Malév

Malév

Malév

Betűszó: Magyar Légiközlekedési Vállalat, 1946-2012 között működött légi fuvarozó vállalat. Központja Budapesten volt, repülőterét először Ferihegyi repülőtérnek, majd Liszt Ferenc repülőtérnek nevezték.  2010-ben a Malév megkapta a World Airline Awards díjat, amelyet az utazóközönség elégedettsége alapján adnak ki. Járataival 33 országba repülhetett az utazó közönség. 2012-ben csődvédelem alá helyezték.

Tartalomjegyzék:

Története

Gépek

Gazdasági háttér

Malév után

Emlékpark

Malév Air Tours

A Malév története

Elődje, a Maszovlet (a Magyar-Szovjet Polgári Légiforgalmi Rt.) 1946-1954-ig között működött. Kezdetben 21 személyes utasszállító gépekkel, illetve 1 kisebb, postai küldemények szállítására alkalmas géppel rendelkezett a gépparkja. Kezdetben belföldi úti célok között repültek a gépei pl. Debrecenbe, Szombathelyre, Győrbe, Szegedre. Az első külföldi járatot 1947-ben indították Bukarestbe, majd Prágába. 1954-ben, miután a magyar kormány kivásárolta a Szovjetunió részesedését, megalapították a Malévot. Kezdetben belföldi, majd 1956-tól nyugat-európai járatokat is indított. 1979-re már egymillió fő mondhatta magáról, hogy a Malév “szárnyakat adott vágyainak”.

A Malév régi típusú repülőgépparkját újabb, sugárhajtású TU-134-es, majd Boeing és Fokker-70-es repülőgépekkel korszerűsítették.

Malév TU-134

Malév TU-134

Képforrás: flickriver.com

Egy 2007-es felmérés szerint a Malév a 3. legpontosabb légitársaság volt a világon. Kb. 3 millió utasa, 2600 munkavállalója volt, s kb. 500 hazai vállalkozással állt kapcsolatban.

Központi repülőtere Ferihegy volt. Időszakosan a Sármellék nemzetközi repülőtérről is szálltak fel gépek, majd a Debreceni Nemzetközi Repülőtérről is indítottak ún. charter járatokat. Törzsutasainak Duna Club programot működtettek.

Ferihegy 1.

Ferihegy 1.

Képforrás: repulnijo.hu

A Malév részére Zsótér László tervezett logót. A tévéreklámokban is többször hangzott fel a Presser Gábor által komponált jellegzetes Malév-zene.

Malév-gépek

A repülőgéppark korszerűsítése 1993. május 10-én kezdődött, amikor megérkezett Ferihegyre az első Boeing 767-200ER-es repülőgép. Ezt a szélestörzsű gépet Seattle-ben gyártották, 130 millió dollárba került. Ezzel a Malév lehetőséget kapott arra, hogy korszerű járatokat indíthatott a tengerentúlra, így több utas jöhetett Magyarországra, illetve utazhatott el pl. Amerikába. A repülőgép vásárláshoz a kormány engedélyt adott, de garanciát nem.  Sajnos ezek a gépek veszteségesek voltak a légitársaság számára. Ezen kívül béreltek is gépeket, hogy szélesítsék ajánlataikat a világ utazóközönsége számára. A Malév 767-es gépek eljutottak Kínába, Thaiföldre, New Yorkba, Torontóba, Afrikába, stb.

Boeing 767

Boeing 767

Képforrás:

boeing.com

További információk:

hu.wikipedia.org

facebook.com

malev.hu

origo.hu

airportal.hu

boeing.com

virtualairlines.hu

forum.index.hu

A Malév gazdasági háttere

1992-ben olasz érdekeltségű bank és légitársaság szerzett 35%-os részesedést a Malévben, amit 1997-ben visszavásároltak. 1999-2007 között 99,5%-os tulajdona volt a Malévben az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-nek. 2007-ben Borisz Abramovics üzletember vásárolta meg a céget 200 millió forintért. 2009-ben nagy veszteséggel zárt a cég, így Abramovics kiszállt az üzletből, s az üzemeltetésbe bekapcsolódott az Aeroflot orosz légitársaság. 2010-ben tőkecsökkentést jelentettek be, majd tőkeemelést hajtottak végre. Így a magyar állam 95, 5 %-os részesedéssel többségi tulajdonossá vált. Mivel rengeteg veszteség halmozódott fel a társaságnál, ezért vizsgálatot kezdeményeztek ellene az Európai Bizottságnál. Ennek az eredménye az lett, hogy megtiltották, hogy a magyar állam támogassa a céget. Sőt, vissza kellett téríteni a jogellenesen kapott támogatást az Európai Uniónak. Végül a kormány döntése alapján 2012. február 3-án felfüggesztették a Malév tevékenységét.

A Malév után

A Malév csődje után a Wizzair légitársaság vette át az utasokat a legtöbb Malév-útvonalon. Mivel a Malév csődje után a jól fizető üzleti utazóközönség elmaradt, így alkalmazkodni kellett az új repülő közönséghez. Egyre több ún. fapados járatot állítottak be, amelyek olcsók, megfizethetők mindenki számára.

2013 júliusában röppent fel a hír, hogy új magyar légitársaság alakult, a Sólyom Hungarian Arways. Első, Álmos nevű gépük is megérkezett. Azonban néhány héttel ezelőtt a Sólyom csődjétől visszhangzott a sajtó. A Sólyom néhány hónapos, reményt adó felbukkanása csak kérészéletű volt?

További információk:

virtualairlines.hu

malev.lap.hu

wizzair.com

fapados.lap.hu

hvg.hu

Ferihegyi repülőgép emlékpark

A Ferihegyi repülőtér mellett fekszik a Repülőgép Emlékpark, melynek területén számos régi repülőgép-ritkaság látható az érdeklődők számára. A Budapest Airport Zrt., a Ferihegy Emlékpark Alapítvány, valamint a Közlekedési Múzeum nem tudják gondozni az itt megtalálható gépeket forráshiány miatt. Minden évben 8 hónapig tart nyitva. Gépei közül van olyan is, amely még működik. Aug. 20-án, a repülőnapon felszállnak vele a kicsik és nagyok nem kis örömére. A belépődíj 1300 Ft, amelyen nem szeretnének változtatni, mert akkor kevesebb lesz a látogató. Egyelőre a helyzet bizonytalan.

Régi gépbelső

Régi gépbelső

Képforrás: totalcar.hu

ferihegy.lap.hu

Malév Air Tours

Magyarország legrégebbi utazási irodája, “túlélte” a Malév csődjét. Jelenleg szolgáltatásaival a Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztő Programcsoport tagjaként a következő szolgáltatásokat nyújtja: bel- és külföldi utazások szervezése busszal, repülőgéppel, hajóval; utasbiztosítás értékesítése; vízumügyintézés; idegenvezetés stb. Országos hálózatot működtet. Honlapja információ nyújtás céljából működik, vagyis jegyeket foglalni ugyan nem lehet, de minden információt megtalálunk, ha ajánlatot szeretnénk kérni utazáshoz.

Az iroda elérhetőségei:

Telefon: +36 62471871

E-mail: airtours@airtours.hu

Személyesen az ügyfélszolgálati irodában: Szeged, Jókai utca 7.

Ezen kívül kitölthetnek ún. ajánlatkérő formulát a weboldalukon itt airtours.hu.

5 kérdés 5 válasz

1. Mettől meddig működött a Malév? – 1946-2012-ig.

2. Milyen gépekkel repültek? – Pl. TU-154-es, TU-134-es, Boeing 767-es, stb.

3. Miért ment csődbe a Malév? – Többféle oka volt, de főleg anyagi.

4. Hol található a Ferihegyi Repülőgép Emlékpark? – A Ferihegyi repülőtér mellett.

5. Mi az a Malév Air Tours? – Egy utazási iroda, mely széles körű utazási szolgáltatásokat nyújt.

A szerkesztő ajánlja, olvasd ezeket a témákat is:

tankonyv

cruise

cisco

antik

tihany

Reméljük, tudtunk segíteni.

További szép napot kíván az fk-tudas.hu szerkesztősége!

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

Nem az okos, aki sokat beszél. (orosz közmondás)
A tudás hatalom. (Sir Francis Bacon)

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.