Nyílászáró valamilyen ember alkotta építménybe történő be- ill. kijutására szolgál. Ajtót és ablakot jelent.
Tartalomjegyzék:
Történet
Készülnek
Behelyezzük
Történet
A házak építése is sokat fejlődött az évszázadok alatt így az ajtók és ablakok is nagy fejlődésen mentek át. Míg az indián sátrakban, iglukban, szalma-, nád-, sárkunyhókban volt egy ajtó és a tetőn vagy a falon egy nyílás, ahol a füst kitudott szállni és a fény beszűrődni némi világosságot okozva a bent levő embereknek. Az egyiptomiak már véstek a falakba nyílásokat. A görögök már nagyobb réseket készítettek, melyek a belső a ház közepén található udvarra nézett. A rómaiak már szép tágas ablakokat készítettek és itt használta először üveget. Kínában, Japánban és Koreában papírral fedték be az ablakokat. Zsalukat, rácsokat használtak több helyen is a világban. Ez arra volt jó, hogy az elemeket és a nemkívánatos látogatókat kívül tartotta, lehetett szellőztetni és világosság is volt, de az apró rovaroknak nem volt akadály. A középkorban már a stílusok alakulása is megjelent az ablakokon is, barokk, román, gótika és nem csak a templomokban. A szegény embereknek nem volt pénzük üvegre, akkor hólyagpapírt használtak üveg helyet.
Készülnek
Ma már nagy a választék ajtó, ablak terén. Fából, fémből, műanyagból legyen? Hőszigetelt vagy mégsem? Mekkora legyen? Ezek a kérdések válaszra várnak, de mindenkinek magának kell megválaszolnia és annak megfelelően választania. Egy kis segítség:
Link:
Bemutatkozás – Nyílászáró Centrum Szeged – Fa és műanyag …
Ajtó Ablak Birodalom: Bejárati Ajtó | Műanyag Ablak | Nyílászáró
Ajtó-Ablak-Profil Kft. – Kezdőlap
Behelyezzük
Amikor eldöntöttük, hogy ez lesz a miénk, akkor szembe találkozunk egy újabb kérdéssel. Hogyan kerül a helyére?
Íme egy kis segítség:
Kérdés/válasz
1, Hol jelent meg az ablak őse először?
Válasz: Egyiptomban.
2, Hol használtak először üveget az ablakban?
Válasz: Rómában.
3, Miből készülhetnek a nyílászárók?
Válasz: Fémből, fából, üvegből, műanyagból.
4, Lehet készíteni méretre?
Válasz: Igen, csak a megfelelő szakembert kell választani.
5, Beállítását is az végzi aki elkészíti őket?
Válasz: Nem, egy jó kőműves tökéletesen betudja állítani őket és a szigetelést is megcsinálja.
Szerkesztői ajánlások:
Remélem tudtunk segíteni!
Szép napot kíván az FK Tudás Csapata!