Advent jelentése: megérkezés, az Istennek az e világba érkezése.
Tartalomjegyzék:
Advent jelentése
Adventi koszorú
2014 Advent napjai
Adventi versek:
Advent jelentése
Advent négy hete a várakozás ideje, Jézus megérkezéséig. Vannak közöttünk, akik türelmetlenül várnak, mások közömbösek és nem törődnek vele.
Mire is várunk tulajdonképpen? Az időjárás megváltozására, a fájdalom elmúlására, egy krízisből kilábalásra, vagy éppen néhány szabadnapra, a karácsonyra. Vagy talán segítségre várunk tehetetlenségünkben?
Miközben nyitott szemmel és nyitott szívvel fordulunk egymás felé, beszélünk vágyainkról és reményeinkről, ráébredünk, mire is várunk valójában: örömre és szeretetre, valakinek a látogatására, a jövőre és talán az életünk végére is. Advent jelentése, várni a szeretetre, amely megmarad és várni a békességre, amely nem belőlünk fakad.
Adventi koszorú
Az adventi koszorú. Általában fenyőágból készítik kör alakúra.A keresztény tanítás szerint három lila és egy rózsaszínű gyertya van. Más színmagyarázat szerint kék, piros, fehér és lila.
Bővebben:
2014 Advent napjai
Advent első vasárnapja, (November 30),
az első Angyal megérkezése – Kék köpenyben.
Advent második vasárnapja (December 7),
a második Angyal megérkezése – Piros palástban.
Advent harmadik vasárnapja (December 14)
a harmadik Angyal eljövetele – Ragyogó, fehér angyal.
Advent negyedik vasárnapja (December 21),
a negyedik Angyal megérkezése Égbolton- Lila köpenyben.
Adventi versek
Magasságban (Kutas Kálmán)
Kifúl lélegzetem. Lassabban ballagok.
Keveset beszélek. Mélyebben hallgatok.
Bottal botorkálok. Sötétül. Agg vagyok.
Életem erdeje ritkul körülöttem.
Hegyormokon járok – ezüstös ködökben.
Mélytitkú dallamok suhognak fölöttem,
s bennem is e csúcson, honnan messze látok – .
Hordozok magamban felfénylő világot.
Még magasra lépni: megváltómra várok.
Adventi szonett
Világ váltsága és a szent atyák reménye
megérkezik hamar, s minden fület kinyit,
mit süketség tömít, s beszéli tetteit
sok, eddig néma száj. Kitárul sírok éje.
Már lát a vak, s örül: beteljesül ma végre
mit Isten megígért: a lepra eltűnik,
a béna szökdel és vigaszt ingyen kap itt,
ki fuldokolt elébb a könnyek tengerébe’.
Boldog vagy, Benne ha meg nem botránkozol.
Ha – mint könnyű hajót -, gyönyör el nem sodor.
Ha zsarnokok dühe, ijesztő élű fegyver,
börtön, gyalázat és sok szörnyű szenvedés,
ajándék és vagyon, bíbor, kitűntetés,
gazdagság vagy nyomor Tőle nem tántorít el!
Andreas Gryphius 1616-1664 – ford. Szénási Sándor
Adventi hajnal
Alföldön, fákon zúzmara,
adventi hajnal zápora,
ezüst mezők, ezüst világ…
Szobánkban csend és béke van,
karácsonyt vár a kisfiam.
Ezüst mezők, ezüst világ,
ti visszatérő szent csodák,
ó, szép adventi hajnalok!
Lelkemben halkan zengenek
rég elfelejtett énekek.
Ó, szép adventi hajnalok,
Istent dicsérő angyalok,
bús tájon, íme, zeng a szó:
az éjszakának vége már,
megtartó Krisztus erre jár…
Bús tájon íme zeng a szó:
Istennel élni volna jó
az ég alatt, a föld felett,
s üdén, miként a kisfiam,
Jézusra várni boldogan.
Az ég alatt, a föld felett
pusztítva jár a gyűlölet…
Adventi hajnal zápora
e csendes téli reggelen
nyugodj meg fájó lelkemen.
Adventi hajnal zápora,
új boldog élet mámora
ó, hullj reám, ó, hullj reám!
Hozzátok el a nagy csodát
ezüst mezők, ezüst világ!
Sándor Ernő
Adventi szolgaság
Adós-börtönből szabadított szolga,
a sötét odú elmaradt mögöttem,
kiváltó Gazdám kihozott a fényre,
kegyelmesen múltamat eltörölte.
Kezem bilincsét összeroppantotta
s tennivalókat Ő rakott beléjük:
kiket rám bízott, segítsem, szeressem
és ne unjam, ha elfáradok vélük.
Szemem, hogy lásson, és fülem, hogy halljon,
Ő gyógyított meg, s nem hagyott magamra.
Igyekezzél, hogy jól végezd a dolgod,
bíztat Szentlelke, visszajön a Gazda!
Uram, segíts, hogy jól értsem Igédet,
s Te légy a Fény, hogy szemem is jól lásson,
maradj velem a földi út hosszában,
hogy az az óra munkában találjon!
Nagy Kornélia
Havasi látomás
… itt más a kék és más a zöld,
itt más a lent és más a fönt,
a fülemben lüktet a csönd.
Mély völgyben zúg a víz, hideg
útjában sok a görgeteg,
– a havasok fönt fénylenek,
de itt sincs közelebb az ég,
csak kitágul a messzeség,
és más a zöld és más a kék…
látomás:
… süllyed a hegy, megnő a völgy,
nincsen többé se lent, se fönt,
egyenletes út lesz a Föld!
Sorfalat áll sok esztendő,
Elvész, ami elveszendő,
s hozsannát zeng a jövendő
Annak, Aki eljövendő.
Annak, Aki eljövendő!
Lukátsi Vilma
5 kérdés – 5 válasz
1. – Mi Advent négy hete?
– A várakozás ideje.
2. – Miből készül az Adventi koszorú:
– Általában fenyőfából.
3. – Katolikus vallásnál milyen színű gyertyák vannak?
– Három lila és egy rózsaszínű.
4. – 2014-ben melyik Advent első vasárnapja?
– November 30.
5. – Ki írta az Adventi szolgaság című verset?
– Nagy Kornélia
A szerkesztő ajánlja, olvasd el te is:
Reméljük, tudtunk segíteni.
További szép napot kíván az fk-tudas.hu csapata!
Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel: