A Balaton a legnagyobb tó Közép-Európában, Magyarország nyugati részén. Emlegetik „Balcsi”, vagy ’Magyar tenger” néven is, hiszen hazánk legnagyobb állóvize. Hazai és külföldi turisták, pihenni vágyók egyik legkedveltebb célpontja. Énekelt róla Cseh Tamás, Egry József pedig a Balaton festője .
Tartalomjegyzék:
Földrajzi adatok
Nevének eredete
Élővilága
Közlekedés
Művészet
Összegzés:5 kérdés, 5 válasz
Földrajzi adatok
A tó a holocén korban, mintegy 15000 éve kezdett kialakulni. Az akkori száraz éghajlat, valamint a szél mélyítette a medrét, de tektonikus mozgások is hozzájárultak a meder kialakulásához és egységes tóvá válásához. Eleinte ugyanis több apró tavacska alakult ki, majd ezek a tavacskák egységes tóvá váltak kb. 5000 évvel ezelőtt.
A Balaton Nyugat-Magyarországon terül el. Északi oldalán Veszprém megye, Nyugaton Zala megye, délen Somogy megye határolja. Hossza 77 km, legkisebb szélessége 1,3 km, legnagyobb szélessége 14 km. Felszíne 594 km2 Átlagos mélysége 3-3,5 m között van. Ahol legmélyebb a tó, a Tihanyi-kútnál, eléri a 12,5 métert, ugyanakkor a déli parton vannak helyek, ahol 2-300 méter sekélyebb vizet találunk, mire a mélyvízet elérjük. A Balatonban átlagosan 1800 millió m3 víz van, amely folyamatosan változik. A Balaton elsődleges vízforrása a Zala folyó, fő lefolyása pedig a Sió csatorna, amely a Dunába vezeti a tó vizét.
A tó partjának hossza 195 km. Tengerszint feletti magassága 100-105 m körüli. Vize kb. 2 évente cserélődik. A nyári hónapokban vízszintje alacsonyabb, télen és a csapadékosabb időszakokban magasabb, tehát állandóan változó. A XIX. században épült déli vasútvonal védelme érdekében valamelyest állandósítani kellett a Balaton vízszintjét, ekkor, (de előtte már többször is) törték át a Siót elzáró turzásokat. Végleges megoldást azonban csak az 1976-ban megépült siófoki zsiliprendszer jelentett. A rendszer segítségével biztonságosan szabályozható és tartható a víz szintje a tengerszint felett 104 m-en.
Vízengedés a Balatonból Siófokon.
A magyar tenger körül 179 település található, amelyeknek összlakossága 155000 fő körüli. Ez azonban nyáron akár a kétszeresét is elérheti, tekintettel a számtalan tókörnyéki nyaralóra, ahová a tulajdonosok a nyári hónapokban leköltöznek. Mivel a Balaton éghajlata nagyon hasonló a mediterrán vidékekéhez, a tó ideális üdülő-nyaralóhely. A napos órák száma átlagosan eléri az évi 2000 órát is, ami kb. a Francia Riviéráéval azonos.
Linkek:
Balatoni érdekességek
A tó adatai
Hasznos tudnivalók
Nevének eredete
A név eredetét illetően többféle verzió is létezik. Egyes vélemények szerint egészen a római korig nyúlik vissza a név eredete, Lacus Pelso, azaz sekély tó volt az eredeti név, ebből azonban a mostani nevét nehéz lenne eredeztetni.
Sokkal valószínűbb a szláv blato, mint eredet, ami mocsarat, lápot jelent.
A németek Plattensee néven emlegették, így nagy valószínűséggel a név végül úgy alakult ki, hogy a szlovák Blatenské-Jazero, illetve a szlovén, Blatno jezero nevet a német anyanyelvűek önmaguk számára érthetővé tették a blatno szó platten-re cserélésével. Blatno –platten—blatten..Balaton.
Linkek:
Kialakulása és nevének eredete
A tó neve
Nevének eredete
Élővilága
A tó növény – és állatvilága igazán gazdagnak mondható még manapság is, amikor azt hinné az ember, hogy a milliónyi nyaraló vendég elüldözi az állatokat a Balaton békéjének folyamatos megzavarásával.
Növényei főként algafajok, hínárfélék,(pl békalencse), valamint az északi parton lévő nádasok. Ezeken belül megtalálható a fedőnád(Phragmithes australis), a zsombéksás(Carex elata), a tavi káka(Schoenoplactus lacustris) és a keskenylevelű gyékény(Typha augustipholia)
A Balatonban élő leggyakoribb halfajok a következők:
A balin(Blicca aryroleuca), a csuka(Esox lucius) , a compó(Tinca tinca),a domolykó(Leuciscus cephalus)és a fogassüllő(Stizostedion lucioprrca), a garda, más néven balatoni hering(Pelecus cultratus), a harcsa(Silurus glanis),tőponty(Cyprinus carpio),a dévérkeszeg(Abramis brama),mint őshonos halfajok és az angolna(Anguilla anguilla), a busa(Hypophthalmichtrys molitrix) és az amur(Ctenopharygodon idella), mint betelepített halfajok teszik lehetővé , hogy a tó nem csak a fürdőzők, de a horgászok paradicsoma is.Az utóbbi években a kutatók egy új halfajt is felfedeztek a Balaton vízgyűjtőjében, az amúri géb-et(Perccottus glenii), amelyet eddig csak a Tisza vízgyűjtőjében találtak. Nagy feladat elé állította ez a felismerés a természetvédőket, hiszen az amúri géb komoly veszélyt jelent pl a lápi pócra, mivel nagyon agresszív inváziós halfaj.
A hazai védett halfajok listáját itt megtalálhatod:
Védett halak Magyarországon
A vízben és partján élnek még kagylók, rákok, vagy épp a sokféle egysejtű, édesvízi szivacs,(pl az endogén balatoni szivacs)békák és természetesen szúnyogok is.
Madarak közül leggyakrabban láthatunk a parton, vagy a tó fölött repülve, esetleg épp a vízen úszva réceféléket, dankasirályt(Larus ridibundus), küszvágó csért(Sterna hrundo),bütykös hattyút(Cygnus olor), kormoránt(Phalacrocorax carbo) és egyre gyakoribb, egyre több a búbos vöcsök(Podiceps cristatus) is.
Egry József
www.balatontipp.hu
Forrás:
Közlekedés
A Balatonhoz utazhatunk ma már szinte mindenféle járművel. Utazhatunk autóbusszal, vonattal, személyautóval, vagy akár repülőgéppel is, mivel ma már az egykori szovjet repülőtéren, Sármelléken elindult a polgári repülő forgalom.
Vonatok az Északi-partra: Budapestről a Balatonhoz 19 közvetlen járat közlekedik nyaranta, emellett átszállással is utazhatunk 3 vonaton. Háromféle új vonattipus közlekedik, így a Kék hullám Budapest és Tapolca között kétóránként, a Tekergő, (amely kiváló csoportok utazásához és kerékpárok szállításához is),naponta ötször és a Katica, amely Budapest-Balatonfüred között kétóránként közlekedik . Székesfehérvártól minden állomásnál megáll. Különlegessége még a babakocsis és kerekesszékes utazás megkönnyítése a vonat alacsony rámpája és tágas kialakításának köszönhetően.
Vonatok a Déli-partra:
Nyáron a Déli- partra is kétóránként közlekednek vonatok.
A Bagolyvonat éjszaka közlekedik június 14-től augusztus 25-ig csütörtök, péntek és szombati napokon az alábbi menetrenddel:
Bp. Déli (22:40) – Siófok (00:52) – Fonyód (01:54)
Bp. Déli (23:40) – Siófok (01:50) – Fonyód (02:45) – Keszthely (03:30)
Fonyód (02:07) – Siófok (03:05) – Bp. Déli (05:14)
Keszthely (23:14) – Fonyód (00:01) – Siófok (00:58) – Bp. Déli (03:04
Az Ezüstpart expressz Miskolc – Balatonszentgyörgy között,
az Aranyhíd expressz Szeged – Fonyód között,
Forrás:www.elvira.hu
Autóbusszal is számtalan helyről közvetlenül megközelíthetjük a Magyar tengert, az alábbi linken megtalálható az országos, hivatalos autóbusz menetrend:
Autóbusz menetrend
A Balaton egy bringás szemszögéből:
Hajózás a Sión
Kompközlekedés a tavon:
1846. szeptember 21-én indult meg a Balatonon a személyhajózás. Ekkor bocsátották vízre az első balatoni gőzhajót, a Kisfaludyt. Azóta, a folyamatosan fejlődő Balatoni Hajózási Zrt. számos hajója kínál kellemes utazást és egyben kirándulást hajóin, kompjain.
Komp és hajó menetrend:
Komp menetrend
Sétahajó
Forrás:
www.balatonihajozas.hu
Művészet
Egry József(1883-1951) neve szorosan kötődik a tóhoz. Úgy is emlegetik, hogy a Balaton festője. A művész 1883-ban született Újlakon és 1951-ben halt meg Badacsonytomajban.
A művész tanulmányait Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolán végezte 1906-tól, majd 1911-ben Belgiumban és Franciaországban is ismerkedett a festészettel. Badacsonytomajra az első világháború vezette. Itt lábadozott ugyanis. A táj szépsége, a tó varázsa annyira megérintette a lelkét, hogy 1918-ban itt telepedett le és élt, alkotott élete végéig. Halála után Badacsonyi házában emlékmúzeumot nyitottak.
képek forrása:
isola-bella.hu
A csopaki művésztelep rendszeresen szervez művészeti táborokat fiataloknak.. A művésztelep vezetője Rényi Katalin képzőművész.
Címe: 8229 Csopak, Deák F. u. 9.
Nyaranta szerveznek táborokat a rajz, festészet, reklámgrafika,képregény,divattervezés, formatervezés, építészet és fotó-videó szerelmeseinek.
Balatonfüredi Művészeti Fesztivál címmel 2014-ben már 12. alkalommal kerül megrendezésre egy rangos kulturális esemény. Célja a kulturális értékteremtés, a kultúra megőrzése, ápolása, megismerése.
2014-ben a rendezvény sorozat időpontja:
2014. június 29-től 2014. július 5-ig.
Balatonszárszó egy nagyon szomorú eseményről lett igazán híres. Itt halt meg József Attila, az egyik legnagyobb magyar költő 1937-ben.
Egykori szálláshelye, ahol életének utolsó heteit töltötte,(1937.11.05-1937.12.03 között) a Horváth-panzió, 1957 óta múzeumként őrzi a költő emlékét.
A múzeum címe:
8624 Balatonszárszó, József Attila utca 7.
Telefonszáma:
+36/84-343-199, vagy +36/30-864-9134
Email címe: jaemlekhaz.szarszo kukac gmail.com
Nyitvatartási ideje:
Április 11-június 30-ig: kedd-vasárnap 10-17-ig
Szeptember 01-október 31-ig kedd-vasárnap 10-17-ig
Július 01-augusztus 31-ig hétfő-vasárnap 10-12-ig és 16-21-ig.
Nyitvatartási időn kívüli látogatásra is van lehetőség, előzetes egyeztetés alapján.
József Attila: (A hullámok lágy tánca …)
A hullámok lágy tánca s odaát
a lombok gyenge lejtése az éjjelt
lassudan hozták s csillagok raját
hívták reszketni az egekre széjjel.
Így ők. S az érzelmek is csendesen
mozdulnak benn a szívben ringatóan,
emlékezés visszfénye, szerelem
hatalma ring, mint a nagy víz a tóban.
Én nem értem, csak érzem az egészet.
Itt tangót jár a sok lány és fiú,
a sok számító, kedves és hiú.
Mert ez itt egy divatos nyári fürdő.
De némán, hiszen ráér a természet,
a zene mögött zúg az örök erdő.
1936 nyara
Összegzés:5 kérdés, 5 válasz
1.Mennyi víz van a Balatonban?
Átlagosan 1800 millió m3 víz van benne, amely érték folyamatosan ingadozik.
2.Melyik volt az első balatoni gőzhalyó?
A Kisfaludy.
3.Kit neveznek a Balaton festőjének?
Egry Józsefet, aki számtalanszor megfestette a tavat és környékét.
4.Melyik csatorna segíti a tó vízszabályozását?
A Sió, a Siófoknál kiépített zsiliprendszer segítségével.
5. Miről híres Balatonszárszó?
Itt halt meg József Attila 1937-ben, de a rendszerváltás utáni években a Farkasházy Tivadar által szervezett híres „Szárszói találkozók” is híressé tették.
A szerkesztő ajánlja: Olvasd el az alábbi cikkeket is!
Remélem, tudtunk segíteni.
Szép napot kíván:
fk-tudas.hu szerkesztősége
Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel: