Alföldi Róbert

Alföldi Róbert

Alföldi Róbert színész, rendező. A Bárka színház igazgatója (2006-2008) és a Nemzeti Színház igazgatója (2008-2013) is.

Sokoldalú, színes egyéniség.

Tartalomjegyzék:

Alföldi Róbert életrajza

Pályája napjainkig

Szerepei

Alföldi, a rendező

2014..Aktuális rendezései, szerepei

Alföldi, a Festő, az író

Apró titkok a Művészről
5 kérdés, 5 válasz

 

Alföldi Róbert

A fiatal Alföldi

Alföldi Róbert életrajza

Kalocsán, 1967 november 22-én megszületett,  Alföldi Róbert. Gyermekéveit Ordason és Dunapatajon töltötte öccsével, Szabolccsal, édesanyjával és nagymamájával. Édesanyja Vajda Ibolya, pénzügyi csoportvezető, édesapja Alföldi Albert, népművelő és országgyűlési képviselő, aki nem élt a családdal. (A színész édesapjával 26 éves korában találkozott először). Öccsén kívül van még három féltestvére is, Angi, Aliz és Berci.

Alföldi Róbert

A kicsi Alföldi

A kis Alföldi már 3 éves korában színész akart lenni. Általános iskolás évei alatt hegedülni és zongorázni tanult. Középiskolai tanulmányait Szentesen, a Horváth Mihály Gimnáziumban folytatta, dráma szakon. Osztályfőnöke Keserű Imre volt. 1986-ban sikeresen leérettségizett és miután egy évig sorkatonai szolgálatot teljesített, felvételizett a Színművészeti Főiskolára, ahová elsőre fel is vették.

 

1991-ig volt főiskolás, Kapás Dezső és Horvai István osztályában, színész-rendező szakon.

Még főiskolás, amikor már szerepet kap Beaumarchais Figaró házassága című darabjában (Figaro, 1989), de eljátszhatja III. Richardot is Shakespeare III: Richard-jában(1989), valamint Shakespeare: Macbethjében alakíthatja Macbethet(1990),Veszprémben Raszkolnyikov Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésében 1990-ben, majd 1991-ben a Vígszínházban is eljátssza ezt a szerepet.

Pályája napjainkig

1991-től a Játékszínben játszott , majd 1992-ben a Vígszínház társulatának tagja lett, ahol egészen 2000-ig számtalan alakítása vált emlékezetessé.

2000-2006 között szabadúszó.

2006-2008-ig a Bárka Színház igazgatója

2008-2013 nyaráig a Nemzeti Színház igazgatója.

Alföldi utolsó sajtótájékoztatója a Nemzeti Színház élén.

Közben 1998-2002-ig a Jó Reggelt! Című műsort vezeti az RTL Klubon, többnyire Szily Nórával.

Láthattuk őt a Heti hetes-ben is több alkalommal.


2003-ban az MTV-n önálló műsora indul Lucifer címmel, ahol hazánk legnagyobb színészeit mutatja be interjúkat készítve velük.

2003-2004-ig a TV2-őn újabb beszélgetős műsora indul Alföldi – Lesz ez még így se! címmel.

2004-ben a Hatok című műsort vezeti az MTV-n.

Emellett az Articsóka étterem színházában egy talkshow műsorral lép fel havonta. A műsor címe: Artishowka.

Vasárnaponként az Alexandra könyvesház Pódium termében lát vendégül egy-egy beszélgetésre neves színházi embereket.

2008-ban az MTV Társulat című szereplőválogató műsorának egyik zsűritagja.

2013-ban az RTL Klub X-Faktor című könnyűzenei vetélkedőjének egyik mentora.

Szerepei

Alföldi Róbert számtalan darabban játszott. Tehetségének köszönhetően szinte minden műfajban megismerhette a közönség. Játszott klasszikus és modern darabokban, drámákban és vígjátékokban egyaránt.

Főbb szerepei a főiskolás éveit követően:

 Machiaveli: Mandragóra : Callimacco szerepe (1991)

Shakespeare: Szentivánéji álom: Puck (1991, Pesti Színház)

Shakespeare: Rómeó és Júlia : Rómeó (1992, Pesti Színház)

Dürrenmatt: A nagy Romulusz : Aemilienus (1992, Pesti Színház)

Dumas: A kaméliás hölgy : Armand (1993)

Turgenyev: Egy hónap falun : Beljájev(1993, Pesti Színház)

Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő. :Alfréd( 1993, Pesti Színház)

Békés Pál: Össztánc (1994. Vígszínház)

O’Neill: Utazás az éjszakába: Edmund (1994, Pesti Színház)

Bertold Brecht: Baál :Echart (1995, Vígszínház)

Tolsztoj: Háború és béke: Andrej Bolkonszkij (1995, Vígszínház)

Mrozek: Tangó : Artúr (1997, Pesti Színház)

Arthur Miller: A salemi boszorkányok: Hale (1998, Vígszínház)

Kaufmann: A nagy szemérmetlenség: Oscar Wilde (1998, Pesti Színház)

Dosztojevszkij: Karamazov testvérek: Iván (1999, Vígszínház)

Arthur Miller: Az ügynök halála: Happ Loman (2000, Budapesti Kamaraszínház)

O’Neill: Amerikai Elektra: Orin (2000, Budapesti Kamaraszínház)

Katona József: Bánk Bán (2001, Gyulai Várszínház)

Peter Shaffer: Amadeus: Amadeus (2001, Szolnoki Szigligeti Színház)

Madách Imre: Az ember tragédiája: Lucifer (2002, Nemzeti Színház)

Mark Ravenhill: Shopping and fucking: Robbie. A darab rendezője is Alföldi Róbert volt.(2003, Thália Színház)

Shakespeare: Titus Andronicus: Saturninus császár (2003, Gyulai Várszínház)

Cander Ebb: Kabaré: Ernst Ludwig. A darab rendezője is Alföldi volt. (2003, Thália Színház)

Ács János: Casanova Nuova: Casanova (2004, Kecskeméti Katona József Színház)

Vörös Róbert: Sade márki 120 napja: Primadonna. A darab rendezője is Alföldi Róbert volt.(2005, Budapest Bábszínház)

Shakespeare: Othello: Jágo (2005, Szolnoki Szigligeti Színház)

Shakespeare: Rómeó és Júlia: Escallus hercege. Ezt a darabot is Ő rendezte. (2006, Új Színház)

Mel Brooks: Producerek: Roger Debries (2006, Madách Színház)

Proust: Az eltűnt idő nyomában: Marcel (2006, Szolnoki Szigligeti Színház)

Neil Simon: Édeskettes hármasban: Vernon Gersch (2007,Madách Színház)

Alföldi Róbert

Oroszlán Szonjával az “Édeskettes hármasban” című darabban.

Csehov: Sirály: Trigorin (2007, Bárka Színház)

Shakespeare: Lear király: Cornwall (2010, Nemzeti Színház)

Csehov: Három nővér: Versinyin (2010, Nemzeti Színház)

Heiner Müller: Kvartett: Valmont (2011, Nemzeti Színház)

Tony Kusher: Angyalok Amerikában: Prior Walter (2012, Nemzeti Sínház)

Heinrich von Kleist: Amphitryon: Jupiter (2013, Nemzeti Színház)

Forrás:

www.alfoldirobert.eu

Linkek:

vigszinhaz.hu

www.port.hu

Alföldi, a rendező

Rendezőként 1995-ben mutatkozott be. Első önálló rendezése a Trisztán és Izolda volt.
Rendezői munkásságát is a sokszínűség jellemzi. Rendezett operát, operettet, bábjátékot, musicalt, drámát, de kipróbálta magát divatbemutató rendezésében is, sőt, videoclipet is rendezett.
Alföldit lehet szeretni, vagy nem szeretni, de sokoldalú tehetségét nem lehet elvitatni. Ékesen bizonyítják ezt rendezései is. Egyedi látásmóddal nyúl a darabokhoz, az klasszikus alap mondanivalóba időnként belecsempészve az aktualitást, ezzel közelebb hozva a nagy klasszikusokat is a ma emberéhez.

1995:Vas–Illés–Alföldi: Trisztán és Izolda; Marsha Norman: Jó éjszakát, mama!

1996: Martin Sherman: Hajlam; Jean Anouilh: Colombe

1997: Csehov: Sirály/Madárkák;Alföldi: A Phaedra-story

1998: Shakespeare: A velencei kalmár;Friedrich Schiller: Haramiák/Banditák

1999: Shakespeare: Vihar

2000: Beaumarchais: Figaro házassága

2001: Shakespeare: Hamlet; (2012-ben is megrendezi); Shakespeare: Makrancos Kata; Shakespeare: Macbeth ;Shakespeare: Szentivánéji álom

2002: Friedrich Schiller: Az orléans-i szűz; Ravenhill: Shopping and fucking; Masteroff–Kander–Ebb: Kabaré

2003: Charles Gounod: Faust; Tourner: A bosszúálló tragédiája;Arbuzov: Kései találkozás; Pier Paolo Pasolini: Holnap érkezem; Simon–Coleman–Fields: Sweet Charity;

2004: Shakespeare: The Merchant of Venice (Portland); Giuseppe Verdi: Attila; Arthur Miller: Az ügynök halála; Csehov: Három nővér

2005: Vörös: Sade márki 120 napja; Eötvös: Le balcon; Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára; Kálmán: Csárdáskirálynő; Friedrich Schiller: Stuart Mária; Friedrich Schiller: Don Carlos;Charpentier: Három bibliai történet;

2006: Shakespeare: Rómeó és Júlia; Bertolt Brecht–Kurt Weill: Koldusopera;Molière: Tartuffe;Shakespeare: Szentivánéji álom;

2007: Csehov: Cseresznyéskert;Spiró György–Másik János: Ahogy tesszük

2008: Friedrich Schiller: Don Carlos; Robert Ward: A salemi boszorkányok;Euripidész: Oresztész;

2009: Botho Strauß: A park; Kacsóh Pongrác: János vitéz I.-II.; Tobias Picker: Emmeline; Katona József: Bánk bán – junior; Friedrich Schiller: Ármány és szerelem

2010: Závada Pál: Magyar ünnep; Knut Vaage: Veslefrikk; Martin Sperr: Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból; Képzett társítások – AEGON-estek

2011: Madách Imre: Az ember tragédiája; Verdi: Rigoletto; George Bernard Shaw: Szent Johanna

2012: John Osborne: Hazafit nekünk!; William Mayer: Haláleset a családban; Joe Masteroff-  : Kabaré- A IV. éves színművész osztály vizsgaelőadása; Anton Pavlovics Csehov: Sirály;

2013: Klaus Mann: Mephisto; Szörényi Levente–Bródy János: Kőműves Kelemen; Szörényi Levente–Bródy János: István, a király; Georg Büchner: Danton halála

2014. Aktuális rendezései, szerepei

Május 11-én mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban az Émile Ajar(Romain Gary): Előttem az élet című regényéből készült kamara darabot Alföldi Róbert rendezésében. A darab főszereplői: Rajhona Ádám, Csomós Mari, Lukács Sándor és Margitai Ági.

Május 25-én került bemutatásra a Radnóti Színházban egy másik rendezése Csehov Platonov – Apátlanul című műve. Ebben a darabban Kováts Adél, Jordán Tamás, Petrik Andrea és Adorján Bálint játszották/játsszák a főbb szerepeket.

A napokban mutatják be a „Az őrült nők ketrece” című bohózat Alföldi által rendezett musical változatát.(Pontos dátum: 2014. július 12.) Főszereplők: Stohl András, Hevér Gábor, Csobot Adél (aki az x-faktorban vált ismertté).

Rendezései közben szerepeket is vállal, 2013 szeptemberében mutatták be az „Igenis miniszterelnök úr” című komédiát az Átrium Filmszínházban, amelyben Alföldi játssza az egyik főszerepet, de láthatjuk őt a Vaknyugat című darabban is. Az utolsó óra című kétszereplős darabban Jordán Tamással lép színpadra, vagyis inkább a közönség soraiba, mivel a sorok között járkálva adják elő a darabot.

Alföldi Róbert

Az őrült nők ketrece próbáján

A darabokról bővebben itt olvashatsz, sőt, jegyet is vásárolhatsz:

Mephisto
Danton halála
Csehov Platonov
Alföldi Róbert új rendezései és új szerepei
Az őrült nők ketrece
Igenis miniszterelnök úr!
Az utolsó óra

Alföldi, a Festő, az író

5188be998a11a

Fifike 2007

Alföldi Róbert a színészmesterség és a rendezés mellett belekóstolt a festészetbe is és úgy tűnik, „ízlik neki”. Ezt bizonyítja, hogy 1999-től 2005-ig, minden évben önálló kiállításon mutatta be festményeit. Hogy még mélyebben megismerje a festészetet, még egy festmény becsüs tanfolyamot is elvégzett.

Kiállításait, képeit Budapesten(több helyszínen és alkalommal), Fonyódon, Párizsban, Zsámbékon és Abádszalókon is megcsodálhatta a közönség.

2013-ban Csáki Judittal megírta az „Alföldi színháza – öt nemzeti év” című nagy sikerű könyvet. Helyesebben „Csáki Judit írja, Alföldi kommentálja”, ahogy a Libri kiadó honlapján olvasható.

Alföldi Róbert

Csáki Judit: Alföldi színháza

A könyv az alábbi linkre kattintva megnézhető, megvásárolható.

Csáki Judit: Alföldi színháza

Apró titkok a Művészről

Tudtad, hogy Alföldi gyerekkora óta nagyon szereti a kutyákat, több kutyusa is volt élete során. Jelenlegi kutyája, a Panka névre hallgat és nagyon szereti őt a gazdi?

Volt egy cicája is, egyszerű, házi macska, aki a Luca névre hallgatott?

Tudtad, hogy fő hobbija ma is a festészet?

Tudtad, hogy nyíltan vállalja homoszexualitását, kivívva ezzel számos elismerést és számos elutasítást, ellenszenvet is, főként a jobboldal irányából? Amióta a 2013-ban megjelent „Alföldi színháza – öt nemzeti év” című könyvben nyíltan beszélt nemi identitásáról, folyamatos támadások érik. De ahogy mondani szokták: Alföldi állja a sarat!

2003-ban már jelent meg könyv, a Korona Kiadó gondozásában, amely Alföldiről szólt. A szerző: Vörös Róbert. A könyv címe: Vendégségben-Alföldi Róbert.

Alföldi Róbert

Vörös Róbert könyve

5 kérdés, 5 válasz

1. Mely színházakban volt igazgató Alföldi Róbert?

A Bárka Színházban, majd a Nemzeti Színházban.

2. Mi a hobbija a művésznek?

Festészet.

3. Mikor rendezte az első darabját?

1995-ben a Trisztán és Izolda rendezésével mutatkozott be.

4. Ki írta a 2013-ban megjelent könyvet, amelynek címe: Alföldi színháza?

Csáki Judit.

5. Hol és mikor született a színész?

Kalocsán született 1967. november 22-én.

 

A szerkesztő ajánlata: Olvasd el az alábbi cikkeket is:
József Attila
Balaton
Mátyás király
Műugrás
Mérges

Remélem, tudtunk segíteni.

Szép napot kíván:

az FK-Tudás csapata

www.fk-tudas.hu

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

"Azt mondják, minél többet tud az ember, annál inkább rájön, hogy mennyi mindent nem tud még."

Szilvási Lajos

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.