TTT

TTT, azaz Tízen Túliak társasága, TTT, azaz Teljesítménytúrázók Társasága, TTT, azaz Tilt, Tűr, Támogat, TTT kód, azaz a gyógyszerek támogatottságát jelzi, vagyis a gyógyszerek egyik „személyi igazolványa”.

Tartalomjegyzék:

Tízen Túliak Társasága

Teljesítménytúrázók Társasága

Tilt, Tűr, Támogat

TTT kód

5 kérdés, 5 válasz

Tízen Túliak Társasága

 

dtb2

A Tízen Túliak Társasága egy televíziós műsor volt a 1969-től a  80-as évekig. A tizenéveseknek készült műsort pl Rózsa György Jónás Rita és Dévényi Tibor is vezette. Szórakoztató, érdekes, színes, a tizenéveseket érdeklő témákat feldolgozó műsor volt, amelyben a tizenévesek is aktívan részt vettek. Tizenévesek készítettek pl riportokat benne. Vannak közöttük, akik később színészek, énekesek, televíziósok lettek.

Tízen túliak társasága video

Linkek:

www.tvarchivum.hu

www.forum.index.hu

www.nlcafe.hu

www.tudasbazis.sulinet.hu

Teljesítménytúrázók Társasága

TTT Gerecse

A teljesítménytúra lényege, hogy egy adott távot meghatározott időn belül kell gyalog megtenni, úgy, hogy közben az előre kijelölt útvonalon haladva érinteni kell az ellenőrző pontokat. Ezeken az ellenőrző pontokon a túra résztvevői, vagyis a versenyzők jelvényeket kaphatnak, illetve megkapják azokat a pecséteket, amelyekkel igazolni tudják, hogy érintették az adott ellenőrző pontokat.

A teljesítménytúrákon általában 50 km távot kell 12 óra alatt „legyalogolni”, de vannak kisebb,10- 20-30 km-es , de jóval nagyobb, akár 120-130 km-.es teljesítménytúrák is.

Ez a sport Magyarországon 1981 óta létezik és egyre népszerűbb.

A TTT, azaz a Teljesítménytúrázók

A TTT egyesület 1991 óta működő közhasznú egyesület , amelynek feladata többek közt  a többi természetjáró, természetvédő és egyéb egyesületekkel való kapcsolattartás, a teljesítmény túrák koordinálása, szervezése, valamint a teljesítménytúrázók érdekképviselete.

Linkek a témában:

Túra naptár

www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu
www.teljesitmenytura.lap.hu

Tilt, Tűr, Támogat

 

A hatvanas években a Szovjetunió árnyékában lavírozó Kádár politikájára jellemző, a „puha diktatúra” egyik fő momentumaként a „három T” elve a művészetek terén.

Vagyis a Tilt, Tűr, Támogat elve.

Az 1963 utáni időszakban az addigihoz képest sokkal megengedőbbé váló politika igyekezett kaput nyitni a művészetek számára ezzel az elvvel.

imagesCAWVEOPB

Tilt

pbox

Tűr

 

Scampolo_02-1964

Támogat

Három kategóriába sorolták az irodalmi, zenei és képzőművészeteket.

A jobboldaliakat , a „rendszerellenes” műveket, alkotásokat tiltották, a lázadó, de a politikai hatalom által „nem túl veszélyesnek” ítélt műveket eltűrték, a rendszert éltető, dicsőítő műveket pedig támogatták.

Ez az olló az idő múlásával folyamatosan tágabbra nyílt, de sokáig érvényben maradt.

Linkek:

www.tortenelem.fazekas.hu

www.beszunteto.blog.hu

www.hetivalasz.hu

www.hvg.hu

TTT kód

Nutri4

A TTT kód egy gyógyszerkód, amely  azt mutatja, hogy az adott gyógyszer a társadalombiztosítás által támogatott.

A gyógyszereket különböző kódokkal látják el, amely egyrészt azt hivatott megmutatni, hogy legális, elfogadott gyógyszerről van szó, másrészt azt, hogy az adott gyógyszert teljes áron kell megvásárolnunk, vagy a társadalombiztosítás támogatja azt .

A témáról az alábbi linkeken találhatsz még információkat:

www.oep.hu

www.pharmindex-online.hu

www.jogszabalykereso.mhk.hu

www.hbcs.hu

5 kérdés, 5 válasz

 

  1. Milyen műsor volt a TTT?

A TTT az ifjúság számára készült szórakoztató, kulturális műsor volt.

2. Milyen túrákat szervez a TTT?

Elsősorban gyalogos túrákat, meghatározott távon, meghatározott időhatárral.

  1. Mit jelentett a TTT a hatvanas években?

Tilt, Tűr, Támogat, azaz a kulturális élet mértékadója volt. Ebbe a 3 kategóriába sorolták a műveket és művészeket, alkotókat.

  1. Mit jelöl a gyógyszereken a TTT?

A társadalombiztosítási támogatottságát az adott gyógyszernek.

5. Milyen szervezet a TTT?

Természetjárók érdekképviseleti és koordinációs szervezete.

 

A szerkesztő ajánlata:

Olvasd el az alábbi cikkeket is!

Százalékszámítás

Country

Koncert

Csi

Halál

 

Remélem, tudtunk segíteni!

 

Szép napot kíván:

Az FK-Tudás csapata

www.fk-tudas.hu

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

"Azt mondják, minél többet tud az ember, annál inkább rájön, hogy mennyi mindent nem tud még."

Szilvási Lajos

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.