Karkötő

 

A karkötő egy karon, vagy csuklón viselhető ékszerféle, amely készülhet aranyból, ezüstből, vagy más fémből, de készülhet műanyagból, vagy gyöngyökből is. Lehet egyszerű, vagy díszes, lehet egy darabból álló, vagy több karikát magába foglaló, lehet lánc, vagy készülhet bőrből, lehet fonott bőr, esetleg sima bőrszíj.  
Tartalomjegyzék:
A karkötő eredete
Karkötők napjainkban
Gyógykarkötők

A karkötő eredete

A karkötő szó a görög brachile, azaz „a kar” szóból ered. Tulajdonképpen eredetileg kargyűrűként emlegették.

Karkötőt már az ókorban is viseltek ékszer gyanánt. A legrégibb darab ebből az időből maradt fent.

karkoto-4

Az egyiptomiak kb. 7000 éve viselnek karkötőt, amelyeknek spirituális szerepe volt. Karpereceik díszítéséhez a szkarabeusz bogár ábráját használták leginkább, hiszen a szkarabeusz az egyiptomiak számára az újjászületést jelképezte.

09

De nem csak Egyiptomban, hanem pl Görögországban is több ezer éves múltja van a karkötő viselésének. A görögöknél azonban, szemben az egyiptomiakkal, általában csak a nők viseltek karkötőt, amelyet fémből öntöttek, leginkább kígyó formájúra és mintázatúra.

gorogkarkoto

Babonás hit is társult a görögöknél a karkötőkhöz. Ha ugyanis valaki piros és fehér zsinórból font karkötőt viselt egész nyáron, akkor biztos lehetett abban, hogy védve van a nap erős sugárzásának negatív hatásaitól. A mágikus karkötő neve „Martis” volt.

A rómaiaknál a harcosok kitüntetésként karkötőt kaptak vezérüktől, császáruktól, amelyet általában a karjukon viseltek.

karkoto-3

Ettől függetlenül is hordtak a rómaiak karkötőt, mind a nők, mind pedig a férfiak.

Indiában az anyagi helyzet látható jeleként tekintettek a nők karkötőjére. A tehetősebbek drágább, ékesebb, mívesebb karkötőt viseltek, míg a szegényebbek szerényebbet.

Franciaországban, XIV. Lajos korában terjedt el a karkötők viselése, amikor divatba jött, hogy a női ruhákat rövid ujjal készítették, ezáltal fedetlenül hagyva a nők karját.

szkitakarkotoW

Linkek:

www.extremesilver.hu

www.fashionfave.com

www.ordogbibliaja.blog.hu

www.hermit.hu

www.kristalyforras.hu

 

Karkötők napjainkban

 

Napjainkban már a karkötő viselése az egész világon elterjedt. Csodálatos arany ékszereket épp úgy viselnek az emberek (férfiak és nők egyaránt), mint egyszerű műanyag karkötőt, vagy valamiféle gyógyító erővel bíró karperecet.

Az alábbi videóban csodás, Swarovsky kristály karkötőkben gyönyörködhetsz:

Ez a videó pedig a Paracord karkötőket mutatja be:

Ha pedig kedvet kaptál a karkötő fonáshoz, de nem tudod, hogy kezdj hozzá,ez a videó lehet segítségedre:

Linkek:

www.kreativvagyok.hu

www.szeretlekmagyarorszag.hu

www.bizsuk.com

www.karkoto.lap.hu

www.ajandekom.hu

 

 

 

Gyógykarkötők

A mágneses karkötők jótékony élettani hatással bírnak, amelyek immár bizonyítottnak látszanak, legalábbis viselőik nagyon pozitívan nyilatkoznak róluk. A mágnesesség jótékonyan hat a közérzetre, fájdalomcsillapító hatással bír, főleg a csontokban lévő fájdalmat szünteti meg .

A gyógykarkötők rézből, ezüstből, vagy más fémből készülnek általában, de pl a hologramos gyógykarkötő műanyagból készül.

Íme, néhány gyógykarkötő:

Mágneses gyógykarkötők

imagesm_20110506235401_biokar_jpg

Hologramos gyógykarkötő

sbs_forza_unico_szinek

Linkek:

www.jofogas.hu

www.biorezonancia.hu

www.alkupiac.hu

www.norbu.hu

www.aprod.hu aranyszínű mágneses karkötő

 

A szerkesztő ajánlja, olvassa el az alábbi cikkeket is:

Sátor

UPC

Számvitel

Gerinc

Kerámia

 

Reméljük, tudtunk segíteni.

Szép napot kíván:

az FK-Tudás csapata

www.fk-tudas.hu

 

 

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

"Azt mondják, minél többet tud az ember, annál inkább rájön, hogy mennyi mindent nem tud még."

Szilvási Lajos

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.