Liszt Ferenc

Liszt Ferenc

Liszt Ferenc 19. századi zeneszerző, virtuóz zongorista, tanár, karmester  és szabadkőműves mester.

Liszt Ferenc portré

Liszt Ferenc portré Festette: Barabás Miklós

Liszt Ferenc sírja

Liszt Ferenc sírja Bayreuthban Forrás: Wikipédia

 

Liszt Ferenc 1811 október 22-én született Doborján /Ma Bayreuth, mivel a trianoni békekötés után Ausztriához csatolt területen helyezkedik el /  és itt is halt meg 1886 július 31.-én.

Liszt Ferenc édesapja Liszt Ádám / Eszterházy herceg hivatalnoka volt/ felismerte a gyermek remek képességeit és támogatta azt.

Már kilenc éves korában zongorázott Pozsonyban és Sopronban bemutatva tudását a nyilvánosságnak , majd Bécsben tanult tovább, 1822-ben jelent meg első műve nyomtatásban. 11 évesen több koncertet adott Bécsben, Pesten és Budán. Kérte felvételét a párizsi Konzervatóriumba, de nem vették fel. Tanult tovább zeneelméletet és ellenpontot, közben hangversenyezett Londonban, Franciaországban, Svájcban, Olaszországban, Portugáliában,  végig zenélte európát. Közben találkozott Chopinnel, Berliozzal és tanult- tanult lelkesen mindkettőjüktől. Tanár a genfi konzervatóriumban 1835-ben.  Koncertjeinek bevételével támogatta 1838-as árvízkatasztrófa áldozatait, de bőkezűen járult hozzá a bonni Beethoven- emlékműhöz is. Oroszországi koncertjén ismerkedett meg szerelmével Carolyne hercegnővel s közben ismerkedett az orosz zenével.Weimarban karmester volt az udvarnál miközben tanított.

Életének pillanatképeit többen vitték filmre Magyarországon és külföldön egyaránt. A vándorló és folyamatosan tanuló, koncertező zongorista élete mozgalmas és fordulatos volt. Nem csak a tudás vágy volt határtalan, segítő készsége is.  Segítette a budapesti Zeneakadémiát és tanárként is részt vett az akadémia életében. Haláláig tanított és támogatott ifjú zenészeket. nem véletlen, hogy a diákjai díszsorfalat álltak a koporsója mellett is.

Munkássága:

1400 zeneművet komponált, ebből 400 csak zongorára komponált, de szimfónia és mise is szerepel művei között.

Írt esszéket több témában,  a művészek helyzetéről, magyarországi cigány zenéről ez utóbbit sok kritika érte.

 

Liszt Ferenc emlékének tiszteletére

Liszt Ferenc-Díj  a legmagasabb zenei elismerés, amelyet a magyar állam adhat.Magyarország e híres  szülöttjének nevét utcák, utak, terek, iskolák viselik, társaságok, bolt:

Liszt Ferenc –

  • Emlékmúzeum és Kutatóközpont Budapest VI. ker.  Itt lakott az Akadémia tanáraként.
  • Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont előtere

    Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont előtere
    Forrás: Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont

  •  Zeneművészeti Egyetem  Budapest Liszt Ferenc tér 8

    Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem

    Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem forrás: Wikipédia

  •  Művészeti Iskola Szekszárd
  • Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Magyarország öt repülő tere közül a legnagyobb és legismertebb, két terminálon fogadja- indítja a világ minden tájáról- tájára a repülőgépeket.  Bármelyik Terminálra is érkezik az utas minibusszal, vonattal, autóval folytathatják útját  tervezett magyarországi úti célja elérése érdekében. Menetrendről és egyéb  szolgáltatásokról a Elektronikus szolgáltatás

    Budapest Liszt Ferenc Repülőtér Terminál 2

    Budapest Liszt Ferenc Repülőtér Terminál 2
    forrás: Wikipédia

 

    •  Általános Iskola Budapest, Zalaegerszeg

  •  Ének- Zenei Általános Iskola Hódmezővásárhely
  •  Zeneiskola Győr, Baja, Kaposvár, Pécs

 

 

Remélem segíthettem!

Forrás: Wikipédia

 

 

 

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

Könyvek legjobb barátaim.

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.