Verőce

Verőce Pest megye északi részén elterülő, Duna partján elterülő község, mely számos látnivalóval és pihenőhellyel várja a pihenni vágyókat.

Tartalomjegyzék:

megközelítés

története

látnivalók

szállások

éttermek

források

 

Megközelítés

A települést a Vác-Szob közötti 12-es főúton érhetjük el, de vasúttal és vízi járművekkel is megközelíthetjük.

Menetrendek

Volán
MÁV-Start
MAHART
GySEV
BKV

Története

A Verőcén található régészeti emlékek alapján Verőce területén már az őskorban is éltek emberek. A kelták is jártak itt. A rómaiak is eljutottak ide, erről egy római kori építmény tanúskodik, melynek romjai a mai napig láthatók a község közelében, a Duna partjánál.
Folyómenti település révén igen kedvező életteret nyújtott az itt letelepedők számára. Erre felfigyeltek a honfoglaló magyarok is, le is telepedtek ezen a vidéken. Később a 10. században fontos szerepet játszhatott, neve ugyanis szláv vagy palóc nyelven kaput jelentett. Feltételezhető, hogy a Börzsöny hegységnél található területeket Verőce felől közelítette meg a királyi udvartartás.
Egy másik feltételezés szerint a községet Verőce patakról nevezték el, jelentése- víz, melyben sok örvény van.
Az Anjou korban (1301-1386) is fontos szerepet játszott. Nagy Lajos (1342-1382) király emellett a község mellett építtetett nyaralót.
A Mátyás király által ültetett tölgyfa ma is ott áll az Express tábor területén, közel 500 éves. Virágkora is erre az időszakra tehető. Annak ellenére, hogy vásárjoggal nem rendelkezett a falu több vásárnak is helyet adott.
A török hódoltság erre a térségre sem volt jó hatással. A tizenötéves háború (1591-1606) egyik fontos ütközetét is itt vívták meg, 1597-ben Miksa főherceg legyőzte Mohamed pasa török csapait. A törökök kivonulása után megkezdődik a település újjáépítése, amiben az ide telepített németek és szlovákok is besegítettek. Nyitottak egy szénbányát 1786-ban, de nem volt jövedelmező, így néhány év múlva bezárták a bányát.
Verőce gazdasági helyzete a 19. század elejére romlani kezdett, egyrészt Vác, másrészt pedig az épülő vasút miatt, melynek köszönhetően a kisebb falvak összekapcsolódtak. A század végére újabb katasztrófa sújtotta a községet: jelentős mennyiségű szőlő pusztult el. A 20. század elején kezd fellendülni a helyi gazdaság, a helyben megtermelt termékek, úgymint, a tej, baromfi, zöldség, gyümölcs helyben piacot találtak, a városi nyaralók fellendülése pedig több munkát kínált.
A helyi 1925-ben megépült cserépüzemben 4 évig dolgozott Gorka Géza, Kossuth-díjas keramikus művész. A verőcei nyaralók több művész figyelmét is felkeltették, Ady, Kodály, Kodolányi, Kosztolányi, Karinthy is megszálltak itt.

Verőce az 1950. évi megyerendezésig Nógrád megye része volt, ekkor viszont átkerül Pest megyébe. A Verőce településnevet pedig 1965-től viseli.

350px-Veroce

Verőce címere

A település jelenleg több mint 20 km²-nyi területen helyezkedik el, lakossága pedig 2893 fő.

Látnivalók

Duna part

P1010315_163201

Gorka Múzeum

Gorka

Huszár kastély

SAM_1668

Katolikus templom

 

Magyarkút

Rádiómúzeum

75857_20130513_215822

Migazzi Kastély

Művelődési Központ

Református templom

Római kori őrtorony és hídfő

Szállások

Mesevirág Vendégház

Görbevilla Verőce

Tímea Apartman

Farkas-Laka Panzió

Csattogó-völgyi Üdülőházak

Borbélyhegyi Vendégház

Éttermek

Barna Party Kisvendéglő

Patak Vendéglő

Vén Duna Cukrászda

5 kérdés, 5 válasz

Hol található Verőce?
Pest megye északi részén a Duna partjánál.

Hogyan közelíthetjük meg?
A 12-es főúton, vagy vonattal.

Ki tervezte meg a Duna ezen szakaszának kiépítését?
Ybl Miklós.

Vannak múzeumok Verőcén?
Verőcében található a Gorka Múzeum és egy Rádiómúzeum is.

Mikortól viseli a település a Verőce nevet?
1965-ben vette fel hivatalosan is a Verőce nevet.

Kép forrás

hir.ma

www.panoramio.com

veroce.sztann.fotoalbum.hu

hir.ma

nagyvofely.hu

www.ngw.nl

Forrás

www.veroce.hu

 

Szerkesztő ajánlja, olvasd el a következő témákat is

skarlát

Ryan Reynolds

repülőnap

villamos

műanyag

Reméljük tudtunk segíteni. Kellemes napot!

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.