Balatonboglár

Balatonboglár a Balaton déli partján; az M7-es autópálya mentén helyezkedik el; szomszédos városai Fonyód és Balatonlelle.

 balatonboglarBalatonboglár

A város Somogy megyében, a Balaton déli partján fekszik; szomszédos városai Fonyód, és Balatonlelle. Az M7-es autópálya mentén, és a Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa vasútvonal vonalán helyezkedik el.

boglar_terkep 6 részre tagolható: a vasúttól északra elterülő üdülőövezetre, a keleti részen található Császtára,  a Vár- és Kápolna dombokra, a kaposvári út körül elhelyezkedő lakó- és ipari területekre, a nyugati részen található lakó- és üdülőövezetre, és Szőlőskislak társközségre.

1979-től Balatonlellével összevonva, Boglárlelle néven szerepel. Főbb turisztikai értékei a Vár dombon található Gömbkilátó, a Hétház utcai villanegyed, a posta klasszicista stílusú épülete, a műemlékek: a Kék és Vörös kápolna, és a Római Katolikus templom. Itt található továbbá Teleki Pál bronzszobra és Varga Béla nemzeti sírhelye. Hajókikötője az első balatoni kompjárat kikötőjeként ismert.

Itt található az Urányi János Sport és Szabadidő központ is, amely egy sportcsarnokkal, uszodával, konditeremmel, szaunával, szoláriummal rendelkező komplexum. A névadója Urányi János, balatonboglári születésű kajakos olimpikon.

Balatonboglár híres a bornapjairól is, a szüreti fesztivált minden évben augusztus közepén rendezik meg. Nemcsak a borok kedvelőit várják, hanem a szórakozni és kikapcsolni vágyó látogatókat is.

Üdülés, szállás Balatonbogláron

Apartmanok, hotelek, kempingek, panziók és üdülők várják az itt pihenni vágyó turistákat. A választék rendkívül színes és változatos; a foglalásokat interneten, és telefonon is megtehetjük.

zimmerinfo.hu

familia-hotel-balaton

hotel7.hu

utazzitthon.hu

hoteltelnet

 

 

További városok a Balaton déli partján

balatonszeplak Balatonszéplak: Siófok város városrésze, közigazgatásilag is ide tartozik. Kedvelt üdülőhely már a 60-as évek óta.  A déli parton áthaladó vasútvonallal párhuzamosan fut a régi Balatoni-út,  a 7-es,ezen átkelve jutunk a faluba, mely egy csaknem önálló települési egység, helyi lakosokkal. A vasútvonal és a tó között fekszik a nyaraló körzet, tipikus balatoni villákkal és a parton a 60-as évektől épült szállodasorral.

zamardi Zamárdi: Napjainkban a város az idegenforgalom egyik fellegvára. A déli parton áthaladó vasútvonalon található, de az M7-es autópálya és a 7-es főút is érinti. Zamárdi egyik legnagyobb nevezetessége a Szamárkő, ami a vulkáni utóműködés során képződött. A turistákat gokart pálya, kalandpark, military park várja; a kultúra kedvelőinek pedig érdekességeket a Néprajzi Gyűjtemény, az Emlékkereszt, a Vaskereszt, a Rákóczi-emlékkő, a Honfoglalás-emlékkő és a Mini Hadtörténeti Múzeum megtekintése nyújthat felejthetetlen élményt.

FONYD_~1 Fonyód:  A déli parton a Nagy-Berek mellett található, gyönyörű kilátás tárul elénk a Vár-hegyről és a Sipos-hegyről. Évente több százezer ember hajózik át innen a túlsó partra. A kikötő bejáratánál kezdődik a Balatonban élő több mint 40 halfajtára vadászó horgászok szigete. Közigazgatásilag Fonyódliget, Bélatelep és Alsóbélatelep is Fonyód részét képezik. Fonyód nevezetes idegenforgalmi központ, a kilátás, a kikötő, és a hajóállomás rengeteg érdeklődőt vonz. Számos emlékmű, a Várhegyi kilátó és a Panoráma sétány rengeteg turistát vonz.

További információk a témában:

http://www.balatonboglar.com/portal/

http://balatonutazas.hu/

http://utazas-apro.uw.hu/balaton.php

http://www.hoteltelnet.hu/hu/hotel-panorama-siofok-balaton/wellness-hetvege-siofok-balaton-hotel-panorama.jpg.html

http://www.neckermann.hu/magyarorszag/balaton/minden-ajanlat

http://zamardi.hu/

http://www.fonyod.hu/

http://www.ohb.hu/city/siofok/index.hu.html

 

 

 

 

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.