Október 23

Október 23-a, az 1956. évi forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a Magyar Köztársaság 1989. évi kikiáltásának napja.
Tartalomjegyzék:

1956 Október 23. Képekben:
Tüntetők jelszavai:
1956. október 23.: versek, idézetek
Az én `56-om
1989. Október 23.
2006. Október 23.
2014 AZ OKTÓBER 23-I NEMZETI ÜNNEP PROGRAMJAI
Állami ünnepség 2013. október 23. Budapest

Magyar nép diktatúra elleni forradalma és a szovjet megszállás elleni fegyveres felkelése 1956. október 23-án kezdődött.
1956. október második felében a kommunista diktatúra elleni országos tiltakozás 23-án vált forradalmivá. A Bem-szobornál tartott tüntetés hamarosan rendszerellenes tömegdemonstrációvá válik és a tömeg a Parlament elé vonult. A tömeg ekkorra már kétszázezer főre emelkedett, itt meghallgatták Nagy Imre beszédét. Dózsa György úti Sztálin-szobrot közben ledöntötték a tüntetők. Ostromállapot alakult ki a Magyar Rádió épületénél, és reggelre a fegyveres felkelők elfoglalták. A forradalmat a szovjet csapatok verték le, majd a Kádár kormány megtorlása követte. Ezek után évtizedeken keresztül október 23-át megünnepelni tilos volt. A forradalmat ellenforradalomnak nevezték. 1988-ban követelik Nagy Imre és a kivégzett mártírok rehabilitációját, egy év múlva több százezres tömeg előtt újra temetik Nagy Imrét és társait.
1989. október 23-án az akkori megbízott államfő, Szűrös Mátyás a Parlamentnél a III. Magyar Köztársaságot kiáltja ki.
1991-ben az Országgyűlés nemzeti ünneppé nyilványítja.

 

Nagy Imre

Nagy Imre

Nagy Imre és mártírtársai kivégzése:

patacsipilvax.hu

 

1956 Október 23. Képekben:

1956 október 23 (radiotakarunk.com )

1956 október 23 (radiotakarunk.com

1956 október 23  (hotdog.hu)

1956 október 23 (hotdog.hu)

1956 október 23 (www.mult-kor.hu )

1956 október 23 (www.mult-kor.hu )

 

1956 október 23 könyvek, filmek listája:

osaarchivum.org

oktober23.

 

 

Tüntetők jelszavai:

Nagy Imrét a kormányba, Rákosit a Dunába!

Aki magyar – velünk tart!

Nem állunk meg félúton, sztálinizmus pusztuljon!

Mindenország katonája, – menjen saját hazájába!
Vesszen az önkény, – éljen a törvény!

 

 

1956. október 23.: versek, idézetek

Tamási Lajos:
Piros a vér a pesti utcán (részlet)
Piros a vér a pesti utcán,
munkások – ifjak vére folyt,
– a háromszín-lobogók mellé
– tegyetek ki gyászlobogót.
A háromszín-lobogó mellé
tegyetek három esküvést:
sírásból egynek tiszta könnyet,
s a zsarnokság gyűlöletét
s fogadalmat: te kicsi ország
el ne felejtse, aki él,
hogy úgy született a szabadság,
hogy pesti utcán hullt a vér.
Márai Sándor:
Mennyből az angyal menj sietve (részlet)
Mennyből az angyal menj sietve
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony,
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.
Forrás: sulihalo.hu

Péteri Judit

Az én `56-om

Én már könyvből tanultam,
hogy több, mint ötven éve
fiatalok ezrei mentek le a térre,
és a csillagokat mind porba hajigálták.

“Szovjet sereg menjen haza,
Sztálin-szobrot vigye haza!”

Én már könyvből tanultam,
a zászló mért` lyukadt ki,
a Parlamentnél mért` gyúlt gyertyalángon annyi,
– sötétségben, csillagként – remény a szemekben.

“Vesszen az önkény, az önkény,
éljen a törvény, a törvény!”

Én már könyvből tanultam,
mit visszhangzott Petőfi
(bronz emlékként, Sinkovits hangján), mert megőrzi,
nézd, őrzi dalát a nemzet – szívébe zengett.

“Bem apó és Kossuth népe,
menjünk együtt, kéz a kézbe!”

Én már könyvből tanultam,
hogy békés tüntetésből
remény nőtt és vágy és tűz, – minden jobb lesz végül –
hogy néhány röpke napra otthont lelt a haza.

“Éljen a népi hadsereg!”
“Éljen a népi hadsereg!”

Én már könyvből tanultam,
hogy nemzedékek titkon,
eltemetett sóhajként őrizték meg itthon –
tömegsírba rejtve el, harminchárom évre:

“Ruszkik haza! Ruszkik haza!
Ruszkik haza!” – haza végre

www.poet.hu/vers/98380

 

Örkény István: Az első lövés (In:Levelek egypercben (Budapest, 1996))

“1956 október 23-án este 11-kor indultunk a Rádió elfoglalására. Odáig csak tüntettünk, énekeltünk, néhány éljent és vesszent kiáltottunk: eszünkbe sem jutott, hogy elfoglaljunk valamit. Csak amikor az ávósok orvul rálőttek arra a küldöttségre, mely az ifjúság kiáltványát akarta felolvasni, indultunk el a Sándor utcán a Rádió felé.

Még akkor nem voltak fegyvereink. Még akkor igazi dühünk sem volt. Olyanok voltunk, mint a fiatal kígyó, melynek még nem nőtt méregfoga. Ilyenféle verseket kiabáltunk: “Menjünk tovább előre /Ne hallgassunk Gerőre”. Mentünk is elôre. Az első halott – egy ezredes teste – ott feküdt a Puskin utca kövén. Mint a vasat a vas, úgy vonzotta ez a nem élő test a sok tízezernyi élőt. Mentünk, mentünk, míg el nem dördültek az elsô sortüzek. Mondják, hogy a jó katonaló nem lép holttestekre.

Mi rosszabbak voltunk a lovaknál: futtunkban rátapostunk saját halottainkra. De ugyanakkor egy ismeretlen, aki majdnem föllökött a rohanásban, visszaszólt: “Pardon, bocsánat”. A Múzeum-kertben a menekülők kikerülték a virágágyakat, de az utcára érve felgyújtottak két autót. Ezeket jól összeszidtuk, mert még egyikünk se tudta, hogy már felkelők vagyunk.”

emlekkirandulas.hu/56idezetek.htm

1989. Október 23.

 

2006. Október 23.

 

2014 AZ OKTÓBER 23-I NEMZETI ÜNNEP PROGRAMJAI

Október 23-án 9 órakor ünnepélyes keretek között felvonják Magyarország lobogóját a Kossuth téren, majd táncházon vehetnek részt az érdeklődők a budakalászi Lenvirág Gyermek és Ifjúsági Néptánc Együttessel és a Buda Folk Band-del. A nap folyamán ingyenesen lehet belépni a Parlamentbe és a Terror Háza Múzeumba.

A Magyar Rádió épületében és a Széna téren a történelmi eseményekre emlékező kiállítással, a Corvin Moziban és a Tabán Kinotékában, valamint a Műegyetemen ’56-os témájú játékfilmek vetítésével várják a látogatókat. A Műegyetem rakparton 17 órától Hobo Blues Band koncert és fényfestés szórakoztatja a közönséget. A programsorozat 19 órakor zártkörű díszelőadással zárul a Magyar Állami Operaházban, ahol beszédet mond Áder János, Magyarország köztársasági elnöke. Az előadást a M1 este 8 órától közvetíti.

Az emléknap programjairól és az ahhoz kapcsolódó forgalmi változásokról itt tájékozódhatnak.

Állami ünnepség 2013. október 23. Budapest

A SZABADSÁG NAPJA

Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére

OKTÓBER 23.

Magyarország lobogójának katonai tiszteletadás mellett történő felvonása a Hősök terén

Az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján a nemzeti lobogó ünnepélyes felvonására idén a Hősök terén kerül sor. A katonai tiszteltadás kíséretében végrehajtott ceremónián a lobogó felvonását a Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegysége végzi.

Ünnepi megemlékezés a Hősök terén.

Bevonulnak Magyarország történelmi zászlói, majd Cseh Tamás Corvin köziek című dala és Weöres Sándor Rapszódia a kivívott szabadságról című verse hangzik el.

Beszédet mondott Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke.

A program a történelmi zászlók kivonulásával zárul.

 

A szerkesztő ajánlja, olvasd el ezeket a témákat is:

Fradi
Club Penguin
Csavar
California
Lepke

Reméljük tudtunk segíteni.
Kellemes napot!
fk-tudas.hu szerkesztősége

Tetszik a téma? Ossza meg ismerőseivel:

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.