkülönbözőbb méretekben kerülnek forgalomba.

 

lépcsőszőnyeg

lépcsőszőnyeg

A lépcsőszőnyegek elsődleges funkciója a biztonság, ezért ezeknek tökéletesen kell illeszkedniük a lépcsőre, valamint felületük csúszásmentes kell, hogy legyen.

A szennyfogó szőnyegek, azaz lábtörlők a cipő járófelületének megtisztítására szolgálnak. Nagyon jól megkötik a port, felszívják a vizet, ezzel csúszásmentessé téve a lábbeli talpát.

 

Szőnyegek csoportosítása felhasználás szerint – linkek:

Nappali szőnyegek

Gyerekszőnyegek

Fürdőszoba szőnyegek

Lépcsőszőnyegek

Szennyfogó szőnyegek

 

Szőnyegek típusai

 

Az Aubusson-szőnyeg színes gyapjúból szőtt szőnyegfajta. A 18-19. századi Franciországban gobelin módra készítették. Barokk, rokokó minták díszítik, Aesopus-mesék és pastoralék jelenetei is találhatók rajta.

 

Axminster szőnyeg

Axminster szőnyeg

Az axminster arról a székről kapta elnevezését, melyen szövik. Laza szövésű, vastag, magas gyapjútartalmú, mintás szőnyeg.

A hurkolt berbert eredetileg színezetlen gyapjúból készítették az észak-afrikaiak, de ma már gyárthatják akár szintetikus anyagokból is. Színei általában természetesek, felülete sima.

A görög eredetű flokati bolyhos gyapjúszőnyeg, mely nehéz, általában fehér vagy törtfehér színnel.

A gyékények jóval olcsóbbak, mint a tipikus szőnyegek, és természetesebb hangulatot teremtenek. A kákagyékényből 30 cm-es négyzeteket szőnek, és ezeket varrják össze nagyobb darabokká. A szizálgyékény nagyon jó alapanyaga padlóburkolatoknak.

A csomózott szőnyegek legismertebb képviselői a hagyományos keleti szőnyegek.

indiai szőnyeg

indiai szőnyeg

Az Indiában készült keleti szőnyegek az indiai szőnyegek, de szokás indoperzsa szőnyegnek is nevezni a nagy hasonlóság miatt. Ágábrázolásuk azonban különböző: a perzsáké mindig egyenes, míg az indiaiak ágai meghajolnak és mintázatuk levegősebb. Nyári és őszi virágokkal dekorálják, míg egy perzsaszőnyegen inkább a tavasz virágait fedezhetjük fel. A legjobb kasmírgyapjúból készült, ritkábban selyemből, ma már a tömeggyártás miatt rossz minőségű anyagokat használnak előállítása során. A durva gyapjúszálak a hátoldalon vannak hurkolva, csomózása nem túl sűrű, színe törtfehér.

Hagyományos indiai, pamutból szőtt szőnyeg a dari.

A Kínában készített keleti szőnyeg a kínai szőnyeg, melynek középső mezeje mindig egyszínű, medalionok vagy sarokmotívumok vannak rajta. A T-betűs szegélydísz, illetve a meander gyakori a kereten. Plasztikusan nyírott csomózással, gyapjúból készül, de a legrégebbi luxusszőnyegeket selyemből állították elő, amit nemesfémszálakkal kombináltak. Vastag, dús, jellegzetes színei a rózsaszín, barackszín, kék, sárga.

A XVII. századi keleti szőnyeg a lengyel szőnyeg, mely valójában a perzsáktól származik, csak Lengyelországban maradt fenn belőle a legtöbb. Az alapszövet ritkás, arannyal és ezüsttel szőtték át, csomózása hosszú szőrű. Alapja világos színű, narancs, zöld, kék. Egy csillag osztja fel sarokkivágásokkal a középső mezőt, a többi részen indák vannak. A szegélyt legtöbbször arabeszkek, virágok, összefonódó szaracén hármaslevelek díszítik.

A török szőnyegek elkészítése során nem spórolnak a díszítéssel. Jellemzője, hogy egyik végén legtöbbször találunk hegyes ima-ív mintázatot.

 

perzsaszőnyeg

perzsaszőnyeg

A Közép-Ázsiából származó perzsaszőnyegek nagyon jó minőségűek. Gyapjúval készül a csomózás technikájával, legtöbbször gazdagon színezik. Legkedveltebb alapszíne a vörös és a kék, általában stilizált motívumokkal dekorálják. Másolatai a belga szőnyegek.

Egyik típusa a tebrisz szőnyeg, mely sűrű, finom csomózású, régi mintákat (16. századi perzsa, török, európai elemek) utánzó fajta. Gyári anyagból készül európai használatra. Fonalai pamutból készülnek, fénytelen sörtével. Színei tompák, árnyalatai a kékek, zöldek, drappok, pasztellek, a vörös színnel viszont nem találkozunk.

Másik típusa a joragán szőnyeg, mely nagyméretű, durva csomózású. Anyaga gyapjú vagy pamut, színe kék, vörös vagy fehér, díszítései a középmedalionok, sarokkivágás, palmetta.

A kirmán szőnyeget igen sűrűre és tartósra csomózzák, a lánc- és vetülékfonal is pamut. Általában világos színvilágú, gyakran sárgás alapú, újabban fehér. Sok virágminta díszíti, de felbukkannak rajta rokokó és copf elemek is.

 

A kelim szőnyegekről már esett szó, ezeket durva, vastag gyapjúból szövik, leginkább Iránban és Törökországban. A láncfonalak közé a színes fonalú vetüléket úgy szövik be, hogy a színminta határán visszafordulnak, így a mintázatban láncirányú nyílások lesznek.

Európai változata a torontáli szőnyeg, míg olcsóbb verziója a világosabb, kevertebb stílusú kurd.

kókuszszőnyeg

kókuszszőnyeg

A kókusszőnyegek kopásállósága nagyon jó, ezért legtöbbször nagy igénybevételű helyeken alkalmazzák őket, de gyakran készülnek belőle lábtörlők is.

A rongyszőnyegeket már a XVII. században is készítették, általában maradék fonalakból, de kifejezetten erre a célra font szálak is vannak már.

A Savonneire-szőnyeg Párizsból származó csomózott szőnyeg. Mintái rokokó stílusban készültek, és fekete alap, virágfüzérek, hatalmas bronz palmetták jellemzik.

 

A puha tapintású shaggy/suba szőnyegek napjainkban igen népszerű típusok. Gépi csomózású, sűrű hurkolású, dús felületű, hosszú szálú szőnyeg.

 

szumak szőnyeg

szumak szőnyeg

A szumak szőnyeg, más néven kaukázusi szövött szőnyeg gyapjúból készül, medalionos mintákkal. Alapszíne általában a kék és a vörös, újabban barnásvörös és sötétkék. Díszítőelemei erőteljes zöldek, feltűnő sárgák, továbbá jellemző rá a dúsan díszített szegély. Közepes méretű, négyzet alakú, tartós, erős, értékes szőnyeg. A kaukázusi szőnyegek egyik fajtája a csomózott karabag szőnyeg, melyet felismerhetünk céklavörös színéről, a medalionokról (a középmezőben 2-3 virág, állat medalion van), alakja hosszúkás. A láncfonal anyaga pamut, a vetülékfonalé és a csomóké pedig durva, rövid szőrű gyapjú.

A karabag szőnyeggel rokon a kabrisztán szőnyeg, amely finom csomózással, gyapjúból készül. Kék alapú, összefüggő medalionokkal, stilizált szegfűidommal díszített.

A wilton szőnyeget jó minőségű anyagokból szorosan szövik. Erős, tömött felszíne van, mivel bolyhait a hátoldalon is hurkolják.

 

Szőnyegek típusai – linkek:

Berber szőnyegek

Flokati szőnyegek

Keleti szőnyegek

Perzsaszőnyegek

Természetes szőnyegek

Rongyszőnyegek

Shaggy szőnyegek

 

Szőnyegek tisztítása

 

A szőnyeg tisztítása a legtöbbek számára rémálom, hiszen sok időt vesz igénybe, unalmas, és nem éppen a legolcsóbb.

 

szőnyegtisztítás

szőnyegtisztítás

A szőnyeget alapvetően porszívóval tisztítjuk, legalább hetente, de igény esetén többször is. Ez nem csak a koszt és a port szippantja ki a szálak közül, hanem fel is frissíti szerkezetüket.

Fontos, hogy egy új szőnyeget 3-4 hónapig nem szabad porszívózni, meg kell várni, amíg a felület összetömörödik. Eddig sajnos szálhullás előfordul, ezt kis seprűvel, kefével, benedvesített ronggyal próbáljuk meg eltávolítani. Az első porszívózás során csak a legkisebb teljesítményfokozatra állítsuk az eszközt.

Alaposabb tisztítást végezhetünk száraz-nedves porszívóval, szőnyegtisztító géppel, de rengeteg takarítószer is rendelkezésünkre áll.

Ügyeljünk arra, hogy ne áztassuk át teljesen a szőnyeget, mert zsugorodhat, sőt a természetes alappal készült hátoldalú szőnyegek hullámosodhatnak is.

Gyakran kerül folt a szőnyegre, amit már abban a pillanatban érdemes elkezdeni eltávolítani, nem szabad megvárni, amíg beszárad. Erre remek házi praktikák is rendelkezésre állnak.

A darabos szennyeződéseket szedjük, a folyadékot itassuk fel. A szert lehetőleg tiszta, fehér rongyra tegyük, és próbáljuk meg elkerülni, hogy az alsóbb rétegekbe jusson.

Szőnyegtisztítás – linkek:

A legjobb szőnyegtisztítók

Folteltávolítási praktikák

Porszívók

Szőnyegtisztító gépek

Szőnyegtisztítás

 

Szőnyegek vásárlása

 

Nagyáruházak országszerte– linkek:

Kika

Ikea

Diego

Ttl

Dr. Padló

 

 

Webáruházak – linkek:

Rugvista

Szőnyeg Pláza

Dr. Padló

Szőnyegüzlet

Szőnyeg Webáruház

 

Egyéb hasznos információk és linkek

 

Olcsó szőnyegek

Szőnyeg outlet

Használt szőnyegek

Egyedi szőnyegek

Különleges szőnyegek

 

5 kérdés, 5 válasz:

 

K: Mikor készülhetett a ma ismert legrégebbi szőnyeg?

V: I.e. V. században.

K: Mely nép készíthette és miért?

V: Valószínűleg közép-ázsiai, török eredetű törzsek, akik a jurtákban terítették a szőnyegeket a földre, hogy testük ne a puszta talajjal érintkezzen, ugyanakkor a nedvesség ellen is nagy hasznát vették.

K: Milyen tulajdonságokkal rendelkezik egy jó szőnyeg?

V: Csúszásmentes, felületváltozási hajlama kicsi, fényálló, hő- és hangszigetelő, kis mértékben sztatikus hatású, kopásálló, méretállandó, színtartó.

K: Melyek a kézzel készült szőnyegek technikái?

V: Csomózott, szőtt, hurkolt.

K: Milyen géppel készült szőnyegek vannak?

V: Szőtt, tűzött, tűnemezelt.

 

Forrás:

képzésevolúciója.hu

Wikipédia

ezermester.hu

deluxe.hu

agas.hu

leguanburkolat.hu

homeinfo.hu

 

 

Kép forrás:

bigfootcarpets.com

coosyd.com

patternandsource.com

urbanhomedesignllc.com

life.younghouselove.com

janeaustensworld.wordpress.com

jozan.net

mprugs.com

aespur.es

1stdibs.com

procarpetcleaningatlanta.com

 

 

 

Reméljük tudtunk segíteni.

Kellemes napot!

fk-tudas.hu szerkesztősége

 

A szerkesztő ajánlja, olvasd el ezeket a cikkeket is:

Álláshirdetés

Bababolt

Singapore

Hip hop

Frankfurt

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.