Dány

Dány

Dány

Dány egy község Magyarországon, amely Pest megyében található, Budapesttől 35-40 km-re.

Tartalomjegyzék

Dány fekvése

Térkép

Közérdekű adatok

Dány története

Dányi Krónika

Önkormányzat

Polgármesteri Hivatal

Idősek Otthona

Nevezetességei

Horgásztó

 

Dány fekvése

Dány község a Közép- Magyarországi régióban, Pest megyében fekszik a Gödöllői járásban.

Budapesttől becsült távolsága 35-40 km, Gödöllőtől pedig 22 km-re található.

A község területe: 43,01 km2.

Dány a gödöllői-dombság egyik települése, Isaszeg után érkezünk meg ide.

A közelében ered a Tápió folyó, ezen kívül a község határában ered 4 kisebb forrás is.

Éghajlatára a hegyvidéki és az alföldi átmenet a jellemző.

Az éves csapadékmennyiség átlaga: 550-600 mm.

Uralkodó széljárás: nyugat-északnyugati.

Dány térképe

iranymagyarorszag

Közérdekű adatok

Polgármester: Gódor Lajosné

Jegyző: Jánosik György

Levelezési irányítószáma: 2118

Telefonos körzetszáma: 28

A község lakosainak száma a 2013-as népszámlálási adatok szerint: 4424 fő.

(a polgármester 4300-ra becsüli a község lélekszámát)

Dány története

A helység kb. 700 éve létezik. Ezt bizonyítják a régészeti ásatások során feltárt bronzkori urnatemető, a vaskori és avar korabeli sírok.

Okleveles említése 1324-ből származik.

Csák Máté egyik birtokaként tartották számon, majd Károly Róbert elvette tőle és neki adományozta Harsundorfi Ülvingnek.

A középkorban a Széchenyi-, majd a Perényi-család birtoka volt.

A török időkben a falu elpusztult, majd újratelepült. Lakosai evangélikus szlovákok és katolikus magyarok.

A 18. században Grassalkovich Antal birtoka lett, miután megvásárolta Stahrembergtől.

Grassalkovich-címer

Grassalkovich-címer

Az a terület, amelyen fekszik, már a 3. helye a községnek.

Dányi Krónika

A Dányi Krónika Dány község híreit tartalmazó honlap.

Olvashatnak itt különféle, közérdekű híreket kulturális, hétköznapi, sport, egyéb témákban.

Blog bejegyzések, hasznos hírek, időjárástérkép, a körzeti televízió műsora, fényképgaléria szolgáltatja a községi híreket.

A belföldi hírek között olvashatnak

– a IX. egyházi és világi borok versenyéről

– a Csángó Fesztiválról 2014. aug. 5-10-ig, amelynek célja bemutatni a csángók életét, kultúráját, hagyományait

– a testvércsalád mozgalomról stb.

A helyi hírek között van

– a termelői piac megnyitásának hírül adása

– gyerekeket hívnak a dányi gyermekkórusba szeptembertől

– lecsófesztivál és utcabál hírek

– megtekinthetik a dányi gólyák gyűrűzését

Az egyházi híreknél olvashatnak a decemberi hálaadásról, zarándokútról.

A sporthírek közt labdarúgás, valamint Taekwon-do eredményeket olvashatnak.

A közérdekű hírek közt menetrend, orvosi ügyelet, apróhirdetés is van.

Dány Önkormányzata

A dany.hu a község hivatalos honlapja.

Olvashatnak friss önkormányzati híreket a testületi ülések időpontjáról, a közterület fenntartásról. Különböző, a helyieket érintő önkormányzati, földhivatali, járási, okmányirodai ügyintézések időpontjairól, határidőkről, stb.

Ezen a honlapon megtalálhatják az önkormányzat, orvosok, intézmények nevét, elérhetőségeit, megvalósult pályázatok híreit.

Dány testvérvárosa:

Csomafalva: testvertelepulesek

Dányi Polgármesteri Hivatal

Dány Község Polgármesteri Hivatala címe:

2118 Dány, Pesti út 1.

Telefonszám:

06/28 597-130, 06/30 628-38- 98, 06/30 628-33- 59

Fax: 06/28 597- 131

A hivatalban a következő irodák működnek:

Gazdálkodás, pénzügy, pénztár (1-es iroda)

Pályázatok, kereskedelmi ügyek, birtokháborítás (2-es iroda)

Adóügyek, igazgatás (3-as iroda)

Titkárság (5-6-os iroda)

Anyakönyv, népesség, szociális ügyek (7-es iroda)

Települési ügysegéd (8-as iroda)

Dányi Idősek Otthona

Dány községben működik 2003-tól az Abigél Idősek Otthona és 2008-tól az Akácfa Idősek Háza.

Az Otthon 44 férőhelyes, havonta kell fizetni az ellátásért.

A Vis Vitalis Gondozó Otthon Közhasznú Kft. működteti a Pest Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatal engedélyével.

Tulajdonos: Dr. Kapitány László.

Kétágyas, lakályos szobákkal várják az időseket, amelyekben televízió is van. Ezen kívül többféle szolgáltatással látják el az itt lakókat: mosás, takarítás, étkezés, állandó orvosi ellátás, Parkinson-kór, Alzheimer-kór, sclerózis multiplex, demencia szakszerű ellátása történik, valamint fodrászat, szentmise az azt igénylőknek, szabadidő szervezése stb.

Cím: Abigél Idősek Otthona, 2118 Dány, Szabadság út 79.

Telefon: 06/70 331-6496.

E-mail: info@idosotthondany.hu

Honlap: idosotthondany

Cím: Akácfa Idősek Háza, 2118 Dány, Szabadság út 095/27.

Honlap: idosekhaza

Telefon: 06/28 464-461

Dány, Széchenyi István  Általános Iskola

Honlap: danyisk

Az iskola honlapján mindenféle információt olvashatnak a tanév eseményeiről, eredményekről, dokumentumokba nyerhetnek betekintést, az alapítvány működéséről, stb.

Dányi Ifjúsági Fúvószenekar

Honlap: danyifuvosok

Olvashatnak a zenekar történetéről, fellépéseiről, meghívást kaphatnak a különböző eseményekre, képeket láthatnak a Galéria menüpontban a zenekarról.

Dány nevezetességei

Dány területének nevezetességei:

Az ún. zsellérház (néprajzi ház), ma Falumúzeum:

Falumúzeum

Falumúzeum

Falumúzeum, Dány

Falumúzeum, Dány

Szent Imre szobor

Szent Imre szobor

Szent Imre szobor

Szent Margit szobor

Szent Margit szobor

Szent Margit szobor

Millenniumi park

Nepomuki Szent János szobor

Nepomuki Szent János szobor

Nepomuki Szent János szobor

Dány címere

A címer kinézete: egy piros Anjou-pajzson látható egy nyúl, két kereszt, és egy zöldellő fa.

A nyúl szimbolizálja a község környékének vadgazdagságát, a két kereszt a vallásosságra valamint arra utal, hogy kétszer elpusztították a falut. A zöldellő fa pedig, amely egy sír tetejéből nőtt ki azt jelképezi, hogy a mocsárba menekült emberek közül a monda szerint elfogták Sebestyén Sebestyént, akit egy ló farkához kötöztek, majd addig húzták, míg meg nem halt. Vagyis új élet fakadt az áldozat nyomán.

Dányi Horgásztó

Dányi tó

Dányi tó

A község mellett található a Dányi horgásztó, amelyet a Dányi Tó Közhasznú Nonprofit Kft. működtet. A tó létrehozásának célja a környező földterületek öntözése volt. Majd kitalálták, hogy horgászatra is lehetne hasznosítani. Így alakult meg 1975-ben a „Magvető” Mg. Tsz. Dány Horgász Egyesület. (neve 1993-tól Dányi Fortuna Horgász Egyesület) Közhasznú társaságból Nonprofit Kft. lett 2009. májustól.

A horgászat szerelmesei napijegyes horgász engedéllyel foghatnak itt halakat, pl. süllőt, fogast, csukát, harcsát, keszeget, kárászt, pontyot.

Honlapdanyito.

Az érdeklődők megtekinthetik a kifogott halakat a galériában, híreket olvashatnak pl. a pontyok telepítéséről, apróhirdetéseket olvashatnak, illetve adhatnak fel stb.

Elérhetőségek:

Postacím: 2118 Dány, Pf. 5.

Központi e-mail: danyitokft@gmail.com

Egyéb telefonszámokat az elérhetőségek menüpontban találhatnak a honlapon.

Forrás:

Dány

danyikronika

regi.dany

Képforrás:

Kiemelt kép: testvertelepulesek

danyikronika

tourinform

Szent Margit szobor: danyikronika

Falumúzeum: Dány

Falumúzeum2: danyikronika

Szent Imre-szobor

A szerkesztő ajánlja, olvasd el te is!

Jantyik Mátyás

James Bond

Michael Jackson

Műhold

Lenin

Reméljük, tudtunk segíteni.

További szép napot kíván az fk-tudas szerkesztősége!

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

Nem az okos, aki sokat beszél. (orosz közmondás)
A tudás hatalom. (Sir Francis Bacon)

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.