Country

A country zene tulajdonképpen amerikai népzene. Az amerikai telepesek,( főleg írek és skótok) hegedűkísérettel, vagy akár csak énekelve a country dalokat,country zenére táncoltak, szórakoztak..
Tartalomjegyzék:

A country története

Híres country zenészek

Hazai country

Country fesztivál
5 kérdés, 5 válasz

 

A country története

country-music

A country zene megszületésének érdemeit James Charles Rodgersnek tulajdonítják, aki 1897-ben született. Amatőr színész volt, míg 1926-ban feleségével,Carrie-vel megalapították a Jimmie Rodgers Entertainers együttest.

Bendzsóval és mandolinnal zenéltek. Ez volt az első country zenekar.

Persze előtte is játszottak már countryt, de nem zenekarokban, csak úgy..maguknak az emberek, ahogy nálunk is énekeltek népdalokat. Fő hangszerük a bendzso, a hegedű és a mandolin volt.

A különbség a magyar népzene és a country között főleg az, hogy a magyar népzenének sokkal mélyebbre nyúlnak a gyökerei.

1960 körül a country zene több irányzatra szakadt, maradt a hagyományos country, de emellett egy újabb, több műfaj elemeit magába olvasztó country irányzat is kialakult. Ez az irányzat a popzene irányába vitte a countryt, méghozzá sikerrel.

 


Linkek:

www.zene.ize.hu

www.wildwest.hu

www.countrydepo.hu

www.oklahoma.hu

www.western.lap.hu

 

Híres country zenészek

A leghíresebb country zenészek egyike  Willie Nelson, teljes nevén Willie Hugh Nelson. Az 1933-ban született zenész-énekest sokan a legnagyobbnak tartják a műfajban.


 

Roy Rogerset is a legnagyobbak között emlegetik.

És nézzünk egy egészen mai countryt: A Rednex igen nagy népszerűségre szert tett számát, a „Cotton eye Joe”-t az egész világ énekelte , nem is olyan régen.

Country Joe a híres Woodstoci fesztiválon hatalmas sikerrel énekelt country dalokat.


 

De ne feledkezzünk meg Callie Moore-ról sem, aki a leghíresebb női country énekesek egyike.

Hazai country

 

Hazánk egyik legjelentősebb country zenekara a Bojtorján együttes.

Az együttes így ír önmagáról:

Népszerűségünk a nyolcvanas évek elején volt a tetőponton. Többször jártunk az Egyesült Államokban, és játszottunk a londoni Wembley Stadionban. 1981 óta Kansas állam díszpolgárai vagyunk. 1984-ben Nashville-ben fesztiváldíjat nyertünk. Több gyereklemezen közreműködtünk dalszerzőként és előadóként, állandó közreműködői voltunk Halász Judit lemezeinek és koncertturnéinak.

Az együttes 1999-ben újjáalakult, és Új Bojtorján néven koncertezünk Magyarországon, valamint Erdélyben, Székelyföldön. Saját hanglemezkiadónk jelenteti meg a zenekar új lemezeit, melyek zenei felvételei saját zenei stúdiónkban készülnek. Magyarországon főleg gyerekkoncertekkel, Székelyföldön pedig monstre, háromórás koncertjeinkkel aratunk sikert.

forrás:www.bojtorjan.hu

 

Country fesztivál

A hazánkban is népszerű country egyik jeles eseménye az Újpesten megrendezett Országos Linedance és country fesztivál, amelyet már öt alkalommal rendeztek meg .Legutóbb a Tungsram Sportcsarnoka adott otthont az eseménynek. A fesztivál egyben jótékonysági megmozdulás is, így annak kedvezményezettje, a Magyar Vöröskereszt

is jelen volt , így annak elnöke, Habsburg György ismegtisztelte jelenlétével az

eseményt. A rendezvény fővédnöke Bródy János volt. A fesztivált Újpest

polgármestere nyitotta meg.

Forrás: www,ujpest.hu

Linkek:

www.bojtorjan.hu

www.ujpest.hu

www.countrydepo.hu

www.sztar.wyw.hu

www.williamsband.hu

5 kérdés, 5 válasz

1. Mi a country?

Amerikai népzene.

2. Mely népek zenéjéből ered a country?

Elsősorban az ír és skót telepesek népzenéiből tevődik össze.

3. Hazánkban melyik zenekar népszerűsítette leginkább a country zenét?

A Bojtorján együttes.

4. Milyen fő hangszerek vannak egy country zenekarban?

Bendzsó, hegedű, mandolin.

5. Milyen filmekben találkozhatunk a country zenével?

Amerikai western filmekben.

 

A szerkesztő ajánlása: Olvasd el az alábbi cikkeket is:

Koncert

Csí

Halál

Mag

Friss

 

Remélem, tudtunk segíteni.

 

Szép napot kíván:

az FK-Tudás csapata

www.fk-tudas.hu

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

"Azt mondják, minél többet tud az ember, annál inkább rájön, hogy mennyi mindent nem tud még."

Szilvási Lajos

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.