Andragógia

Az andragógia a felnőttképzés tudománya.

Tartalomjegyzék:

története

területei

feladatai

andragógia szak

források

 

Története

Az andragógia szó a felnőttképzéssel foglalkozó tudomány. Maga a szó egy szóösszetétel: andros-férfi és ago vezetni szavakból ered.
A tanítás már az ősidőktől kezdve jelen van az emberiség életében – mítoszok, vallásos szövegek, törvénymagyarázatok formájában.
A módszeres felnőttoktatás a görög demokrácia idején jelenik meg, a szofisták kezdik el: retorikát, grammatikát és logikát oktattak.
Maga az andragógiai szellemű gondolkodás a 14. században jelenik meg Comenius embernevelési és Rotterdami Erasmus humanista személyiség-koncepciójával.
A felnőttképzés központja ekkor még a vallási nevelés, hisz a tanintézmények az egyház irányítása alatt álltak. A könyvnyomtatás megjelenése és elterjedése is elősegítette a tanítás fejlődését.
Az intézményesített felnőttképzés a 18. században kezdődik meg, egyrészt a vallás megerősítésének céljából, másrészt ekkor már nagyobb igény jelentkezik a tanulásra, amit az első ipari forradalom követelt meg. Elterjednek a Vasárnapi iskolák, melyekben eleinte gyermek-istentiszteleteket tartottak, idővel viszont a felnőttek is részt vettek. Az angliai Nottinghamben 1798-ban megnyitnak egy önálló felnőttiskolát.
A 18. században elterjedő filozófia a felvilágosodás az emberek közötti különbségek okozójának a tudatlanságot tekinti, melyet megfelelő műveléssel meg lehet szüntetni.
A 19. századra a könyv az önművelés egyik legfontosabb eszköze lett, olvasókörök, kölcsönkönyvtárak pedig elterjedté válnak a művelődni vágyók körében.
Európában népfőiskolai mozgalom kezd elterjedni, hiszen az oktatás nem volt sem elérhető mindenki számára a felsőoktatást pedig csak a jómódúak engedhették meg.
A második ipari forradalom (1871-1914) is nagy hatással volt a felnőttképzés fejlődésére, hisz a gépek kezelése megfelelő szakértelmet követelt. A szövetségekbe és pártokba szerveződött munkások tanfolyamokat indítanak. Meghosszabbodott az átlagéletkor, emellett az idősebb korosztály is egyre jobban szeretne művelődni.
Az andragógia szót Alexander Kapp használta először a 19. század első felében. Az iskola rendszerén belüli szervezéssel először Pöggeler foglalkozott 1957-ben kiadott Bevezetés az andragógiába című könyvében. A képzést különböző résztudományokra osztja fel:

  • pedagógia – a felnövekvő nemzedék nevelésével és oktatásával foglalkozik
  • andragógia – felnőttekkel
  • gerontológia – idősekkel való foglalkozás

image

Knowless már módszertanilag is megkülönböztette a pedagógiát és az andragógiát.

malcolm_knowles

Malcolm Knowles

Ma az andragógiai tudomány legfőbb problémája az, hogy kit lehet felnőttnek minősíteni.

Területei

  •  Felnőttnevelés:  a nagykorú és felnőtt ember céltudatosan megszervezett fejlesztése
  • Felnőttoktatás: a nevelés az ismeretnyújtás és elsajátítás által valósul meg. Két fő formája van: iskolarendszeren belüli és kívüli. A felnőttnevelés nagyobb önállóságra törekszik, közvetettebb az irányítás a tanulási folyamat során.
  •  Felnőttképzés: szakmai képzésre, továbbképzésre, átképzésre irányuló tevékenységet végez

Feladatai

  • a felnőttképzés, szociális munka leírása és megfigyelése
  • az andragógiai tevékenységet szabályozó elméletek kialakítása és kipróbálása
  • normatív elméletek kipróbálása – képesek-e következetes és logikus ismeretanyagként hatni

Andragógia szak

Szent István Egyetem

Kodolányi János Főiskola

Zsigmond Király Főiskola

Dunaújvárosi Főiskola

Nyugat-Magyarországi Egyetem

Debreceni Egyetem

Gazdálkodástudományi Intézet

Eszterházy Károly Főiskola

Pécsi Tudományegyetem

Szegedi Tudományegyetem

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Eötvös Loránd Tudományegyetem

 5 kérdés, 5 válasz

Mi az andragógia?
A felnőttképzéssel foglalkozó tudomány.

Mikor kezdtek az emberek ezzel foglalkozni?
Az első képzést a szofista filozófusok kezdték el 2000 éve.

Ki és mikor használta először a szót?
Alexander Kapp használta először a 19. század 2. felében.

Melyik nemzetközi szervezet foglalkozik felnőttképzési kérdésekkel?
Az UNESCO.

Mik az andragógia területei?
Felnőtt nevelés, oktatás, képzés.

Kép forrás

www.vjk.ppke.hu

eduline.hu

infed.org

Forrás

tk.sze.hu

www.luiboy.ingyenweb.hu.

gallery.site.hu.

Szerkesztő ajánlja, nézd meg a következő témákat is

Verőce

skarlát

Ryan Reynolds

repülőnap

villamos

Reméljük tudtunk segíteni. Szép napot!

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.