radiátor

A radiátor egy fütőeszköz, mely biztosítja a meleg levegőt egy adott térségben.

Tartalomjegyzék:

Története

Az ember fejlődése során a hideg elleni védekezés, vagyis a fűtés a tűz megismerésével kezdődött. A tüzet valószínűleg egy vihar alkalmával fedezhette fel az ősember, amikor belecsapott egy fába a villám, s a fa meggyulladt. Ekkor jöhetett rá, hogy a tűz meleget tud adni, és később rádöbbent arra is, hogy a nyers húst meg is lehet sütni a tűzön. A tűz meggyújtásának módszerét sokkal később fedezte fel, így ki volt szolgáltatva annak, hogy ha kialszik a tűz, akkor a következő villámcsapásig nem tud melegedni. Emiatt eleinte a tűz nagy kincs volt, habár először nagyon féltek is tőle. Amikor már a tűzgyújtást is megtanulták, attól kezdve nem volt probléma a melegedés.

Eleinte a barlangokban égett a tűz, s a mellett melegedtek az ősemberek. Később már kövekkel is körbekerítették a tüzet, s ezzel elkezdődött a tűz kordában tartása, s szabályozott mederbe terelése. Sok idő telt el, amíg sikerült megalkotni az első kályhákat, aminek már volt füstelvezetése.

Az ókori római birodalomban (több mint 2000 évvel ezelőtt) már ismerték a padlófűtést, persze ez még nem sokban hasonlított a maihoz . Kr.e. 13 – ban Pallio Vitrovius római építész megírja a „De architectura”-t, mely részletesen ismerteti a császári palotát fűtő hipokausztum fűtési rendszert. A fűtött helyiség 60-80 cm magas oszlopokon állt. A fűtést az épületen kívülről rabszolgákkal végeztették, s az égéstermék az oszlopok között haladt az épület másik oldalára, ahol a szabadba távozott, vagy egy a falban kiépített füstrendszeren át jutott ki a szabadba . Később a padló alatt csatornában vezették a füstöt, majd a padlóban alakítottak ki füstjáratokat . A füstjáratok zárásával, nyitásával már szabályozni lehetett a padló hőmérsékletét. Amikor még nem tudták szabályozni a padló felületi hőmérsékletét, akkor különleges lábbelikkel jártak rajta, mert különben megégethették volna a talpukat.

hypocaustum

Az így kialakított fűtésrendszerben a helyiségek belső terei teljesen füstmentesek maradtak. Különböző hypocaustumok voltak a középkori kolostorok, iskolák és királyi paloták hideg helyiségeiben kialakítva. Ezeknek a causumoknak a központi része egy nagyméretű kemence volt, melyet egy befalazott előtérből hasábfákkal fűtöttek. Földszintes épületek esetén a kemencét a fűtendő helyiség alá süllyesztették. A falazott oldalú kemence alját téglával rakták ki, boltozatát keskeny boltívek sorozata fedte úgy, hogy a boltívek között 5-7 cm rést hagytak. A boltozatra öklömnyi vagy nagyobb kavicsokból vastag, 1-2 köbméternyi töltést helyeztek. Ezen töltés fölött volt a fűtendő helyiség padlója, melyet nagyobb kőlapokkal burkoltak le. A kőlapokat külön boltozatra vagy közvetlenül a kavicsra fektették, közepükön öklömnyi lyukat hagytak, melyek a kavicsfeltöltéssel voltak kapcsolatban, de a szobai oldaluk fémfedőkkel vagy kődugókkal lezárható volt. Fűtéskor az égéstermék és a láng keresztülhatolt a boltozat nyílásain és a kavicsfeltöltés résein, jelentősen felmelegítve azt. Ilyenkor a padló lyukait lezárták, így a füst nem szivárgott be a szobába. A fűtés befejezése után a lyukakat kinyitották, hogy a már tiszta meleg levegő a szobába áramolhasson. A felhevített kavicsréteg sokáig tárolta a meleget, és egyenletes fűtést biztosított a tűz elalvása után is. Fűtéskor nem csak a kemence feletti kavics, hanem a padló is felmelegedhetett, így a fűtést a meleg levegő és a kemence fölé eső padlórész is szolgáltathatta.

A római birodalom bukása után ezek a fűtési rendszerek még itt-ott megtalálhatók voltak egészen a XIII-XIV. századig. Természetesen ezek a fűtési módok a gazdagabbak kiváltságai közé tartoztak, hisz költséges volt megépíteni ezeket.

A szegényebb embereknél a fűtés és a főzés egy helyen történt. Ilyen eszköz volt a korábban kövekből-, majd később sárból, agyagból készített kemence . A régészek sem tudják biztosan, de feltételezik, hogy már i. e. 2000 körül légfűtést használtak több helyen is, például a knosszoszi palotában . A köveket felmelegítették, s az égéstermékeket kiengedték a szabadba, majd a meleg köveken átáramoltatták a levegőt, s ez fűtötte a helyiséget.

A gazdagabb családoknál külön volt a fűtés, mely az idők folyamán egyre szebb lett. Eleinte a nyitott fűtések voltak uralkodók, azaz kandallóban tüzeltek az 1400-as évektől kezdve . A kandallófűtéseknél is bejöttek az egyre drágább kivitelek, melyek szinte művészi kialakításúak voltak . Persze voltak mellette egyszerűbb kivitelűek is .

A XI. századtól már megjelentek a cserépkályhafűtések . Természetesen nem mindenki engedhetett meg magának ilyen díszes cserépkályhát .

A legrégebbi „távfűtés” geotermikus hőforrások által egy francia faluban, Chaudes-Aigues Cantalban indult 1322-ben, s működik azóta is folyamatosan.

Az 1500-as években megjelenik a takaréktűzhely (sparherd), amely egyszerre tudta melegíteni a helyiséget, lehetett rajta főzni, és volt még egy sütőtere is. Természetesen ebben az időben még nem ez volt a neve, ezt csak a XX. század elején kapta, amikor már fémből készítették. Gyakran kemencével együtt építették ezeket a tűzhelyeket . A tűzhelyekből szintén készítettek díszesebb kivitelűeket is .

1480 körül – Leonardo da Vinci egyik rajzán a kapcsolt termelés legrégebbi formáját ábrázolja, a füstforgót, amely a hőlégturbinák és később a gázturbinák kifejlesztéséhez vezetett. 1653 -ban Sir Hugh Plat angol ügyvéd „The Garden of Eden” című művében beszámol egy saját maga által kifejlesztett gőztermelő berendezéséről, mely segítségével hővel látja el üvegházai növényeit. Forróvízzel működő központi fűtés az újkori Európában először Nagy Péter cár nyári palotájában működött az 1700-as évek elején. 1712 -ben Thomas Newcomen és John Calley megalkotta az első használható gőzgépet, mely segítségével egy bányát víztelenítettek órák alatt, tehát lényegében szivattyúztak. Különálló épületeket csővezetékkel összekötő távfűtést Svédországban alkalmaztak először 1716-ban. 1769 – Meleg levegős fűtés a Sanssouci palotában, Potsdamban. 1784 -ben James Watt saját lakásában gőzős központi fűtést készített és felfedezte a radiátor ősét is. 1790-es években meglehetősen gyakori volt, hogy angol gyárak külön kazánokat és földalatti csővezetékeket alkalmaztak, melyeknek hulladékhőjét közfürdők melegítésére használták.

Az 1800-as évek elején jelent meg a melegvízfűtés . Természetesen ekkor még nem voltak szivattyúk, így azok gravitációs rendszerben üzemeltek. Az első szivattyús fűtést 1925-ben alkották meg .

1818 – Angliában a fűtött épületek és a fűtőrendszerek közti távolság már eléri 270 métert. 1825 – Párizsban létrejön az első forró-víz keringetésű távfűtési rendszer. 1853 – Az amerikai Haditengerészeti Akadémián, Annapolisban alkalmaztak először gőz alapú távhőszolgáltatást. 1877 – A modern távhőszolgáltatás atyjának tartott Birdsill Holly Lockportban megalkotja az első, kereskedelmileg is sikeres távfűtési rendszert, mely 5 km hosszú volt. 1878 – Németországban, Svédországban higiéniai okokból kórházakat láttak el távhővel. Boston több lakóépületében már „távolról vezetett” meleg fűtötte be a lakásokat. 1880 – Az USA legrégibb kereskedelmi távfűtési rendszere megkezdte működését Denverben. Kanada első távenergia rendszere Londonban, Ontarioban jött létre, mellyel az egyetemi, kórházi és kormány komplexumokat látták el. 1882 – Elindult az első kapcsolt termelésű erőmű New Yorkban, továbbá márciusban beindult a new yorki távfűtés, az elsőként bekapcsolt fogyasztó a United Bank volt. 1883 – Kielben ipari erőmű hulladékhőjével láttak el lakóházakat. 1893 – Hamburgban létesül az első németországi fűtőerőmű. 1899 – Budapesten a távhőellátás kezdetének tekinthető, amkor üzembe helyezték azt a távfűtési rendszert, amely az Országházat látta el hővel.

A gőzfűtések magas hőmérséklete és gyenge szabályozhatósága miatt megalkották a vákuum-gőzfűtést, amely 100 °C-nál alacsonyabb hőmérsékletű gőz fűtőközeget tudott előállítani.

Sulzer-féle gőzvízkályha

A kisebb csőkeresztmetszetek miatt egyre rendszeresebben építettek be szivattyút a fűtési rendszerbe. Ma már szinte nem is építenek gravitációs fűtési rendszert. A melegvízfűtéseknél megszületett a “tichelmann” rendszer, mely minden egyes áramkörnél ugyanakkora ellenállást jelent. A csővezetékkel történő takarékoskodás miatt elkészült az egycsöves fűtési rendszer.

A korábbi kazánok olyanok voltak, hogy azokban nem lehetett 70 °C-nál alacsonyabb a visszatérő víz hőmérséklete, mert az égéstermékek lehűltek a harmatpontjuk alá, s az így kiváló savak tönkretették a kazánt. 1975-ben jelentek meg az első alacsony hőmérsékleten üzemelő melegvíz-kazánok. Ezekben a visszatérő víz hőmérséklete már nem számított, nem mentek tönkre a kazánok. 1990-ben jelent meg a piacon a kondenzációs kazán, melynek a hatásfoka 100% felett van (természetesen ez nem azt jelenti, hogy több energiát nyerünk ki, mint amit befektettünk, hanem azért van ez, mert rossz a viszonyítási alap).

Magyarországon a fűtés története a II. világháborúig megegyezett a világ más helyein történtekkel. Sajnos ezután a vasfüggöny visszavetett minket a fejlődésben, s elmaradtunk a nyugathoz képest. Az 1989-es nyitásig csak kullogtunk a nyugati technikák után, de ekkor felpörögtek nálunk az események. Ma már minden fejlett technika megvásárolható nálunk is, de sajnos a fejlesztéseket nem mi végezzük.

A fűtéstechnika fejlődése nem állt meg, elmondható, hogy az elmúlt 50 évben nagyobb fejlődésen ment keresztül, mint az azt megelőző évezredekben együtt.