Kárpátia

A zenekar 2003-ban alakult meg. 3 taggal indult a csapat: Petrás János (basszusgitár,ének), Csiszér Levente (gitár) és Bankó Attila (dobos) személyében. Írnak saját számokat illetve régi magyar dalokat dolgoznak fel. A témáikat történelmi események vagy könyvek ihletik meg.Már ebben az évben  a Hol vagytok, székelyek? illetve az Így volt! Így lesz! című albummal álltak elő. Rövidesen csatlakozott a csapathoz Bíró Tamás (gitár) és Galántai Gábor (billentyű).

Az elkövetkezendő években megjelent albumaik:

2004- Tűzzel,vassal

2005- Hősi énekek

2006- Piros, fehér, zöld

2007- Istenért, hazáért

2008- Idők szava

2009- Regnum Marianum; Szebb jövőt!

2010- Utolsó percig

2011- Bujdosók; Justice for Hungary

Ebben az évben kivált a zenekarból Csiszér Levente és Bíró Tamás, helyükre Bäck Zoltán és Szíjártó Zsolt került.

2012- Rendületlenül

2013- A Száműzött

Szeretlek

Ez a dal a Tűzzel,vassal című albumukon hallható!

Tábori Posta

Hol a magas hegyek júniusban fehér kucsmát hordanak
És pisztrángrajok úsznak el a korhadozó híd alatt
Hol lenn a völgyben kétszáz kémény füstfelhőket ereget
Élt egy asszony magányosan, férjéről várt híreket

Két éve már, hogy tábori lap nem oldotta magányát
Reménykedve várta mégis minden nap a postáját
A kertkapuhoz kisétálva leste meg a hírhozót
És könnyes szemmel sétált vissza, ma sem kapott semmi jót

Egy nap aztán furcsa levél érkezett a címére
Csináltasson igazolványt megváltozott nevére
Megírták, hogy mikor menjen, melyik házba és hova
Így lett Kovács Máriából Maria Kovachova

Ki tudja már, mennyi hosszú év repült el azóta
Hogy utoljára levelet hozott ki neki a posta
Esténként férje fényképét fekteti párnájára
Beszél hozzá, simogatja és hűségesen várja

Egyszer aztán nyílt az ajtó és ott állt a vén baka
Mankójára támaszkodva a fogságból tért haza
Nem szóltak, csak nézték egymást, mint szerelmük hajnalán
Nézte egymást némán az az ifjú és a szép leány

A zenekarról bővebben:

karpatiazenekar.hu

Hivatalos Facebook Oldal

Dalszövegek

zeneszoveg.hu

dalszöveg blogspot

hungarianrockband

Idézetek

Citatum

Videoklipek

Zeneajánló

Youtube

Letölthető zenék, tabok, kották

mp3juices.com

letolteskereso.hu

Csengőhangok

letolteskutato.hu

Gitartab

2013 Koncertek és jegy vásárlás

Jegyáruház

 

Kárpátia étterem

Kárpátia étterem

Kárpátia étterem

Az étterem Budapesten, az Erzsébet híd pesti hídfőjéhez és a Ferenciek terén megálló kék metró közelében található. 1877-ben nyílt meg itt a legelső étterem. A Kárpátia nevet 1934-ben kapta és azóta is használják. 1949-től állami tulajdonban volt, majd 1957-ben a HungarHotels részét képezte. Ma 6 terem és számos szolgáltatás várja a vendégeket. A jó hangulatról esténként Sárközi Lajos és zenekara gondoskodik.

Bővebb információk:

Kép forrás:

rockpont.blogspot.sk

karpatia.hu

Forrás:

wikipedia.org

zeneszoveg.hu

kulturaonline.hu

 

Reméljük tudtunk segíteni.

Szép napot!

FK-Tudás Csapata

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

Advertisement

2 comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.