Gemenc Volán

A Gemenc Volán Zrt. elsősorban a Tolna megyei autóbuszközlekedési igényeket elégíti ki, de a környező megyeszékhelyekre, Budapestre és más nagyobb városokba is indít járatokat, ahogyan Európa legtöbb országába is vállal különjárati tevékenységet.

Tartalomjegyzék:

Története
Járatai
Autóbuszai

 

 

A Gemenc Volán története

 

A Gemenc Volán immár több mint hatvan éves múltra tekint vissza. Jogelődje 1949-ben jött létre Nemzeti Teherfuvarozó Vállalat néven, de ez az elnevezés és a vállalati forma is többször változott az ötvenes években: TEFU, MÁVAUT, AKIG, AKÖV.

1961-ben alakult meg szekszárdi telephellyel a 11. sz. AKÖV Vállalat, melyet a Gemenc Volán közvetlen jogelődjének tekint.

A „Volán”cégnév 1970-ben jelent meg, ekkor a szóban forgó vállalat ismét nevet váltott Volán 11. sz. Vállalatra. A vállalatok számmal való megkülönböztetése 1984-ben szűnt meg, ettől kezdve az egyes cégek különböző fantázianeveket választottak, így alakult ki a Gemenc Volán név.

A cég egészen az 1990-es évek elejéig személy- és árufuvarozással foglalkozott, de profiltisztítás után már csak személyszállítást végzett.

1992. december 31-én a KHVM miniszter alapította meg a 100%-ban állami tulajdonban lévő Gemenc Volán Autóbuszközlekedési Részvénytársaságot. Ez az elnevezés 2006-ban változott Gemenc Volán Autóbuszközlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaságra – hivatalos neve a mai napig ez.

A Gemenc Volán törekszik arra, hogy szolgáltatásai biztonságosak, pontosak és kényelmesek legyenek. Ennek érdekében vezették be 2001-ben az ISO 9001:2008 minőségirányítási rendszert, mely a legszigorúbb nemzetközi követelményeknek is megfelel.

 

A Gemenc Volán járatai

 

A Gemenc Volán alapvetően a Tolna megyében fellépő személyforgalmat bonyolítja, helyközi járataik a megye mind a 108 települését bekapcsolják a hálózatba.

A társaság központja Szekszárdon található, ahol szerviz is van, vállalják valamennyi gépjármű járműfenntartó tevékenységének elvégzését.

Pályaudvaraik Szekszárdon, Bonyhádon, Dombóváron, Pakson, Gyönkön, Tamásiban és Dunaföldváron vannak.

Helyi autóbuszközlekedést Szekszárdon, Bonyhádon, Pakson, Tamásiban és Bátaszéken biztosítanak.

A Gemenc Volán távolsági járatai közlekednek a szomszédos megyeszékhelyekre, Budapestre és más nagyobb városokba is.

Különjárataikat Európa szinte összes országába kérhetjük.

Vannak ugyanakkor szerződéses járataik is (pl. a Paksi Atomerőmű dolgozóit szállítják).

 

Menetrendkereső – távolsági, helyközi járatok

Helyi járatok menetrendje

 

A Gemenc Volán autóbuszai

 

A Gemenc Volán autóbuszainak száma 245. Hivatalos színük fehér alapon zöld csík.

 

C56

A belföldre különjáratot vállaló busz 47 ülőhellyel, légbefúvóval és rádió-magnóval rendelkezik.

C56

C56

CREDO EC 11

30+1 ülőhely, 60 állóhely, kalaptartó és kiegészítő fűtőkészülék található benne.

CREDO EC 11

CREDO EC 11

E98

Az emelt utasterű, összesen 47, dönthető és szélesíthető üléssel felszerelt buszban találunk légkondicionálót, rádió-magnót, WC-t, videot, mikrofont, italautomatát. Belföldre és külföldre is vállal különjáratot.

E98

E98

IK250

A belföldre különjáratot vállaló jármű 48 dönthető üléssel rendelkezik, valamint légbefúvóval, rádió-magnóval és mikrofonnal.

IK 250

IK 250

IK256

45 dönthető üléssel, légbefúvóval, rádió-magnóval és mikrofonnal felszerelt autóbusz, mely belföldre bérelhető.

IK256

IK256

IK256/44

44 ülőhelyes, légbefúvóval és rádió-magnóval rendelkező jármű. Belföldre vállal különjáratot.

IK256/44

IK256/44

IK280

Háromajtós és négyajtós változata van. Előbbi 50 ülőhellyel és 77 állóhellyel rendelkezik, míg utóbbin 34 utas foglalhat helyet, az állóhelyek száma pedig 116. Különjáratot vállal belföldre.

IK280

IK280

IK395 – E95

49 dönthető ülés, légkondicionáló, rádió-magnó, mikrofon és italautomata tartozik a jármű felszereltségébe, mellyel belföldre és külföldre is utazhatunk.

IK395 - E95

IK395 – E95

IK396

Emelt utasterű busz, mely 47 dönthető, szélesíthető ülést tartalmaz, valamint légkondicionálót, WC-t, rádió-magnót, videot, mikrofont és italautomatát. Belföldre és külföldre szállít.

IK396

IK396

IK397

Emelt utasterű, 55 ülőhelyes busz dönthető és szélesíthető székekkel. Találunk benne egy 6 fős tárgyalót, WC-t, légkondicionálót, rádió-magnót, videot, mikrofont, italautomatát. Belföldre és külföldre is vállal szállítást.

IK397

IK397

IK415

41 ülőhelyes, légbefúvóval és rádió-magnóval felszerelt jármű. Belföldre utazhatunk vele.

IK415

IK415

IK435

A belföldre különjáratot vállaló autóbusz 61 ülőhellyel rendelkezik, valamint légbefúvóval és rádió-magnóval.

IK435

IK435

MB 0345 C

Szóló változat, Mercedes O 345 C CONNECTO típus. Ülőhelyeinek száma 41, míg 44 állóhellyel rendelkezik. Kalaptartót és kiegészítő fűtőkészüléket találunk benne.

MB 0345 C

MB 0345 C

MB 0345 G

Csuklós változat, Mercedes O 345 G CONNECTO típus. 58+1 ülőhellyel, 83 állóhellyel. Tartozékai: kalaptartó, kiegészítő fűtőkészülék.

MB 0345 G

MB 0345 G

MB 0350 Tourismo

Mercedes O 350 RHD Tourismo típusú, összesen 51 ülőhellyel rendelkező jármű, melynek ülései dönthetőek és a folyosó felől kihúzhatóak, továbbá 2 pontos biztonsági övvel, kartámasszal, lehajtható asztalkával, csomaghálóval és lábtartóval látták el őket. A busz rendelkezik légkondicionálóval, kiegészítő fűtőkészülékkel, továbbá vizes toalettel, konyhával, szeméttárolóval, két monitorral (CD, DVD lejátszási lehetőség) is. Üvegei hőszigeteltek. Különjáratot vállal külföldre és belföldre egyaránt.

MB 0350 Tourismo

MB 0350 Tourismo

NABI 700 SE

37 ülőhellyel, valamint 46 állóhellyel rendelkezik. Találunk benne kalaptartót és kiegészítő fűtőkészüléket.

NABI 700 SE

NABI 700 SE

SCANIA IRIZAR Intercentury

Az 55 dönthető ülőhellyel rendelkező busz belföldre és külföldre is vállal különjáratot. Tartozékai a légkondicionáló, a rádió-magnó, video, mikrofon, sőt, még italautomatát is találunk benne.

SCANIA IRIZAR Intercentury

SCANIA IRIZAR Intercentury

Kapcsolódó linkek:

Gemenc Volán elérhetőségek

Volán

Volán új menetrend

Volán nemzetközi autóbuszvonalak

 

Agria Volán

Alba Volán

Bács Volán

Bakony Volán

Balaton Volán

Borsod Volán

Hajdú Volán

Hatvani Volán

Jászkun Volán

Kapos Volán

Kisalföld Volán

Körös Volán

Kunság Volán

Mátra Volán

Nógrád Volán

Pannon Volán

Somló Volán

Szabolcs Volán

Tisza Volán

Vasi Volán

Vértes Volán

Zala Volán

 

5 kérdés, 5 válasz:

 

K: Melyik megye autóbuszközlekedési igényeit elégíti ki a Gemenc Volán?

V: Tolna megyéét.

 

K: Mikor jött létre a Gemenc Volán jogelődje és milyen néven?

V: 1949-ben, Nemzeti Teherfuvarozó Vállalat néven.

 

K: Hol található a Gemenc Volán központja?

V: Szekszárdon.

 

K: Hány autóbusszal rendelkezik a Gemenc Volán?

V: 245 autóbusszal.

 

K: Mi a Gemenc Volán hivatalos színe?

V: Fehér alapon zöld csík.

 

Forrás:

Wikipédia

gemencvolan.hu

 

A képek forrása: gemencvolan.hu

 

Reméljük tudtunk segíteni.

Kellemes napot!

fk-tudas.hu szerkesztősége

 

A szerkesztő ajánlja, olvasd el az alábbi témákat is:

Emmi

Debreczeni Zita

Zoom

Vörös

Vidéki

 

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.