Mindszent

Mindszent, egy Csongrád megyében található település 7500 lakossal. A település 99%-a magyarnak 1%-a cigánynak vallja magát. A település feltűnik  Móra Ferenc Kultúrfölény című könyvében.

Tartalomjegyzék:

Címere és története
Római katolikus templom
Iskolasor
Ismert mindszentiek
5 kérdés 5 válasz

Címere és története

Mindszent címere pajzs alakú, alul kerek behajlítású csúcsban végződik. A pajzsmező nagy része kék színű ami a vizet, levegőt és az eget idézi, a tisztaság, hűség és az igazságosság jelképei. A két hal és a szigony az alapító hét halászcsárdára utal, ősi halászatot jelképezve. A két ezüst pólya két folyót, a szélesebb a Tiszát, a keskenyebb a Kurcát jelképezi. Valamint a halászat és a kompátkelés helyszínét szimbolizálja. A település már az ókorban is lakott volt, később a honfoglaló magyarság is megszállta ezt a területet, amire leletek is utalnak. Írásos emlék először 1332-ben említi a települést, az egyházi tizeddel kapcsolatban. Tiszai átkelőhelyét először 1515-ben említik oklevelek. A település többször elpusztult, de mindig visszatelepülőkkel élt tovább. 1888 és 1925 között a Tiszántúli járás, majd az átnevezések után a Mindszenti járásé volt.

632px-HUN_Mindszent_COA

Mindszent címere (commons.wikimedia.org)

delmagyar.hu
mindszent.lap.hu
sulinet.hu

Római katolikus templom

A település a templomáról kapta a nevét, ahányszor újjá építették mindig Mindszentnek ajánlották. A késő barokk stílusban épült 1798 és 1800 között. A homlokzatot Szent Péter és Pál apostol díszítik. A bejárat fölött a település régi címere díszíti. A főoltár Mindszentek képe Csongrád Megye legjobb barokk készítése. A főoltár és a mellékoltárok képeit Sporer Mihály és Csokány Antal egri festők készítették el. 1827- ből való a rézfedeles vörös márványkút. Szent Imre látható Szent Istvánnal és Szent Gellérttel az oltáron. A mellékoltárok képei Szent István király korona felajánlását és a keresztre feszített Jézust jelenítik meg. A Szent Kereszt-oltáron őrzik a Szent Kereszt-ereklyét, ez még Kruzslitz Mauritius, Mindszenten született és díszpolgárjává választott irgalmas rendi szerzetes ajándékozta a templomnak még 1933-ban. A Jézus Szíve- és a Szent József-szobor, (tiroli fafaragó mesterek munkája a XVIII. századból) is nagy figyelmet érdemel.

Mindszenti templom

Mindszenti templom

Képforrás

vendegvaro.utazom.com
szeporszag.hu
muemlekem.hu

Iskolasor

Az iskolasort 1902-ben alapította Pallavicini Sándor őrgróf, ekkor még óvodát alapított. 1903-ban leány 1905-ben fiúiskola épült itt. A három épület együtt a város főterén impozáns iskolasort alkotott, ami ma is a város üde színfoltja. Az óvodában premontrei apácák dolgoztak. Ez volt az első óvoda ahol napközi otthon és bölcsőde is működött.

images

Ma általános iskola régen gimnázium (mindszent.network.hu)

mindszent.network.hu
mindszentiskola.uw.hu
lexikon.ker.eso.hu

Ismert mindszentiek

Mindszent ismert polgára volt Kelemen Sándor (Mindszent 1882. május 15- Auschwitz, 1944) gyógyszerész és magyar zeneszerző. Középiskolai tanulmányait Kisujjszálláson, gyógyszerészeti diplomáját Budapesten szerezte. Zihalon dolgozott gyógyszerészként. Az 1920-as években jelentette meg Karácsonyi csokor címmel a 12 magyar dalt tartalmazó zenesorát, ebben két Petőfi-verset is megzenésített. Kéziratban több modern táncdala is megmaradt.
Korom Mihály (Mindszent, 1927. október 9. – Budapest, 1993. október 3.) Édesanyja mezőgazdasági cselédként dolgozott. Fiatalkorában ő is mezőgazdasági napszámosként és libapásztorként dolgozott. 1945-ben rendőrnyomozó lett. Fia ifj. dr Korom Mihály ügyvéd felesége dr. Kővágó Ilona ügyvéd volt. 1954-ben az MDP Központi Bizottsága függetlenített titkára volt a Központi Bizottság Belügyi osztályán. 1959-ben kinevezték a Belügyi Minisztérium vizsgálati osztályának vezetőjévé. 1960 és 1963 között a Magyar Határőrség országos parancsnoka volt. 1962 és 1989 között az MSZMP Központi Bizottság tagja volt. amiben 1963 és 1966 között titkári posztot töltött be.

Korom_Mihály

Korom Mihály Mindszent szülötte (wikipedia.org)

tortenelmitar.hu
allamszocializmus.lapunk.hu
epa.oszk.hu

5 kérdés 5 válasz

1 Mit ábrázol a két ezüst csík a címerben? A nagyobb a Tiszát a kisebb a Kurcát.

2 Milyen stílusban épült a templom? Barokk stílusban.

3 Mikor és ki alapította az Iskolasort? 1902-ben Pallavicini Sándor őrgróf.

4 Ki volt Kelemen Sándor? Mindszenten született gyógyszerész.

5 Ki volt Korom Mihály felesége? Kővágó Ilona ügyvéd.

Reméljük cikkünk segítségükre volt

Szép napot kíván az fk-tudas.hu szerkesztősége

A szerkesztő ajánlja, olvasd el te is:

Afta
Fekete hattyú
Kis Ramóna
Julia Roberts
Balaton Volán

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

Advertisement

2 comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.